2013. május 22., szerda

NYUGDÍJAS VAGY KEGYDÍJAS?


Mit ér a nyugdíjas, ha magyar?
Hát bizony, nem sokat.
És bizony, egyre kevesebbet.
Nálunk nyugatabbra a konszolidált életet élő munkavállaló, Mr. Average vagy Herr Durchschnitt elmegy nyugdíjba, majd nekiindul az asszonnyal a világnak, látni mindazt, amit a munkája mellett nem ért rá megnézni,
Reggel felkel, tisztességesen felöltözik, egészségesen reggelizget, él a hobbijának, olvasgat, gyűjt valamit, sétálgat, karbantartja a testét, odafigyel arra, hogy mikor mennyit és mit eszik.
Hetente egyszer-kétszer délután vagy koraeste társasági életet él, a gyerekeivel annyit törődik, amennyire módja van, - a nyugati szokásrendszer eltér a magyartól, mert a gyerekek ott nem élősködnek negyven éves korukig a szüleik nyakán.
Amikor a gyerek elvégezte a középiskolát, önálló lábra áll, többségük még a taníttatása költségeit is maga fizeti – igaz, ott jól bejáratott rendszere van a diákmunkának, és van fizetőképes kereslet sok olyan tevékenységre, szolgáltatásra, melyeket nálunk nemigen szoktak igénybevenni.
Nálunk Magyar úr elmegy nyugdíjba, és megkezdődnek számára a rettegés évei.
Nem volt ez mindig így, a rendszerváltás előtt meglehetősen kiszámítható életkörülmények között élt. Ha utazgatásra nem is nagyon futotta neki (legfeljebb belföldön, egy edénykészlet vagy csodamatrac- bemutatóval egybekötve), de enni volt mit, a rezsire csökkentés nélkül is futotta és az egészségét is karban tudta tartani, igaz, nem wellness-hotelekben, hanem úgy-ahogy, az SZTK-ban, meg a bányató mellett.
A nyugdíja kiszámítható módon növekedett évről-évre, a törvényben szabályozott nyugdíjemeléseket nem kommunikálták neki fülkeforradalmi eredménynek, ez pedig roppant fontos, hiszen a kiszámítható jövő sokkal többet tesz a hosszú életért, mint a délibábos, matyómintásra festett bizonytalan ígérethalmaz, tizennegyedik, sőt tizenötödik havi nyugdíjak ígérete például, melyet úgy villáznak elé elé, mint marhának a szecskát.
Aztán történik valami egészen más, mint ami az ígéretekben szerepelt, a nyugdíjas meg már arra a szóvivői nyilatkozatra is, mely szerint nem tervezi a kormány a nyugdíjak csökkentését, azonnal sikítófrászt kap, mert eszébe jut a magán-nyugdíjpénztárak lenyúlása, melyet a nyugdíjak megvédéseként kommunikáltak.
A magyar nyugdíjas reggel felkel, megmosakszik hideg vízben (kiadás-optimalizálás…), megmossa mind a két fogát, melyre pótlást nemigen tud csináltatni, végtére is csak negyvenöt évet dolgozott, a társadalombiztosítási járulékot pedig ezalatt szorgalmasan vonták tőle mindig, de hol van már a társadalombiztosítás?
Kell a pénz a trafikosoknak, kell a pénz a haveroknak, kell a pénz a Fradistadionra, de hát lássuk be: a nyugdíjas nem tudja felgyújtani a televízió székházát szükség esetén, kákabélű bölcsészlányokat sem tud kihajigálni a tüntetésekről, emellett lényegesen kevesebb közöttük az egy főre eső gyilkos, mint a Fradi szurkolótáborában.
És az is tény, hogy a Vezér túlélését sem a nyugdíjasok finanszírozták a hét szűk esztendő alatt, pontosabban csak áttételesen, az áttételeket Csányinak, Demjánnak, Hernádinak hívták, de hogy az aktív dolgozók mellett a nyugdíjas is fizette a számlát, afelől ne legyen kétségünk.
A fent említett urak viszont nem fizettek semmit, hiszen ők a pénzüket vastag kamatokkal a választások után kisvártatva visszakapták, és ha nyereségük mértékét ismerné a szabolcsi uzsorás, sírvafakadna a bánattól.
Igazságtalanságot emlegetne, hogy míg ő ott tengeti a sitten a köcsögök nehéz életét addig ezek a … szóval ezek az urak szmokingban ünnepeltetik magukat, mert egy számukra említésre sem méltó összeget szétszórnak arra érdemes és érdemtelen emberek között.
Ha ezt tudják, ők is alapítanak díjat, oszt a falu az emberiség jótevőjeként ünnepelhetné őket is, mert az uzsorakamatból díjaznák az igen tehetséges és a helyi Rotary Klubban igen népszerű Sihi Jucit…
Szóval, a fogmosásnál tartottunk.
