2014. november 8., szombat

DE HOL VAN A KOHN?

A Rákosi-korszak alapvicce volt, hogy feláll Kohn a taggyűlésen és kérdez:
Elvtársak, felépítettük Sztálinvárost, sztahanovista módon dolgozunk Csepelen, a Rákosi Mátyás Művekben, de hol a hús, hol a tojás, hol a kenyér?
A következő taggyűlésen feláll a Grün és ő is kérdez:
Elvtársak, engem már nem érdekel, hogy hol a hús, a kenyér, a tojás - de hol a Kohn?
Lassan így vagyunk ezzel ma is, habár Schmidt Mária még talán nem adta bérbe panoptikuma alagsorát, pedig igény valószínűleg mutatkozna rá.

Sajnos, a helyzet nem túl vicces, az embernek a hideg szaladgál a hátán, ha eszébe jut, hogy meglehetősen sok a hirtelen haláleset, melyek áldozatai a napi politikához köthető emberek.
Ott volt ugye a Welt 2000 Kft. és Komáromi András üzletember ügye – a cég tulajdonosai számára a szoftver, mely az uniós támogatások pénzét kezelte valóságos aranytojást tojó liba volt, de a kormány szemet vetett rá.
Bár a tulajdonosok nem akarták eladni, később kaptak Lázár Jánostól egy olyan ajánlatot, melyet nem lehetett visszautasítani, és meggondolták magukat.
Az adásvételi szerződés állami résztvevő esetén szokásos szombati aláírása utáni napon Komáromi András, a szoftver 47 éves jogtulajdonosa váratlanul meghalt.
Van ilyen, az infarktus szereti ezt a korosztályt és ezt a foglalkozási kört.

De aztán váratlanul elhunyt Welsz Tamás is, akinek személyét a politikával az MSZP volt alelnöke és még néhány, ezidáig ismeretlen politikus kapcsolta össze.
Ő vidáman ment az örökkévalóságba, a rendőrautóban érte a halál, miután a rendőröknek bejelentette, hogy bevett valamit, és hihi! - úgysem tudják megmenteni.
Ezt meg a magyar társadalom vette be, szerintem a magyar társadalmat sem lehet megmenteni, mindenesetre az ügy szépen elhalt, majdnem olyan szépen, mint Welsz, akinek egyébként néhány üzlettársa is jó ütemérzékkel meghalt vagy eltűnt, egyik közülük a szlovák rendőrség előzetes letartóztatásában.
Hiába, a rendőrség soha nem volt egy nyugodt hely a bűnözőknek, akik egyes esetekben hullanak, mint a legyek ősszel.
A szegény néhai állítólag bissau-guineai útlevelekkel üzletelt, de hogy ki kapott ilyet, arra senki nem kíváncsi, mint ahogy Simon Gábor ügyére sem kíváncsi senki, pedig már eltelt kis idő bukása és Welsz halála óta, melyet amúgy nem vizsgált komolyabban senki, jóllehet rendőrök is érintettek az ügyben.
Meg aztán ki is az a Simon Gábor?
Hogy az MSZP elnökhelyettese volt – na és?
Hogy a párttársak nem forszírozzák a vizsgálatot, az még csak rendben is van, de a Fidesz is kussol keményen, pedig hasonló esetekben az erre kijelölt vitézek összekarmolják az arcukat, hamut hintenek a fejükre, megtépik gönceiket és letakarják a tükröt, úgy gyászolják a szocik által sírba helyezett erkölcsöket – de most egy szó nem sok, de annyi sincs.
A szálakat elfércelték, és bár egy értelmes nyomozó ezeket öt perc alatt állítaná fejre, de az értelmes nyomozókkal a cigánybűnözést nyomoztatják, mely a legutóbbi fejlemények szerint nem létező műfaj.

