2014. november 19., szerda

DOBJUK KI A MÚLTAT

Orbánnak már bejött, ő már kidobott egyszer negyvenöt évet.
Igaz, ő nem cifrázta, csak kijelentette, hogy márpedig az ország 1945 és 1990 között nem volt, aki pedig mást állít, az a nemzet árulója, egy rohadt kommancs, aki vissza akarja hozni azokat az éveket, mikor közös tulajdonban voltak a nők és ebédjét – mint mostanában a Blaha Lujza téren a rendszerváltás nyertesei - mindenki közös kondérból kiporciózva, csajkából fogyasztotta.
Bölcs népünk fogékony ezekre a baromságokra, senkinek nem volt egy szava sem az akcióhoz, megfontoltan bólogatott – hát bizony szörnyű lenne, ha kötelezővé válna a randapofájú Mislicsekné rendszeres megművelése.
Az akció költsége sem lenne mindegy, hiszen venni kellene egy Demi Moore posztert, amivel le lehetne takarni a köz szeretett Amáliájának fejét, mert enélkül a szándék és a képesség dialektikus összhangját igen nehéz lenne megteremteni.

Mondjuk, rendben van az elképzelés, hiszen a gyógyszervegyészet egyre fejlődik, majd kikezelik Grazban, ha meg nem sikerül, hát az se baj, fele munka, dupla siker, megy a mosolygósba, Napóleon és a Pókember mellé.
Erre most tessék, kiderült, hogy a kór ragályos és romlatlan gyerek-emberek egészségét veszélyezteti.
Igaz, ők még csak huszonöt évet akarnak eltörölni, de a Fidesz sem a Nemzeti Dohányboltokkal kezdte, a ma inkvizítorai is eljutnak majd akár ötven év tagadásáig is, felkészül Árpádházi István…
Tulajdonképpen megértettem őket, hiszen csak azokat a sztereotípiákat ismétlik, melyet az idősebb generációk azon képviselőitől hallanak nap-nap után, akiket inkább szilárd elvhűségük, mint az eszük miatt tisztelünk.
Egyszerű emberek ők, egyszerű elvekkel és egyszerű eljárásokkal.
Ha valamit nem tudunk működtetni, hát dobjuk szemétre, ha valaki nem tetszik, hát akasszuk fel, ha valamit nem értünk, hát nyilvánítsuk baromságnak, hirdetőjét meg ökörnek.
Márpedig a demokrácián rettentően sok gomb van, nem lehet összevissza nyomogatni őket, mert megbolondul a gépezet.

De tegyük fel, hogy igazuk van, ami itt huszonöt éven keresztül folyt, az a társadalom salakjának tobzódása volt, csupa-csupa szemétember kártékonykodása, az ország maga Szodoma és Gonorrhea, melyben a politikusok feladata a nemzet tönkretétele.
Nincs sok új a nap alatt, ezt egyszer már megértük, és valószínűleg elődeink is egyszer-kétszer, a mi nemzedékünk például a létező szocializmusnak nevezett virágzó államkapitalista berendezkedés idején, a rendszerváltáskor, amikor elbukkantak a társadalmi pöcegödör mocsarából a tiszták.
Viszonylag hamar eljutottunk oda, ahová most is – aki élt és dolgozott az elmúlt periódusban, az egy kártékony féreg, mind-mind rosszat akart az országnak, és ahogy ami generációnk Ratkó Annának, úgy a mostaniak csak Semjén Zsoltnak köszönhetik azt, hogy egyáltalán megszülethettek ilyen tisztának és hófehérnek, forradalmilag szőrös és nagy pofával.
De majd ők rendet tesznek, csak először menjen mindenki a picsába, hogy tiszta legyen a pálya.
Támogatja őket a nagymamák generációja, meg kissé túlvirágzott szépasszonyok egy jelentősebb csoportja, akik könnytől homályos szemekkel bizonygatják, hogy majd beérnek a szép, tisztaszívű, hamvaslelkű fiatalok, adjunk nekik lehetőséget, hadd tanuljanak.
Tulajdonképpen ezzel meg is reformálták a hiénavadászatot, adjunk lehetőséget a vadászok új nemzedékének, akik a puskát a csövébe nézve akarják elsütni, aztán már csak a hiénák csontropogtatása hallik egy ideig.

Persze az tény, hogy az elmúlt átkos huszonöt év prominensei nem remekeltek, de hát miért is remekeltek volna?
Nekik valóban tanulniuk kellett a demokráciát, a kapitalizmust, és nem csak a kommancsok miatt, hanem azért is, mert ebben az országban, ahogy nem volt soha kommunizmus, úgy nem volt soha demokrácia sem, még elméleti síkon sem.
Mára a nép – mint festő a fekálbarna színt - kikevert magának valamiféle szép elképzelést arról, hogy milyen társadalmat szeretne, ennek az az alapvető jellemzője, hogy ilyen társadalom ab ovo nem létezhet.
Az elképzelés olyan, mint a hatmázsás liba, mert egy liba vagy hatmázsás, vagy tud repülni.
Ezt kérné számon a politikusokon, nem pedig azt, hogy a külső-belső adottságokat kihasználva, a demokrácia eszközrendszerén belül mozogva milyen társadalmat teremtettek számára.
Reménytelen ügy, ha valaki nem érti, hogy a politikus nem Roxfortban szerzi a képesítését, mint Harry Potter, hanem egy átlagember, akit a társadalom tagjai képviseletükkel bíznak meg, akkor csak csalódás érheti.
Tekintsünk el attól, hogy ezt a politikusok jelentős része sem érti, és nem is akarja megtanulni, de ettől a tény még tény: emberektől nemigen lehet várni emberfelettit.

Mégis, talán el lehet gondolkodni azon is, hogy vajon a dolgok ilyetén állása csak a politikusokon múlt-e, vagy más is felel a kialakult helyzetért?
Hát, ha őszinték vagyunk, bizony ez rajtunk is múlt, magyar választópolgárokon.
Ott lengeted a parlament előtt a molinódat, melyen üzensz a politikusoknak, hogy nem tudunk annyit adózni, amennyit ti loptok, miközben mindenki tudja, hogy te is lopsz, - te például az adót lopod el az államtól.
Rohadtul szeretsz mindig jól járni, öt forintért Dorozsmáig baxod a kecskét, minden baromságra bólogatsz, nehogy bajod essék.
Te vagy az, aki mindent szeret okosba intézni, te tolod a baksist, de te sopánkodsz a paraszolvencia és a fizetős egészségügy miatt, te fogod be a szád, mikor a szomszédodba belerúgnak.
Te vagy az, aki ha jobboldalival beszélsz, akkor a dilist dicséred, ha demokratával, akkor szidod és te vagy, aki soha, de soha nem vállalod a véleményed.
Te vagy az, aki hagyja magát megvenni a rezsicsökkentés édesbús hazugságával, te vagy az, aki a politikust, aki ellen tüntetsz, immár harmadszor toltad be a Parlamentbe.
Te vagy az, aki szerint minden politikus egyforma, de most lelkesedsz, mert néhányan, akiket nem is ismersz, a nevüket sem hallottad soha, azt se tudod, kit képviselnek, ígérgetnek neked részegen józan közéletet.
Ha minden politikus egyforma, ugyan, miért lennének ezek mások?

