2014. június 27., péntek

주체사상

Nagy kedvem támadt javaslatot tenni a miniszterelnöknek, ha már úgyis állandóan a zsebében van a keze, ne az adófizetők pénzével.
A kedvem azt hozta meg, hogy olvastam, miszerint százmilliárd forintba kerül az országnak neked, nekem, mindannyiunknak a Népstadion átépítése, meg azt, hogy a Videoton kilencmilliárd forint állami támogatást kap stadionja felújításához.

Kapott már erre pénzt a Fradi, a Debrecen, és még jónéhány nagyobb város, úgyhogy az egy főre eső új, vagy felújított stadionok számában már elég jól állunk, mostmár csak azt kellene kiszámolnia valamelyik gazdasági újságírónak, hogy mennyibe fáj ez a magyar állampolgároknak összesen, majd elosztani az így kapott összeget a meccsek látogatóinak számával.

Az alapvicc szerint, ha rosszul megy az üzlet a kuplerájban, akkor nem az ágyakat, hanem a lányokat kell kicserélni, - nem hátrányos a mértéktelen étvágyú madámoktól sem megszabadulni - de hát nálunk még a komoly tanulmányokból sem szoktak tanulni, nemhogy egy ezeréves viccből.
Itt inkább tanulmányokat sem írnak, csak ne kelljen szembenézni a realitásokkal.

Mindenesetre egy olyan országban, mely az adott sportágban 1986 óta nem jut ki a világbajnokságra, kissé vicces – ha nem tragikomikus – stadionokat építeni olyan befogadóképességgel, melyre legfeljebb akkor lehet szükség a jövőben, ha Pinochet eljárását követi a mi kis diktátorocskánk, a pocakos tábornok.


Magam ugyan felháborítónak tartom, hogy egy gyakorló elmebeteg hobbijára szórjuk ki az ország pénzét, miközben gyermekek tízezrei éheznek, de az aktív választópolgárok többségének úgy tűnik, tetszik a dolog.
Vélhetőleg azért, mert az is benne szerepel a felvázolt gyönyörű és rózsaszín jövőképben, hogy futball - nagyhatalom leszünk, labdarúgó Európa és világbajnokságot, sőt olimpiát is rendezünk – majd akkor az a néhány akadékoskodó alaposan összeszégyellheti magát!
A jövő egyébként is rózsás lesz, a magyar név ismét szép lesz, méltó régi nagy fényéhez, amit rákent libsi, komcsi, mi fogjuk azt majd lemosni!


A modell ázsiai, a wiki szerint dzsucse vagy csucshe (koreaiul 
주체사상).
Magyar jelentése: önbizalom, autarkikus politikai és vallási eszme.
Ez idáig csak Észak-Korea hivatalos ideológiája és a rajta alapuló államrendszere, a Kim-dinasztia rezsimjének szerves része volt, de, hogy úgy mondjuk – begyűrűzött hozzánk, így aztán stadionokat építünk nyakra-faxra, milliárdokért.
100 000 000 000 forint a Népstadionra, 9 000 000 000 forint most éppen a Videoton stadionjára.
Debrecenben is dőlt a lé a stadionra, a Fradinál is, Felcsúton egy lakosra két ülőhely jut, de azok legalább fűtöttek – hadd ne soroljam tovább, vagyok én egy tényfeltáró újságíró?
Naugye!
És még nincs vége, jön még Hódmezővásárhely, Deutsch Tompika stadionja, Szombathely, Pécs, Diósgyőr – súlyos milliárdokért.


Mindenesetre épül-szépül szép hazánk, mi nem olyan baromságokra költjük a pénzt, mint hajdan a komcsik, akik minden hétvégére egy libát tettek a fazekakba, könyveket adtak ki, színházakat tartottak fenn, iskolákat, működőképes egészségügyet üzemeltettek és harmadával növelték az ország lakásállományát.
Még egy-két stadionra is futotta – de tekintsük ezt kisiklásnak.