Aztán jött a létra, mely igen alkalmas időben és helyen leesett a felcsúti juhász autójáról, akit elütött valaki, aki állítólag öreg és vétlen, azt se tudja senki, hogy kicsoda, de – eltekintve egy apróbb döccenéstől - annyira meggyőzően vezette autóját az út és a látási viszonyoknak megfelelően, hogy a legenyhébb büntetés kiszabása is feleslegesnek tűnik.
Végtére is csak egy polgármester-jelölt halt meg, jóllehet meghalhatott volna egy komplett testület is, ez igazán csak létra kérdése, az meg nem drága – alacsony költségvetésű megoldás lett volna az is.
A halottat eltemették, a százados úr vagy a dédapó - a gázoló -  meg otthon ül és számolgatja a pénzecskéjét, vagy büszkén nézegeti friss kitüntetését, majd elmegy egy-két évre Azerbajdzsánba nem KGB továbbképzésre, utána már a balta és a láncfűrész műfajban is brillírozhat…

És most akkor a legutóbbi eset, a fiatal aktivista, Rózsa Milán, aki állítólag a mellével akarta megállítani a vonatot.
Az újságok azt írják, hogy senki sem érti a tettét.
 Kelenföld és a Déli pályaudvar között csütörtök este, nem messze a lakásától ütötte el a vonat, barátai, ismerősei értetlenül állnak a tragédia előtt.
A Blikk szerint többüket meghallgatták a rendőrök, egyikük állította:  Rózsa halála előtt pár órával is készült a hét végi tüntetésre, ahol Vida Ildikó NAV-elnök menesztését fogják követelni.
Hogy pontosan mi történhetett, azt senki sem tudja, a rendőrség hivatalból vizsgálatot indított a tragédia tisztázására, egyelőre öngyilkosságként kezelik az ügyet. A mozdonyvezető annyit mondott, hogy sötét volt, és észlelte a gázolást, amely után két órát helyszíneltek a rendőrök a nyílt pályán.
Rózsa Milán barátai közül volt, aki a depressziójával próbálta magyarázni a történteket.
Mások viszont arról számoltak be a Blikknek, hogy az elmúlt egy-két hétben Rózsa Milán tele volt tettvággyal.
Mindenesetre még egy eset, melyben az utca embere gyanakszik, hiszen a tüntetések egyik vezéralakjáról van szó, akinek elvesztése komoly csapás az egyébként is tisztakezű-múltú vezetők hiányával küszködő ellenzéknek.
Nyugodjék békében.

Ha egyszer - akár holnap, akár a bármilyen távoli jövőben - az ellenzék hatalomra jut, ezeket az ügyeket egytől-egyig ki kell vizsgáltatni és tisztázni, hogy kinek milyen szerepe volt bennük.
Amikor évekkel ezelőtt olvastuk, hogy a bolgár titkosszolgálat esernyőbe applikált injekcióstűvel tette el láb alól az ellenzéki politikust Londonban, az egész szürreálisnak tűnt és csóváltuk a fejünket, hogy ilyen nálunk nem eshetne meg.
Akkor diktatúra volt, most meg demokrácia és a fél ország gyanakvással kezeli ezeket a haláleseteket, melyek tisztázásában elsősorban a kormány és Orbán lenne érdekelt.
Nem várok csodát, hiszen a Vezér és harcsabajszú haverja imád kémesdit játszani, márpedig a kémfilmekben úgy hullik az ellen, mint a makk a tölgyről, vagy a bugyi a hölgyről.
Komáromi márciusban halt meg, Welsz szintén, Váradi András, az alcsúti juhász októberben, a tüntetések motorja, Rózsa Milán pedig tegnap lett – szinte minden hír szerint – öngyilkos, jóllehet szemtanú nincs, a mozdonyvezető sem látta, hogy hogyan történt az eset, de a köztudatba már ezt a verziót sikerült betáplálni, így aztán egyszerűbb lesz lezárni a nyomozást.

Bő fél év alatt, nekem kicsit soknak tűnik ennyi tisztázatlan és zavaros ügy, és még hány zavaros ügy aszalódik különféle fiókokban, várva a feledés jótékony homályát!
Ami itt igazán érdekes, hogy az érintettek mindahányan a hatalom érdekeire voltak veszélyesek, vagy azzal szálltak szembe.
Tulajdonképpen már maga az is rémes, hogy akárcsak spekulációk szintjén felmerülhet a gyanú a magyar állam és vezetői ellen.
Hova jutott ez az ország?

