2014. november 21., péntek

NEMZEDÉKEK

Bumbulu, az ifjú ősember ült a barlangja előtt és egy hosszú botot hajlítgatott.
Az idegszál, melyet a mamut hátsó lábának húsából húzott ki, rövidebb volt, mint a bot, - ha rákötötte az egyik végére, nem érte el a másikat, ha meg a botot meghajlította, és úgy kötötte rá, akkor nem tudott vele ütni.
A pipától nem látott volna, ha lett volna pipa, így csak dühöngött.
Jól van, ezt akkor most feltaláltam, mondta, miközben kipróbálta asszonyán az új eszközt, asszonya pedig felettébb szépen szólt, ha a nyakán húzta-vonta.
Elmosolyodott – legyen a neve vonó, mondta, majd gyantát kent hitvese kissé kivörösödött nyakára.
Aztán kissé kreol arca gondterheltté vált: mennyi kreativitásra lesz még szükségem, míg ebből kifejlesztem az íjat, gondolta, de azért egy startup alapítását talán megéri - majd a sámánt bevonom kockázati tőkebefektetőnek.
Úgyis szereti a libacombot, majd felfestem neki a libaeső vonzó képét…

 Óvatosan dolgozz Bumbulu, mert kiveri a szemed - szólt oda neki apja, az agg Bumba, aki kitartó munkája elismeréseként aktív korában első bunkó volt a törzsben, de mára már visszavonult.
Most az asszonyokkal együtt rágta a télikabátnak való bőrt, mert elkezdtek hullani az égből azok a kis, fehér és hideg izék, - más se hiányzott volna, mint egy tüdőgyulladás.

Az ősz matróna, Bimbi, Bumbulu anyja harciasan átlépte bal mellét és ráförmedt a férjére: hagyd azt a gyereket kísérletezni, abban még van hit és ambíció, meg még romlatlan is, és nézd meg milyen tiszta, alig van mamutszar a sarkán!
Ő a mi reménységünk, a te időd meg már lejárt, életed órája hat órát mutat, a két súly is csak bánatosan lengedezik, öreg vagy te már a kongatáshoz, hagyd rá hát a fiatalokra a dolgot!
Bumba nem vitatkozott, hiszen már a házasságuk elején is inkább kiment a barlangból és a kardfogú tigrissel takarózott, minthogy Bimbi kárálását hallgassa reggelig, azóta meg csak romlott a helyzet.
Fejbeverni a bunkóval ennyi év után már nem akarta, meg az új rendelkezések szerint neki kellene kicipelnie a Hiénadombra, ami igencsak strapás lenne, merthogy Bimbi felettébb szerette a mamutvelőt, és ez meg is látszott alakján, tavaly egy művész szobrot mintázott róla  - azt mondta, a mű címe Villendorfi Vénusz.

Közben elszabadult a bot végéről az ideg, kiverte Bumbulu egyik szemét, ez nem nagyon tetszett neki, de Bumba megvigasztalta: a vadászat úgyis strapás, majd betollak valahogy a Neandervölgyi Barlangi Bank elnökének, van egy kis félretett mamutzsír, majd a Legfőbb Bunkó segít, hogy a pályázatot, melyet egy félszemű bankelnökre írtak ki, te nyerd…


Mióta világ a világ meg három nap, azóta így megyen ez, az öreg aggodalmaskodik, a fiatal nem hallgat rá, az anyák lehurrogják az apákat, aztán bőgnek, a gyerekek meg meg vannak győződve arról, hogy ők rettenetesen okosak egyrészt, másrészt meg nagyobbat tudnak szellenteni az öregeknél, és egészen addig ebben a hitben élnek, míg be nem szarnak.
De addig legalább boldogok, és szorgalmasak, elkövetik az összes hibákat, melyeket szüleik, nagyszüleik, dédszüleik sőt köbükszüleik is elkövettek – az emberiség fejlődése nem mondható túl gyors folyamatnak.

