2013. május 7., kedd

POLITIKAI PEDOFILIA


K.E. írta ma a legnagyobb és legidegesítőbb közösségi portálon, hogy nem oly rég érdekes élményben volt része.
Idézném:
„Kedves Barátaim!
Fel vagyok háborodva, de nagyon!
Itt ahol lakunk néhány órával ezelőtt gyerekek csengettek be, hozzánk.
Azt hittük papír, újság kell nekik, mert a suliba ma volt a gyűjtés.
Na most figyeljetek!
Nem papírt gyűjtöttek!
A Fidesz őket küldte, a rezsi csökkentési aláírásokat gyűjteni!!!
Na erre varrj gombot!”
K.E. nem mai résztvevője az internetes közösségi életnek, nem tegnap regisztrált, tehát nem erre az alkalomra létrehozott profil tulajdonosa, névvel, képpel vállalta a felelősséget azért, amit leírt.
Nem áll érdekében a hazudozás, nem fog érte négy-öt trafik-koncessziót kapni, földet sem akar mostanában bérelni, nem képviselő, hogy hivatalból hazudós legyen, ő egy magyar állampolgár, akinek még ép maradt az erkölcsi érzéke.
Ezért hát, amikor megjelentek a Fidesz pionírjai nem rohant el tájékozódni a Hűség Házába, hogy mi erről a Nemzet Vezetőjének mára aktuális véleménye, egyszerűen zsigerből felháborodott, szerintem, mikor becsukta az ajtót a kis elkötelezettek előtt, még kívánt is ezt-azt a Fényességesnek.
Komolyan mondom, az ember már csak néz ki bután a fejéből, merthogy éppen ma döntötte el, mikor kiderült, hogy nem adják ki a trafikpályázatok okmányait, hogy na, ennél aztán már tényleg nincs alább, pedig ezt már előző nap - mikor Orbán demokrata pofát vágva bepuncsolt egy mélyet a Zsidó Világkongresszusnak, és még meg is nyalta utána a szája szélét – szintén eldöntötte.
Van alább, még mindig van alább, most éppen a politikai pedofíliánál tartunk., innen már talán csak a nekrofilia van hátra, de percnyi kétségem nincs, ha öt forintot hoz nekik, kiássák ezek Teréz anyát is…
Bűnbánó leszek és bevallom, hamvas ifjúságomban fizikai fenyegetésekkel belekényszerítettek az Úttörőmozgalomba, sőt, úttörővasutas is voltam, ami több fokkal rosszabb, mintha valaki a KISZ Ifjú Gárdájában teljesített volna szolgálatot, mint a Vezér.
Most, mikor eldöntöttem, hogy vállalom a múltam, egyúttal önvizsgálatot is végeztem, de akárhogy is törtem a fejem, egyetlen esetre sem emlékszem, mikor a rajvezető pajtás azzal bízott volna meg, hogy arra bíztassam a házban lakó felnőtteket, hogy szavazzanak a Hazafias Népfront jelöltjeire.
Valami olyasmikre emlékszem, hogy arra serkentettek, hogy tanuljak jól, meg tiszteljem a szüleimet, meg segítsem társaimat, meg ne kívánjam felebarátom feleségét – ja, az a tízparancsolatban volt – de egyetlen ívet sem kellett aláíratnom senkivel arról, hogy támogassuk Kádár elvtárs kormányát a gyermekek éhezésnek megszüntetésében.
Lehet, ezért nem is éhezett senki, kivéve tán Vezérünket, bár ennek némileg ellentmond, hogy neki már az óvodában is a töpörtyű volt a jele...
Érdekelne azért az is, hogy mi erről a Kereszténydemokrata Párt véleménye, végtére is végre egy jó kis pedofilia papok nélkül, - talán Tömjén Zsolti megpróbálhatna előbújni önkéntes száműzetéséből, melynek keserű kenyerét diplomamunkájának fellelése óta kénytelen enni, megdöntve ezzel a saját rekordját a „Hogyan ne masszunk egy öltést sem a politikai játéktéren” című társasjátékban.
