2014. november 22., szombat

MAFFIA VAGY KORRUPCIÓ

A fogalmak tisztázatlanságával van itt baj, többek között.
Most éppen a korrupció a sláger, mondván, hogy ez ma társadalmunk rákfenéje, a pokolba vezető út kockaköve, harcoljunk hát ellene.
Olyasmi ez, mintha beültetnének egy oroszlánketrec közepére, körülötted éhes fenevadak, te meg azon filozofálsz, hogy közeli átlényegülésed oroszláneledellé a vadak szabálytalan takarmányozásának köszönhető.
Ami a korrupciót illeti, az nálunk kizárt, hiszen ha megkérdezünk a témában kicsit is jártas embereket, azok vidáman mosolyognak a naivitáson: a maffián belül ugyanis nincs korrupció, csak bomló áldozat a mocsárban, ha valaki pénzen vagy bármi más módon bármit el akar érni anélkül, hogy azt a capo di tutti capi engedélyezte volna.
A korrupció ugyanis saját hatáskört feltételez, önálló döntési jogosítványt, melyet lehet befolyásolni némi pénzzel, de a maffia nem az önálló döntések terepe, a maffia főnöke éppen olyan, mint Illetékes Elvtárs – mindenben ő az illetékes.
Ha a korrupció ellen harcolunk, akkor árnyékbokszolást folytatunk, hiszen nem azért dönt a NAV vezetője bizonyos cégekkel kapcsolatban kedvezően, mert ő azért közvetlenül pénzt kap, hanem azért, mert erre utasították, és ha nem hajtja végre az utasítást, akkor annak számára igen kedvezőtlen következményei lehetnek.

Természetesen a bűnszervezetnek ez egy kellemes megoldás, hiszen bármelyik embere csereszabatos, bármelyiket fel lehet áldozni a korrupció elleni harc oltárán, helyére hetvenketten ugranak, mint ahogy a pénzek kilapátolásának is van minimálisan hetvenkét módja.
Hogy egy Vida Ildikó esetleg repül majd, mint a nyári lúd, az semmit nem jelent az üzletmenetet tekintve - ha szükséges lesz, majd eleresztik a kezét és kiadják rá a kilövési engedélyt.
De addig csak hadd támadják őt, mert ő is egy szigetelőréteg a Vezér és a bűnüldözés között, addig sem Orbánt támadják, ameddig vele foglalkoznak.
Normál menetben aki korrumpál, az megveszi a döntési hatáskör birtokosát, ez jellemző a hagyományos maffiára is, de a mi maffiánk megszállta az államot, ő a döntési hatáskör birtoklója és a döntés elrendelője is.
Mindenképpen egyszerű és hatékony eljárás...

Természetesen harcolni kell mindaz ellen, amit Vida Ildikó és környezete képvisel, de ne nevezzük ezt korrupció elleni harcnak, mert nem az állampolgár és a megvesztegethető tisztviselő viszonyáról van szó, hanem – ha már éppen büntetőjogilag közelítjük a kérdést – hivatali hatalommal való visszaélésről, ami nem ugyanaz, főként, ha kiderül, hogy őt is utasították erre a viselkedésre.
Ettől ő még bűnelkövető marad, de tisztábban látszanának a hatalom működtetésének módszerei, esetleg még a művészek is, akik a marionett-bábokat madzagokon rángatják.
Úgyhogy, ha harcolni kell valami ellen, hát az a maffia-állam, az egyszemélyi hatalom, a demokrácia lebontása.

Ma kongresszust tartott a Demokratikus Koalíció, ott is megfogalmazódott ez a követelmény.
Gyurcsány két évet adott arra, hogy a demokraták kikényszerítsék az előrehozott választásokat, aztán új Alkotmány, új Köztársaság, új illúziók…
Okos szavak, szokás szerint, de figyelembe kellene venni azt is, hogy az emberek többsége nem szaladgál a Parlament előtt, hanem otthon ül a konyhaasztalnál és spekulál.
Neki nyugalom és kiszámítható holnap kell.
Ha nincs munkája, akkor rendszeres és normatív szociális támogatás, nem kegydíj.
Ha pedagógus, akkor fizetésemelés, ha orvos, egészségügyi szakdolgozó, akkor tisztességes megélhetés, jólszervezett munka.
Ha beteg, akkor ellátás, gyógyszer, műtét előre fizetendő paraszolvencia nélkül.
Ha szülő, akkor családi pótlék, mert az adókedvezményt csak az tudja igénybevenni, akinek van jövedelme.
Ha munkanélküli, akkor munkahely, ha gyerek, akkor biztos jövő és relatív esélyegyenlőség.
Ha nyugdíjas, akkor biztos nyugdíj.
Majd, ha megvannak a nyugodt élet előfeltételei, akkor akár demokrácia is lehet, de addig a politika csak úri huncutság.
És ne jöjjön senki azzal, hogy a nyugodt élet előfeltétele a demokrácia, mert negyed század nem hosszú idő, még sokan élnek, akiknek a fentiek mind megvoltak egy deklarált diktatúrában – igaz, az a többség diktatúrája volt.
A mai is az, de ma a parlamenti többségé, az pedig az állampolgárok többségének volt a diktatúrája.
Az volt a jobb.
Lehetne akár ez is a jobb, de nálunk ez történelmileg nem így alakult.

Mindenesetre, ameddig itt a maffia kezében van az állam, addig felesleges elméleti vitákat folytatni, első lépésként helyre kell állítani a törvényességet, és ha ehhez a régi Alkotmány szükséges, hát azt, ha a Harmadik Köztársaság, akkor azt.
Utána ráérünk elbabázni az állammal, hogy az valóban tízmillió magyar állama legyen, ne tíz oligarcháé és tízezer csicskásuké.
Nem szabad szépelegni, mert ebbe egyszer már belehaltunk, jó lenne a maffia-problémát egyszer és mindenkorra lezárni, de úgy, hogy legalább kétszáz évig minden politikusnak, aki ebben spekulálna, elmenjen tőle a kedve…

Kemény feladatnak ígérkezik, határozottnak, és a kegyetlenségig következetesnek kell lennie annak, aki majd felvállalja.
Vajon, találunk rá alkalmas embert?

:O)))

57 megjegyzés:

hello írta...

A célt tudjuk, talán már egyre többen, csak a HOGYAN a nagy kérdés. Minden ott és azon dől el, és az az abszolút nem mindegy.

De hát erről már polemizáltunk többször is, és nyilván jócskán fogunk is még.

Egyébként, szerintem, ha történetesen pl. a maffiafőnök ad utasítást meghatározott célból bizonyos korrupció végrehajtására, akkor a 2 fogalom összefüggővé válik.

morzsi írta...

José Mijucá-t tudnám ajánlani.
Jövőre lejár Uruguay-ban a mandátuma, szabadon igazolható!
Ő már bizonyított...

PuPu írta...

Kedves hello, ezeknek már nem kell senkit megvenni.
Ez a maffiaállam lényege...
:)

Kibic37 írta...


Ez a vérfagyasztóan rideg valóság. Sajnos!
:((((((((

Donáto írta...

Kedves Pupu!
Nem én írtam itt először, ez már nem maffiaállam. Ez már fasizmus...
Tessék utána nézni mekkora a hasonlóság Hitler Németországa és Orbán Magyarországa között! Rémisztő!
Az olasz, vagy az amerikai maffia nem vesz el a szegényektől.

Figyelemmel olvasom hosszú ideje a blogodat és egyre kevesebb a humor, az irónia, Annál több a keserűség, a lemondás.
Ezt jól eltoltuk:(:(

Repeti írta...