Fogmosás után Magyar úr nem öltözik át (kiadás-optimalizálás…), ellenben leül a televízió elé és megnézi ismétlésben azt a két sorozatot, melyet másik két sorozat adásával való egyidejűsége miatt előző este nem látott, megreggelizget közben, egészséges parizert eszik.
Ennek alapanyagát a vágóhidak felseprésekor összegyűjtött hulladék, köröm, pata  és vér képezi, ízfokozókkal és állományjavítókkal dúsítva.
A hónap vége felé a reggeli azért azonos kategóriában szerepel a kutya vacsorájával.
Ebéd előtt leballag a boltba, megnézi, hogy mit szeretne enni, aztán vesz amire pénze van, disznósajtot, vasárnapra csirke-farhátat.
Délután megnézi a televízióban az új sorozatot, majd átlényegül bébiszitterré, vigyáz az unokákra, a nyugdíja felét meg ennek fejében odaadja a gyerekének, akinek nincs munkája és jövedelme hónapok óta.
Ha nincs szerencséje, akkor hálás gyereke még el is döngeti, ha nem akarja megosztani vele a pénzét, de a pszichikai kényszer sem sokkal jobb a fizikainál.
Ha falun él, akkor küszködik a konyhakerttel, de az ötödik betakarítás után, melynek fáradságától falubeli jótevői megkímélik, felhagy vele - jár a boltba zöldségért.
Ha beteg, elmegy az orvoshoz, az felír valamit a bajára, mikor a patikában kiderül az ára, ki sem váltja – túl kicsi a bogyó, kevés jóllakni - inkább átáll a természetgyógyászatra, magas vérnyomás ellen galagonyát szed Betaloc helyett, és ha véletlenül meghallja a híradóban, hogy neki egyre jobban megy sora, van úgy, hogy betol egy egész zacskóval is egy este…
Ha értelmiségi, akkor kivágják a munkaköréből hatvankét éves korában, mert a Gyagya úgy láátja jónak, hogy jöhetnek a fiatalok, azoknak kevesebbet kell fizetni, pedig egy hatvankét éves emberben még egy húszas benne van, felhalmozott tapasztalatait pedig nettó herdálás kidobni az ablakon, különösen akkor, mikor közismert (mínusz Orbán Viktor) a tény, hogy az ember a képességei közül legutoljára szakmai képességeit veszti el.
Magyar úr meg van arról győződve, hogy vele a társadalom kegyet gyakorol, jóllehet ő gyakorol kegyet a társadalommal szemben, hogy hagyja ezt az idióta bandát garázdálkodni, pedig ha akarná, holnap meglehetne neki a kétharmad, nem ötvenegy százalékkal, mint ennek a kóklernek, hanem a választók kétharmadának szavazatával.
De Magyar úr nem politizál, ha meg mégis, akkor hitéletet él.
Ősz hajú nénikék ájultan csodálják azt, aki a képükbe hazudva kiszedi zsebükből a pénzt, aki úgy kezeli őket, mint társadalmi hulladékot, egy senkit, egy kiszolgáltatott páriát – még kezet is csókol neki, szegény ostoba.
Pedig a nyugdíjasoknak komoly érdekérvényesítő képességük lenne, és vannak közös érdekeik, és vannak közös érdekeik még a ma aktív foglakoztatottakkal is.
De nincs valamirevaló képviseletük, leszámítva persze az Orbán féle nagycirkusz bohócait.
A nyugdíjas-képviseletek erőtlenek, szervilisek, a hangjukat nem is lehet hallani, pedig a nyugdíjasok együttesen messze többen vannak, mint Orbán szavazói.
Mégis sokan tőle várják a megváltást, pedig neki mások az érdekei.
Hogy melyek azok, az pontosan kiolvasható a törvényjavaslatból, mely a temetések rendjét szabályozza, ma még megengedő módon – ma még lehet szociális temetést rendezni a temető egy kijelölt részén - nevezzük ezt a könnyebbség kedvéért a temető árkának - holnap meglehet, kötelező lesz.
Minden nyugdíjba menő kap majd egy lapátot is, mellyel köteles kiásni saját sírját, majd az elkészült egyszer egyméteres, kettőhúsz mély gödörbe beleállva (helytakarékosság…) „Éljen a Vezér!” kiáltással visszaadni lelkét teremtőjének, lehetőleg minél gyorsabban.
Pár évvel ezelőtt spekulálgattam azon, hogy nyugaton nincs nyugdíjas, de van nyugdíjas bányász, nyugdíjas kohász, nyugdíjas gépészmérnök, nyugdíjas tanár.
Nálunk nyugdíjas van, amin a társadalom kegydíjast ért, és érteni is fog mindaddig, míg ez a társadalmi csoport meg nem szervezi magát és ki nem áll saját magáért.
Utópia lenne?
Ki tudja?
:O)))

