2013. május 21., kedd

SZERECSENMOSDATÁS


Folyik a Vezér tisztára sikálása, menetközben ráébredt, hogy mekkora barom is volt, mikor Angela Merkel beszédére reagált, mondván, Németország már küldött lovasságot tankok képében Magyarországra, de ne tegye, nem volt szerencsés ötlet.
Hát, ez a „beszólunk Angélának” típusú mondatocska sem volt túl szerencsés, így aztán most vért izzadva próbálják az erre szakosodott kommunikátorok korrigálni a vezéri ostobaságot, mondván: tulajdonképpen nem a német kancellár beszédére reagált, hanem Peer Steinbrück szociáldemokrata kancellárjelölt felvetésére, aki megpendítette Magyarország esetleges kizárásának a lehetőségét az Európai Unióból.
Ennek némileg ellentmond, hogy szavait a kancellár asszonyhoz intézte, de kicsire ne adjunk, ellenben képzeljük el, hogy mi lenne, ha Németország következő kancellárját Peer Steinbrücknek hívnák…
A mi szegény betegünk be van oltva külpolitikai érzék ellen, ellenben amikor kisgyerek volt Viktorka, akkor apukája bizonyára vett neki pléhkardot, azóta sem tud leszokni róla, hogy mint a Gyalog-galopp hőse, kardját rázva csörtessen fel-alá a világban, mint vadmalac a makkosban.
Itthon, ha kinyitja a száját, akkor hazudozik, ha külföldre megy, vagy külpolitikai témáról beszél, akkor ehhez még a partnereket sértő vagy hülye kijelentések sora társul.
Viszont ezeket remekül kommunikálja, mert mindegyik ilyen alkalom, mikor a világ felháborodik az idiótaságain, alkalom arra is, hogy beleálljon Kossuth Lajos szerepébe, és üldözöttnek nyilvánítsa az országot, akit a gaz multik államai üldöznek.
Sajnos, az ilyen típusú  baromságra rengeteg vevő van Magyarországon, ezt jól példázza, hogy Kossuth Lajos, aki egyébként a reálpolitika ellen kapott védőoltást  mai napig a nemzet elismert hőse, ennélfogva ő is joggal számíthat hasonló elbírálásra.
Most is éppen függetlenségünk védelmében ágaskodott kedvenc hordócskája tetején, mert a nyugatiak szóvá tették, hogy talán negyven méter magas arany szobor (kinyújtott ujjával mutatja a helyes irányt) talán túlzás lenne egy Uniós országban, és talán a pedagógusok tettlegfenyítésének terve is kicsit elkapkodottnak tűnik.
Mindenesetre a német közbeszédet nem a mucsai kocsma könyöklője mellől tematizálják, ők pontosan tudják, hogy az ominózus megnyilatkozásában vezérünk egy szintre hozta Angela Merkelt Adolf Hitlerrel csakúgy, mint a hitleri Németországot a Szövetségi Köztársasággal.
Németországban komolyan veszik a múlt tanulságait, ezért nem számít bocsánatos bűnnek az ilyesmi.
Mindenesetre, ha ezért leesik egy-két koki meg saller, akkor ő is besorol lánglelkű forradalmáraink sorába, merthogy nálunk arra van kereslet.
Ő pedig kiválóan alkalmas nemzeti hősnek, hiszen már tönkretette az országot. majdnem annyira, mint Kossuth vagy Rákóczi, de Horthy sem rossz összehasonlítási alap számára a másfélmilliónyi halottal.
Csapataink harcban állnak, az Orbány a helyén van, az ünnepi karbantartást már elvégezhették rajta.
A holnapi ülésnapon egyéni képviselői indítványra tárgyalja a T. Ház a Temetők rendjéről szóló jogszabály módosítását, mely szerint a kapuk feliratait a Feltámadunk feliratról Fel! Támadunk feliratra kell korrigálni.
És holnapután elindulnak a magyar huszárok, megsarcolni Berlint.
Rettegj Merkel!

:O))))

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Pupu!
Nálunk a kimondott szónak nincs súlya, értéke. Ugye tudott dolog, hogy vannak nálunk fejlettebb országok, ahol adott szóra kötnek komoly üzleti szerződéseket. Nálunk meg nem. Talán nem is tudjuk sokszor, hogy mit mondunk!
Mert mire gondoljon az ember, amikor azt olvassa, hogy Schmitt Pál-tól a SOTE jogerősen elvette a doktori címét, mert minden tekintetben szabálytalannak minősült, etc, etc. Hogy reagált erre volt köztársasági elnökünk? Végre! Tisztára mosták a becsületemet!
Tisztára meghülyült itt mindenki?
Üdvözlettel hű olvasód: - (morzsi)

Pezer Bröck írta...

