2014. március 29., szombat

BESZÉLŐ SZERSZÁMOK

Miután délelőtt késsel támadtak egy szocialista aktivistára délután nekilódult a beszélő szerszámok Békemenete, hogy megtekinthesse az Úrfelmutatást.
Az Úr meg is jelent annak rendje és módja szerint az ő régi dicsőségének színterén, és elmondta az ő négyszáz busszal érkező népének a szokásos léleköblögető dumáját, majd bejelentette, hogy további négy évig szeretné még boldogítani az országot.


Maga az ötlet is remek, hiszen akkor lenne csak itt dínom-dánom, meg magnum áldomás, még a kutyák is feketekávét innának!
Mindenesetre azt ismét láthattuk, hogy van az országnak egy elég nagy szelete, mely úgy vágyik a szolgaságra, mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik.
Én ugyan elképesztőnek tartom, és valahogy nehezen tudom elképzelni magamról, hogy ülök otthon a konyhaasztalnál és a gyerek gombfestékét hazafias célra fordítva pingálom a táblát: „A legnagyobb hungarikum: Orbán Viktor
”,
de be kell látnom, szegényes fantáziával rendelkezem, hiszen ilyen ember létezik, kívülről úgy néz ki, mint mi, de valahogy mégis másképpen van összerakva.

Mint a számítógép-ház, minden megvan benne, amitől egy számítógép számítógép, csak a RAM kevés, emiatt egyetlen korszerű program sem futtatható rajta, ellenben a külseje matyómintával van kipingálva és bekapcsolásakor a Windows 3.0 a „Honvéd áll a Hargitán” dallamára indul.
Ja, - és egybites…


Tulajdonképpen szép rendezvény volt, optimista, de mértéktartó – úgy látszik a 2002-es Nagy Szívást jól megjegyezte a Vezér.
„A csillagok jól állnak és szépen vannak elrendezve, de az esélyesség még nem győzelem. Nincs olyan esély, amit ne lehetne eljátszani."
Majd jött a hatalmas ovációt kiváltó mondat: "Egy a tábor, egy a zászló, csak a Fidesz."


A csillagokat évek óta rendezgetik, hát hogyne lennének szépen elrendezve, a tábor meg persze nem egy, hiszen a csorda ketté van osztva, vannak a magyar tarkák – ez a Fidesz, és vannak a magyar szürkemarhák, ez a Jobbik, de a széleken azért van némi keveredés, és adott esetben majd egybe is lehet terelni mindet.
Viktor nem finnyás, ha valaki pragmatikus maffiózó, hát ő aztán az.
Már várom, mikor fedezi fel magában a civilt, egy percig nem éreznék meglepődést miatta.


Nagyon kíváncsi vagyok a holnapi napra, amikor a Kormányváltók mutatják meg magukat az Operánál.
A mai rendezvénynek nem volt túl nagy tétje, legfeljebb Orbán szorongását oldani volt hivatott, ő ezekre az emberekre biztosan építhet, őket kell mindenáron megtartania, ezt a célt jól szolgálta a rendezvény.
A holnapi rendezvény tétje nagyobb.


Holnap meg kellene mutatni, hogy az erővel erő áll szemben.
Nem könnyű feladat, hozzávetőleg olyan a mostani szituáció, mint amikor egy egyetemista K-1-es versenyző áll szemben egy kocsmai hőbörgővel, míg az első ütésváltás le nem zajlik, addig az esélyek latolgatásánál a rosszküllemű büdöstalpú áll jobban – hát reméljük, hogy a látszat csal.


Mindenesetre, ha vonzani szeretnénk a bizonytalanokat, akkor nem lehet teszetoszáskodni, nem lehet finnyáskodni és fel kellene adni az „ezek mind egyformák, el se megyek szavazni” hazug elvét.
Elsősorban azért, mert ezek nem mind egyformák, másrészt meg azért, mert ha ezt a hazug tolvaj szociopatát nem kergetjük el, akkor itt valóban mindenkinek egyformának kell majd lennie, én meg nem szeretem sem a vastapsot, sem a csasztuskákat.
Úgyhogy, aki nem jön szavazni ellene, annak tudnia kell, hogy rá szavaz, tudnia kell, hogy magának köszönheti, amit majd kap (nem libacomb lesz, az biztos…) – ne kelljen soha megtapasztalnia.