10 megjegyzés:

hello írta...

Kedves PuPu, áruld el, szerinted miként tudnák a nyugdíjasok érvényesíteni az érdekeiket?

A régóta létező, különböző nyugdíjas szervezetekkel évek óta a kutya se áll szóba, hallom a panaszukat a Klubrádióban.

Éhségsztrájkkal?
Rengetegen életvitelszerűen alig-alig esznek - magad is írod, sokaknak csak mire futja.

Menjenek ki az utcára?
De hisz' nem csak a rémhírtévé, a többi is előszeretettel mutogatja őket, hogy minden baloldali tüntetésen ők vannak többségben a jelen lévők között. Akinek meg már nehezére esik a mozgás, csak lélekben tud ott lenni.

Randalírozni ők nem fognak. A sósavas bácsi más eset, ő inkább a "békemenetes", azaz a békementes stábba passzol. (Jut eszembe, hát nem jópofa, hogy hány hét után kezdték őt "keresni" a rendvédelmi szervek...?)

Szóval mit ajánlasz?
De tényleg.


Névtelen írta...

Rafinált emberről - rafinált bölcsesség :-)
Szendi Gábor: Játszmáink I.
http://www.tenyek-tevhitek.hu/jatszmaink-1.htm

özv. Kussné

Gyula Molnár írta...

Azt én értem, hogy mocskolni kell a regnáló kormányt, de az a fránya múlt, könyörgöm!
Csupán azért írok ide, mert ha már két oldala van ennek a levelezőlapnak, hát megírom a másik oldalát is.
Hát igen, a cuculizmisban jobban éltek a nyugdíjasok. Mondjuk sokkal kevesebben voltak. Hova lettek? Elvitte őket a munkaszolgálat, a háború, a haláltáborok, aztán 45 után sokan emigrációba vonultak, aztán jött 56. Mondjuk a többieknek tényleg jó volt. Igaz előtte mindent államosítottak, így volt is miből, a zsidók vagyonából, a kulákok birtokaiból sok mindenre tellett. Persze voltak kivételek, hiszen nem juthatott mindenkinek tanácsi lakás az egykori zsidó tulajdonú pesti belvárosi bérházakban, meg aztán a TSZ-be is be kellett vinni a korábban szétosztott földeket. Aki viszont nem kényszerült társbérletbe, albérletbe, meg nem TSZ-nyugdíjas volt, azoknak tényleg jó volt. Igaz, hogy még így is kénytelen volt a pesti nyugdíjas a fél lakását albérletbe adni, hogy meg tudjon élni, de az így összejüjtögetett pénzből már szépen utazgathatott. Persze az is igaz, hogy csak addig, ameddig a piros útlevele engedte.
Összefoglalva: nem volt hibátlan a rendszer, kellett is önkritikát gyakorolni, persze szigorúan a szocialista értékrendek mentén.
Való igaz, tőlünk nyugatabbra jobb a helyzet. Olaszországban, Görögországban, vagy éppen Spanyolországban tényleg csak 40 éves korukig "élősködnek" a munkanélküli fiatalok a szülők nyakán. És Németországban? Németországban a mai nyugdíjasok felépítettek egy Németosrszágot, az itteniek meg egy Magyarországot. A nyugdíjakban pontosan lemérhető az értékkülönbség.
Persze ha nem a Szovjetunió szabadította volna fel hazánkat...
Akkor meg nem lett volna az a drága jó kis cuculizmus.

PuPu írta...