A válaszom:IS-IS!
Indoklás:
Gépnarancs / Edgar Swan: Van egy...
Van egy ország, ahol minden megtörténhet.
Egy ország, ahol visszamenőleges törvényeket lehet hozni.
Ahol az adózási törvényekkel a gazdagok járnak jól.
Ahol az lehet gazdag, aki rokona, barátja, ismerőse az ország vezetőinek.
Ahol az lehet vezető beosztásban, aki hűséges a kormánypárthoz.
Ahol el lehet törölni az Alkotmányt.
Ahol át lehet írni a törvényeket.
Ahol személyre lehet szabni a jogszabályokat.
Ahol a törvényhozás, a végrehajtás, a hatalom érdekeit szolgálja.
Ahol el lehet venni a magánnyugdíjakat. 3000 milliárd forintot.
Ahol a maradék, önkéntesen magánnyugdíj pénztárakba fizetett pénzt is el lehet venni. 60 ezer ember 200 milliárdját.
Van egy ország, ahol úgy mentik meg a devizaadósokat, hogy kötelezően forintosítják a devizahitelt.
Ahol ezzel a Nemzeti Bank jár jól. 100 milliárd forint.
Egy ország, ahol a Nemzeti Bank festményeket, kastélyokat, irodaházakat vásárol, zongorát csináltat. És teheti.
Egy ország, ahol államosítani lehet a takarékszövetkezeteket.
Ahol mindent, bármit államosítani lehet.
Ahol az államosított vagyont újra lehet osztani. Rokonoknak, barátoknak.
Ahol a termőföldek a hűbéreseknek járnak.
Ahol a közpénzekből magánvagyonok lesznek.
Ahol a kormányzatban, minisztériumokban, az ország teljes irányításában összefüggő családi-baráti-hűbéresi háló fölözi le a hasznot önmagának.
Van egy ország, ahol a média nem szabad.
Ahol a piacok nem működnek.
Ahol egyetlen ember döntései, ötletei, vágyai és hobbijai alapján működik minden.
Ahol a politikus nem köteles elszámolni a vagyonával.
Ahol a politikus nem köteles elszámolni a szavaival.
Ahol a politikus nem köteles elszámolni a tetteivel.
Ahol a törvények, szabályok csak hétköznapi emberekre vonatkoznak, politikusokra nem.
Van egy ország, ahol egy adókulcs vonatkozik a milliárdos gázszerelőre és a minimálbérből tengődőre.
Ahol 27% adót fizet a közmunkás a kiló kenyér árában éppen úgy, mint az évi 1,5 milliárdot kereső gázszerelő.
Ahol a Nemzet Sportolója lehet egy bukott köztársasági elnök. Havi 500 000 forintért. A köztársasági elnöknek élete végéig járó havi 2 millión fölül.
Egy ország, ahol a hajléktalanokat nem segíteni, hanem eltüntetni akarják.
Ahol a civileket fenyegeti a hatalom, törvénytelen vizsgálatot végeztet, minden módon igyekszik eltiporni a kormánytól független kezdeményezéseket.
Ahol az adóhatóság korrupció gyanújába keveredik, de nincs vizsgálat.
Ahol az adóhatóság vezetője korrupció gyanújába keveredik, de nincs vizsgálat.
Egy ország, amelyet már teljes egészében átszőtt a korrupció.
Egy ország, amelyben mindenki tudja, mi történik.
Egy ország, ahol semmi nem történik.

Repeti írta...

Van egy ország, ahol az éhezés természetes dolog.
Ahol 100 óvodás gyerekből 42 éhezik.
Egy ország, ahol az óvónők, dadusok adnak össze néhány kiló kenyérre való pénzt, hogy meg tudják etetni hétfőn azokat a gyerekeket, akik pénteken, az óvodában ettek utoljára. Azokat a kicsi gyerekeket, akik összeverekszenek egy falat kenyéren. Mert éhesek. Éheznek.
100 óvodásból 42 éhezik.
Egy ország, ahol idős emberek a kukából próbálnak ételhez jutni.
Egy ország, ahol büntetik, ha valaki a kukából próbál ételhez jutni.
Egy ország, ahol sérült emberek ellátás nélkül, az utcán kénytelenek élni.
Ahol büntetik, ha valaki az utcán él.
Ahol emberek fagynak meg a lakásukban.
Ahol büntetik, ha valaki hullott ágakat gyűjt.
Egy ország, ahol a szegénység napról napra növekszik.
Ahol a szegények próbálják életben tartani a náluk is szegényebbeket.
Ahol azok is a létminimum alatt élnek, akik dolgoznak.
Ahol büntetik, ha valaki hulott gyümölcsöt szed az utak mentén, parkokban.
Egy ország, ahol stadionok épülnek.
Ahol folyamatosan nő a hajléktalanok száma.
Ahol 182 millió forintot vesz el a kormány a gyermekvédelemtől az élsportolók támogatására.
Ahol haldoklik az egészségügy.
Ahol szétverik az oktatási rendszert.
Ahol hamarosan nem lesz módja diplomát szerezni annak, aki szegény családba született.
Ahol lépésről-lépésre felszámolják a szociális védőhálót.
Ahol a közmunka lesz a foglalkoztatás jövője.
Van egy ország, ahonnan százezrével mennek külföldre az emberek. Tanulni, dolgozni, élni.
Egy ország, ahol hamarosan összeomlik a nyugdíjrendszer.
Ahol a lakosság közel fele már szegény.
Ahol nincs létbiztonság, nincs jogbiztonság, de van kormánypropaganda.
Van egy ország, ahol a szegények, az öregek, a fogyatékkal élők, a sérültek, a betegek, a cigányok, a hajléktalanok halálra vannak ítélve.
Ahol a szegény szülők gyermeke szegény, a gazdag szülők gyermeke gazdag lesz. Ahol nem lesz mód kitörni abból a társadalmi osztályból, amibe születik az ember.
Egy ország, ahol lehet éhezni, lehet fázni, lehet az utcára kerülni, lehet ellátatlanul szenvedni, lehet közmunkáért könyörögni.
Lehet külföldre menekülni, lehet 16 éves korban kikerülni az oktatásból.
Lehet hetekig, hónapokig várni egy vizsgálatra, műtétre.
Lehet elutasítani a kezelést és meghalni azért, mert nincs biztosítás és a család belerokkanna anyagilag a számlákba.
Lehet cukros vízzel itatni a kisbabát, mert nincs anyatej és nincs pénz tápszerre.
Lehet behúzott nyakkal élni.
Lehet remélni, hogy egyszer jobb lesz.
Van egy ország, ahol egy valamit nem lehet. Mert az csúnya.
Azt mondani a hatalomnak, hogy menjetek a picsába!

asta írta...

Na akkor megint eljutottunk oda, hogy mi lenne a cél.
Ha azonban cselekvésről van szó, akkor eltartjuk a kisujjunkat a csészétől, fintorgunk és fanyalgunk.
Tehát újra felteszem a kérdést, amire nem kaptam választ: hogyan? Ha erre nincs válasz, akkor ugye van a nagy semmi
Hogy ezt ki tudná felvállalni, már sokkal könnyebb kérdés. Kapásból tudnék több nevet is...
Ha vulgáris akarok lenni... miért ne akarnék... szóval kedves elvtársak nincs mese, be kell dugni:))))( mondta Móricka..)

Repeti írta...

Kedves Asta!
Egyetértek Veled. Szerintem is ez a fő kérdés: Hogyan? Bár a Mit, a Miért és a Mikor sem mellékes... Krémer Ferenc nemrégiben ezt írta erről a Galamuson:
"A demokraták feladata most – és nem két-három év múlva – az, hogy pontosan, lépésről lépésre mondják meg, hogyan számolják fel Orbán rendszerét. Mondják meg azt is, hogy mit tesznek a helyébe és az miért lesz az jobb a vállalkozóknak, az alkalmazottaknak, a városi és a vidéki szegényeknek, miért lesz jobb a cigányoknak és a nőknek, a rendőröknek és a gyerekeknek, a tanároknak és a szülőknek. Meg kell mondani, mit terveznek az elrabolt javakkal, a Fidesz-vezérek strómanjaival és abszurd módon halmozódó vagyonával, a falvakat elnyomás alatt tartó helyi hatalmasságokkal. Meg kell mondani, mi lesz a sorsa az önkényuralom törvényeinek és intézményeinek és az élükre kinevezetteknek, és meg kell mondani, milyen intézmények lépnek majd a helyükre, és azok miért lesznek jobbak. Meg kell mondani, hogyan fogják biztosítani a gazdasági és a politikai hatalom feletti kontrollt, hogyan fogják megakadályozni, hogy soha többé ne fordulhasson elő, hogy a demokrácia intézményeit felhasználva valaki diktatúrát építsen ki. Azt is meg kell mondani, hogyan akadályozzák meg az Orbán-rendszerre jellemző totális korrupció újjászületését, s mit tesznek azokkal, akik létrehozták és élvezték ennek az előnyeit. Ezek nélkül a tervek nélkül a tüntetések lassan értelmüket vesztik, mert a tagadáson kívül ma még nincs más céljuk. Ideje hát arról beszélni, milyen legyen a jövő, amely megteremti az egyenlőséget, a szabadságot és biztosítja az emberi méltóságot mindenki számára. Nem csak a tüntetők, de az ország lakosságának nagy része erre a programra vár."

http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/422713_rohanunk_a_forradalomba_a_tagadas_napja

pleinair írta...