Holnap pedig ott kell lennünk az Opera előtt, és ha már ott vagyunk, hát lehet kedveseket üzenni a hatalomnak, hisz olyan szépen hangzana a Tolvajok! a Maffia! meg a Diktátor!, esetleg a Gyilkosok! kedveskedés - százezer torokból.


Hogy nem gyilkosok?
Dehogynem, hiszen ki tudja, miért kellett meghalnia Welsz Tamásnak, de ha ő véletlenül természetes halállal halt 
is, ezek akkor is meggyilkolták már a gyermekeink jövőjét, azokat, akiktől elvették a rokkantsági nyugdíjat és azokat, akiket földönfutóvá tettek Járai kamatpolitikájával meg az általuk bevezetett devizahitelekkel.
Nem csak bárddal lehet gyilkolni, lehet embereket anyagilag is ellehetetleníteni, lehet ölni az állandó szorongást okozó életkörülményekkel, a létbizonytalansággal - igen hatékonyan.

Orbán egyeduralomra tör, nagyrészt már meg is valósította.
Alkotmányos kötelességünk fellépni ellene, el kell zavarni a diktátort, erre hozzávetőleg ez az utolsó alkotmányos lehetőség, ha most erre képtelenek vagyunk, akkor itt előbb-utóbb vér fog folyni.
Nem mi leszünk azok, akik kiontják, hanem saját felbőszített radikálisai, végtére is nem lehet minden létében sértett jobboldalinak személyre szóló stadiont építeni.


Ezek ellen kell holnap tüntetnünk, hogy lássák, nem csinálhatnak azt velünk, amit akarnak.
Találkozzunk hát holnap az Opera előtt, legyünk ott mindahányan együtt, egymásért, a gyermekeinkért, a hazánkért!

:O)))


29 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ha engem ingyen vinne a busz a rendezvényre és ha megtagadnám a részvételt, kockáztatnám, hogy holnap is lesz munkám, akkor simán elmennék tapsolni Orbánnak és lelkiismeret furdalás nélkül szavaznék 6.-án a kormányváltásra. Orbán azt mondta - nem az számít amit mond- azaz beismerte, hogy hazug ember. Neki tapsolni és ellene szavazni azt jelenti, hogy vele szemben alkalmazzuk az ő saját elvét. Nem fogadnék arra, hogy ma, aki részt vett a békemeneten, az mind rá fog szavazni.

etele1 írta...

látom pupu, még mindig nem érted.

hát most már mindegy mert ez a haj elment.


közben orbán már az önkormányzatira edz a 400 milliárdos igérettel.

hát ilyen az amikor a gizike áll szemben a gőzekével.

és gizike nem érti mi a baj a felállással...

Unknown írta...

Ha Orbán bukja a jövő heti választást, akkor az EP és önkormányzati révet sem éri el a "gyorsnaszád".

PuPu írta...

Hát, kedves etele1, majd te elmagyarázod, már alig várom!
Gondolom, neked is jut a négyszáz milliárdból, ígérgetni meg nem nagy kunszt.
Hetedikén megvitathatjuk a helyzetet, addig nemigen tudsz te nekem olyat mondani, amitől kétségbe esnék!
Jelzem hetedikén sem...
:O)))))))))

Móricka írta...

Hát gyerekek, nem így kéne ezt csinányi.
Egy hatalmas táblára rá kéne tönni Balogh Zoltán emberi erőforrás minyiszter, tiszteletes úr képit, meg Hende Csaba miniszter úr képit és csak annyit kőne alája írni, hogy akarod é ezt a két pofát még négy évig bámulni?
Ettől, hogy emberi erőforrás minisztériuma, - mindig feljön a savam és olyan büföghetnékem támad, de mindegy. Meg, hogy hátrányos helyzetűek felzárkóztatásáért felelős államtitkár! Ettől meg
kiver a víz.

Szóval van keresnivalója itt az ellenzéknek.
Utcára lehetne szólítani az a 3 millió embert, akinek "megvédték" a magán-nyugdíj megtakarítását.
Szóval hajrá! Üdvözlettel Móricka

Geza írta...