Ja – ezek nem politikusok, hanem civilek, mondod, miközben elfeledkezel arról, hogy aki beteszi a lábát a politikai térbe, az máris politikussá válik, te meg, ha ezt nem veszed észre, akkor ostobává.
A pap is addig pap, ameddig a szószékről (tudom, mexünt…) Isten igéjét hirdeti, ha kampányol, akkor megszűnik papnak lenni és politikai aktivistává válik.
Ettől a politikus még nem válik szentté, okossá, jellemessé – mindegyik éppen olyan, mint volt, mielőtt politikussá lett volna.
Ezért talán elegendő lenne rajtuk annyit számonkérni, hogy a feladataikat a demokrácia játékszabályai szerin, tiszta kézzel látták-e el, és ha igen, akkor meg lehet engedni nekik a tévedés lehetőségét.
De összemosni azokat, akik felépítettek nyolcszáz kilométer autópályát azokkal, akik a kertjük végébe a te pénzedből stadiont építettek, minimálisan is ostobaság, rosszabb esetben ismét a te eredményes hülyítésed.
Merthogy tudatosan hülyítenek, ezt ne is vond kétségbe – az önkényuralom nem szereti az okos embereket.
Ezért csukja be a gimnáziumokat, a kéttannyelvű oktatási intézményeket, ezért etet téged minden nap silány szappanoperákkal, ezért mutatja a híradóban inkább a kétfejű borjút, mint a valóságot, ezért kap sikítófrászt, ha az RTL híradóban megmutatják a falu népének is, amit máshonnan soha nem tudna meg, - igaz, ezt meg nem hiszi el, míg rajta nem csattan az ostor.

Az angol pázsit titka, hogy háromszáz évig kell locsolni és nyírni, mi meg huszonöt évenként mélyszántást akarunk rendezni.
Lehet, csak akkor ne vágyakozzunk pázsitra, elégedjünk meg a libalegelővel.
Kellenek a fiatalok a közéletbe, de egyszer már megszívtuk a kollégiumi szobatársakkal.
Ájult nyálcsurgatásunk közepette nem vettük észre, hogy a szép, okos fiatalok létrehozták a maffiát és elfoglalták az államot.
Egyszer tévedni – tévedés.
Kétszer tévedni ugyanabban, ugyanúgy – hülyeség.


Nem kellene hülyének lennünk…


:O)))

46 megjegyzés:

moose írta...

PuPu, ez fergetegesen jóóóó! :))

Valószínűleg nem tudtuk eléggé szofisztikáltan kifejteni, hogy nem a szónokok a favoritjaink, hanem a korosztály, akik már szabadnak születtek!

Mi, ahogyan Te is írod, ugyan honnan tudtuk volna, mi is az igazi demokrácia?!? Mi is csak próbálkoztunk.

Most abban bízunk, hogy ők ezt több sikerrel teszik.

Bízunk abban is, hogy okos gyerekeket neveltünk, ők már jobban kezelik a kialakult helyzetet, merthogy észrevették végre, hogy "helyzet van"!

Személyesen pl.én akkor sejtettem meg mi is a demokrácia, amikor az Ericsson sportelepén, valahol Stockholm mellett kiszálltunk a buszból.(Olyan céges szabad sportfoglalkozásos napra jelentkezhettünk, mint a cég többi dolgozója)
Volt ott minden náció, akik rutinosan szétszaladtak a vilá négy égtája felé,… mi 10-en meg csak áldogáltunk tanácstalanul, elveszetten egy darabig, hogy most mi is van?

… vártuk, hogy majdcsak megmondja valaki, hogy most mit is ké'ne csinálni?!? (beépült refex)

Aztán csak "rájöttünk", hogy nincs óvónéni, aki terelgessen,… mert felnőttnek kezeltek bennünket. Azt csinálhattunk, amit akartunk, amíg ezzel nem ártottunk másnak, vagy magunknak.
(ja! hogy ez a szabadság?!?)

Óvatosan szétnéztünk, mások mit csinálnak?
… én pl. elmentem tájfutni,… voltak akik csónakáztak, kéziztek,… este fél 7-kor vacsi, fél grillcsirke, párolt káposztával,…
"Király" volt, kár, hogy már több, mint 20 éve volt!
:))

Személy szerint én bízom a fiatalokban, még akkor is, ha zavarukban a több tízezer ember előtt csak "rikoltoztak",

… az azért szerintem mindenkinek lejött, hogy nem akarnak emigrálni,…de ebből itt most nem kérnek! ELÉG VOLT!

Ti már okosabbak, erősebbek és bátrabbak is vagytok, mint mi valaha is lehetünk, lehettünk!
Nekünk ennyire futotta, … stafétabot átad-átvesz!

Szabad a pálya, … lehet leküzdeni az akadályokat!

Mi annyit tehetünk, hogy halkan, vagy hangosan szólunk vagy rikoltunk, hogy "vizesárok"! Vigyázz!
Rajtatok múlik, hogy meghalljátok-e?

A mai Friderikusz-t ajánlom mindenkinek az ATV-n! Bruck András író volt a vendég,… nnna ő igencsak világosan kifejtette a gondolatait,… csak bólogatni tudtam.

morzsi írta...

PuPu Te is olyan vagy, mint az állapotos kismamák. Mindig éjszaka jön rád a "szülés." :)

PuPu írta...

Mit tegyek, ilyenkor csend van, lehet békésen írogatni...
:)

Frank írta...

moose, a fideszesekre is ugyanazokat mondták úgy 25 éve, mint most Te a hétfői tüntin szereplőkre.

Holi Zoli írta...

"nem tudtuk eléggé szofisztikáltan kifejteni, hogy nem a szónokok a favoritjaink, hanem a korosztály"

Így.
Én nem hiszem, hogy az hétfőn eldöntetett, hogy innentől Julcsa, Béla vagy Tihamér lesz egy-egy adott csoportosulás "vezére". Létrejött egy esemény a regnáló rezsimmel szemben fellépve, ami ezreket mozdított meg. Véleményem szerint ez itt a lényeg.
Sőt, felhívnám a figyelmet, hogy a hatalom magasan tesz erre a tüntetésre is. Lezajlott, végül mindenki hazapályázott, oszt' jó napot!
Elért valamit is? Valahol mélyen talán igen de a felszínen még semmi változás. És akkor most mindenki marad otthon? Játszottunk egyet? Nem addig kéne ütni a vasat még forró, még valami mégis csak "bedereng" a hatalomnak? Most uborkaszezon van? Én ezt sokkal nagyobb "elqrásnak" érzem, mint most azon fanyalogni ki hogyan disztingvál, ki mit ért már meg és az majd hogy fogja befolyásolni a nemtommit...

Másrészt pedig üdvözlöm a volt NAV-os Horváth korrupció ellenes csapatát. Tudom, erre is sok a fanyalgás. Tudom, nem fog világot megváltani, de legalább valaki, valamit már megpróbál!

Én rendszeres olvasója vagyok Pupunak, általában véve egyetértek gondolataival de most egy kicsit kételkedem. Persze, értem én mire gondol, de nekem ez így akkor is sarkított most.