Az osztályharc élesedik elvtársak, eljött az ideje, hogy Vezérünk és vazallusai frontális támadásban gyakják meg ellenfeleiket, bizony, itt az ideje a napi aprómunkának, de ideje vagyon a politikai ellenfelek lemészárlásának is.
utóbbi már meg is kezdődött, eleinte az apróvadak kerülnek terítékre, a nagyvadakra csak később kerül sor.
Lényeg a kriminalizálás, derüljön ki világosan, hogy a szocialista, ha glória lebeg is a feje felett, akkor is rohadt bűnöző, ki kell irtani még az írmagját is, hetedíziglen!
Majd jön a Császy-per, majd lehet pórázon vezetgetni Fekszy Máriát, kiderül majd, hogy micsoda bűn volt eladni a használaton kívüli moszkvai kereskedelmi kirendeltséget, mely a legszebb vidéki Skála –áruházak építészeti kvalitásaival rendelkezett volna, ha a külsejéről a műmárvány borítás le nem potyogott volna, ha gépészetileg visszafordíthatatlanul el nem avult volna, ha a telek, melyen áll nem az orosz állam tulajdona lett volna.
Meg aztán állítólag Putyin arra ment autóbusszal, és zavarta a használaton kívül álló épület az esztétikai érzékét…
Az üres hodályt huszonnégymillió dollárért adták el, amikor volt róla egy száznyolc millió dolláros értékbecslés is, de jó is lett volna annyiért adni el, mikor megjelent a vevő, igen erős állami hátszéllel.
Ami azt illeti Orbán értékének megállapításánál is tudok olyan értékbecslést mutatni, melytől az enyém lényegesen eltér…
Mindegy, majd elvizsgálgatják, tárgyalgatják ezt is egy ideig, aztán legfeljebb kártérítésre kötelezik a Magyar Államot, és ha nincs szerencsénk, Orbán különadót vet ki ránk, hogy ki tudja az állam fizetni a bírságot…
Jól időzítik a Hunvald-pert is, csakúgy, mint a Hagyó-pert, újból megkóstolták Fapált és főnökét Juhászt, az ítélethirdetések jövő márciusban kerül sor, szerintem, - hogy hogyan tudott ennyire elkurvulni a magyar igazságszolgáltatás, az rejtély.
Persze ez csak a light, bemelegítő mozgás, a neheze még hátra van, hiszen megvannak már a szabadcsapatok, épül a stadion is, Pinochet is hasznát vette, mikor begyűjtötte az ellenfeleit - mindegy, csak WIFI legyen benne…
Mindenesetre Bajnai is aggódva nézhet fel az égre, ha távoli libagágogást hall.
„A szaktárca "újranyitja a Hajdú-Bét aktáit" - mondta Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője.
Álláspontjuk szerint a Hajdú-Bét ügyét "elsumákolták", és az 500 károsult magyar család pénzét - 6 milliárd forintot - offshore-cégeken keresztül kimenekítették.
Ekkor a Hajdú-Bét a Bajnai Gordon vezetése alatt álló Wallis cégcsoport tulajdonában volt, és bár Bajnai Gordon mindig tagadta, hogy tudatos lett volna a Hajdú-Bét csődje, de ezt az érintett családok "nehezen hiszik" -mondta Hoppál, aki ezzel helyből lenyomta Selmeczi Gabit, pedig ő sem volt piskóta.
Ma egyébként Szijjártó Péter Alena Kupcsina fehérorosz külügyminiszter-helyettessel találkozott.
Gondolom, a demokráciával kapcsolatos véleménycserét hajtották végre, így most már legalább tudjuk, merre van az előre…