Repeti, nagyon jó ez a fájdalmas összefoglalód. Köszönöm!

pleinair írta...

A szónokok meg ne arról papoljanak, hogy becsületesen adózzon a nép, mikor nincs munka, nincs mi után adózni. A szónok feladata most nem a tömeg megregulázása, hanem a jogos indulatok tettekre váltása, céljának meghatározása.
Elsődleges cél, hogy a keresztapa feneke alól kirúgjuk a "sámli" mindegyik lábát.
Az összegyűlt tömeget már nem elégíti ki az "orbán takaroggy"-ozás, tovább kell menni az Ügyészség elé, Polt ellen, majd a hatalom másik tartópillére, az állami tv ellen kellene a tüntetést folytatni.
Ebbe az irányba képzelem a Hogyan további lépéseit.

Repeti írta...

Bizony keményen dolgozni kell ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásán:mit, miért, mikor, hogyan, kikkel, stb., mert ahogy arra pl. Andor Mihály figyelmeztet szintén a Galamuson: vérszemet kapott a maffia. (Mi ezt úgy szoktuk mondani, hogy az újabb választási győzelmük elarcátlanította őket.)Ezt írja Andor Mihály:
"Most, hogy már egyre kevesebb a lopnivaló, a maffia kénytelen rámenni a kisebb pénzekre is.
Mennyivel derűsebb volt az ég, amikor még több millió ember 3000 milliárdnyi magánmegtakarítását lehetett ellopni, mint most, amikor már rongyos 200 milliárdért is le kell hajolni. A sanyarú jelent csak az édesíti meg, hogy már nem kell adni a látszatra sem.
Három évvel ezelőtt még el kellett játszani az önkéntesség bohózatát, és egy alkotmányellenes törvénnyel kellett rákényszeríteni a tömegeket, hogy „önként” adják oda a pénzüket. (Ha valaki nem emlékezne: olyan törvényt hoztak, hogy aki nem viszi át nyugdíj-megtakarítását az állami nyugdíjalapba, az öregségére nyugdíjat sem fog kapni, miközben a járulékot ugyanúgy vonják a fizetéséből, mintha átvitte volna. Ezt a törvényt később a még nem teljesen meghódított alkotmánybíróság nem hagyta jóvá.)
Három évvel ezelőtt még ügyeskedni kellett, egy aljas kis manipulációt is be kellett vetni. Azokat kényszerítették nyilatkozattételre, akik bent maradtak a magánnyugdíj-rendszerben. Azoknak kellett elutazniuk a megyeszékhelyekre nyilatkozni, akik semmilyen változtatást nem akartak nyugdíjuk státuszában. Vagyis a semmi aláírásához kellett utazniuk, majd hóban, fagyban sorba állniuk a Nyugdíjintézet előtt. Ez a puszta kitoláson kívül félelmet is keltett. (Miféle aktákba fog a nevem fölkerülni?)
Ma már nem kell bohóckodni, nem kell eljárni az önkéntesség balettjét. Fényes nappal, mindenki szeme láttára lehet lopni. Csak egy törvényt kell hozni, amely teljesíthetetlen feltételt szab a magánnyugdíj-pénztárak további működéséhez, és mivel teljesíthetetlen, „jogutód nélkül végelszámolással megszűnik” a pénztár. Már csak az ott összegyűlt pénzt kell besöpörni. Söprű meg mindig van kéznél."
Itt az ideje tehát végre keményen dolgozni a rákos daganat eltávolításán,hívják azt maffiának, korrupciónak, egyeduralomnak, vagy kisgömböcnek, hiszen ezer arca van, miközben valójában az álarcai mögött valójában egy a lényege.
Nem értek egyet azzal, hogy ehhez elég a Móricka vicc poénja. Ha ez olyan egyszerű volna: "...szóval kedves elvtársak nincs mese, be kell dugni.." Szerintem megrázó élményt ugyan lehetne szerezni ilymódon, a TEK gomndokodna róla. Ide nem Móricka poén kell, hanem munka. Amiről PuPu is olyan sokszor írt már. Ide türelmes, aprólékos és gondos előkészületek kellenek. Az erők összegyűjtése, megszervezése, edzése és fókuszálása.Ehhez pedig sok-sok munka,szaktudás és szorgalom kell. Na meg persze szükség volna a demokratikus erők összefogására is legalább az elsődleges cél: Orbán leváltása érdekében, valamennyi oldalon. De addigra már arra is sokkal felkészültebbnek kell lenni, hogy mi lesz azután. Ehhez pedig szépen meg kell tudni sorjában válaszolni a kérdéseket, amiket többek között Krémer Ferenc felvetett.

Repeti írta...

Igazad van Pleinair!
Polt a demokráciánkon esett legnagyobb szégyenfolt! És a tévés agymosoda kitakarítása is fontos, mihamarabb megoldandó feladat.

Repeti írta...

A UPC-től és a DIGI-től követelni kellene, hogy a kábelcsatornáinak rádióadásai közé vegye fel a Klubrádiót, meg a Tilos Rádiót. Ha nem teszik meg, akkor sorozatosan vissza kellene mondani náluk az előfizetéseket...Az embereknek joguk van az éterben nemcsak hazugságokat hallgatni!

sphagin írta...

Kedves PuPu !


Ezt írod :

"Majd, ha megvannak a nyugodt élet előfeltételei, akkor akár demokrácia is lehet, de addig a politika csak úri huncutság.
És ne jöjjön senki azzal, hogy a nyugodt élet előfeltétele a demokrácia, mert negyed század nem hosszú idő, még sokan élnek, akiknek a fentiek mind megvoltak egy deklarált diktatúrában – igaz, az a többség diktatúrája volt.
A mai is az, de ma a parlamenti többségé, az pedig az állampolgárok többségének volt a diktatúrája.
Az volt a jobb.
Lehetne akár ez is a jobb, de nálunk ez történelmileg nem így alakult."

Az jutott eszembe erről, hogy ezt Orbán is így látta, amikor elhatározta, hogy kiépíti az "illiberális államát " !

Ezerrel munkálkodik azon, hogy a holdudvara legyen a többség, legalábbis annyira, hogy ne legyen gond a választások megnyerése.
Szerintem már annyival is megelégedne, ha egy szerény választási vereség esetén meg tudná akadályozni, hogy felelősségre tudják vonni őket, miközben szépen keresztbe tudnának tenni a demokrácia kiépítésének ismét !

A lényeg, hogy olyan többsége legyen mindenkor, akik tudják, hogy egy vereség esetén, a saját egzisztenciájuk is elúszik.

Talán egy szerencsénk van, hogy ez ne sikerüljön.
Nem tudnak annyi erőforrást erre fordítani, hogy a többséget ki tudják alakítani. "Sok az eszkimó, kevés a fóka ", mondja a közmondás és akik pórul járnak, azok sokkal többen vannak.
Az "átkosban" azért ügyeltek arra, hogy a többség jól járjon és a fentiek se lophattak észnélkül !

A fene tudja, nem vagyon éppen optimista, ha arra gondolok, hogy sikerül félre állítani őket.
Megvesznek ezek mindenkit kilóra, vagy tönkre tesznek.

Már a civilek elhatárolódása a demokratáktól is ezt a célt szolgálja, oszd meg és uralkodj !
Le kell engedni a gőzt, miközben folyik a kisded játék !