Kedves PuPu, ez megint brilliansra sikerult. De a legfontosabb, amit annak a felnormalis etele1-nek valaszoltal az utolso mondatodban. En remelem, hogy barataink, akik ebben az egyenlotlen es aljasul megszervezett kuzdelemben meg mindig optimistak, felfogjak ennek a mondatnak az ertelmet es ha ugy hozza a sors, hogy minden a papirforma szerint alakul, akkor is megtalaljak azt az utat, amely lehetove teszi szamukra a kollaboracio nelkuli tulelest. En sajnos nagyon nehezen tudom elkepzelni, hogy ez a barom nep belathato idon belul magahoz terne es bocsanatot kerne a tarsadalom masik feletol az altala elkovetett bunokert. En persze akkor sem tudtam volna megbocsatani ezeknek, de ez mar valoszinu elsosorban az en problemam.

Névtelen írta...

Hát pupu te igazán egy idióta barom állat vagy, egy igazi szürke marha!Tévedsz ha azt hiszed, hogy megvásárolt, megfélemlített emberek voltak a békemeneten. Tévedsz. Mind önszántunkból mentünk. Te felsőközéposztálybéli, pökhendi, kövérre hízott, óbégató, üresfejű pszichiátriai eset vagy. Soha nem fogod megérteni a tőled szegényebb emberek gondolkodását. Te egy képmutató, álbalodali, alattomos genya vagy, semmi más.Jó kövérre hízhattál az elmúlt években, most meg ici-picit szopikázol.Megbántottak nejeden keresztül is, mikor kitették a szűrét a kórház éléről,s ezzel az ő általa ömlött előnyöktől is elbuktál. Gyógyíttasd magad!

Avi írta...

Nemigen tisztelt névtelen 2014. március 30. 6:58
Mint már annyiszor most is eltévesztetted a házszámot. Neked ott van az MN Online és a hasonló elektronikus hulladék fórum oldalai. Itt csak egy megvetett bunkó vagy.
Tisztelettel
Avi

Névtelen írta...

Kedves névtelen.
Ennyit tudtok.
Amennyiben érvetek nincs, személyeskedtek, üttök, vágtok, minden mocskot kiabáltok, és ti nevezitek magatokat békés többségnek.
A pénzért vett biodíszlet is lehet nagy, csak jól meg kell fizetni.
Te már eleve olyan "iskolázott" vagy amilyen népet viktor akar magának.
Hinni meg a templomban kell.

PuPu írta...

Kedves bromállat névtelen, ha mutatsz egy olyan mondatot a posztban, melyben azt írtam volna, hogy megvásárolt, megfélemlített emberekből állt volna a biomassza, mely a Békemenetet képezte, akkor kisorsolok közötted néhány új gurtnit a játszóruhádra.
Hiszen éppen ez a baj, hogy az emberek egy része annyira szolgalelkű, hogy képtelen érteni és értékelni a szabadságot.
Küldök erről képet, azt nem kell felolvastatnod!
http://www.oszdmeg.com/pic/1343488339.3228-filmes2-f.jpg
:O)))

Erzsébet írta...

...ott leszek, vidékről...

talalom írta...

Kedves barátaim! Hetedikén nem lesz semmi. Ugyanis 19 NAPJA van a nemzeti akárminek arra, hogy végleges eredményt hirdessen! Pont elég arra, hogy annyi levélszavazatot gyártsanak, amennyi kell. Ezért kell sok-sok VALÓDI szavazatot leadni! És figyeljetek nagyon! Tegyétek borítékba a szavazatokat, különben nem lesz érvényes, figyeljétek, hogy hová teszi a pecsétet a számláló, mert az sem mindegy!

MoonRiver írta...