Ez csak arról jutott eszembe, hogy mostanában elkezdték egyesek generációs problémára konvertálni a politikai problémákat, ami meglehetősen nevetséges lenne, ha nem tennék hozzá azt is, hogy hát hadd csináljanak a fiatalok valamit, vagy üljünk be a sarokba?
Merthogy ez így kerek, és akkor most várjuk meg azt a valamit, amit tökismeretlen fiatalok majd menet közben improvizálnak.
Hát várja meg, aki akarja, én ugyanis el tudom képzelni, hogy előírják akár a hatvanöt éves korban történő elhalálozást is, mely alól csak ők adhatnak felmentést.
Esetleg a dologtalan nyugdíjasok juttatásainak megfelezését, - aki nem dolgozik, ne is egyék.
És aki azt mondja, hogy ez utópia, annak jusson eszébe, hogy mit várt anno a Fidesztől és mit kapott.

 Szóval, az általam favorizált társadalmi modell továbbra is a generációk egyensúlyán alapuló demokratikus társadalom marad.
Anno volt egy Nagy Generáció, akik most uralmon vannak, az a Nagy Degeneráció, ideje lenne végre egy normális, nyugodt, békés társadalom megteremtésének, békeharc és békemenet nélkül.

Utópia – nem?

:O)))

21 megjegyzés:

Geza írta...

Hat be akartam irni a Gepnarancsra az egyik fszinak a Mihancsik Galamusban megjelent irasaval kapcsolatos luke/agressziv kritikajara, de egyreszt masok mar beszoltak (ami nagyon orvendetes) masreszt nem erdemes az idot pazarolni a hetfoi get-together nem tul felemelo emlekere es gyozkodni az amneziabol lassan ebredoket. Ugyhogy gyorsan visszatertem a "szokasos" biztonsagos helynek tuno kornyezetbe. Megerte, mert jot rohogtem, egy rovid, szamomra tetszo konkluzioval a vegen.

Anikó írta...

Pupu óriási a szöveged, szétröhögtem magam a sírnivalókon, igen ez az emberi élet, évezredek óta változatlanul, és soha nem is lesz másképp, mint ahogy a Willendorfi Vénusz tündéri szobrocskáján is látszik, hogy a világ semmit nem változott azóta sem... a női formák a korral már csak ilyenek lesznek, kivéve aki karó típusú génekkel rendelkezik.

"nagy degeneráció" - ezt használni fogom rájuk, tökéletesen kifejezi ezeket a tolvaj disznókat.

Anikó írta...

A Schmitten annyira ki vagyok borulva, mint nemzet sportolóján, hogy egy jól megélezett szekercét illesztenék legszívesebben a homlokához... annyira drukkoltam, hogy a Gedó Gyuri kapja meg, neki ezerrel jobbat tett volna, mint ennek a szemétnek, aki már így is annyi juttatást kap, hogy az ész megáll.
Ezek direkt csinálják ezt, direkt hergelnek vele minden jóérzésű embert.

Kibic37 írta...


Jól indul a napom! :)
Sok ilyen írást, még, még ...!
A "Nagy Degeneráció" nálam is dobogó várományos. Ma már nehéz lesz letaszítani onnan.

Anikó, a shitpali (nekem már csak ilyen angolos marad) kitüntetése nálam is kiverte a biztit. Tényleg úgy fest, ahogy írod, hogy direkt bosszantás. Csakazértis! Nekem a falhozkent mákostekercs ugrott be a hír olvastán.

Anikó írta...

Kibic37... és itt az újabb hír, mire is kellett Tarlósnak a vétó és ki tudja még milyen döntési jog: lehet megszünteti a BKK-t, röpülni fog Vitézy Dávidka /akit egyébként nem sajnálok, sem anyucit, sem az egész családot/
Az elszabadult Tarlós ki tudja hol áll meg... csak figyuzzunk !!!!

Jutka írta...