:O)))

34 megjegyzés:

stefán írta...

Kedves Barátom Pupu!A vádiratot most is nagyon szépen összeszedted!/Hogy minden Írásodat csodálatosan élvezem arrol biztositalak!/A KÖVETKEZŐ FÖÜGYLSZ VÁROMÁNYUSA VAGY NÁLAM.DE KÉRLEK ADDIG IS NAGYON VIGYÁZZ AZ INKOGNITÓDRA!üDVÖZLETTEL:sTEFANIDES!

hello írta...

Ma hazafelé a villamoson a mellettem ülő utas olvasta a Blikket, ha nem akarom, is láttam volna a hatalmas betűkkel közzétett öngyilkossági hírt.

Itt élve, és értesülve a különböző hírekről, az lenne a csoda, ha nem lennénk már jócskán megfertőzve gyanakvással. Merthogy mitől, mitől nem, nekem is azonnal az általad is sorolt előd-esetek ugrottak be.
Meg, hogy a fekete Pobedákat már túlhaladta az idő.

Szóval tényleg mindenki nagyon vigyázzon magára, amennyire ez rajta áll, ha nem a vezérnek alélt gyönyörrel tapsikolók közé tartozik.

Kapat írta...

Nekem a régebbiek közül most csak néhány eset jut eszembe.
Az SzDSz-es Deák Sándor 1990-ben megcsúszott autójával a havas úton, busznak ütközött, meghalt.
Horn Gyula 1994-esbalesete máig találgatások tárgya. Az a kivilágítatlan teherautó ugyancsak furcsa, hogy akkor és éppen ott robbant le.
2001-ben Vancsik Zoltánt az M7-esen leszorították az útról, egy fának ütközött, meghalt.Fehérváron Orbán orra elől elnyerte az országgyűlési képviselői helyet, azóta Orbán nem mert indulni egyéni kéviselőként.
2006 júniusában Toller László súlyos autóbalesetet szenvedett, az őszi polgármesteri választásokon már nem indulhatott. Sofőrje meghalt, Ő pedig 4 évig kómában feküdt, 2010-ben halt meg.
Most több nem jut eszembe, utána kellene nézni.
Valóban véletlenek sora lehetett mindez?
Bocsánat, ha kissé kételkedem!

Wolk írta...

A CIA és a orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) mindent tud. Amikor szükséges majd lépnek. A TEK-nek itt nem osztanak lapot soha. Mi azért fizetjük őket továbbra is. (védik orbán házát ha másért nem)

Olvastátok Gorbacsov beszédét a berlini falnál? Tanulságul szolgálhat.

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Nem tudom min kell annyit csodálkozni.

Ismereteim szerint a maffia működése során is hullani szoktak a forgácsok.
Hogy egy klasszikusra is gondoljak.

Csak arra vigyázz, hogy nehogy te is egy levágott lófejet találj az ágyadba.
Akkor aztán mi csodálkoznánk azon, hogy milyen lelkes barátja lettél a nemzetállamok eszméjének !

Érhet még bennünket meglepetés.
Pálfordulást is láttunk már.

Tulajdonképen csak azok kerülnek odaátra, akiket már nem lehet
megfordítani.

Most kezdek megijedni, a fene azt a nyakas fejemet.

Névtelen írta...

És hun van az AVH?

PuPu írta...

Most TEK-nek hívják, egyelőre a BM alárendeltségében, de ez csak formális, nem hiszem, hogy Pintérnek szava lenne ott...
Ők a Fidesz ökle, nem tévesztendő össze Deutsch Tompikával, aki a Fidesz ökre...
:)

pleinair írta...

Rózsa Milán "öngyilkossága" figyelmeztetés a fiatal tüntetésszervezőknek, aktivistáknak, hogy most állítsák le magukat.
Egyértelmű, hogy a maffia elrettentő példának, megfélemlítésnek szánta R. Milán halálát.
Szegény fiatal gyerek, előtte állt volna az élet. És lesznek még áldozatok, a gyilkosságsorozat folytatódni fog.

Névtelen írta...