Eltöprengtem – lehet, hogy a Mi Sámánunk a jövőbe lát?
A foci a szegények sportja, bizonyos kitörési lehetőséget ad a fiataloknak, olyasmi, mint a mai világban a gyerekek ketrecharca.
Lehet már csak egy-két év, s a nyomor olyan lesz, hogy a gyerekek tolongani fognak a fociakadémiákon?
Mindenesetre a Puskás-Akadémia rektora, bizonyos Mészáros Lőrinc ezen dolgozik, részsikereket már ért el, a saját gyermekeit már kiemelte a nyomorból.


Aki azt gondolná, hogy én ellensége lennék a labdarúgásnak, az igen nagyot téved.
A focit nézni is, meg játszani is jó, és szavam sem lenne, ha mondjuk ezt a pénzt iskolai vagy a kisfalvak iskoláihoz integrált falusi sportpályákra költötték volna.
Rengeteg lehetőséget adtak volna a nevelésre, a felzárkóztatásra, ha a mini sportkomplexumokban a gyerekek – fiatalok szervezett keretek között sportolhatnának, edzés után megfürödhetnének – sőt, kötelező lenne megfürödni, ehhez kapcsolódva alapvető higiéniai ismeretekre tehetnének szert, a szomszédos sportpályán a lányok kézilabdázhatnának, röplabdázhatnának, horribile dictu akár még teniszezhetnének is, esetleg jutna pénz szerelésre, szertárosra, pályamunkásokra, a pedagógusok sport-pótlékára, bajnokságok utaztatási költségeire.


A vállalkozó a társasági nyereségadójából bizonyos hányadot felkínálhatott sporttámogatásra, a fiatalok sportjára.
Ebből aztán az lett, hogy a vállalkozók pénzére ráírták, hogy a gyermek vagy serdülőcsapatok támogatására megy, de gyakorlatilag ebből épült a Pancho-aréna Felcsúton, mert azt találta támogatásra érdemesnek az OTP meg a Közgép, ki tudja miért.
Bizonyára egy futball-akadémia is hasznos, habár én leginkább a gladiátor-képzőkhöz tudnám hasonlítani - befektetésnek, ahol a késztermék majd elmegy a húsvásáron, nevelési költségnek becézett vételárért, amiből aztán jól megél az az alapítvány, meg a körötte lebzselők, mely a mi pénzünk felhasználásával a saját zsebére neveli az eladható sportolókat.


Amit ma támogatunk, az a profi sport, amit meg elfelejtettünk, az a tömegsport, meg az éhező gyerekek.
Meg a telente a lakásukban megfagyó öregasszonyok, a szegények, a még szegényebbek és a nyomorgók.
A lecsúszó középosztály meg még az ostoba szegény is tapsol ehhez a baromsághoz, mert semmi összefüggést nem lát a herdálás és a nyomor növekedése között.
De sírni, azt rendkívül jól tud, mikor a növekvő bűnözés személyében is megérinti, holott a dolgok összefüggnek – a gyerekeknek szakma kell, a szakmához tanulni kell – nem csak matematikát, hanem a társadalmi beilleszkedés szabályait is – ebben lehetne nagy segítség a sport - és ha kelendő lesz majd a munkaerőpiacon, akkor nem fog egyikük sem éjjelente idegen libaólakban körvadászatot rendezni, mint Lázár Csehországban.


Mit kezdünk majd ezekkel a monstrumokkal melyeknek a fenntartása is tíz és százmilliókba kerül majd évente?
Akasztó, Stadler stadionja intő példa lehetne.
Persze azért mindenki nézze a világbajnokság mérkőzéseit, aztán ábrándozzon, mint a Vezér, aki természetesen részt vesz a döntőn, ott legalább nem fütyülik ki, mert a kutya sem tudja, hogy kicsoda-micsoda.


Nekünk nem volt ilyen szerencsénk…

:O)))

17 megjegyzés:

Névtelen írta...

MINDEN SZAVAD IGAZ !
/
A szivemből szóltál /

Promenad

Unknown írta...