Kedves Morzsi!
Költői kétdésed helytálló, mondhatni ”kérdésben a felelet”.
Amúgy igen.Sajnos.

Avi írta...

Kedves Morzsi!
Itt nem meghülyült mindenki hanem gyárilag a hülyék vannak többségben mint a történelmünk során annyiszor. Egyébként van egy észrevételem. Hosszú ideje olvasom Pupu írásait. Észrevettem egy érdekes dolgot. Egyre kevesebb azok száma akik tetszésüket nyilvánítják. Azoknak üzenem: nem kell félni a blog amerikai szerveren fut, nem tudják direktben lekövetni, hogy ki "like"-lja az írásokat. :)

ugorgyunk írta...

- Micsinál András a schönefeldi reptéren?
- Hadik.

éva írta...

Pupu, ugye mondtam már, hogy véleményem szerint EGYETLEN ember dolgozik komolyan, elszántan és következetesen az ellenzék győzelméért: Orbán?!
És belegondoltam egy szoc.dem német kancellár esélyébe, sőt már abba is, hogy mi lesz, ha a Mi Betegünk támogatását vetik a választási küzdelemben Merkel szemére, aki SZEMÉLYES garanciát vállalt Orbánért?! Mondván, hogy baj van az ítélőképességével?
Néha halk koppanásokat hoz a szél Berlin felől: most veri/k a falba a fejét. Egyelőre Merkelét.
De ami késik - nem múlik!

éva írta...

Jut eszembe: ennek a Dunst nevű nőszemélynek levélkéjét (nomen est omen: akinek Orbánhoz hasonlóan dunsztja sincs a diplomáciáról, reálpolitikáról és hasonló nyalánkságokról) sacc/kb hány óra alatt juttatták el Merkelnek? A NÉMET követségről, hiteles fordításban?
Egyébként nekem kételyeim vannak a levél írójának neme iránt: én egyetlen embert ismerek, aki beteges vonzalmat érez mások kacsóinak csócsálása iránt, amely beteges vonás átüt a levélkén. Csak nem Orbán írta személyesen? Az "írói munkásságának" része?

Névtelen írta...

Nyerges Gábor Ádám: Haza

Nem működik a lift.
Zihál a kopott ház.
Villany sem ég a folyosón.
Nem látszol. Botorkálsz.

Megbotlik a lépcső.
Nem talál a korlát.
Cuppog a cipőd alatt a kő.
Várnak valahol rád.

Bár alig hihető, hogy mégis,
mint emberek elég kis,
nem is látszó halmaza,itt él
még bárki. Hazaértél.


özv. Kussné

Névtelen írta...

Kedves Morzsi!
Nekem tetszik.
Erzsébet

Névtelen írta...

Kedves Avi!
Szerintem itt sincsenek a hülyék többségben,csak kb.a negyede a népességnek.Ez úgy jön ki hogy a magyarok fele szellemileg van az átlag alatt,fele meg morálisan.A közös halmazuk a jobboldal.
Mégsem ők akadályozzák meg a kormányelsöprő milliós tüntetéseket,hanem az értelmesek gyávasága.

hello írta...

Valami nem stimmel a számításodban:
ha a magyarok általad említett 2 fele, mint közös halmaz szerinted = a jobboldallal, akkor ez azt jelenti, hogy a nem jobboldaliak nem képezik a magyarok részét. (?)

Ezt eddig csak Orbán Viktortól + a kiváló házelnök úrtól hallottuk :-(( - csak nem valamelyikük írt ide személyesen?

Névtelen írta...

Hello fogalmam sincs,mit vezettél le a szavaimból.Azt próbáltam,picit túlozva állítani hogy a népesség negyede buta is meg jellemtelen is,ők a jobboldal bázisa.Hogy neked ebből hogy jött ki a nem jobboldaliak kizárása a magyarságból azt kérdezd meg a kezelő orvosodtól.Koncentrálj talán az utolsó mondatra a milliós tüntetésekről.Továbbá meggyőződéses baloldali vagyok,nyugdíjas,és kikérem magamnak hogy mocskos gengszterekre asszociálj rólam,ne stréberkedj.O.