Baráti Üdvözlettel, Zotya
alias Plebejus

bubo írta...

A hétfői tüntetés óta kavarog bennem rengeteg gondolat. De örülök, hogy te mára ezeket összefoglaltad. Köszi Pupu. Szuper.

grund írta...

Bizony, bizony, csak annyi, hogy nahát ezek fiatalok, nem lehet elégséges feltétel az egészséges váltásra. Sajnos sokan elfelejtették, hogy ilyen alapon adtak nagy lelkesen bizalmat anno '98-ban a kollégiumi szobatársaknak. Aztán mi lett az egészből? Ezért nem lehet elégszer erre figyelmeztetni. Csak generációk közös erőfeszítései vezethetnek sikerre. Nem mindenki "fertőződött" meg, lopott, csalt az 50 felettiek közül. Az általánosítással megint csak zsákutcába jutunk, és elegünk van már a nagyszabású kísérletekből.

pleinair írta...

Az eddig politikával nem foglalkozó, de most népvezéri pózban tetszelgő, "hótiszta" ifjú szónokok felületesen ítélkeztek. Miközben a tüntetésen orbán nevét ki sem ejtették a szájukon, elmúlt 25 éveztek, gyurcsányoztak, bajnaiztak.
Orbitális hazugság volt beszédük alappillére, a fidesz papagájkommandójától fertőzött közbeszéd hülyeségeit szajkózták. Még a közelmúlt történelmével se voltak tisztában.

Idézet Mihancsik Zsófiától:

"A rendszerváltás után Magyarországon kiépült a liberális demokrácia: a többpártrendszer, a szabad választások, az az intézményháló, amely arra szolgál, hogy megakadályozza, hogy a végrehajtó hatalom (a kormány) gátlástalanul és naponta visszaéljen a felhatalmazásával – például elnyomorítson embermilliókat, mert a vezetője úgy gondolja, hogy a hozzá hű közép- és felső-középosztály kistafírozása megér annyit, hogy cserébe kiszolgáltatott gyerekek és felnőttek tömegét süllyessze le a szegénységbe. Piacelvű lett a gazdaság, a vállalkozás szabadságával és a teljesítmények versenyével együtt. Kiépült a jogállam, amely megint csak nem üres szólam, mert arról szól, hogy a hatalomközelieknek nincs menlevelük a rendőrség, ügyészség, bíróság és mindenféle hatóságok előtti eljárásban, és arról szól, hogy a jog minket, állampolgárokat véd a hatalom és bárki önkényes eljárása ellen. Azaz épp fordítva, mint ma. Elkezdett megváltozni a polgárok gondolkodásmódja: erről az első ombudsmanok tudnának mesélni, vagy a Fidesz-kormány által megszüntetett Egészségbiztosítási Felügyelet elnöke, akikhez egyre több önérzetes és öntudatos polgár fordult a sérelmével. És bármennyire természetes is ma már ez: szabadok lettünk. Sok tekintetben: például ideológiai kényszerek, kötelező hovatartozások nélkül élhettünk (ma már nem), vagy jogunk lett szabadon mozogni a világban (ez még egyelőre megvan, csak sokunknak pénze nincs hozzá). Ezek nélkül az intézmények és jogok nélkül mi, polgárok, védtelenek vagyunk, individuumként is, választott csoportunk tagjaként is, de a szakmánkban és a munkánkban is.
Ezt a rendszert nem lehet kidobni, eltemetni, leváltani. Mert nincs helyette más.
Helyette Orbán vagy Putyin meg Erdogan rendszere van. Akkor sem szabad kidobni, ha nem működött és nem fejlődött óramű pontossággal az elmúlt huszonöt évben. Akkor sem szabad, ha tele volt tévutakkal, mellékhatásokkal, hibákkal, sőt bűnökkel és visszaélésekkel is."

Ha az ellenzéki pártok tehetetlenül nézik, hogy a tömegindulat alkalmatlan "kezekbe" kerül, akkor az célt és irányt veszíthet, vagy apátiába fulladhat.
Meg kellene embereljék magukat a demokrata pártok, mert itt az idő, hogy ezt az őrültet és rendszerét elsöpörjük.

asta írta...

Jajj PuPu!

Mind amellett, hogy mindig felvidítanak az írásaid...( ez különösen jól sikerült), kénytelen vagyok újra vitatkozni veled...bocs:)

Hogy nem a politikusok a hibásak, azt már sokszor kifejtettem korábban vö. politikus azt és annyit tesz, amennyit mi a megbízóik megengedünk neki. Mi pedig sokféle okból túl sokat engedtünk meg. Eddig egyet értünk. Csak te ezt sokkal szórakoztatóbb stílusban tudod előadni:)

Ami a fiatalokat illeti, ott ugye nem mi vagyunk azok, akik bármit is megengedünk nekik, vagy lehetőséget adunk. Az idő az, ami ezt a dolgot rendezi. A mi generációnk ki a fiatalok pedig be jönnek a színpadra. Olyanok, amilyenné mi neveltük őket. És bizony akár elismered, akár nem, sokkal tisztábbak, mint a már sokat megélt egyedei a társadalomnak.
Hogy mivé fejlődnek? Arra sincs már sok ráhatásunk... de ha van, az csak rajtunk múlik. Azon, hogy megtaláljuk-e a hangot és az utat feléjük.
Olvasd csak vissza ilyen szempontból és rájössz, hogy te is elköveted ugyanazt a hibát, amit ők a 25 év összemosásával. Rájuk húzod a valaha volt lelkes és csillogó szemű, mára koravénné és romlottá vált szobatársak összes bűnét. Megelőlegezed nekik ugyanezt a sorsot. Mintha nem lennének ők is ugyanannyira sokfélék, ahogy bármelyik generáció. Igen, ők is el fogják követni az összes lehetséges hibát és bűnt, és lesznek, akik tiszták tudnak maradni.
Ez a generáció már szabadságban nőtt fel, ezért sokkal inkább várható tőlük, hogy megértsék a demokrácia lényegét... itt is működhet a mennyiség/minőség mechanizmus. És mindig lesz olyan is, aki erre soha nem lesz képes. Miért rovod fel nekik már előre azt, ami a mi generációnkban hatványozottan működik most is?

Úgy mellesleg pedig az egész írásodat áthatja a hímsovinizmus. Mintha nem lennének ugyanolyan hülye nagypapák... azok pedig (hab a tortán) a homályos szem mellett még kellemesen agresszívek is.. aranyosan vak komondorosak:) Nem kéne ebbe a hibába esni.

hello írta...

Jóvan, azért működnek az egészséges reflexeink, amikor a 25 évezést meghallva többeknél egyből leesett a tantusz, hogy "ez nem az az ágytál, amire vágytál"!

Néztem a tévéközvetítést - nyilván fenn van az ATV honlapján, vissza is lehet nézni -, az első sorokban állók a kezdeti tapsolásukat követően egyre inkább csodálkozó és kétkedő arccal néztek a színpadon beszélőkre.

Eddig csak azt hallottam, vagy olvastam a transzparenseken, hogy mit NE, mi ellen tiltakozunk. Abszolút okkal-joggal.
De hogy helyette mit és pláne hogyan IGEN, az még nem derült ki. Túl a lózungokon mármint.