Mán bocsánat, de az AVH, az Alkotmányvédelmi Hivatal. A TEK meg ugye Orbán testőrsége, akik szabad idejükben "műveleti feladatokat" is ellátnak. Például uzsorásokat, áruházi tolvajokat hatástalanítanak...
A Készenléti Rendőrség megint más tészta. Ők írásos házkutatási éparancs nélkül tartottak házkutatást az Ökotárs Alapitványnál.
Megjegyzés: írásos házkutatási határozat hiányában csak akkor lehet házkutatást tartani, ha terrorcselekménytől, vagy végveszélytől tarthat az eljáró hatóság. Ugye mindkét eset fennállt az Ökotársnál... lehet választani:):):)

Góbé írta...


T Névtelen !

egy-két apró kiigazirás,"... csupán a ponoság miatt..."!
Az AVH az 50-es évek második felében 1956-ig regnált, mint Államvédelmi Hatóság. Elődje a BM alárendeltségébe tartozó ÁVO volt...

Irásos házkutatási határozat hiányában, bármely - akár apróbb - ügyben is lehet halaszthatatlan nyomozati cselekményként házkutatást tartani, ha a késedelem veszéllyel jár. Ezt természetesen kellően alá kell támasztani.

E megjegyzésnek semminemü konkrét ügyhöz, főleg az Ökotárssal szembeni intézkedésekhez, semmi köze!

Névtelen írta...

Pardon Kedves Góbé!
Az ÁVH-t, ne keverd össze az Alkotmányvédelmi Hivatallal. Az két külömböző intézmény.
Ami pedig az Ökotárs alapitványnál tartott házkutatást illeti, a mai napig "nem támasztották alá" a házkutatásuk ilyen formáját. Pont.

kekec írta...

Góbé drága, van nekünk egy "Alkotmányvédelmi Hivatalunk" mint AVH,
bár szerintem is párhuzamba lehet állítani az Államvédelmi Hatósággal (ÁVH). Egyre nehezebb napjainak az ötvenes évektől megkülönböztetni, mi?

PuPu írta...

csak a rend kedvéért: az Alkotmányvédelmi Hivatal rövidítése AH, az Államvédelmi Hatóság rövidítése ÁVH, - így legalább senkinek sincs igaza, ez is lehet egy közmegelégedésre okot adó állapot...
:)

Kibic37 írta...


"Tulajdonképpen már maga az is rémes, hogy akárcsak spekulációk szintjén felmerülhet a gyanú a magyar állam és vezetői ellen."

Ha már konteó, engem is hasonló gondolatok kínoznak. Pénteken láttam szeretve tisztelt miniszterelnökünket, amint mártír pofát öltve arról beszél, hogy ütköző zónába kerültünk, ez geopolitikai adottság, stb. stb. Aztán ezt még a nap folyamán vagy három különböző fideszes potentáttól is elmondta. (Hogy ezeknek mennyire szinkronban mozognak az agytekervényeik!)

Aztán délután a Klubrádióban Balázs Péter volt külügyminiszter ennek az ütköző zónának egy másik aspektusát vetette fel. Nevezetesen azt, hogy az orosz energiaszektor milyen mélyen behatolt Magyarországra anélkül, hogy erről szövetségeseinkkel tárgyaltunk volna, vagy akár csak előzetesen tájékoztattuk volna őket (Paks II, Déli Áramlat, stb). A gazdasági élet azon szektoráról van szó, amelyben a legnagyobb pénzek fordulnak meg. És hogy mindez a gazdasági élet szereplőinek egy rendkívül kis merítését (ezt a szót használta) érinti.

Jól értem? Néhány ember kezében van egy olyan stratégiai ágazat, ahol az ügyek sikeresebb előmenetele érdekében nyújtott akár pár ezrelékes támogatás is százmilliárdokat jelent? Még szerencse, hogy kormányunkra a korrupciónak árnyéka sem vetődhet, mert még belegondolni is rossz, mi lenne akkor ha mégis...?

Hát elgondolkoztató. Vajon mi az a pénz, amiért érdemes már akár egy polgárháborút is kirobbantani? :(((

De ugye ez nem konteó ? ...

Névtelen írta...