Játszanak velünk, mint macska az egérrel !

asta írta...

Repetinek:

A pártok és a rendszerváltó értelmiségi holdudvar siránkozik, mellőzve érzik magukat, megsértődnek és ülnek a fenekükön, ahelyett hogy elvégeznék azt a feladatot, amelyet ez a cikk világosan megfogalmaz.
Ahelyett, hogy örülnének, hogy ma már van felhajtó erő, amely nélkül semmire sem mennének. Tessék kidolgozni a konkrét lépéseket, hogy az elszigetelt, vagy már nem is annyira elszigetelt spontán mozgalmaknak kiérlelt cselekvési módokat fogalmazzanak meg, a tiltakozást bízzák az egyre növekvő tömegekre. Egyik a másik nélkül nehezen elképzelhető.
Ez ma már egy más metódust követel, és sokkal több munkát.
Érdekes volt olvasni Schering Gábor cikkét a tüntetésekkel és a rá adott reakciókkal kapcsolatban. Ő sokkal jobban ráérez a tömeg igényekre, mint Kuncze és a többiek.
Az óvatoskodók még mindig nem mondják ki világosan, hogyan képzelik a fennálló rendszer felszámolását, hogyan képzelik a jogállam visszaállítását és az állam tevékenységének szigorú ellenőrzését.... egyetlen elemzést nem olvastam még erről, csak a köpködés megy továbbra is. Csupa negatív tevékenység. És ez a taszító bennük. A tagadás ma már nem elég.
Tessék kimondani pontosan és konkréten, mit kívánnak tenni a cél elérésének érdekében. Vitatkozzanak arról és ne a hangosítást kritizálják egy tüntetésen, meg a szónokok fésületlen és gyakorlatlan megszólalásait.
Mert hogy kedves feleim, nem az a kontra produktív, hogy egy szónok a nagy hevületében hülyeségeket is mond, hanem az, hogy ezt hevületét valakik bármilyen okból lebecsülik, kigúnyolják és ezzel lefojtják.

Csak ez az őszinte felháborodás, megfelelő meder felé terelve tud bármilyen változást előidézni.
Van itt feladat mindenkinek, csak fel kéne ismerni.

morzsi írta...

"asta"-nak és "Repetinek" barátsággal!

Azt hiszem jó helyen keresgéltek. Bp. XIV. kerületében az új polgármesterú, Karácsony Gergely meghírdette, hogy minden! az önkormányzatukat érintő szerződést nyilvánossá tesz. Úgy gondolom ez az első lépés, mert az a polgármester, aki nem fogja követni, annak van takargatni valója, magyarul, "vaj van a fején."
Üdv: - morzsi -

hello írta...

Kedves PuPu, én úgy képzelem, hogy 1-1 adott korrupció célja és lényege, ha nem egyenesen X vagy Y zsebébe csorgatandó pénzszerzés, akkor a maffiaállam forrásfeltöltéseként működtetendő művelet.

asta írta...

Kedves Repeti

Most utólag olvasom a hosszabb hsz-t. És ugyanazt írtam le én is... a vicc az csak vigasztalásul szolgál... nem olyan egyszerű ez.

Türelem és sok munka kell hozzá. Amiről a vicc szól, az az: kedves elvtársak dolgozni kéne és nem kritizálni.:)
A kritikákból már elég, a saját oldaléból is. Csak sajnos egyre újabb és újabb kritizálni való akad és erre mennek el a hasznos energiák.

Tán meg kéne tanulni, hogy demokrácia az, ha mindenki megszólalhat aztán lehet vitatkozni és kompromisszumra jutni.

Kritizálni most csak a szép, fésült, jól felépített mondatokkal ránk zúdított, lopakodó diktatúrát kell és szabad.
A célt csak lépésenként lehet elérni.

Repeti írta...

Morzsinak barátsággal:
Én is nagyra tartom Karácsony Gergelyt, zuglói nyitólépése miatt.Kitartást, erőt és partnereket kívánok neki Zuglóban.

Pleinarnak nagyon igaza van: "Elsődleges cél, hogy a keresztapa feneke alól kirúgjuk a "sámli" mindegyik lábát". És abban is, hogy Polt az egyik simli (bocs: sámli) láb, a másik a simli láb a média, ami a köz helyett agymosodaként a kormányt szolgálja.

hello írta...

Repeti-nek:

A Telecom programjában benne van a Klubrádió. Mióta a 92.9-et rádión nem tudom fogni, amíg reggel fel nem kell kelnem, ott hallgatom.
Csak ezzel 2 baj van: egyrészt a helyhez kötöttségem, mert pl. a konyhába már nem hallatszik ki, de meg a másik, hogy úgy tudom, a monitornak árt, ha hosszabb ideig nem mozdul a rajta látható kép. Szóval, miután nagyon nem szeretném a tévémet tönkretenni, gyakorlatilag a 7 órai hírekre és utána Szelestey Lajos külföldi lapszemléjére korlátozom a tévén való rádióhallgatást.
Technikailag Te erről mit tudsz?

asta írta...

Morzsinak!

Igen... ez nagyon jó példa és ha be is tartják, akár mozgalom indulhat ki belőle... jó példákat kell felmutatni. A folytonos acsargástól, a negatívumoktól már mindenkinek hányni való kedve van.
Minél tovább folytatják ezt hold udvar és pártok, annál inkább fognak margóra sodródni.
Ennyi idő után azért ezt már fel kellett volna ismerni. Még most sincs késő... soha sincs késő.

Repeti írta...

Astának barátsággal:
Szerintem egy srófra jár az agyunk, egyre gondolunk.
Hányszor, de hányszor írt erről PuPu is itt, a blogon! Persze, hogy dolgozni kellene! És a megélhetési politikusokat meg minden szintről szépen elkergetni. Amíg ők ott vannak, addig a civilek nehezen fogják belátni, hogy nem szabad összemosni az elmúlt 25 évet... Göncz Árpád nem Schmitt Pál. Gyurcsány Ferenc nem Orbán Viktor. Demszky Gábor nem Tarlós István. Bokros Lajos nem Varga Mihály. Kovács László nem Szíjjártó Péter. Antall József nem Vona Gábor. Horn Gyula nem Boross Péter. Szabó Iván nem Semjén Zsolt. Gráf József nem Torgyán József. Iványi Gábor nem Hegedűs Loránt. Magyar Bálint nem Balog Zoltán. Mécs Imre nem Wittner Mária. Molnár Csaba nem Navracsics Tibor. Rainer M. János nem Schmidt Mária. Vadai Ágnes nem Hende Csaba. Niedermüller Péter nem Morvai Krisztina. Lendvai Ildikó nem Rogán Antal. Békesi László nem Matolcsy György. Solt Pál nem Szájer Józsefné. Györgyi Kálmán nem Polt Péter. Hágelmayer István nem Domokos László. Majtényi László nem Szalai Annamáris, vagy Karas Monika...

Repeti írta...