Bizony, jól emlékszünk - én is írtam a minap - 98-ban is attól győzött a Fidesz, mert sokan gondolták úgy, hogy jöjjenek és bizonyítsanak "a tiszta fatalok". Jöttek. Bizonyítottak...

Megtanultuk, hogy a természettudományos kísérleteket kémiai laborokban el lehet végezni, ám a társadalomtudományos folyamatok eredményei és tapasztalatai csak az élő egyenesben való alkalmazásuk során derülnek ki.
Ilyen alapon tetszik, nem tetszik, mindnyájan kísérleti alanyok vagyunk.
Csak a kémcsőben lötyögtetett, forralt vagy hűtött anyaggal ellentétben mi befolyásolhatjuk a velünk végrehajtott folyamatokat.
Vagy legalábbis jó lenne sikerrel megtenni, a nélkül, hogy - mint a kémcsőben helytelenül vegyített és kezelt összetevők - hatalmas, romboló detonáció legyen a vége.

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Hát, már megint eltaláltad a szarva közt !

Bizony kellenek a fiatalok, csak nehogy megszívjuk velük is még egyszer !
Úgy járjunk velük, mint a futballista ígéreteinkkel.

A dolog azon is múlik, hogy van e és lesz e türelmük a fiataloknak az ígéreteknek megfelelni és mennyire kallódnak el majd az útvesztőben.

A dolog rosszabbik oldala, hogy nem nagyon van idő a totojázásra, hogy megvárjuk azt, hogy ki, hogy kallódik el, vagy nem kallódik el.

A HELYZET most van és a tehetségnek most kellene kitárulkozni.
Kezdetnek elég lenne talán annyi, hogy nem trágárkodnának és nem beszélnének hülyeségeket.

Reméljük, hogy hamar észhez térnek és belátják, hogy nem lehet egyenlőség jelet húzni, muszáj különbséget tenni.

Különben őket is a FIDESZHEZ fogják hasonlítani az első lehetséges alkalommal, amikor népszerűtlen feladatot kell megoldaniuk !

Bizony, a forradalom néha felfalja a saját gyermekeit !
Ennyit már megtanultunk !

grund írta...

Lehet, hogy velem van baj, de a szónokok elmúlt 25 évezése nagyon az LMP vesszőparipájára hajaz...

PuPu írta...

Kellenek a fiatalok, szeretem őket, nem vonom kétségbe a képességeiket sem, de szerintem a generációváltásnak nem vezényszóra kell bekövetkeznie, hanem szerves fejlődés eredményeképpen.
A pártoknak kell, hogy legyen ifjúsági szervezete, ott lehet a fiatalokat kipróbálni, kiválasztani, tanítani, felkészíteni és fokozatosan bevonni őket a politikai munkába.
Aki negyvenezer ember előtt akar beszélni, az kezdje tíz emberrel - az sem kis feladat - és ezt is meg kell tanulni.
Viktorral logopédusok hada foglalkozott, mire rendesen ki tudta mondani, hogy "Kedves barátaim" - pedig neki is szép szőrös pofája volt.
A fiatalság és általában a kor sem nem érdem, sem nem jogosít fel mindenre, - állapot, méghozzá gyorsan tűnő állapot.
Ami valakit alkalmassá tesz a politikai szereplésre, az a mások által megállapított tehetség (menyasszony-vőlegény a zsűriből kizárva...) meg a felkészültség, mert annak híján hiába szép a szándék, csak pofáraesés lesz a vége.
És nem szeretnék olyan frizurát sem, melyet tanműhelyben vágtak, borotváljon inkább a tanuló léggömböket, mindenki jobban jár - a léggömb kivételével...
:O)))

asta írta...

PuPukám már megint úgy beszélsz, mintha normális országban, normális békeidőket élnénk.
Helyzet van. És nincs idő. Jól mondja a Kettős Mérce elemzése: a mostani helyzetet nem lehet a hagyományos pártpolitika szemszögéből megérteni. Egy csomó logikátlanság fedezhető fel benne. Jelenleg a társadalmi apátia után a politika felé fordulás tapasztalható, amely egyelőre csak a felháborodásban nyilvánul meg. Ettől kiforrottságot, szervezettséget még nem várhatunk el.
Amit pedig te kívánatosnak tartasz, nem érhető el a heves és durva kritikákkal. Ez egy folyamat... még nem lehet látni, mivé fejlődik. De nagyon sok múlik azon, hogy mennyire sikerül a generációk összefogása.
Ilyen hozzáállással pedig biztosan nem fog sikerülni.
Ezt próbálom magyarázni. Pont a tapasztaltabbaknak kell türelmesebbnek lenni, hogy arra fele kanalizálják a spontán érzelmeket, hogy annak eredménye is legyen.
Persze az lenne ideális, amit írsz... de hol vagyunk mi most az ideális állapotoktól?

PuPu írta...

Kedves astám, rossz premisszákból csak rossz konklúzió vonható le.
Tájékoztatnálak, hogy nincs helyzet.
Egy kétmillós nagyvárosban negyvenezer ember akkor is kimegy az utcára, ha a gazdátlan kutyák elaltatása ellen kell tüntetni, emellett maga a tüntetés sem volt valami forradalmi hangulatú.
Az, hogy a Zoltai Andrea által fémjelzett csoport a végén randalírozott, nem jelent semmit, megaztán mit akartak tulajdonképpen?
Megveretni magukat, vagy túrórudit enni a büfében?
És ne próbáld ezt generációs problémaként kezelni, mert nem az.
Itt nem a korral, hanem a minőséggel van baj, sok esetben a mi oldalunkon is, nincs fél éve, hogy mi választottuk meg őket.
Akkor most mire panaszkodsz?
Értem én, hogy türelmetlen vagy, de nem tartom túl erkölcsösnek a fiatalokat nekiküldeni a rendőröknek a semmiért, mert nem a te bizonyára formás popsidat ütik gumibottal.
Engem pedig ne vezessen politikusként egy nyeretlen kétéves, aki egy tisztességes tüntetést se tud összehozni, nekem már nincs időm kísérletezgetésre.
Tudod, nagyon rokonszenves a felbuzdulásod, de álomvilágban élsz és illúziókat kergetsz.
Le a talpakkal a földre, akkor tudunk előrébb gyalogolni, ha repülni akarsz, akkor fordulj ezekhez a fiatalokhoz, majd kapsz kis partidrogot, ha ráiszol menni fog a dolog!
:)

Zs írta...

A szervezők generációs tüntetés felé terelték az egészet,ezzel leszerelve a tapasztalt idősebb nemzedéket és a különböző ellenzéki pártok tagjait. ÜGYES,csak nagyon veszélyes játék.Így lehet negligálni a lényeget.Azért erről az idősebb generációs mainstream is tehet,mert egy fenékkel ülnek meg akár öt helyet és így nem adnak teret az új generációnak.Biztos,hogy sokat fognak ők is hibázni,de engedjük meg nekik is a tévedés jogát.

Anikó írta...