:O)))

18 megjegyzés:

kosbor írta...

a gyerekek részvétele szervezett pártpolitikai akciókban általában nem a játszótéren szerveződik. nem úgy van az, hogy a homokozót és hintát elúnván kitör a kölykökön a politikai tudatosság és azon melegiben elindulnak aláírás gyűjteni, még az ugrókötelet is hátrahagyják. ezeket a kiskorúakat a saját szüleik, tanítóik jobb esetben kísérik, rosszabb esetben küldik sőt előre tolják. most kéne fellapoznni az Alkotmányt, az oktatási törvényt, a gyermek-és családvédelmi törvényt, mit is mond a kiskorúak védelméről és a felnőtt világ kötelességeiről. lapozom, de hiába. viszont, ahogy hallom, az erkölcstan órán téma, mi van, ha az apa osztályellenség...

Névtelen írta...

Kaláka - Kosztolányi: Litánia
3:30
http://www.youtube.com/watch?v=eW92-43q7-M

özv. Kussné

hello írta...

Már korábban sem volt ismeretlen részükről a politikai pedofília, amikor az erre felszólított tanárok iskolás gyerekeket vezényeltek ki tüntetni, már nem is emlékszem, miféle ügyben, csak arra, hogy akkor is jócskán felháborodtunk rajta. Na, nem mintha ez akár az ő, akár az agymosott híveik ingerküszöbét elérte volna.

Töksi írta...

Aki ilyen mondatot leír, annak egy szavát sem hiszem:
"Itt ahol lakunk néhány órával ezelőtt gyerekek csengettek be, hozzánk."
Még jó, hogy ahol ők laknak, nem máshoz csöngettek be, vagy hozzájuk ott csöngettek be, ahol nem ők laknak... :-))))
Pupu, az lehet, hogy úttörők nem járták a szomszédságot aláírásgyűjtő ívvel, de az viszont elég ciki volt, ha pl. nem vett Nicaraguát/Salvadort/Angolát (mikor kit) támogató bélyeget a gyerek a suliban. Gondolom a szülei pénzéből.

PuPu írta...

Kedves Töksi, az "itt, ahol lakunk" az a településre értendő, gondolom.A gyerekek a suliban meg nem vehettek sem Nicaraguát, sem mást támogató bélyeget, legfeljebb takarékbélyeget.
Nem kellene kínodban konfabulálni, a gyerekeket itt senki nem abajgatta a rendszerváltás előtt, és utána sem, de hát ez már a következő rendszerváltás volt, nemde?
:O)))

Promenad írta...

Töksi
Íme egy ember,aki támogatja a pedofiliát / miközben a kákán is csomót keres /
Kár,hogy ezt nem a saját nevével teszi !

Töksi írta...

Pupu, akkor is hülyeség az a mondat, de nem is ez a lényeg. Az a lényeg, hogy utána kell járni, és aki gyerekeket (értsd: 18 év alattiakat) küld aláírást gyűjteni, azt jól fenéken billenteni.
Amúgy meg miért lennék kínban? Inkább neked lehetne kínos, hogy gátlástalanul hantázol itt... Senki nem abajgatta a gyerekeket, mi? :-)) Más is élt '90 előtt, szóval nem érdemes tagadni, hogy bizony a gyerekek politika-,ideológiai nevelése/befolyásolása sokkal inkább jellemző volt a rendszerváltás előtti időkben, mint azután bármikor. Most sem jellemző. ;-)

Töksi írta...

Kedves Promenad, magát tényleg Promenad Bélának/Máriának (stb.) hívják?

Varga Éva írta...

Látom, Töksi eltalálta szarva közt a tőgyét .... ez az, amikor nem volt taggyűlés / nem taggyűlés volt.
Gratulálok neki is ehhez az értékrendhez, ahol nem az a probléma, hogy a regnáló kormánypárt gyerekeket küld ki aláírásokat gyűjteni - vagy talán más már nem vállalja? -, hanem az, ha ezt valaki szóvá teszi (ill. az illető fogalmazási stílusa)...
Valljuk be, Orbán agymosodája turbó funkcióban működik és az alanyai kiváló alapanyagnak bizonyulnak rendre-sorra. Ha mást nem is, azt pontosan sikerült belőnie, kik vannak többségben a magyar társadalomban. :-( (Nem, nem a gondolkodók, hanem a szervilisek, kényelmesek, öngondoskodásra tökéletesen képtelenek, vezérelvűek, irigyek, stb.)