Az Élet és Irodalomban Vásárhelyi Mária egy igen fontos felmérés tanulságait összegzi, aminek tanulságaival érdemes ugyancsak számolni:
"Magyarországon – amint az az előzőekben leírtakból is kiderül – az átlagosnál is negatívabb és folyamatosan romlik a rendszerváltás mérlegének megítélése. Már a 2010-ben a Pew Research Center által végzett nemzetközi összehasonlító kutatás eredményei is egyértelműen jelezték, hogy évről évre csökkent a rendszerváltás, a piacgazdaság és a kialakuló demokratikus berendezkedés társadalmi támogatottsága. Hasonló tanulságokat vonhatunk le annak a kutatássorozatnak az eredményeiből is, amelyet 1992 és 2011 között, összesen kilenc alkalommal ismételtünk meg a felnőtt lakosságot reprezentáló minta tagjainak körében. Valójában már a kilencvenes évek közepe óta apad azok aránya, akik szerint „bár a kapitalizmus nem tökéletes, mégis ebben a rendszerben van a legtöbb lehetőség arra, hogy megoldást nyújtson a legégetőbb gazdasági és társadalmi problémákra”, és növekedik a versennyel, a magántulajdonnal szemben ellenérzéseket megfogalmazók aránya is. Az emberek döntő többsége régóta nem hisz abban, hogy az egyén előrejutásában a teljesítmény játszana meghatározó szerepet, a megkérdezettek kétharmada szerint ma a korábbiaknál is fontosabb az érvényesülésben az ügyeskedés, a helyezkedés és a kapcsolatrendszer. Ugyanakkor látványosan növekedett az individualizáció szintje, csökkent a társadalmi szolidaritás fontosságába vetett hit. Míg a rendszerváltás éveiben még az emberek közel háromnegyede gondolta úgy, hogy az egész társadalom felelőssége az, hogy mindenkinek elfogadható lakhatása és jövedelme legyen, ma már csak minden második magyar állampolgár osztja ezt a vélekedést. Hasonló a helyzet a szegénység elleni küzdelem fontossága megítélésének kérdésében is. Miközben a szegények száma rohamosan növekszik, évről évre kevesebben érzik magukénak a leszakadók problémáit.
.
A rendszerváltás egyik legfontosabb tanulsága, hogy bár az emberek elsősorban gazdasági helyzetük változása alapján vonják meg az elmúlt 25 év mérlegét, a rendszerek megítélésekor az anyagi jólétnél sokkal fontosabb szempont a biztonság és az egzisztenciális perspektívák értékelése. A posztszocialista országok többségének lakossága nem azért „sírja vissza” az állampárti diktatúrát, mert úgy gondolja, hogy akkor anyagi javakkal jobban el volt látva, hanem azért, mert egzisztenciálisan biztonságban érezte magát, és látott maga előtt valamiféle előrejutási lehetőséget, gazdasági perspektívát, amiért a létfenntartás önmagában depresszionáló szempontjain túl „érdemes volt reggel felkelnie”. Mosolyoghatunk az „aki dolgozik, az boldogul” kádári jelszaván, ám jól látható, hogy ez az életérzés mennyivel fontosabb, mint a kézzel fogható anyagi javak."

Repeti írta...

Vásárhelyi Mária így folytatja:
.
A többség számára nemcsak a gazdasági, hanem a politikai rendszerváltás sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Nemcsak azért, mert azok, akiknek a mindennapos létfenntartás is folyamatos gondot jelent, kevéssé érezhetik magukat szabadnak, és nem sok örömüket lelik a demokrácia által nyújtott élvezetekben, hanem főképpen azért, mert nem gondolják úgy, hogy a jogállami intézmények működése az ő javukat szolgálná. Először a politikai intézmények – a pártok, a politikusok és az Országgyűlés – veszítették el minden tekintélyüket a lakosság előtt, majd a média és az elmúlt két évtizedben az összes jogállami intézmény presztízse folyamatosan csökkent. Ma Magyarországon négy ember közül három nem hisz a hatalmi ágak tényleges elválasztásában, az igazságszolgáltatás politikai függetlenségében és a jog előtti egyenlőségben. Az emberek kétharmada úgy gondolja, hogy a kisembereket nem védi ugyanúgy a jog, mint a hatalomhoz közel állókat, és többségben vannak azok, akik szerint a kisembernek nem is érdemes az igazát a bíróságok előtt keresni, miközben három ember közül kettő úgy véli, hogy például a politikusokkal és hírességekkel szemben az indokoltnál enyhébb ítéletek születnek az igazságszolgáltatás fórumain.

A rendszerváltáshoz való viszonyt – bár országonként eltérő mértékben – természetesen generációs tényezők is befolyásolják. Az 1989 előtt, illetve azt követően felnövekvő generációk szocia­lizációja gyökeresen különbözik egymástól. Meglepő módon azonban korántsem tátong olyan széles szakadék az egymást követő nemzedékek demokráciához és piacgazdasághoz fűződő viszonyában, mint ahogy azt feltételezhetnénk. Gondolhatnánk, hogy azoknak a generációknak a tagjai, amelyek már egy szabad és demokratikus világban nőttek fel, egészen másként viszonyulnak a demokrácia versus diktatúra, illetve a magántulajdonon alapuló piacgazdaság versus állami tulajdon dominanciájával jellemezhető tervgazdaság kérdéseihez, mint a diktatúrában felnőtt szüleik és nagyszüleik. A helyzet azonban ennél bonyolultabb. Bár a legtöbb posztszocialista ország fiataljairól elmondható, hogy összességében pozitívabb kép él bennük a rendszerváltásról, a kapitalizmusról és a demokráciáról, mint az előttük járó nemzedékek tagjainak körében, a generációs szakadék mélységét azonban elsősorban nem teoretikus, hanem nagyon is gyakorlati tapasztalatok befolyásolják. Azokban az országokban, ahol inkább siker-, semmint kudarctörténetként értékelik a rendszerváltást, a fiatalok számára is sokkal fontosabb érték a szabadság, a demokrácia és a piacgazdaság, mint ott, ahol rosszul teljesítenek a demokratikus intézmények, és a szülők, nagyszülők generációja sikertelenségek sorozataként éli meg és interpretálja a változásokat. Ez azonban azt is jelenti, hogy éppen ott, ahol a legnagyobb szükség lenne egy olyan generációváltásra, amelynek eredményeképpen többségbe kerülnek a demokrácia és a piacgazdaság iránt elkötelezett fia­talok, hiányzik ennek merítési bázisa, ami hosszabb távon tovább erősíti a törésvonalat a sikeres és sikertelen rendszerváltó országok között, és valószínűsíti utóbbiak végleges leszakadását.

Repeti írta...

only oOneersTwo & Two - 2 + 2 = 5 Így működik a rendszer ! Díjnyertes rövidfilm
.
https://www.youtube.com/watch?v=Hi-y0kn78RE#t=159

hello írta...

Olvasom:

Gyurcsány tíz pontban foglalta össze, hogy mi kötheti össze a mozgalmakat és a pártokat. A mozgalmak két bekezdésben magyarázták el, hogy miért nem kérnek Gyurcsányból.

A Nem Némulunk El Facebook-csoport szerint nincs értelme előrehozott választásokat követelni, amíg a választási rendszer igazságtalan és aránytalan, így nem érvényesülhet a szavazók akarata.

A közlemény teljes szövege:

„A Nem Némulunk El csoport határozottan elutasítja Gyurcsány Ferenc és a DK közeledését ugyanúgy, mint minden másik parlamenti pártét. Az előrehozott választások követelése értelmetlen mindaddig, amíg a választási rendszerünk aránytalan és igazságtalan, továbbá nem alkalmas arra, hogy a szavazók akarata érvényesüljön.

Ezúton is kérnénk a többi politikai pártot is, hogy a saját propagandájuk kifejtéséhez ne használják fel se a megmozdulásokat szervező aktivistákat, se a felháborodott embereket, akik egyes megmozdulásokat támogatnak.”


lorinczy írta...

Van még egy fontos egzisztencia a sorban, akiről megfeledkeztetek! Talán a Poltnál is ártalmasabb-a belügyminiszterünk. Alóla még a Polt előtt ki kell rúgni a sámlit, meg kell akadályozni, hogy elmeneküljön, a Kövér hozzá képest kisinas.

nemóvatos írta...

Ez a hatalom rengeteg olyan szemétséget csinált ami külön-külön is több mint 100.000 budapestinek nem tetszik.
És akkor nem beszéltem a vidéken élő hasonlóan vélekedőkről.
Ebből az ember azt hihetné, hogy minimum százezres tüntetést minden hétvégére össze lehetne hozni a parlament elé vagy Budapest belvárosába.
Valamiért mégsem történik ez meg és ez itt a baj.
Pénteken Gaskóék, szombaton Gallónéék, előtte Szolidaritás autós, majd Nem adom a házam autós.
Mind-mind külön. Mindegyik pár száz fő. Nevetséges és csak a vezetők lelkiismeretének megnyugtatására szolgál. Mintha mindenkinem csak a saját baja fájna pedig az ország és a közös jövőnk van igazán bajban. És többen vagyunk a maffián kívül akiknek döntő többsége rosszul jár.

Repeti írta...

Kedves Lorinczy!
Igazad van. Annak a bizonyos sámlinak, amit ki kéne rúgni alóla, talán nem is négy lába van már. Ez ma már a kisgömböc százlábú sámlija... Ezért is átgondolandó és fontos a sorrend!
Ugye egyetérteTEK?