Azért vagyok nagyon szomorú, mindennek ellenére és dacára, mert az én életem van folyamatosan kidobálva, leértékelve.
1952-ben születtem, most vagyok 62 éves és ha nem lenne véletlenül /persze nem véletlen/ egy nagyon boldog, kiegyensúlyozott családi életem, hátterem, már felnőtt gyerekekkel, hamarosan remélem unokával, ahol én fontos vagyok, szeretve vagyok, megbecsülve vagyok, akkor, ha mindez nem lenne nagyon kétségbe esnék, hogy akkor ennyi volt az én életem ???
Rossz korban születtem???
Már a rendszerváltásnál is kiborulva és elborzadva olvastam, hallgattam, hogy hányan és ki mindenki tagadta meg a kádárkori életét.
Nos én soha nem voltam erre hajlandó, sőt, mindig is hangsúlyoztam, hogy egy nagyon boldog, meleg, szeretetben eltöltött gyermekkorom volt, majd egy ugyanilyen fiatal felnőtt korom, megszülettek a gyermekeim, szépen cseperedtek, nem voltunk soha gazdagok, de a legszükségesebbek mindig megvoltak.
A harmincas éveim végén, a negyvenes éveim elején ért a rendszerváltás és onnantól csak kapkodom a fejem, nem voltam és nem vagyok hajlandó köpködni az elmúlt éveimre, életemre, de onnantól jött a szorongás, a létbizonytalanság, a munkanélküliség, az új állásban való megfelelés, a betegségek, a szülők elvesztésének fájdalma, majd az ötvenes éveimtől a teljes semmibevevés, a "nem kellek sehol munkára" szörnyű érzete, az én korosztályommal már nem számolt senki, mi egyszercsak hirtelen láthatatlanok lettünk a politikának.
Kínkeservvel értük el a nyugdíjas állapotot, közben örökösen szorongva, hátha azt is elveszik, lerövidítik, nem engedik egyetlen tollvonással.
Itt emberek életével játszanak úgy, érzéketlenül, empátia nélkül, mint a sakkbábúkkal.
Ezekbe a napi őrületekbe, izgalmakba bele lehet halni, nagyon észnél kell lenni és kapaszkodni a családba ezerrel, hogy túléljük a politika szemétségeit, de miért is... és már hanyadszor is???
Elegem van.

Kibic37 írta...


grund 10:17

Már megint egy malomban őrölünk ...
Mintha most az lenne a legfontosabb. Ami pedig ma történik?
Hát istenem ... Ide vezetett a Gyurcsány meg a Bajnai. :(((

Azért a háttérben a markát szorgosan pökdöső Jobbikot se tévesszük szem elől!

asta írta...

Hát akkor nincs más hátra: szemüveg.:)))
Bizony helyzet van. Az a helyzet, hogy betelt a pohár... minden határ átlépve.. és ezt most már nem lehet a szokásos, egyébként nagyon ügyes kommunikációval leszerelni. Főleg nem külföldön. De már belföldön sem üt akkorát.
Az a helyzet, hogy elveszett, de legalábbis repedezni látszik a hit, hogy ez a kormány az örökkévalóságig fog uralkodni rajtunk. ( nem kormányozni)
A helyzet pedig arra való, hogy kihasználják. Aki nem használja ki a neki adatott lehetőséget az marad örök életére luzer...így van ez a köznapi életben és is nincs másképp a politikában sem.

Eszem ágában sincs, hogy bárkit is a rendőrök elé kergessek. Van azonban a felháborodásnak olyan foka, amikor maga a tömeg=megbízók, képes kikényszeríteni a változást. 10 éve nézzük tétlenül, a diktatúrába való lassú átmenet folyamatát. Hol volt akkor a mi híres generációnk?? Sehol! A mi generációnk egy diktatúrában megfélemlített generáció, rossz beidegződésekkel, megalkuvó és puha gerincű. Tisztelet a kivételnek.

Tudom nagy felhördülést fogok ezzel kiváltani, de ezzel szembe kéne néznünk. Ebbe beletartozik az is, amit olyan szépen leírtál az" okosba" megoldásokról:)

Igenis generációs téma is ez. Most van egy generáció váltási időszak. Nem kell csodálkozni, hogy az újak tagadnak mindent, ami volt. Majd lehiggadnak...

Mellesleg én ugyan nem választottam meg ezeket...tehát panaszkodhatom.

Milyen minőségről beszélsz? Hol van itt minőség? Minőség az, amit eddig előadtak? Minőség a marakodás? Minőség a megalkuvó magatartás? A másik lenyomása? Ez mind minőség?
Ha lett volna minőség, akkor ma nem tartanánk itt. Éppen nekünk nincs jogunk senkin számon kérni a minőséget. Megint csak tisztelet a kivételnek... és ezt a kivételt kéne megtalálni. Mert vannak... de a nagy hangzavarban inkább háttérbe húzódtak.
Azt mondod nincs időd... Hm..rendben, nekem sincs. De akkor mire vársz? A pártokra? Vagy mire? Ez mos teljesen komolyan kérdem, mert nem értem. Ha a pártok megbuktak, ha képtelenek már akár pár száz embert is össze terelni, akkor mit vársz tőlük? Azt, hogy most hirtelen megvilágosodnak és elkezdenek az eddigiekkel teljesen ellentétes lázas cselekvésbe fogni? Vagy mit? Mellesleg ennek semmi jele nem mutatkozik. Pont úgy viselkednek, mint eddig.
Amit mondasz az a jelen állapotok további fenntartásához vezet.
Ha pedig így... akkor nem kell panaszkodni.:) Ugye? Csak azért mert mások állnak a színpadon, nem biztos, hogy feltétlenül rossz, amit tesznek.. még akkor sem, ha nagyokat bakiznak.

nemóvatos írta...

Ha helytelen cigányozni, zsidózni, buzizni... --mert valóban az-- akkor mellőzzük a "fiatalozást" de az "öregezést" is mert mindkettő egy tőlünk független állapot és kár vele az emberi minőséget megtévesztően jellemezni.
Ezért aztán:
"Engem pedig ne vezessen politikusként egy nyeretlen kétéves, aki egy tisztességes tüntetést se tud összehozni, nekem már nincs időm kísérletezgetésre"
de nem csatlakoznék a nyugdíjasok pártjához sem, pedig a korom meg volna hozzá.

csakafidesz? írta...

Kibicz37!
Légy olyan kedves méltóztassál, részletesebben kifejteni hogyan kapcsolódik a mai témához a Gyurcsány és a Bajnai?
Ők viszonylag nehéz körülmények között többet tettek ezért az országért, mint az összes többi együttvéve.
Valaki már megtette azt a javaslatot, hogy minden kétkedő vegye a fáradságot és olvassa el többször egymás után az"öszödi beszédet" és akkor rájön, hogy ezzel a beszéddel pontosan azt az állapotot akarta felszámolni, amit unos-untalan a szemére vetnek, és amiért a Fidesz le-karakter-gyilkolászta.
Bajnai pedig egy nagyon nehéz helyzetben levezényelte az országot is sújtó gazdasági világválságot.
Mond meg, miről beszélsz?

moose írta...

Az egyik HAHÁ-s diáktüntetésen az egyik egyetemista hölgy többek között azt mondta:

"Mi vagyunk az elsők, akik már a demokráciába, szabadságba születtek,… és nem mi akarunk lenni az utolsók is!"