Így igaz, és legyen így. Amúgy nem is értem, miért ez a szöveg a csillagok állásáról akár Pécsett, akár Budapesten, hiszen őfőméltósága úgy tudom, már régen lesöpörte valamennyit.(ld. Európai Unió zászlaját!!). Névtelennek (egyiket sem szeretem így, de van egy (!!), akit különösen kedvelünk itt többen), azt üzenném, hogy Pupu nem hájas, kövér, mi több, nem csak lélekben sportos kinézetű. (Szerintem még gyerekszobája is volt, mert hajlandó szóba állni arra méltatlannal.) Bocs a személyeskedésért, tudom nem szorul védelemre, de szóvá kellett tennem, ha már itt napi rendszerességgel teszi nekünk a szívességet és fáradhatatlanul fordítja a magyart magyarra. Orbánnak mindent az égvilágon meg lehet bocsájtani, még a gyilkosságokat is. Egyet soha nem, azt a kemény és szívós munkát, amit a saját népe kettészakításába oly gyümölcsözően befektetett, és ami sajnálatos módon rengeteg ember lelkében termékeny talajra hullott. A folyamatot sem értem, az "eredményt" sem, ugyanis ez az elkábított oldalnak sem érdeke, még, ha nem is tud róla. De hogy be vannak drogozva, az látszik, és nem nekünk lesz kellemetlen és rémisztő az ébredés, mert pechünkre mi végig tudatunknál voltunk, vagyunk, leszünk. (Ámen.)

civilhuszár írta...

Az illusztrációról jut eszembe, hogy drága jó fárajónk a néphipnózis elkövetése során azért korlátozott volt képességeiben. A napot nem tudta uralma alá hajtani, nem sötétült el. Helyette így az imádó szektás tömegre hárult a sötétedés, amelyet pár megnyilvánulás igazolt.:-)

http://index.indavideo.hu/video/Eljenek_a_kommunistak

https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=DfUWd91SkCg

pleinair írta...

A mi Névtelenünk a csőcselék verbális agressziójának azon a fokán áll, mikor, amint teheti, tettlegességre ragadtatja magát.
Ilyen alattomos csőcselék névtelen egyede rántott kést a szocialista kitelepülőre is. Ahogy elfajul a csőcselék verbális agressziója, úgy váltja fel primitív mocskolódásukat a kés, az utcakő és a fegyver.
A helyzet fokozódik, egyre többet engednek meg maguknak. Ezt példázza ez az egyre fékevesztettebb, orbán köpenye alól átkozódó szerencsétlen is.

pleinair írta...

Viktor, Viktor - ordította teletorokból tegnap a biomassza. Az Ikon fürdött agyatlan alattvalóinak szemfényvesztő, álságos szeretetében, és megerősödött hitében, miszerint folytatnia kell az emberek gerincének szétzúzását, nyomorult alattvalóvá tételélét. hogy aztán nyöszörögni se legyen erejük.
Nem tudom, eljön e a feltámadás napja, mikor még a holtak is erőre kapnak és eltakarítják ezt a népnyúzó disznót.
('56-hoz is kellettek a külső fejlemények, körülmények.)

civilhuszár írta...

Neveletlennek !
2014. március 30. 6:58-kori agymenéshez.

Ha PuPu írásait nem tudod elolvasni és értelmezni, kerestem neked egy kis segédletet, hogy sötét-szürke állományod fel tudjon világosodni.
Aztán majd jöhet az illemtani, kísérlet képpen.

PPT]
Olvasás, értés, megértés. Hogyan fejleszthető a szövegértési
www.kkmk.hu/tamop/ppt/olvasas.ppt - Tárolt változat - Hasonló

Névtelen írta...

Nektek nem az operaház elé kellene mennetek, hanem vissza a hazátokba, ott lenne a helyetek.

hello írta...

Mivel a 92,9 nem szól a rádiómon, egy aránylag neutrális zenei adóra tekertem át. Azaz ott "csak" az MTI hírei hallhatók politikai információkként.
Saját reklámjuk szerint 600 ezer hallgatójuk van. Ha ők csak ezt az adót hallgatják, ebből honnan is tudnák, mi megy ebben az országban.
A fideszszolgálati média pedig, de még a zsebrevágott kereskedelmi tévé is ennek az ezerszerese intenzitással fújja az ő nótájukat.

Ha tudjuk, hányan vannak, akik a tévének, rádiónak jobban hisznek, mint a saját szemüknek és tapasztalatuknak - még ha le is számítom a 400 busszal odafuvarozottakat, mert az röpke számítás szerint is csak max. 17.600 ember, a tömeg viszont tényleg hatalmas volt tegnap - elkeserít, de nem döbbent meg a látványuk. Biztosan vannak közöttük szép számmal, akik önvédelmi reflexként jöttek, de simán el tudom képzelni, hogy a zömnek gőze sincs róla, tulajdonképpen milyen természetű hatalmat, milyen módszereket és társadalmi berendezkedést éltet.