Pupu nagyon jó irás, ez igy reggel , rögtön jobb kedvem lett.
Köszönöm.
Akik a plagi bácsit választották beletudnak nézni a tükörbe?
Szégyen. Látható , hogy itt csak egy valakinek a szava számit. A többi egy rakás nulla.

A Karácsony polgármesteren is csodálkozom. Ez volt a legfontosabb dolog , hogy a jutatásokat fel kellett emelnie?
Eddig egy normális embernek gondoltam, és örültem hogy sikerült leváltani a Papcsákot a wc-jével és a parkolójával együtt.

grund írta...

Igen, a generációk egyensúlyán alapuló társadalom lenne a normális.
Csak ez az elv most nem nyerő, mert ez még az "átkos" találmánya.
Most a degenerációké a pálya, azok meg tarolnak, az egyensúlyozást nem ismerik...

Kibic37 írta...


Karácsonyon én már meg se lepődtem. Mindnyájan emlékszünk még a 2002-es II. kerületi időközi választásra, ahol az MSZP-s Lévai Katalinnal abban állapodtak meg, hogy aki az első fordulóban kevesebb szavazatot kap, az a második fordulóban visszalép. Mint ismert, Lévai kapta a második legtöbb szavazatot. Mit tesz isten, a második fordulóban mégis ketten mérkőztek a fideszes ellenében. Az eredmény ismert.
Karácsony később azzal magyarázta a történteket, hogy ő úgy gondolta, hogy Lévai fog kevesebb szavazatot kapni.
Ennyit a fjordokról ...

Kibic37 írta...


A korábbi napok témájához illik, de azért ez sem piskóta! :(((

hello írta...

Kibic, az általad idézett írást illetően:
Épp az Egyenes beszédben is szó volt róla, hogy ezzel a szemét, hazug, nettó baromsággal igyekeznek a híveiket etetni, kisebbítendő a NER-t látványosan cáfoló tüntetések hatását.
Sajnálom, hogy nem idézték ezzel szemben a békameneteseknek kifizetett 5 ezer Ft-okat!

A másik, hogy az interúalany ismeretei meglehetősen hézagosak, mikor azt állítja az EU-ból való kilépés gondolatáról, hogy "Ez a Jobbik párt, amelynek tulajdonképpen semmilyen jelentős szerepe nincs az ország irányításában. Az a helyzet, hogy maga Magyarország miniszterelnöke folyton mondja, hogy elkötelezett az Európai Unió mellett."
No meg, nyilván azt sem tudja, hogy nem arra kell figyelni, amit OV mond, hanem, amit tesz!
Vagy meglehet, tudja, csak ez a nyilatkozata a szövetséges szerecsenmosdató terelése.

hello írta...

PuPu, a fantáziád, a mesélőkéd, de legfőképp a bemutatott parabola-sztori megint csúcsra járt. Reméljük, sokan értik és megértik.

Számomra zavarosnak és elég amorfnak tűnik, amit a hétfői egyik szónok, Luca, Olgánál előadott. Ebből végül hogyan és főleg mikorra kerekedhetne ki valami életképes és épkézláb megoldás?

A jelenlegi fiatal felhozatalból nekem Gulyás Balázs a legszimpatikusabb.

Névtelen írta...

Figyeljétek meg,hogy minden napra jut egy provokáció ! Tegnapelőtt a felcsuti mangalicák,tegnap a Nemzet Tolla,ma :csak várjuk ki !
Ez a válasz a tüntetésekre !
Promenad

morzsi írta...