Kb. 20 körül lehetett,… és igen igaz: A kor nem érdem, hanem állapot! Ő például okosan, megfontoltan beszélt!

Szerintem erről beszélünk mi itt, akik amellett érvelünk, hogy más eszközei lehetnek azoknak az embereknek ( a sors fintora, hogy ők csak a fiatalok lehetnek), akik már szabadnak születtek, akik már adottságként demokráciába születhettek.

… mert mi, az "ősök", valahogy, a Gorbacsovi szerencsével élve, csak-csak kiküzdöttük, átéltük, túléltük.(Gondolom mindenkinek vannak történetei, hogy hogyan sikerült váltani….én pl.kishíján megfulladtam,de végül átlendültem!)

Vannak még jó sokan az alatt a megrepedt vastag "ÉRDEKTELENSÉGI BUROK" alatt tisztán látó, képzett, a kapcsolati etikát ismerő okos, tenni tudók és tenni akarók! Gondolok itt a társadalomteljes keresztmetszetére, korra, nemre világnézetre való tekintet nélkül.

Régen vártuk már ezt a "burokrepedést"!

Bíznunk kell Bennük, ha bízunk abban, hogy méltó utódokat neveltünk!

Kibic37 írta...


csakafidesz?-nek

Belátom, az én hibám. A stílusomon kellene csiszolni, hogy kicsit jobban nyilvánvalóvá váljék írásomon az elkeseredett irónia.
Valaki említette, hogy a szónokoktól Orbán nevét nem hallotta, de Gyurcsányét és Bajnaiét többször is.
De tovább megyek. Valamelyik nap merő mazochizmus által vezérelve az MNO oldalára tévedtem, és mit látok? Hosszú fejtegetést, hogy kik lehetnek még a Vida Ildikón kívül a kitiltottak listáján. És mit látok? Nem fogod kitalálni: Gyurcsány és Bajnai. És nem ironizált a cikkíró!!! Azt hittem, a pofám leszakad...Sajnos a cikk eltűnt azóta, nem tudom beidézni. Pedig nagyon szívesen megtenném :((

Kibic37 írta...


Az a fránya stílus! :(((
A lényeget megint kihagytam. Homlokegyenest az ellenkezőjét akartam mondani, mint amit az írásomból kiolvastál. Éppen az LMP ( és a vele rokonszenvező értelmiségi holdudvar) az, amelyik ma is vadul támadja Gyurcsányt, holott Bajnaival együtt ők azok, akik megérdemelnének némi megkülönböztetést a többi javarészt megélhetési politikusoktól. És azon vagyok kiakadva, hogy ismét a gyermeknek a fürdővízzel együtt történő kiöntése van folyamatban.

csakafidesz? írta...

Helyezzük át más megvilágításba a kérdések lényegét.
Súlyos, élet elleni bűncselekmény esetén gyakran azt a kérdést teszik fel elsőként, hogy "kinek állt érdekében...
Most, amikor a baloldali pártok elutasítottsága a mélyponton vagy annak közelében van, a Fidesz is lassan elveszíti eddigi jól takargatott makulátlanságát akkor, kinek is állhat érdekében a rendszer megváltoztatása?
Kinek nem kell az elmúlt 25 év, ki lehet vajon az, aki nem csak kormányt, hanem rendszert is szeretne váltani?
Az alábbiakban - pusztán az aggódó feltételezés szintjén - benne lesz a válasz is.

Valójában a hirtelen felindulásból elkövetett nagy létszámú tüntetésekkel kapcsolatban a legfőbb probléma az, hogy közel sem tudható, hogy ezek a semmiből előkerült "néptribunok" és az utcára hívott fiatalok honnan jöttek és merre tartanak.
Ezt azt hiszem, hogy eddig még senki sem kérdezte tőlük, a sajtó is megelégedett azzal, hogy ők a civilek. PuPuval egyetértve, én is azt mondom, hogy aki belép, a politika erőterébe az politikussá válik, és már nem nevezheti magát civilnek
Az nagy valószínűséggel tudható, hogy ők még csak nem is szimpatizálnak a jelenlegi ellenzéki - (baloldali) pártokkal és mivel egyértelműen az eddig elmúlt 25 évet is tagadják, és úgy szőröstül-bőröstül visszautasítják, nagy biztonsággal valószínűsíthető, hogy eszmei síkon a Jobbik szellemi holdudvarához állnak közel.
Itt jön be a félelem; - ki szeretne csöbörből-vödörbe esni. Nekem is az a félelmem, hogy a megmozdulások mögött az egyre magabiztosabb jobbikos politikusok mozgatják a szálakat.
Ha ez így van, akkor nekik közel sem a közélet megtisztulása, hanem a hatalom megragadása a fontos!
Valóban nem kell a fürdővízzel a gyereket is azonnal kiönteni, - a letisztulás lehetőséget meg kell neki adni - csak az a kérdés, hogy van-e erre halandóság és igény.
Sajtómunkások!
Jó lenne ezt gyorsan tisztázni velük, még mielőtt sok óvatlan, naiv embert „bevisznek a sötét erdőbe”.

Joszi írta...

Kedves Pupu, nem szeretek omlengeni, de most tokeleteset alkottal.Pontosan ilyen hevvel tagadtak ki a tortenelembol 45 evet, ahogy most a 25 -ot .Igy nem volt Szalasi, semmirol,sem tehetett Horthy.Szamomra nincs szornyubb a tisztaknal.Mitol tisztak ?Hja, hogy most szulettek, kituno.Ettol csak tapasztalatlanok, na ezert hiszik,,hogy ha nem foglalkoznak a politikaval, az sem foglalkozik veluk, s ezert gondoljak, hogy aki semmit sem tett az csak jo lehet.Ilyen szep tisztanak akartak sokan latni a Fideszt is , sot a korai nacikat szinten.Szamomra, aki, akik a demokratikus partok ellen uszitanak, bizony az ujnyilasoknak csinalnak helyet, jobb esetben a semmire sem jo Lmp segitoi.Emlekezzetek a csodas Millara, Hahara, mi lett beloluk, pedig azok is mily igeretesek , szepek voltak, s kovette oket a ket harmados Fidesz gyozelem.

morzsi írta...

Kedves Mindenki!
Harmadik napja figyelem a mejegyzéseket és csak hüledezek. A T. többség fel van háborodva, hogy hétfőn este a fiatalok miket mondtak, s hogy ez izléstelen, sőt, - nem elegáns!
Hát kedves Barátaim, ha tetszik, ha nem, ezek a MI GYEREKEINK!
Így neveltük, (vagy nem) tanítottuk őket, így korepetáltuk őket "matekból" hogy mára elég vacakul tudnak csak számolni.
Pedig a memóriájuk egy számítógépével vetekszik, mikor azt ordítják, hogy az összes magyar politikus hova menjen el...
Tényleg nem mérlegelnek, csak azt látják, hogy az elmúlt 25 év másról nem szólt, hogy "harcolunk a korrupció ellen" és főleg a rasszizmus ellen! Üvegzseb törvény, meg Magyarország jobban teljesít. Mit gondolhatnak rólunk?
Ezek a gyerekek nem hülyék, ezeket nem lehet megetetni olyan baromságokkal, hogy Esélyegyenlőségi Minisztérium, meg Emberi Erőforrás Minisztériuma.
Összemossák, persze, hogy összemossák a jobb és baloldalt, de könyörgöm, - mi is ilyenek voltunk huszonéves korunkban!
Próbáljuk őket megérteni, mert a MI GYEREKEINK!
Baráti üdvözlettel: - morzsi -

csakafidesz? írta...