És ott volt Vancsik Zoltán, aki a fénylő csillagot hülyére verte egyéni választókörzetben 98-ban, mit tesz isrten, ő is meghalt autóbalesetben. 98-ban robbantás is csak addig volt, míg nyert a fityeSS. Eddig sem hittem el a sok balesetet, ezután sem fogom.Rózsa Milán pár nappal korábban nyilatkozott tv műsorban, abszolút nem volt depressziós, az, nem is pillanatok alatt alakul ki.

talalom írta...

AVH-ÁVH ügyben tényleg senkinek nincs igaza - nem is ez a tét. Eredetileg tényleg AVH volt a rövidítése annak a hivatalnak, ami végülis nem létező dolgot véd - hiszen alkotmányunk meg nincs is. Írtam is egy szösszt a csak egy vessző különbség miatt. Pár nap múlva láttam a hvg.hu-n, hogy lelkesen vakarják le a hivatal előtt álló kukákról a V betűt - nyilván nem az én írásom hatására, hanem azért, mert szorgos kezek szépen odabiggyesztették azt a vesszőt a kukák felirataira. Azóta AH az aha.

Donáto írta...

Kedves Pupu!
Mai posztodban írod, ha egyszer az ellenzék hatalomra kerül, ezeket az ügyeket végig kell vizsgálni.

Hát ha szegény Horn Gyula négy évét nem számolom, volt a mai ellenzéknek 8!!! éve erre, de egy lépést sem tett ez irányba.
A hozzá nem értő Keller László elvetélt kisérleteit nem számítom ide.
Minek nevezzem ezt? Lustaság? Ostobaság? Bármelyik is az, rettenetes.
Mint ahogy nem tudom megbocsátani egyetlen parlamenti képviselőnek sem, hogy szó nélkül ült az országházban, amikor először elhangzott az a mondat, hogy "...a kormány X vállalkozás részére VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ KÖLCSÖNT NYÚJT..."

Nem reménykedem: D.

Névtelen írta...

A vicc klassz volt a poszt elején, ám az összeesküvés-elméletekkel csínján kell bánni.
A juhász és Rózsa Milán esete nagy valószínűséggel az, aminek látszik. Fölösleges kombinálni.
Ugyan mennyire érintik ezek az apró csipkelődések a kormányt, a vezért?
Mint sasnak a légy, annyi nekik.
És a nép, az istenadta nép többsége velük van, akkor ugyan mi a nyavalyának kockáztatnának ilyen piti ügyben orvgyilokot?
Egyelőre rendíthetetlenek, ne is reménykedjetek a közeli összeomlásban.
Az ember morális kötelességből kimegy tüntetgetni, de sajnos őket nem lehet eltüntetni akárhány tüntetéssel sem. Most.
Egyébként is: kik jönnének helyettük? Tessenek mutatni valami kormányzóképes erőt.

PuPu írta...

Kedves Névtelen, lehet, hogy a juhász és az is lehet, hogy még Welsz, meg Rózsa Milán ügye is az, aminek mondják.
De az is lehet, hogy nem, mert a hatalom minden esetben takargat valamit, Rózsa esetében pedig prejudikál, mert az első pillanattól öngyilkosságot kommunikált, jóllehet erre éppúgy nincs bizonyíték, mint egy gyilkosságra.
A hatalom pedig nem kristályos logikával dolgozik, hanem kockázatokat elemez.
Ha valaki kockázatot jelent, azt így-úgy, de ki kell iktatni, és a karaktergyilkosságtól a tényleges gyilkosságig nem túl hosszú az út.
Elsősorban a hatalom érdeke lenne, hogy tiszta képet kapjon ezekről az esetekről a társadalom, mégsem tesz ennek érdekében semmit - miért nem?
Szóval, akárhonnan nézzük a dolgot, ez a kép bizony nem tiszta, sajnos...
:)

asta írta...