Kibic37 írta...


hello-nak:
"A mozgalmak két bekezdésben magyarázták el, hogy miért nem kérnek Gyurcsányból."
Te találkoztál olyan mondattal, bekezdéssel, stb. hogy miért nem kérnek a Jobbikból? Mert én még nem. Legfeljebb implicite (mint "többi párt").
Azért ez is elárul valamit :(((

Joszi írta...

Nezzetek meg az ujpesti valasztas reszveteli adatait, s majd az eredmenyt.Ez a kovetkezmenye a csodalatos civil mozgalmaknak a mindenki pusztuljon, aki eddig volt jelszonak.Nos a nyilasok nem voltak, jojjenek ok, vagy maradjanak orbanek, mert a masik mantra a nincs alternativa.S, ha ez nem lenne eleg, jonnek a hamis profetak, mint Scmuuck., vagy Schiffer.Ez a magyar ugar valosaga,,s mint eddig a tortenelemben, ezutan sincs remeny belulrol torteno valtoztatasra.A maffia mukodik zavartalanul, s barmi ami vele szemben lenne , szuletese pillanataban halara itelt, melyhez a civilek lelkesen tapsolnak.

Repeti írta...

Kedves Hello!
Nálam a tévn keresztül történő rádióhallgatás közben egy kicsinyke hangszóró ugrálgat a képernyőn. Az a kis ikon nem fér a bőrébe, sose marad ugyanazon a helyen. Olyan tehát mint a képernyőpihentetők. Gondolom ennek köszönhetően nem tesz kárt a rádióhallgatás közben a tv készülékedben. Ez persze nem oldja meg a konyhai műsorhallgatást. Az igazi persze az volna, ha ki tudnánk harcolni legalább egy országos közszolgálati frekvenciát az ellenzéknek. A fidesz gondosan ügyelt persze arra, hogy minden ilyen frekvencia az ő hozzá mélységesen elkötelezettek kezében legyen. Helyileg is mindinkább tele az ország Mária Rádióval, Szent István Rádióval, Katolikus Rádióval, meg Lánchíd Rádióval. A Petőfi meg mint a rossz verkli egész nap zenél. A vidéki stúdiókat meg ugyancsak gondosan megszüntették. A ferkvenciáikat felosztották. A Klubrádiót meg visszanyesték 30-50 km-es körzetre. Így aztán, a terveiknek megfelelően ömlik a központosított hazugság szinte minden frekin és csatornán az emberekre. Az analóg tv csomagból gondosan kivették a CNN-t, ami az utolsó idegen nyelvű híradás volt a csomagban. Maradt az internet, amire persze szintén egyre nagyobb szakértelemmel próbálnak a szervekkel rátenyerelni. Úgyhogy örülj, hogy a kábelen még hallgathatod a Klubrádiót. Ha interneten keresztül kellene hallgatnod, az még többe kerülne. Ahhoz ugyanis lehetőleg korlátlan vezetékes internet kell, meg számítógép, vagy notebook és némi számítósgép kezelési ismeret. Tudják ezt a fineszes fiúk is nagyon jól. A Klubrádió meg beletörődni látszik ebbe a helyzetébe, sajnos. Pedig nagy szükség volna, nem is egy, igazmondó rádióra és tévére. A digitális technika, technológia ezt lehetővé is tenné. A médiaörvény viszont nem. Az orbáncos fiúk a digitális tévét is igazából felkete-fehérbe képzelik el, ahol természetesen mi vagyunk a feketék, ők meg a szűz fehérek. Élükön a vezérrel, aki a legfehérebb, hiszen természetesen sohasem hazudik. Megteszik ezt helyette a cimborái és a médiája.

hello írta...

Kibicnek:

Na igen.
Valamelyik nap is itt már fejtegettük, mi és hogyan is hozható kapcsolatba a jobbikos törekvésekkel.
Nem árt erre is odafigyelni.
Csak tenni mit lehet ez ügyben is?
Nem győzöm elégszer leírni, hogy az országra nézve az egy még súlyosabb katasztrófa-helyzetet idézne elő.

hello írta...

Repeti-nek:

Köszi, ezt a rendszeres időnkénti megvillanást és is látom, de nem gondoltam, hogy ez a képernyőt képes védeni, és esetleg pont emiatt történik!

Sajnos Arató szerintem is beletörődött a helyzetbe.
Olvasom a Klubrádió fórumait, elég sok a kritizáló beírás, de válasz nem érkezik rájuk. Úgy lehetnek vele, hogy "kicsi is, savanyú is, de a mienk"...
Nálam azóta a konyhában jobb híján a Juventus szól, ha épp ott vagyok. Az állandóan ismétlődő zenék egy idő után elég unalmasak, de azt még kibírom főzés közben, viszont az MTI híreitől agylobot lehet kapni. Azoknak a főleg nyilván fiataloknak, akik erre az adóra vannak rákattanva, abból semmiről nem értesülhetnek, valójában mi van ebben az országban!
És ahogy sorolod, az összes többi hasonló adón is ez megy!
Eszelős állapot!

Kibic37 írta...

Kedves hello!

Hát ez az! Amikor többen is - egyébként nagyon helyesen - azon buzgólkodnak, hogy meggyőzzenek mindenkit arról, hogy tegyük most félre a nézetkülönbségeket és közös erővel forduljunk a közös ellenség felé, nem tudok elmenni szó nélkül az ilyen megnyilvánulások mellett, mint "...saját propagandájuk kifejtéséhez ne használják fel (...) a felháborodott embereket, akik egyes megmozdulásokat támogatnak.”
Jól értem? Ki is akarja itt kisajátítani a felháborodott emberek megmozdulását? Valahonnan nekem déjà vu érzésem van.

hello írta...

Kedves Kibic!

Ha akarom - akarom? -, akár betudhatom a naiv tapasztalatlanságuknak, a lám, mi "mindentől és mindenkitől függetlenek vagyunk" hangoztatásával a maguk számára a ennek a pozitív hozadékára való ácsingózásuknak, ám sajnos a jóhiszeműségem hímpora már jó ideje jócskán pereg le rólam, azaz komolyan aggódom, mi is van, kik is vannak e mögött. Amit, vagy észre sem vesznek, vagy nagyon is tudatában vannak.
Mindkét opció nagyon nagy baj.

denis írta...

Csak a pontosság véget, Pleinairnak barátsággal: nem Repeti összeállítását olvastad, hanem Repeti Edgar Swan blogjából idézett, innen http://orditok.blog.hu/2014/11/22/van_egy_601

Astanak hogyan kérdésére: úgy ahogy Vörös Imre volt alkotmánybíró jogászprofesszor a Vasárnapi Híreknek adott interjújában kifejtette, ime: http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/alkotmanyos_jogunk_torvenyt_szegni_interju_voros_imre_volt_alkotmanybiroval_jogaszprofesszorral

Vagyis, igaza van a Nem hallgatunk El csoportnak, miszerint nem előrehozott választás kell,hanem először kűzdeni kell az arányos választójogi törvényért, eltörölve a 2/3-ra történő torzítást. Barátsággal: denis

Kibic37 írta...


hello-nak:

Tökéletesen egyetértünk!
Ismét csak nem először ... :))

Góbé írta...


Hello, Kibic, Nemóvatos !

Ez az el-nem-némuló társaság olyat nem mondott, hogy viszont nagyon szeretnének együttmüködni "a százezren az internetadó ellen", meg az "1000 milliárdan a tisztességes adózásért", a "több millióan az internet adó és a jogtalanságok ellen" stb. csoportokkal, a pedagógus és egyéb szakszervezetekkel, s a többivel, ahogy Nemóvatos leirta...?

Én sem tudok ilyenről, de arról már hallottam hogy a netadó-tüntetés előtt a szervezők egymás ellen kavartak. Ha ilyenek a fiúk milyen morális megfontolás alapján határolódnak el a "rájuktelepülni-akaró" pártoktól?

A nyilatkozatukat pedig, a kibocsátás előtt jó lett volna elolvastatni valamely értelmes, logikusan gondolkodó emberrel!