Joszinak!
"Szamomra, aki, akik a demokratikus partok ellen uszitanak, bizony az ujnyilasoknak csinalnak helyet, jobb esetben a semmire sem jo Lmp segitoi."
A mondatod első részével boldogan egyetértek, de a másodikkal azért óvatosan kellene bánni.
Nem védeni akarom az LMP-t, mert semmi közöm sincs hozzájuk - de nem ők azok, akik a múltat maradéktalanul el kívánnák dobni. Különutasok, de nem ostobák. Tudják, hogy nem lehet 25 év után mindent újra kezdeni.

Joszi írta...

Csaka kedves, tudjak, de remelik, hogy lehet, s akkor ok jonnek, persze, ha majd itt divat lesz antikommunista Vasas drukker, zold, kapitalizmus ellenes ,fabol vaskarikat valasztani.

grund írta...

Csak azoknak, akiknek netalán tán ingere támadna az elmúlt 25 év "tarkáját" összemosni, javaslom áttekintésre Gréczy Zsolt alábbi listáját. Aztán el lehet gondolkozni...
"Göncz Árpád nem Schmitt Pál. Gyurcsány Ferenc nem Orbán Viktor. Demszky Gábor nem Tarlós István. Bokros Lajos nem Varga Mihály. Kovács László nem Szíjjártó Péter. Antall József nem Vona Gábor. Horn Gyula nem Boross Péter. Szabó Iván nem Semjén Zsolt. Gráf József nem Torgyán József. Iványi Gábor nem Hegedűs Loránt. Magyar Bálint nem Balog Zoltán. Mécs Imre nem Wittner Mária. Molnár Csaba nem Navracsics Tibor. Rainer M. János nem Schmidt Mária. Vadai Ágnes nem Hende Csaba. Niedermüller Péter nem Morvai Krisztina. Lendvai Ildikó nem Rogán Antal. Békesi László nem Matolcsy György. Solt Pál nem Szájer Józsefné. Györgyi Kálmán nem Polt Péter. Hágelmayer István nem Domokos László. Majtényi László nem Szalai Annamária. Meddig soroljam?"
Én még hozzátenném: Hiller István nem Hoffmann Rózsa. Kuncze Gábor nem Pintér Sándor...

csakafidesz? írta...

Kedves Morzsi!
Kérlek ezeket a fiatalokat ismeretlenül ne nevezd a mi gyerekeinknek. Kizárólag csak az egyes szám első személyt használd! A kiszemeltedet mindjárt fogadd is örökbe!

Arra, hogy a mi fiataságunk idején mi volt arra ne is hivatkozz, mert amikor mi fiatalok voltunk - gondolom te is az idősebb korosztályhoz tartozol - mi nem ismerhettük a kétosztatú politikát.

Olvasd el a 15:08-kor írt hozzászólásomat és az mindent megmagyaráz. A jelek nem jó irányba mutatnak.

moose írta...

Nahát, mi maga voltunk a tökély', … hja mi nem lázadtunk miniszoknyában, a fiúk hosszú hajjal,… mi aztán nem botránkoztattuk meg a felnőtteket,… (meg a nagymami-nagypapikorúakat:))))

… csak mondom, … akkor mobiltelefon sem volt, meg telefon se,… de menő volt, ha táskarádiót bömböltettünk a vonaton,(gondoltuk mi!)… ki is tiltották onnan gyorsan!
Meg volt tiki-taki,… na azt se tűrték sokáig,…

Úgy egyébként jó reggelt kívánok!
Ébresztő! Föl!
Sorakozó, … igazodj! (Ja, hogy az már megvolt!)

akkor

Pihenj! Szerelvényt igazíts!… meg ilyenek, … mert gondolom az itt író (öreg)fiúk voltak katonák,… akkor még! :)

Úgy tűnik, most sem hallotok minket,… nem azt mondjuk, hogy elfogadjuk a 25 év eltörlését!… csak azt, hogy vége a fiatalok "Lexarom a politikát" hozzáállásának, mert mostmár az ő bőrükre is megy!

Nem hallotok minket,...na ezért kell, hogy elérjük a "kritikus tömeget" (ne csak széltében, hanem hosszában is), ott, ahol a törvényeket hozzák! Ez pedig 50-50 %, … és akkor még méltányos vagyok! :)))


hello írta...

Bizony, összeesküvés-elméletek gyártása nélkül is felfedezhető a háttérben nem csupán a Jobbik igencsak ismerős eszmerendszerének megjelenítése, de szerintem a konkrét mozgatórugóik működése is.

Már a netes tüntetések idején is járt rajta az agyam, hogy naná, hogy ők is csatlakoztak hozzá. Első ránézésre logikusnak tűnik, hiszen ők is használnak netet, csakhogy az érdekük messzebbre mutat: nyilván úgy kalkulálnak, hogy a Fidesz gyengítése, pláne az esetleges elzavarása az ő malmukra hajtja a vizet, miután váltó alternatívákban momentán nem bővelkedik a társadalom... :-((

Szóval nemcsak a hétfői tüntetés megszólalóinak a retorikájában érhetők tetten.

A Fidesz viszont az ő gyengítésükön ügyködik az által, hogy akár a multik, akár az EU elleni hadjárataikban a Jobbik kottájából játszanak.

Aminek, ha lesz idejük megcsinálni, a csókosokat kivéve mindnyájan súlyosan a kárvallottjai leszünk!

grund írta...

Kedves Hello!
Az, hogy a Fidesz beemelt Jobbikos programpontokat a sajátjukba, éppen az ellenkező hatást váltotta ki, mint amit deklaráltak. (Kérdés, hogy mennyire voltak őszinték, amikor erre hivatkoztak!)
Sokaknál ugyanis ez úgy jött le, hogy nocsak-nocsak, a Jobbik programpontjai mégiscsak szalonképesek és csapódtak a Jobbikhoz. És felettébb érdekesnek tartom, hogy a Jobbik mostani térnyerését tapasztalván a Kedves Vezető nagyon csendben van. Pedig ellenzékben, úgy 2007-2008 táján, még nagyon tudta a tutit.

csakafidesz? írta...

Kedves PuPu!
Gratulálok különösen az írásod azon részéhez, amelyben határozottan utalást teszel a hétköznapi emberek esendőségére.

- Mi esendők, miközben lazán tolvajt kiálltunk úgy várjuk a villany, gáz, fűtésszerelőt, hogy eleve elvárjuk tőle, hogy számla nélkül olcsóbban végezze el a szolgáltatást.
- Szörnyülködünk az árak drasztikus emelkedése miatt, de elnézzük, hogy mellettünk élők sokszor milliókat keresnek és csak a minimálbér után fizetnek adót.
- Tudomásul vesszük, hogy egészségünk megőrzését, gyerekeink, unokáink jövőjét a demokratikus úton választott kormányunk értelmetlen presztízsberuházások megvalósítására költi.
Ilyen alapon el is kaszinózhatná, mert ott legalább esélye lenne a nyerésre. Az üresen álló stadionok minimális bevétel mellett csak viszik a pénzt.