Névtelennek

A hajam szála áll fel a szövegedtől! De tényleg!
Úgy teszel ( valakik most ezt a pár mondatot szajkózzák egyfolytában...miért?), hogy nincs kormányzó képes erő.
Már megbocsáss kedves névtelen, de annyira hülye ország nincs ( bár nagyon közelítünk hozzá) hogy 10 árva embert ne tudna felmutatni, akik képesek lennének egy kormányt felállítani? És ezért fel kell adni minden reményt, hogy egyszer valami jobbra fordul? Tegnap az ATV-ben is ezt magyarázta az a...hm...nevetgélős ...hm... női személy ( és társai azok, akiket a újságíró klub helyettesítésére szerveztek...rettenetes!)
A logikád és a nem szavazók logikája szerint az a helyes sőt erkölcsös, ha nem legitimálunk egy rossz ellenzéket, hanem inkább megtartjuk és legitimáljuk a meglévő bűn rossz kormányt.
Gratulálok! Logikából csillagos ötös. Leülhetsz!

NewTiborc írta...

Asta!
Ennek a baromságnak a fő képviselői és hirdetői: Havas, Para Kovács és az elmenekült túl okos Bartus. Sajnos ezek vezetik félre az embereket. Az ATV-t sem értem miért hívja be Őket a hülyeséget hinteni? Vagy kellene értenem?

Kibic37 írta...


New Tiborc-nak:

Kifejezetten kártékonyak. A "tanár úron" még csak-csak röhög az ember, de a másik kettő ...:((((

Névtelen írta...

Pupu! Remélem nem vagy depressziós, mert... manapság az is lehet, hogy egy reggel még arra ébredsz, elütött a villamos a konyhában. Amilyen véletlenek vannak mostanság, pedig Clodó ettárs nem is járt még régi ismerősénél errefele...

PuPu írta...

Miért gondolod, hogy annak kellene lennem?
Kifejezetten optimista vagyok, mert a társadalomra is igaznak vélem, hogy ami nem öli meg, az erősebbé teszi.
Orbán maga a demokrácia tanítómestere, mert a bukása után is számon fogja tartani a kollektív emlékezet, hogy hová vezet a populista handabandázás és a maffiózók hatalomba emelése.
De amíg ez bekövetkezik, azért még van időnk - persze csak ha a Nyugat is úgy gondolja...
Most olvasom az Évszázad trilógiát Ken Follett-től, meghökkentően ismerős dolgokat ír a nácik hatalomrajutásáról, de reménykedem, mert - mint egy ismerősöm írta, mióta feltalálták az F-16-osok légi utántölthetőségét, a dolog azért nehezebbé vált.
Ebben reménykedjünk!
:)

Kibic37 írta...

"...mióta feltalálták az F-16-osok légi utántölthetőségét..."

PuPu, egyáltalán nem kötözködni akarok, de ez a dolog már elég régóta működik. Amikor még F16-osok csak a fantáziában léteztek :)

" Kilencven éve tehát, egészen pontosan 1923. június 27-én egyáltalán nem volt öncélú játszadozás, amikor az egyik Airco DH–4-esből feltöltötték a másikat, még olyformán, hogy a tömlőt kézzel kellett a tartályhoz csatlakoztatni. De a dolog sikeres volt, a benzint átadó gép személyzete: Virgil Hine és Frank W. Seifert alhadnagyok, a fogadó gépé Lowell H. Smith százados és John P. Richter hadnagy voltak."

http://iho.hu/hir/tankervilag-kilencven-eve-130628

PuPu írta...

Azért is nem lehetett levegőben utántölteni őket, de mára már lehet, mert léteznek...
De azért köszi az információt, érdekes, valóban nem tudtam, hogy ilyen régi a dolog...
:)

Kibic37 írta...


Valamelyik világháborús Apokalipszis sorozatban esett róla szó. Engem is baromira meglepett a dolog, azért is néztem utána.

pleinair írta...