"... nincs értelme előrehozott választásokat követelni, amíg a választási rendszer igazságtalan és aránytalan, így nem érvényesülhet a szavazók akarata..."

A viktátoron kivül van-e bárkinek is hatalma, lehetősége arányossá és igazságossá tenni a választási törvényt. Nyilván nincs. A Szentlélekre bazizoznak aki majd megszállja viktort és jó fiú lesz?

Aztán az a magvas gondolat, hogy Fletóék "saját propagandájuk kifejtéséhez ne használják fel...a felháborodott embereket, akik egyes megmozdulásokat támogatnak.”

Azért azzal illene mindenkinek tisztába lenni, hogy a pártok nem öncélú szerveződések, hanem azonos szellemiségü, azonos elveket valló egyének összessége. Szimpatizálni, tagnak lenni az egyén - akár a " felháborodott emberek"- szabad döntése. Joga és lehetősége. Azért 1,5 millióan a magukat demokratikusnak nevező pártokra szavaztak.
Vajon mi kavarog egy olyan agyban, amelyik azt akarja megtiltani hogy egy párt szóljon az emberekhez ?!?

Remélem az egyre növekvő egóval biró tüntetés-szervezők nem vonják kétségbe e másfél milliónak a tüntetéséken való részvétel, vagy az azzal való szimpatizálás jogát.

Félelmetes, hogy nem csupán a pártok szintjén, de a civil szerveződéseknél is egyre jobban nyomul a rivalizálás, a "ki ha én nem" szindróma.
Mi lesz igy ebből?

Joszi írta...

Mi lenne mas, mint a maffia eddiginel is zavartalanabb mukodese, mert ellenfeleit hiteltelenitik a korantsem gyanutlan fiatalok, s szovetsegeseik.Orakon belul ezt ujpesten lathatjuk.

hello írta...

Kedves Góbé!

A szervezők, egyben szónokok nyilatkozataiból pl. az Egyenesben eléggé nyilvánvaló volt, hogy több dologban meglehetősen nagy a zavar a fejükben, s hogy ezzel a mindenáron mindenkitől való elhatárolósdival jócskán sikerült megfertőződniük.

Vagy egyszerűen csak tipikus magyarok, miután az a hírünk a világban, hogy ketten minimum 3 félét szoktunk akarni... :-((

Jó a kérdésed, hogy mi lesz ebből.
Na, asszem, ezt a delphi jósdában se tudnák megmondani.

pleinair írta...

„A Nem Némulunk El csoport határozottan elutasítja Gyurcsány Ferenc és a DK közeledését ugyanúgy, mint minden másik parlamenti pártét. Az előrehozott választások követelése értelmetlen mindaddig, amíg a választási rendszerünk aránytalan és igazságtalan, továbbá nem alkalmas arra, hogy a szavazók akarata érvényesüljön.

Ezúton is kérnénk a többi politikai pártot is, hogy a saját propagandájuk kifejtéséhez ne használják fel se a megmozdulásokat szervező aktivistákat, se a felháborodott embereket, akik egyes megmozdulásokat támogatnak.”

Íme jövőnk záloga, a hamvas, tiszta, okos ifjúság! Ha ezeket a pitiáner kis karrieristákat hagyjuk vezérkedni, szép jövőnek nézünk elébe. Ezek összefogás helyett egy mozdulattal söpörnék le a politikai palettáról ( a jobbik és az LMP kivételével) az ellenzéki pártokat, és az idősebb generációt.
Egyetlen közös, teljes politikai mezőnnyel egyező céljuk van: Gyurcsány tűnjön el a közéletből, de minimum némuljon el!
Micsoda nemes cél!
Gyurcsány köddé válásától remélik az ország sorsának jobbrafordulását, ettől lesz egycsapásra "igazságossá" és arányossá a "igazságtalan" választási törvény.
Azt hiszik, Gyurcsány "közeledni" akar hozzájuk. Mennyire tévednek! Finnyás. magukat riszáló dölyfös kis pökhendiek alkalmatlanok orbánék leváltására. Még az általuk szervezett tüntetésekre se megyek többet!

Kibic37 írta...


Kedves Góbé!

Hogy mi lesz ebből?
Ne legyen igazam, de nekem lidérces álmaimban előjönnek a weimári Németország egymással torzsalkodó pártjai és csoportosulásai. A végkifejletet ismerjük. :(
Az oda vezető úthoz pedig nem is kell a történelemtudományok elmélyült tanulmányozása. Elegendő, ha olyan filmekre hagyatkozunk, mint pl. Adolf Hitler sötét karizmája filmsorozat (Viasat History, legközelebb december 1 14:05), vagy Hitler - Út a hatalomba sorozat a Nationak Geographic-on (mostanában nem vetítik, de elérhető itt).
Valahogy tiszta vizet kéne önteni nálunk a fejekbe, mert így baj lesz. Nagy baj! :(

grund írta...

Kezdeti lelkesedésem a civil mozgalmak aktivizálódása láttán, mára már elmúlt. Nem hittem volna, hogy az ellenzéki pártok között dívó elhatárolósdi a civileknél is, mint valami métely, rögtön az elején, ennyire elhatalmasodik, már-már nemzetivé válik. Nem akarom elhinni, hogy nem veszik észre, hogy addig, amíg ebben nem váltanak, minden Orbán kottája szerint fog történni az országban. A Kedves Vezető meg nyugodtan hátradőlhet... Hacsak nem éppen ez a célja a mozgalmak álcája mögött ténykedő bizonyos erőknek. Szóval, borúlátó vagyok...

Kibic37 írta...


Valahol itt ezen a blogon egyszer már írtam: Németországot porig kellett rombolni ahhoz, hogy az a néhány túlélő észhez térjen. Mi most mintha valami hasonló felé tartanánk. (Allah! Add, hogy ne legyen igazam!!!)

Orbánnak buknia kell, az szvsz biztosra vehető. Csak átkozottul nem mindegy, hogy milyen áron, és utána mekkora traumát kell még elviselnie ennek az országnak.

Góbé írta...


Kibic, Plenair !

Egy kis tiszta viz-próba!
Kiváncsi leszek rá, a különféle civil szervezők mikor hivják fel hiveik figyelmét a fészbukkon, hogy újabb 60.000 nemzettársunkatat érte súlyos sérelem és tolvajlás. A rendszerben még megmaradtak magánnyugdjait einstandolják éppen, ezért kedden tüntetni fognak. ( HVG, ma )

Indokként azt is szivesen olvasnám hogy mivel a költségvetés xarban van, - lásd szappanadó, szoc. ellátás megszüntetése, trafik.2-adó, nemáfa +5,8% élelmiszerlánc-felügyeleti dij, stb. - ma tőlük vesznek el, holnap bármelyikünktől, bármit!

Ne játszuk el újra a 2010-2012 közötti kifosztások forgatókönyvét, amikor egy-egy réteget a többiek nagy-nagy kárörömére visszamenőleges törvényekkel megfosztottak szerzett jogaiktól, pénzüktől, javaiktól s a "többiek" nem érték fel ésszel, nem hitték hogy rövidesen rájuk is sor kerül...aztán csodálkoztak, de együttérzésre nem számithattak...

Ezért mondjuk felkérnének minden arra érdemest, hivatkozva a közös célra, érdekre, a társadalmi szolidaritás okán, megjelenésükkel a szervezőkkel együtt támogassák és erősitsék kedden a megmozdulást.

A tüntetésekre azért - aki teheti -el kell menni. Kevés olyat láttam, ahol a "szervezők" beszükült mondanivalóját nem lépte át a tömeg, tehát a nép, melynek szava ugye Isten szava.

Kibic37 írta...


Azért vannak biztató jelek is!!!

kekec írta...

helló, nincs azzal semmi baj, ha az ifjúság aránytalannak és igazságtalannak nevezi a választási rendszerünket hiszen az, és örülni kell, hogy a kis magánéletük mellett már erre is felfigyelnek.
Amit hiányolok, az a következő logikus lépés:
mi a faxnak nem kezdenek szervezni egy választási rendszer elleni tüntetést?
Ja, hogy ahhoz szükség lenne a pártok és főleg azok szimpatizánsainak támogatására is?
(azért 20-30 év múlva - ha még élek - megnézném a mostani ügynöklistákat!)