Nem vonnék itt le tanulságokat ebből, ki-ki megteheti magának.
Csak önkéntelenül is elkezdem dúdolni José Feliciano "Che sará", magyar szöveggel "Mit remélsz" című dalát.

civilhuszár írta...

Neveletlenke
"Nektek nem az operaház elé kellene mennetek, hanem vissza a hazátokba, ott lenne a helyetek."

2014. március 30. 11:48-kori büffre.

Orbánod vissza is ment, de le is égett, mert nem tanulta meg az etikettet. Oda sem kell, mert bunkókból ott is Gangeszt lehet
rekeszteni.

„Orbán kézcsókja abszurdum” - Hir24

www.hir24.hu/belfold/2013/10/25/gorog-ibolya-abszurdum/

civilhuszár írta...

Putyinnál nem tiltja a protokoll.:-)

http://static.168ora.hu/db/0C/A7/orban-putyin-d00018CA752acd9bee7b7.jpg

etele1 írta...

hát persze pupu.

Névtelen írta...

Az is jellemző egy országra, ha egy egyszerű halálesetet, természetes halált, a világon senki nem tudja természetes halálnak elfogadni. Ez minősíti is a hatalmat.

civilhuszár írta...

Neveletlen 2014. március 30. 19:12-es kacsa pottyantására.

Kevered Te az összehordottakat, ami nem ma volt hanem tegnap, akik elöl vonultak a békamenetben. Csizmadia, Bencsik, Stefka, meg a többi köpönyegforgató bajnokkal az élen.
Hogy elegen legyenek, a megtévesztetteket 400 busszal szállították a fővárosba.

Egyébként azon filózok, hogy fizetett, vagy önkéntes blog szennyező vagyol-e

PuPu írta...

Csak miheztartás végett:
Nem szoktam kommenteket törölni, csak a legvégső esetben, mint pl. ma, amikor a magát hihetetlenül humorosnak képzelő idióta hozzászólásaiban hiába kerestem bármilyen, a témához kapcsolódó értelmes mondanivalót, emellett úgy tűnt, hogy a szellemi kihívásokkal küzdő troll ideszokott.
Itt a népek értelmesen szoktak beszélgetni, még azok is, akik egyébként következetesen nem szoktak velem egyetérteni.
Merthogy van eszük.
Lehet engem szidni is két értelmes mondat között, mintegy levezetésképpen, nyugtató helyett, de ha valaki kizárólag idióta, azt ki fogom irtani innen - a többiek kímélése érdekében.
Pedig utálok dolgozni, jobban kedvelem, ha a hasam a nappal süttethetem, mint amikor moderálnom kell gyerekszobát nélkülözni kénytelen, ostoba trollokat.
Köszönöm, hogy megértőek vagytok, ha csak egy cseppnyi értelem is van a kommentben, akkor természetesen nem piszkálom.
Üdvözlettel:
PuPu

Bubu64 írta...

Szombaton megvolt a termékbemutató buszkirándulás? Mi volt az ebéd mellé?

rézevőfiamór írta...

PuPu,
csodálom a türelmed! Én sem vagyok egy virtigli pukkancs , de egyre többször csúszik errefelé a csupanyálka haslábán olyan figura, hogy viszketni kezd a pincesarokban a szívlapát, sőt a trágyahordó saraglán a ganyézó vella is.

Névtelen írta...

A moderálást helyeslem. Bernard Shaw mondta: ha disznókkal birkózol, sáros leszel, és a disznó ráadásul élvezi is.

Alizka írta...

Óh-óh,az a hazafias,áradó,nemzeti szeretet,melyet látni lehetett a békemenetesek között.Az ellen tüntetők felé nyújtott fel emelt kezü kemény "simogató" közeledés,melyet minden alkalommal bizonyságul adnak.Szinte érezni lehet a belőlük áradó "keresztényi " emberbaráti közeledésüket és a bűbájos tekintet,melyből áradt a haza és a magyar nép által érzett,lélekből áradó" szeretetük".