Kedves Gyula, sajnálatos, hogy nem ragaszkodsz a tényekhez.
A mai Budapest lakásállományának a fele a szociaééizmus átkos évei alatt épült fel, a paraszt soha nem élt olyan jól - és mostanában nm is fog - mint akkor és tsz-parasztnak lenni nyugdíjas állás volt, ami azért meglehetősen komoly változás volt a zsellér öregkoráhozu képest.
Nem kell egyébként mocskolni senkit, mindössze a tényekről kell beszélgetni, ha a téma a nyugdíjasok mai helyzetem akkor arról.
Érdekes a számvetésed is, - nyugdíjas éppen annyi volt, ahányan átlépték a nyugdíj-korhatárt, a férfiaknál a hatvan, a nőknél az ötvenöt évet, melybe beleszámították a három év gyes.t is.
A nyugdíjas nem a szétosztott zsidó vagyonból élhetett emberi színvonalon, hanem a mi munkánkból, igaz, annak eredménye kissé másként lett elosztva, mint mostanság...
Ez az utazgatásos duma sem túl korrekt, mert például csoportos egyéni úttal minden évben utazhattál nyugatra, jómagam is voltam nemegyszer arrafelé.
Ugye, te külföldön éltél akkortájt?
:O)))

Névtelen írta...

Gyula Molnárnak:

A "cuculizmus"-ra írt tételei többé- kevésbé igazak is lehetnek, de a 90-es rendszerváltás előtti nyugalom és a mai harc, forradalom, megvédés és a blogban leírt nagyonis jellemző életkép tönkreteszi a nyugdíjas mindennapjait. Még akkor is, ha ő maga személy szerint nem is tud és nem is akar harcolni, de a gyermekei, unokái jövőjéért aggódnia kell minden nap. A kiszámíthatóság elvétele mindent megmérgez, még a viszonylagos jólétet is, már akinek ilyen van.

kosbor írta...

ez a világ nem szól az idősekről (sem. meg a társadalom egyetlen más tagjáról sem. azokat kivéve, akik a politikai rezsimet finanszírozni képes potenciállal rendelkeznek). mi van a nyugdíjasokkal - eleve rossz kérdés, mert benne van a "nyugdíj" szó, azaz, hogy ezeknek az embereknek valamiképpen élnük kell. minden nap. holott 4 évente csak egyszer szavaznak, egy napon. és addig is mennyi macera van velük...

Geza írta...

Gyula Molnarnak:

Ja, a nyugger tema eleg uncsi, meg szr, meg oregnek lenni kis nyugdijjal ketszer olyan szr, de azert megis:
(a) az elso mondat eleg arulkodo a jelenlegi rezsimmel valo minden aron torteno szimpatiaval kapcsolatban,
(b) igen, a jelenlegi rezsimet ott kell utni, ahol lehet,
(c) igen, nincs olyan szelete a tarsadalmi egyuttelesnek ahol nem latszik ezeknek a bunkoknak a celtudatos "atszervezes orulete" [a "szakkifejezest" direkt a te/on kedvedert/kedveert hoztam ide]
(d) nem vagyok nyugdij specialista, de meg tudja magyarazni valaki mi a fene az a "62 ev es puculj a fenebe" mozgalom, ha nem az emberek lenezese es egy uj, mindenbe engedelmeskedo tarsadalom letrehozasa?

Ugyhogy, kedves Gyula, nekem ne gyere/jojjon ezzel az "ejnye-bejnye mar megint azt a szegeny kormanyt bantjak" szoveggel.

Névtelen írta...

"végtére is csak negyvenöt évet dolgozott"

29 év szolgálati ideje van átlagban (tehát ennél kevesebbet dolgozott).
Ennyit a poszt igazságtartalmáról.

PuPu írta...

Igasságos névtelennek:
Az átlag arról szól, hogy van, aki kevesebbet, van meg, aki többet dolgozott, így például rengetegen vannak, akik tizennyolc éves korukban kezdtek dolgozni, de vannak olyanok is, akik már tizenhat évesen munkába álltak, oszt hatvanöt évesen mentek nyugdíjba.
65-16=49
De vannak olyanok is, akik menet közben leszázalékolásra kerültek, otthon maradtak gyereket nevelni, börtönben vagy szanatóriumban voltak, és csak húsz évet dolgoztak, vagy parasztok voltak és csak később váltak nyugdíjjogoszlttá, és kilencvenben megszűnt a tsz...
1990-1960=30
Ennyit az átlagról, meg a te számtan és történelem-tudományodról...
:O)))

Névtelen írta...

Látom, még mindig nem sikerült megoldanod, hogy gerincet növessz...