Névtelen írta...

Nem kell csodálkozni a tüntetéseket szervezők Gyurcsány ellenes kirohanásán, hiszen pl. a netadó ellen szervező Gulyás Balázs családja MSZP kötődésű, és mint ilyen, mélyen anti-Gyurcsányista! Csak ennyire "függetlenek" a civilek a pártoktól. Már most hazugság van, mi lesz később?

asta írta...

Denisnek:

Olvastam ezt a cikket, sőt kommentáltam is... kifejezve az értetlenkedésemet, hogy ezt az alkotmányos jogunkat szinte senki nem emlegeti, pedig rég itt az ideje.
Nyilvánvaló, hogy a mai választási rendszer megváltoztatása és arányossá tétele nélkül ilyesmibe belefogni sem érdemes. Éppen ennek kell megtalálni a módját.
Ma hallgattam a Nem Némulunk El képviselőinek nyilatkozatát a Klubrádióban. Már sokat visszavettek. Hagyni kell őket, hogy kiforrják magukat, mert egyelőre ők és a más hasonló szervezetek voltak képesek embereket felrázni és valószínüleg ez még egy ideig így is lesz, míg nem alakul egy szélesebb csoport és összeérnek a kisebb különféle csoportok. Nem kell erőltetni semmit. Szerintem.
Ehhez még kell egy kis idő...
Mindig az jut eszembe, hogy Orbánnak az utolsó pillanatban úszott el a várbeli lakása. Rossz ómen:)))
Mikor is lesz kész az új iroda a várban? Na akkor, akkor...:)))

denis írta...

astanak:
Teljes mértékben egyetértek veled, türelem és tolarancia. Az más kérdés, hogy tegnap este a Szemtől szembe c. műsorban számomra Nemes Balázs és a másik szervező hölgy nem volt meggyőző. Úgy tűnik a célok eseti jellegűek, nem pedig alapvetések, mint a választási rendszer, alkotmányosság, stb.
Írod: "Nyilvánvaló, hogy a mai választási rendszer megváltoztatása és arányossá tétele nélkül ilyesmibe belefogni sem érdemes. Éppen ennek kell megtalálni a módját." Erre mondta pl. Tuareg, az ellenzéki pártok adják vissza mandátumukat a parlamenti bábszinházban. Ezzel a lépéssel kivívhatnák a civilek elismerését, hogy nem részesei a - Dávid Ibolya szerinti 30/70%-s - mutyinak. Ilyeneket kellene kitalálni és végrehajtani.

Góbé írta...


Denis, Asta !

Nem igazán értem a felvetett előrehozandó választással kapcsolatos logikátokat. A jelenlegi választási tv. legjobb tudomásom szerint 2/3-os. ha a kormányt demokratikus úton - tehát választásokon sikerül leváltani, akkor is 2/3-os többség kell a választási tv. megváltoztatásához, - vagy népszavazás. A tv.megváltoztatása mindenképpen egy megnyert választás után válhat esedékessé. Kérdés mikor legyen választás. Lehet hogy 2018-ban elnök-viktátorunk kiir ugyan, de nem zárható ki, hogy annak az országgyülésnek a jelentősége a nullával lesz egyenlő.

Most helyzet van ! a viktátor fokozza a pressziót, -mindenféle új adó-, meg egyéb-"törvényes" lenyúlások - lassan tömegessé válnak a civil szerveződések, tüntetések. Papiron 2 hónap alatt már elbuktak 400.000 korábban rájuk szavazót.

2012-ben is hasonló volt a helyzet, csak aztán a fidesz bedobta a rezsicsökkentés nevü maszlagot, meg a gonoszbankokatmegbüntetjük zagyvaságot, ami felhozta őket.
Nem kellene erre várni. A Nemes Balázs félékre meg főleg fölösleges.
Bokros, a MOMA programban kristálytisztán levezette, egy megnyert választás után hogyan lehet felülirni a 2/3-os törvényeket, meg a 9 évre bebetonozott haverokat.
Vörös Imre is pontosan erről beszélt.

Érdemes elolvasni a Vasárnapi Hirekben tegnap megjelent Kuncze vs. Nemes interjút. " szárnypróbálgatás, majd egyszer kinövik, szép lassan felépitik magukat, ha nem 2018-ra, majd később felépül egy alternativ erő...stb."
Arra meg nem figyelnek, mit akar a tömeg, akiket az utcára vitte ! Az rendben van, hogy mint a huszonévesek általában a világmegváltásra törekszenek. A baj az hogy nem verseket ir, blogol, vitaköröket szervez, hanem tizezreket csődit ki, elmondja a saját véleményét, majd nem figyelve a fellelkesült tömeg szándékára, vágyaira, mondanivalójára, mint valami biodiszletet, otthagyja őket.
Ugyanazt csinálja mint 2013. okt.23.-én Mesterházi, akiből egy is sok.


csakafidesz? írta...


Napok óta csak olvasom a sok bölcs hozzászólást, anélkül, hogy egyetlen mondatot hozzátettem volna.
Nem azért, mert nem lett volna véleményem egyes hozzászólásokkal kapcsolatban, de az elhangzottak állandóan egyfajta "déja vu" érzést váltottak ki belőlem.

Hölgyek, Urak! Nem lesz ez így jó! Addig, amíg a kormány ellenzéke állandóan egymással foglalkozik, addig a közös ellen(ség)fél nyugodtan teheti, amit eddig is tett, mert semmi és senki sem veszélyezteti ebbéli tevékenységében.

Generációs problémák a politikában nem léteznének, ha lenne valami közös cél.
De az nincs, mert azt, aki tudna programot adni azt senki sem fogadja el.
A fej nélküli mozgalom pedig csak annyit ér amennyi most is látszik belőle.
Az idősebbek - akik már rendelkeznek némi tapasztalattal azt kifogásolták egykoron, hogy hiányoznak a fiatalok. Aztán jöttek a fiatalok, akik azonnal siettek kijelenteni, hogy az idősebbekre egyáltalán nincs szükségük. Majd ők saját „kútfőből” mindent megoldanak.
Ennek eredményeként aztán félő, hogy 15-20 év múlva már hiába változik a véleményük, mert addigra kinevelődik a mai ifjoncok közül valaki, aki legalább olyan akarattal fog az ország irányítása vonatkozásában egyeduralomra törni, mint az 1989-ben még üdének, fiatalnak és szép reményekre jogosítónak látszó Viktor.
" Rendezni kéne végre közös dolgainkat!" Ebben talán mindannyian egyetérthetünk.

denis írta...

Góbénak!
Én azon az állásponton vagyok, hogy mégegyszer választásnak - legyen az előrehozott, vagy rendes - a jelenlegi/buherált tv. alapján nem szabad nekimenni. Először ki kell kényszeríteni a hatalomtól a tv. megváltoztatását. Az eredménynek tükröznie kell a szavazati arányokat, nem tartalmazhat győztes irányában történő torzítást, megkockáztatom biztosítania kell a képviselői visszahívhatóságot, stb. El kell érni a tv. olyan értelmű megváltoztatását, hogy a demokratikusnak nevezett pártok ne kényszerüljenek összefogásra, de az elért választási eredményük összessége amennyiben több, mint a Fidesz/KDMP eredménye, akkor koalícióban kormányt alakíthassanak!

Góbé írta...


Denis ! Értelek, csak az nem világos hogyan kényszerited ki a választási tv. megváltoztatását, kokrétan, mi az a presszió amelyre orbán az erő poziciójából feladja s korrekt tv.-t szavaztat meg a 2/3-ával?

denis írta...

Kedves Góbé! Örülök, hogy idáig eljutottunk. A kérdésfelvetésed teljesen jogos, én sem tudok okos lenni, de a kikényszerítés eszköze lehet pl.: ha a demokratikus ellenzék képviselői visszaadnák a parlamenti mandátumukat és a nemzetközi közvéleményhez fordulnának, az utcán pedig százezerek követelnék az arányos választási rendszert, az alkotmányos rend visszaállítását, stb.