Töksi írta...

Vica, ezt írtam (többek között):
"Az a lényeg, hogy utána kell járni, és aki gyerekeket (értsd: 18 év alattiakat) küld aláírást gyűjteni, azt jól fenéken billenteni."
Ha ebből azt szűri le, hogy nem tartom bajnak, ha bárki is politikai célra használ gyerekeket, akkor azt kell megállapítsam, hogy nem csak fogalmazási-, hanem szövegértési problémákat is okozott itt egyeseknél Orbán agymosodája :-)))

PuPu írta...

A lényegben egyetértünk, de azért hálás lennék, ha hoznál nehány példát a rendszerváltás előtti időkből, amikor a gyerekeket politikai propaganda céljaira használták volna fel, emellett az se lenne baj, ha a politikai-ideológiai befolyásolásra hoznál egy-két markáns példát.
Elöre is megköszönöm!
Előre!
:O))))

Töksi írta...

Pupu, az összes május 1-i felvonulás, a március 21-i, november 7-i ünnepélyek biodíszleteként gyerekeket (is) használtak. Ezek a rendezvények pedig egyrészt politikai propaganda célokat szolgáltak, másrészt az ideológiai nevelés részei is voltak.
Az ideológiai-politikai befolyás átszőtte a gyermeki éveket, kezdve az oktatással (tán a reál tárgyak kivételével, hiszen a 2x2 a zimperialistáknál is 4), a kultúrán át, és igen, az úttörő mozgalommal és KISZ-szel bezárólag.
Nem gondoltam egyébként, hogy ez neked eddig nem volt világos...

Unknown írta...

Töksi! Nem tudom mennyi idős vagy,mikor jártál ált. iskolába,de amit itt összehordtál a az ideológiai oktatásról,abból egy szó sem igaz. A különböző ünnepi felvonulásokat nem lehet csak ideológiai befolyásnak nevezni,mint ahogy azt teszed.Egy tény,hogy az akkori gyerekeket megtanították írni,olvasni,számolni még a szöveg értelmezésre,a szép magyar nyelv használatára is,ami ma nem mondható el.Igaz felvonulások sincsenek,de vannak békemenetek,2002 és 2010.között kormányt megdöntő tüntetések,székház felgyújtások,rombolások stb. Vajon milyen ideológiai szempont volt az,hogy irodalomból a legnagyobb magyar és külföldi irókat költőket tanultuk,olvastuk kötelező olvasmányként is. Igaz ez nem Vass Albert,vagy a nyilas Nyírő volt.Hitlerről pedig azt tanultuk,ami igaz volt.Sorolhatnám,de nem teszem,mert ezt nagyon sokan tudják. De ha már hasonlítgatunk,akkor nézzük már meg mi is történt az elmúlt 3.évben!Mi van az oktatásban,a kultúrában? A Horthy korszak rehabilitálása folyik.Méghozzá keresztényi ideológia alapján.Már a gyerekekbe belenevelik,hogy aki nem vallásos,nem fogadja el,kritizálni meri Orbánék ezen ténykedéseit,az nemzetietlen,az hazaáruló! Még valami! Sikerült visszahozniuk,-bár nem beszélnek erről nyíltan mert akkor Nekik végük- a társadalom ismét osztályokra tagozódik.No nem munkásosztályra és a burzsoákra,hanem oligarchák, gazdagok,szegények és /4.millió/ koldusokra.De az már tényleg mindennek a legalja,hogy gyerekeket használnak fel aljas politikai céljaikra.Ez nem hiba,hanem bűn! De nemcsak Orbánéké,hanem ezeknek a gyerekeknek a szűleié is!