Pupu! A kupiban még az is előfordulhat, hogy az ágyak és a lányok is jók! Nem lehet, hogy mégis a madam a hibás????? :) Azt kéne cserélni??????

miért beteg a magyar társadalom írta...

Bloggazda!
Engem egyáltalán nem érdekel a foci, soha nem is érdekelt!
Inkább az hozna izgalomba, ha arról írnál, szerinted mikor kezdődött a magyar társadalom lezüllése és lezüllesztése?! Ennek mi az oka, okrendszerei?
Ez azért is fontos, mert hiába kérkedik a férfi a szép erős karjaival és a saját kezével készített baldachinos ággyal, ha eltitkolja azt például, hogy odvas a fogsora és gombás a lába. A menyecske előtt ezt is bátran fel kellene vállalni, még időben. Szerintem a pamlagot majd csak az őszinte feltárulkozást követően érdemes megmustrálni, ha még ezek után is aktuális a kupiprogram...
Ha igen, akkor a kerevetről akár még együtt is élvezhetik a gólokat!

Mindenkinek szép nyarat!!!

csakafidesz? írta...

T. Pupu!
Még mielőtt foglalkoznék a mai napra feladott leckével, engedd meg, hogy néhány mondat erejéig visszatérjek a tegnapi, oly kicsiny érdeklődést kiváltó témára.
Nem kisebb dologról van ebben szó, mint a mindannyiunk további sorsát meghatározó önkényes kormányfői és parlamenti döntésről.
Ennyire nem érdekel bennünket a saját és a bennünket a sorban követő utódaink sorsa. Ha ez igaz, akkor nagyobb a baj mint gondoltam.
Ha itt az ellenállást mindössze az LMP által feltartott 4 db tábla jelenti az mindent megmagyaráz.
Akkor meg is érdemeljük majdani sorsunkat!
Az unokáik biztosan nem fognak büszkeséggel emlékezni ránk.

A mai témához annyit, hogy a felcsúti Pancho-Aréna felépítésével kapcsolatban a Facebook-on már megfogalmaztam egyfajta véleményt, ami még az ismerőseim körében sem váltott ki különösebb izgalmat. Közöny, félelem, egyet nem értés ki tudja mi lehetett ennek az oka.
Azóta már stadionok sora épült fel
és tervezik továbbiak építését-felújítását is.
A fehérvári stadion rekonstrukciója kölönösen jól jön a mi fényességesünknek, mert legalább másfél-két évre valami élet költözik abba a Felcsút nevű kis porfészekbe. Parkolási gondok biztosan nem lesznek, mert 1000 parkolóhelyet ki lehet alakitani akár a helyi libalegelőn is. Ha a CÖF parancsra nem hordja oda az embereket, több nézőre úgy sem kell számítani. És akkor lesz majd félig tele a stadion.
Hogy ez miért jó nekünk? Jó lenne, ha ezt valaki egyszer megkérdezné a miniszterelnöktől vagy valamelyik adjutánsától.

Ha már South Korea szóba került elmondanám, hogy Kim Jong-il építetett egy Phenjan-ba torkolló 2x 8 sávos nyílegyenes autóutat.
A mai állapotokat tekintve; - ezen a közel 50 m-széles betoncsíkon egyetlen autó sincs, az egész tele van kátyúval és a dilatációs hézagokból gyom nő ki.
Jelenleg a Stadler-stadion is hasonló képet mutat.
Vajon a magyar labdarúgás mai állapotát tekintve a most felépített és felépülő megalomániás építményekre is hasonló sors vár?

Az is egy közhely, hogy az értéket nem csak megszerezni, hanem megtartani is tudni kell.
A stadion csak akkor érték, ha képes értéket termelni, egyszóval valamivel hozzájárul a saját fenntartásához. Annak valószínüsége - hogy ez itt záros határidőn belül bekövezkezhet - nálunk a 0 irányába konvergál.

Félve kérdezem magunktól és az ellenzéki pártok vezetőitől: - miért hagyjuk, hogy ezek a dolgok megtörténjenek?