Nem is sorolom tovább, mert nem kívánnék a nyomdokaidba lépni.
Egy szó, mint száz, mi emberek mindig is képmutatók voltunk és már azok is maradunk.
Ha majd utódaink eljutnak a jólét valamilyen elfogadható fokára, akkor talán eljöhet a Kánaán, mert talán már nem lesz szükség ezekre a stiklikre.
Persze ki tudja! Az emberek mindig hajlamosak voltak és lesznek a törvények és szabályok kijátszására. Senki sem szereti igazán a korlátokat.
Nem azzal fejezem be, hogy majd meglátjuk, mert a gondolkodásom már véges. Ehelyett inkább azt mondanám, hogy mindenki legyen a helyén, lássa el becsülettel, amivel megbízták és akkor talán a jövő a mánál elviselhetőbb lesz.

csakafidesz? írta...

grundnak!
Nem lehetséges, hogy a Fidesz és a Jobbik már most elkezdett összejátszani a jövőbeni túlélés reményében?

A Jobbik láthatóan nyerésben van és lehetséges, hogy mondjuk jövő évben megnyeri a soronkívüli választást. Kormányt alakít, kulcspozíciót ad néhány szalonképes Fideszes politikusnak (Orbán lesz a Köztársasági elnök), amivel könnyedén szalonképessé teszi magát.

Aztán közösen elsikálnak mindent.
O'szt jónapot!
Lehet, hogy erre megy ki a játék?

Joszi írta...

Csaka, teljesen egyetertek , veled es Pupuval ebben, s szerintem ez a fo okok egyike, mely nyomorunkat okozza.A sunyi csalasok, tipikus jobbagymentalitasunk megjelenesi formai.A jobbagy nem lazad, csak belekop a gazda levesebe, belerug a joszag oldalaba, lelop a moslekbol.Ezt a jobbagysort akarja a vezer mindenaron fenntartani, ezert teszi tonkre az oktatast .

morzsi írta...

Csaka fi....-nek 17:26

No comment...

hello írta...

Gondoljuk végig a katasztrófa-forgatókönyvet:
Ha bejönne a Jobbik számítása, majd ki is viszi az országot az EU-ból, hány hónap alatt döglünk bele, megy teljesen tönkre, hal éhen pl. a lakosság jelentős része?

grund írta...

Csakafidesznek?-nek!
Ez az én félelmem is, ettől tarok, hogy a nagy csatazaj mögött szépen, csendben a Jobbik karjaiban találjuk magunkat. A Fidesz magatartása álságos ebben is, mert most nem hangoztatják már, hogy a szélsőségek visszaszorításának egyetlen hatásos eszköze van, a jó kormányzás. Ezért lenne fontos, hogy végre észhez térjenek és kapják össze magukat a demokratikus oldal pártjai.

rézkilincs írta...

Szerintem nem kell kapkodni, ahogy eddig sem kellett. Először is meg kellene állapítani, hogy miképpen sikerült a magyar demokrácia "Sixtusi-kápolnáját" az első huszonöt évben megterveznünk, megalapoznunk és elkezdedünk. Aztán az állapotfelmérést követően azt kéne eldönteni: érdemes restaurálni, vagy nem. Szerintem sokféle mesterembernek kellene a komoly tudása ehhez a szakvéleményhez és a közös megállapodás megszületéséhez.
Ez a döntés kicsit hasonlóan működik, mint ahogy a több generációs egészséges családok élik a mindennapjaikat. Hol a felnőtt kérdezi meg az idősebb szülőket, hol a nagyszülő érdeklődik az unoka szemlélete felöl, hol a fiatal szülők generációja kéri ki az idősebbek véleményét, javaslatait. A művészet itt kezdődik - három generációs összehangolás 4D-ben :-))) Ez a legizgalmasabb és a legnehezebb folyamat!
Előny lehet a fiatalok dinamizmusa, világlátása, kreativitása, tudásvágya és ugyanilyen előny lehet az öregek nyitottsága, bölcs tapasztalati tudása, jószándéka, tudásvágya. Ráadás lehet a kölcsönös szeretet+tisztelet :-)

Szerintem két nagyon fontos dologra kell érzékenyen figyelni:
1.) A fiataloknak hazugság allergiájuk van.
2.) A hívők még problémásabbak, mert ők még arra is allergiásak, ha a hitük miatt duplán hülyénik nézik őket (tulajdonképpen itthon a szimplán hülyének nézést időnként üdítően még élvezni is lehet, bár külföldön ennek hiánya - mármint a hülyének nézésnek - egy-két napon túl már hiányozni szokott, nem tudom, hogy ki hogyan van ezzel, de ott meg azt lehet élvezni :-))))

U.í.
Sajnos Mislicseknét nem ismerem, de úgy tudom Kevin Costner az esete, de nem poszteren! Azért drukkolok a sikerhez...

pleinair írta...

Nem értem, miért kell negédesen elnézőnek lenni, ha a fiataljainkról van szó. Ha nem várjuk el tőlük az emberi minőséget, hasonlóan jellemtelen politikusok válhatnak belőlük, mint a fidesz díszpintyei.
Kell ez nekünk?!
Hazugsággal van tele a padlás, hát legalább a mieink ne hazudjanak, ne vegyék át gondolkozás nélkül a fidesz stílust. Ne tagadják meg a rendszerváltás eredményeit, és ne öntsék le mocsokkal azt is, ami, vagy aki tiszta volt.
Szóval se a hazugság, se a jellemtelenség, se a felszínesség, se az ostobaság nem baloldali politikai erény.
Ha valakiktől nem tűröm ezeket a jellembeli "hibákat", akkor azok a sajátjaink, és elsősorban a mi fiataljaink.

csakafidesz? írta...

morzsinak (19:25)
bölcs válasz...Ennyi telik?

hello írta...

Látom, a 19:37-es kérdésembe fáztok bele is gondolni, hogy senki nem reagált rá...

bello írta...

Hello 10:15
http://hvg.hu/velemeny.publicisztika/20141120_Miert_gazdagodnak_a_politikusok#6c445p

csakafidesz? írta...

hellonak!(19:37)
Amikor írásogat olvastam, volt olyan gondolatom, hogy reagálok rá, de azt hittem, hogy 19:15-kor grundnak írt válaszomban erről már elmondtam a véleményemet.
Ennek alapján, a Jobbiknak esze ágában sem lenne kilépni az unióból mindaddig, amíg az Eu jelenti az országnak a megbízható pénzforrást. Fideszes és talán LMP-s politikusok beintegrálásával szalonképessé tenné megát és továbbra is igénybevenné a nagy testvér kedvező szolgáltatásait.
Viszont valószinüsíthető egy olyan opció is, ami szerint az Eu tesz ki bennünket, mert nem bízik meg szélsőjobb többségű kormány szalonképességéban és azonnal rájön arra, hogy itt valahol nagyon "kilóg a lóláb."
Bárhogy is lenne, hosszútávon ebből biztosan nem tudnánk jól kijönni.