Töksi írta...

Mama Szendreine, jómagam abban a rendszerben végeztem iskoláimat, és amit az ideológiai befolyásról és formálásról itt "összehordtam", az az utolsó szóig igaz. :-)
A Kádár nosztalgia meg tévútra visz téged is, mert ugyan volt nagyon sok pozitív dolog is, de az mégiscsak egy diktatúra volt (nem, most nem diktatúra van, ne higgy Pupunak :-))
És mondok még valamit: mindhárom gyerekem még részt vesz az oktatásban (két egyetemista és egy gimis) és soha senki nem kérdezte, hogy keresztények-e vagy sem, miben hisznek, miben nem, kik a szülei és kire szavaztak, szóval most nekem kell azt mondanom, hogy nem mondasz igazat, miszerint "Már a gyerekekbe belenevelik,hogy aki nem vallásos,nem fogadja el,kritizálni meri Orbánék ezen ténykedéseit,az nemzetietlen,az hazaáruló!". Na az ilyen agymosás és "belenevelés" éppen a te (minden jel szerint) szeretett Kádár-rendszeredben volt jellemző, természetesen a kommunista ideológia alapján.

Ja, és van még egy rossz hírem: sajnos egy csomó "legnagyobb" magyar és külföldi író, vagy műveik kimaradtak a tanulmányainkból, sőt, egyáltalán elérhetetlenek voltak, pusztán ideológiai meg nem felelésük okán - nem Wassra és Nyírőre gondolok. Ma olyan könyvet adnak ki a kiadók, amilyet csak akarnak, mindenki azt olvas, amit akar, így a kötelező tananyag mellett minden hozzáférhető.

Névtelen írta...

Pupu!

Az milyen amikor hálás vagy? Ez mondjuk érdekelne! Tudod demonstrálni?

özv. Kussné

Névtelen írta...

Tőksi, nem érdemes a komcsikkal és gyakorló elme betegekkel vitázni. Szerintük a fekete az feher, a rezsi csökkentés az rezsi emelés, az egykulcsos adó több pénzt vesz ki az emberek zsebéből, mint a progresszív adó, stb.

Varga Éva írta...

Ezt írtad Töksi:
Aki ilyen mondatot leír, annak egy szavát sem hiszem:
"Itt ahol lakunk néhány órával ezelőtt gyerekek csengettek be, hozzánk."
Még jó, hogy ahol ők laknak, nem máshoz csöngettek be, vagy hozzájuk ott csöngettek be, ahol nem ők laknak... :-))))
Pupu, az lehet, hogy úttörők nem járták a szomszédságot aláírásgyűjtő ívvel, de az viszont elég ciki volt, ha pl. nem vett Nicaraguát/Salvadort/Angolát (mikor kit) támogató bélyeget a gyerek a suliban. Gondolom a szülei pénzéből.

Ebből pontosan azt lehet leszűrni, amit én reagáltam:
- szerinted hazudik, aki ilyet ír (tehát nem igaz)
- ahogyan megfogalmazta, az hitelteleníti (tehát nem igaz)
- a komenyista időkben meg bélyeget kellett venni (tehát az sokkal rosszabb volt, mint ez, amikor gyerekeket járatnak házról-házra hülyeségekkel, aljasságokkal)

Én a helyedben nem ragoznám, mert olvasni mindenki tud.

D.elemér Eger írta...

Töksikém !!
lazitsál vagy Tréringezél kádár János nyomába egy politikus sem jöhet fidesz bérenc ide is betolakodtok menjél bayer foos zsoca hoz a magyar hírlapban ott van kultúra szebbnél szebb kommentek kádár János a magyar nép meghatározó embere volt kent valami mázt erre az irigy, rosszindulatu egyenes ági vadparasztokra tisztelet a kivételnek 10% nem több