Azért 4 demonstrációs táblánál többre is képesek lennénk, ha valaki mutatna valami egyirányú utat!

Névtelen írta...

"csakafidesz"-nek tisztelettel!

Kedves hozzászóló! Csak kiegészítésképpen említem, hogy ma egy állami beruházás (építkezés) úgy történik, hogy az építő mond egy árat, majd az "építtető" közli, hogy 20%. Akkor az építő korrigálja az eredeti összeget és rátesz még 20%-ot.
Aztán közlik az építővel, hogy de még ez is, meg az is, mire az megint korrigál...
Nincs három hónapja, hogy az újságok hírül adták, hogy a következő évben megkezdik a Puskás Stadion építését, melynek vérható összege 60-70 M forint.(már ezt is furcsállottam, hogy tíz ide, vagy oda)
A tegnapi lapok meg tényként közölték, hogy a Stadion 100 milliárdba fog kerülni! (ahogy fent említettem)
Addig, amíg nem lesz egy olyan politikusunk, aki megelégszik egy polgár "luxusával" és nem törekszik fejedelmi életvitelre, 3200-as fácán vadászatokra és egyéb baromságokra, - addig ne számítsunk "üvegzsebekre" tisztességes, korrupció mentes kormányzásra.
Üdv: H. Kovács

Névtelen írta...

2 évtized kellett,hogy Kádár népe Orbán népévé butuljon.O.

Anikó írta...

... csak nehogy a Napi Gazdaság állítólagos "gazdasági újságírói" számolják ki, hogy rám-rád-bármelyikünkre mennyi rész esik a stadionokra költött és még költendő milliárdokból, mert akkor a nullához fogunk közelíteni, annyira "pártatlanok" lesznek...

csakafidesz? írta...

H. Kovács nevű Hölgy/Úr névtelen hozzászólónak tisztelettel (16:15)

Annak ellenére, hogy minden mondatoddal egyetértek - én is hasonlóképpen látom a dolgokat - és a végkövetkeztetés tekintetében is hasoló az álláspontunk mégis picit vitatkoznék azzal a mondatoddal, melyben úgy fogalmazol, hogy "Addig, amíg nem lesz egy olyan politikusunk, aki megelégszik egy polgár "luxusával" és nem törekszik fejedelmi életvitelre, 3200-as fácán vadászatokra és egyéb baromságokra, - addig ne számítsunk "üvegzsebekre" tisztességes, korrupció mentes kormányzásra."
Te úgy látod, hogy egyszer majd születik egy ilyen ember? Soha? De ha mégis "egy fecske még nem csinál nyarat" vagy "aki a korpa közé keveredik..."
Nem kellene egységes, közös fellépéssek "ezeket" jobb belátásra bírni.
Ha arra várunk, hogy egyszer majd minden varázsütésre megváltozik akkor álmodozók vagyunk.
Eközben figyeld meg a folymatokat. Minden stadionépítést, fácánvadászatot, kéjutazást stb folyamatosan veled fizettetnek meg. Csodálkozol, hogy egy árúcikknek egyik napról a másikra 20%-al felment az ára? Hát, ne csodálkozz, mert ha jobban utánanézel, akkor az a 20 minimum 23, mert miközben az ár elindul felfelé a mennyiség vagy a minőség meg csökken. Tudnék példákat is mondani, de akkor túl hosszúra nyúlna a lajstrom.
Ma már az élelmiszerek árai a csillagos égben - az ugye mindennapi szükséglet - a tartós fogyasztási cikkek, a ruházati cikkek, no meg a hajócsavar és a repülögépropeller ára ezzel együtt jelentősen csökken - mert azt nem sokan vásárolnak - és máris 0%-ra esik az infláció. Kapjuk a győzelmi jelentést pedig ennek az a következménye, hogy a nyugdíjemelésről is csak álmodhatunk. Jól ki van ez fundálva!
Ilyen ország az, ahol élünk. Ha egy 20-assal fiatalabb lennék, már csak a kondezcsíkot lehetne látni utánam.

csakafidesz? írta...