Emocionális dzsungel borítja el azoknak az agyát, akik nem látnak orbán bukása utánra kormányzóképes erőt.
Mert ha a tényeket külön-külön, majd összefüggésükben elfogulatlanul néznék, látnák, hogy a probléma a fidesz eddig is megtapasztalt, horrorisztikusan elvetemült ellenzéki magatartásában rejlik.
A kérdés az, hogyan lehetne ezt az elfajult bűnöző bandát kordában tartani egy leendő kormánynak. Hogyan lehetne felkészülni minden, fantáziát felülmúló gaztetteikre, miként lehetne mindezt kivédeni, hogy a kormányzás zökkenőmentesen működhessen.
Erre válaszoljanak a bölcsképpel fanyalgó nagyokosok!
A költségvetést rendbe tenni,néhány reformot bevezetni Gyurcsány és Bajnai ellenszélben is tudtak, csak ezt az orkánerejű, minden szemetet felkavaró ellenszelet megfékezni nem sikerült nekik.
Kormányváltásra szükség van, ez a banda nem maradhat hatalmon! Aki pedig a képernyőn veszi el az emberektől a hitet, hogy van remény, az kártékony, és a maffiakormány hatalomban maradását szolgálja.

PuPu írta...

Hát le kell tartóztatni mindet, elsőként Polt Pétert, aztán utána már megy minden a törvényes rendnek megfelelően, - nyomozás, vádemelés, ítélet...
:)

Kibic37 írta...


pleinair-nek:

"A torkán ragadta meg a kérdést Pelikán elvtárs!"
A közgondolkodás, a társadalom értékrendjében beállott mérhetetlen torzulás helyreigazítása a legfőbb probléma. Talán most megindult valami ott is, ami okot adhat némi optimizmusra.
Ma még hiába bizonyítaná be bárki, hogy - megszegve a szövetségeseinkkel (EU, NATO) kötött szerződést - a teljes energia szektor kulcsának orosz kézre való átjátszása (szerény jutalék ellenében) kimeríti a hazaárulás minősített esetének bűntettét, a társadalom nagy részében vegyes visszhangot váltana ki. A legtöbben elintéznék azzal, hogy "na bumm, legalább lesz további rezsicsökkentés".

Orbánt leváltani kevés. Poltot leváltani kevés. A közszolgálati média teljes vezetőségét leváltani kevés. Orbán szellemét kell eltaposni, száműzni a magyar társadalomból. Örökre!

Kibic37 írta...

Jó kis képzavar az utolsó mondatomban :))))))
Inkább a Ghostbusters segítségét kértem volna!

Anikó írta...

Nekem is soknak tűnik ennyi "véletlen" haláleset, de főleg a marha nagy csönd mindegyik körül.
És minden oldal felől, legyen az bal, vagy jobb, síri csönd van.
Na ez a leggyanúsabb.

... és tényleg Kapat, most, hogy említed, régebben is voltak gyanús balesetek, robbantgatások, ajtófelgyújtások egyesek házánál, amikről szintén nem sokat tudunk, szinte semmit.

Pleinair nov.8.19,47.
...amit írsz vérfagyasztó, de simán hihető is.

...és mégis... valamiért nem hiszem, hogy mi itt mind krimirajongók vagyunk, hatalmas fantáziával megáldva és úgy döntöttünk, hogy gyanús itt minden.

pleinair írta...

Kibic37, én már attól is kéjes örömöt éreznék, ha szelleme helyett a legérzékenyebb pontját kaphatnánk el a nyomorultnak, hogy vinnyogva bánja meg azt is, hogy megszületett!
Egyből visszaszállna a szelleme a palackba, mert a zemberek már érzik a romlott szagot, amivel szennyezi a közéletet.
A tegnapi tüntetésen nagy átéléssel skandálták az orbán takaroggyot. Nagyon jó volt!

pleinair írta...

Anikó, nincs a rosszindulatú feltételezésnek határa, ha a keresztapáról és bandájáról van szó.
Hányszor ejtettek ámulatba a szemétségeikkel, hitetlenkedve néztünk magunk elé bárgyún motyogva: hát ezt is meg lehet tenni?!
Megtanulhattuk, hogy mindent meg lehet tenni, ezeknek abszolút nincsenek gátlásaik, a bűnük skálája végtelen.
Ilyen válogatott álszent, és félelmetesen aljas bandát nem hordott hátán a föld. Csak egy szerencsénk van, hogy túl magabiztosak lettek és önteltségükben ostobaságokat követnek el. Saját magukat buktatják meg, ha rásegítünk, talán nem húzzák '18-ig.