Kedves Pupu bácsi!
Tegnap délután meglátogatott az apukám és irtó jó kedve volt. Nagyi a köménymag levest csinálta, amikor apu mesélni kezdett.
Elmondta, hogy pár héttel korábban egy éjszaka a Zeneakadémián volt egy bemutatón, ahol ott volt a Vezér is... a feleségével. Ott mutatták be a "Magyar Zongorát"
A Vezérnek nagyon tetszett az új hangszer és ott helyben aput bízta meg a "projekt levezénylésével."
Apu nagyon boldog lett és csak úgy dőlt belőle a kre-a-tí-vi-tás.
Mondta is, hogy csak 250 millió forintba került a hangszer, de a következők már sokkal olcsóbbak lesznek, karácsonyra talán már 230 millióért is meg lehet venni, esetleg forint hitel is felvehető rá.
Aztán csillogott a szeme, amikor azt mondta, hogy - fenébe a sok nyugati zongorával, minek nekünk a Rotschildok zongorája, a Bösendorfer, meg a Bechstein, meg a Steinway, meg a Remdrandt, - amikor mi magyarok ilyen zongorát tudunk csinálni és igen is! Minden magyar háztartásba magyar zongorát!
Nagyi arca vörös volt, amikor hirtelen levette a tűzhelyről a köménymag levest és kiöntötte a lefolyóba és csak annyit mondott, - Béluska, te barom! Nem tudod, hogy a Rembrandt az nem zongora hanem egy holland festő? De mindegy, lemegyek a Csarnokba csirhefarhátért, - azzal elment.
Apu kicsit zavarba jött, aztán adott 500 forintot, hogy vegyek rajta mozijegyet. De ez kevés - mondtam, - jó, majd legközelebb adok még 500-at, azzal megpuszilt és elment.
Hát csak ennyi történt. Kezit csókolom Pupu bácsi: öcsike.

Unknown írta...

PuPu, morzsi, szuper! Már a humor, ami
az egész fb-on hiányzik! Véresen komolyan nyírják az emberek egymást egy-egy vélemény kapcsán, pro és kontra!!
Miközben itt mindent elmondtatok és még egy kis jó hangulat is lett! Sajna, nem sokáig tart, hiszen erről az egészről
olvasni mindig dühromot okoz, végül is!!!

Kibic37 írta...

hello-nak:

Nincs vitánk! Elrettentésnek, vagy inkább az abszurditás bemutatásának szántam. Manipuláció ezerrel!

És akkor még ott van egy másik cikk is, amelyről az itthoni médiából nem sokat hallunk. :(((

PuPu írta...


Kedves Öcsike, szeretnélek tájékoztatni, hogy a zongora smafu, a Vezér számára már készül a hozzá méltó hangszer, a Nemzeti Herefon, melyhez a két téglát már ki is égették.
Hajrá Mogyorók!

PuPu

Névtelen írta...

Kedves Névtelen!(2014. november 21. 10:23)
Alig vártad,nesze:-)
http://www.origo.hu/itthon/20141121-orban-viktor-szerint-elakadt-az-europai-unio-projektje.html

öcsike írta...

Kedves Rostás Kati néni és Pupu bácsi!

Ezt nem én találtam ki, hanem tényleg valamelyik oldalon olvastam, hogy az Orbán, meg a felesége éjjel!!! megtekintették a Zeneakadémián a MAGYAR ZONGORÁT!
Azt hittem elájulok. Még egyszer elolvastam, mert nem hittem a szememnek.
Hát ami itt van! Ehhez képest a Harry Potter egy mókus f@ng. Tisztelettel: öcsike

magyarmagyar írta...

PuPu írta...


Kedves Öcsike, szeretnélek tájékoztatni, hogy a zongora smafu, a Vezér számára már készül a hozzá méltó hangszer, a Nemzeti Herefon, melyhez a két téglát már ki is égették.

Ez jóóóóó! Kedves PuPu! Nem lehetnék esetleg én a próbaüzemelő? Téglaösszecsapkodásból doktori fokozatú minősítéssel rendelkezem! A hallásom is kellően tompa már, nem károsodna a delikvens visításától! :-)))

Nem, persze, csak álmodozok...

hello írta...

Így a nap vége felé picikét hadd vidítsam fel a társaságot azzal, amit ma egy kocsma kirakatában olvastam:

"Pénzért nem lehet boldogságot venni.
Fröccsöt viszont igen.
Az már majdnem olyan."

Vaslabda írta...

Az ember soha nem változott, csak a körülötte lévő technika.