Javítás:
helyesen: Soha!
..."ezeket" jobb belátásra bírni?

Névtelen írta...

"csakafidesz?"-nek.

Volt olyan ember, akit nem boldogított a fényűzés, van és lesz ilyen.
Kádár állami bérlakásban lakott, unokaöccse, unokahúga nem örökölt utána milliós bankbetétet, nyilvános árverés keretében a kíváncsi emberek láthatták, hogy csak olyan értékei voltak, melyeket államfőktől kapott ajándékba.
Van is ilyen ember, jelenleg Uruguay köztársasági elnöke, aki saját farmján él, fizetése 90%-át a szegényeknek ajánlotta fel, így kb. havi 180 Ft-nyi pénzt tart meg magának.
Abban nem értek Veled egyet, hogy ki kell menni az utcára és tüntetni a kormány ellen, - mert ezek olyan szemérmetlenek, - lásd a tavaly januári miskolci éhség-menetet, - hogy ezekkel így nem megyünk semmire.
Az én véleményem szerint ott van előttünk a mód, miként billenthetők ki a nyugalmukból és állásaikból.
Pedig egyszerű, ahogy egy nevenincs újságíró tette S. Pállal.
Azt mindenki értette. Üdv: H. Kovács

csakafidesz? írta...

Kedves H.Kovács!
Nem akarnék tiszteletlen lenni ezért nem is mondok olyant, hogy addig állj féllábon amíg egy ilyen ember a XXI. század Magyarországának területén a köz szolgálatába lép.
Ne haragudj, de te tényleg álmodozó vagy!
Abban igazad van, hogy néhány tucat ember tényleg nem ingat meg egyetlen hatalmat sem. Több száz tucat embert pedig csak szervezéssel lehet "összerántani". Ehhez kellenének igazi ellenzéki vezetők. A jelenlegiek többsége semmi egyéb csak operettfigura.

Jutka írta...

Csatlakozom, az előttem irókhoz.
Ellenzéki vezetőink szépen csöndben vannak. Bajnairól is megmutatkozott, hogy nem igazán vezető. Szépen lelépett.
Nem ide tartozik , de talán mégis. Tegnap megnéztem az "új" Tisza szobrot . Én még ilyen borzalmat nem láttam.
A Liget projekt -t remélem nagyon nem valósitják meg. Lesz egy tüntetés, de erről csak a Klubrádióból értesültem.
sajnos nem vagyok azért annyira oda az RTR pálfordulásától.
Lenne még téma bőven.

Erzsébet írta...

Kedves Judit, az RTL " mostani, normális működését érdemes átértékelni, --- most mindegy milyen okból--- a híradója által milliókhoz jutnak el azok az információk , amelyekről nem hallott, vagy csak keveset vagy ferdített információ formában értesülhetett a királyi adókon.... a többi műsora ízlés kérdése, meg ott van a távirányító is...

Névtelen írta...

"csakafideszne"

Álmodozni még szabad! Nem?
Üdv: H. Kovács

kalmik írta...

Nekünk stadion kell, ebből gazdagodik a maffia. Gyermek élelmezésből, az egészségügy javításából nem csorog vissza semmi, de majd arra is sor kerül, ha már kidolgozták a "módszert".
Az ellenzékkel kapcsolatban: Az ellenzéki párt akkor tud hatékony lenni, ha látható tömegek állnak mögötte. Nehéz az ellenzéki pártok szerepe egy olyan - a Fidesz és az álbaloldali véleményformálók által- lebutított társadalomban mint a mai magyar társadalom.
Egyébként a DK meghirdette az ellenállás napját július 12-én du. 16 órára. Bajnaiék már elzárkóztak, az MSZP még gondolkodik. Tehát van ellenzéki kezdeményezés, de lesz-e tömegtámogatás?


























kalmik írta...

916

Névtelen írta...

csakafidesz? :

south - dél
north - észak

azért nem mindegy!!!
üdv.