2015. augusztus 16., vasárnap

AZ ÚJ ESÉLYTELEN

Most éppen Tóth Bertalannak hívják.
Frakcióvezető-helyettes, de országosan a kutya sem ismeri, nemigen aktivizálta magát ezidáig, ami persze lehet, hogy nem az ő bűne, de mégis...
A Szocialista Párt keres miniszterelnök-jelöltjét.
Sok sikert hozzá, de felhívnám a figyelmet, hogy tekintetbe véve a választásig hátralevő időt és a támogatottság kiszámíthatatlan alakulását, talán kevésbé lenne kockázatos, ha listavezetőnek neveznénk a kiválasztottat.
Azt is mondják, hogy a derék ifjú mögött felsejlik Puch Laci bácsi sötét árnya, aki most, hogy harcostársa, Simicska Lajos átadólistára került, lázasan keresheti a csapdából kivezető utat.
Majdnem biztos vagyok benne, hogy lesz, aki megrendeli tőle, hogy merre masírozzanak döngő léptekkel a szocialisták.

Kényes ügy ez, hiszen ha túlzottan megerősödnek, akkor veszélyesek is lehetnek, ha túl gyengék, akkor elporladhatnak, mint maroknyi székely, és akkor itt marad a kis Ge… Ge… Genom, ellenzék nélkül, merthogy ugye a Jobbik nehezen lenne ellenzéknek nevezhető.
A jobbik inkább egy olyan erősítőre hajzik, mely képes hangszóróival teleordibálni az országot, kikiabálni Orbán titkos vágyait, melyeket ő - praktikus okokból - nem akar kimondani.
Tulajdonképpen Vona Orbán Viktor magyar hangja, őt pontosan érti a célközönség, míg a Vezér mondatai sokuknak túl körülményesek, nincs bennük gettó, munkatábor, géppuska.
Így aztán most a szocialisták fizetett forradalmárai új arcok után kutatnak, talán találnak egyet saját köreikben.
Egyet, aki még nem nyakig szaros, aki alkalmas arra, hogy úgy csináljon, mintha ő vezetné a pártot.

Márpedig az ilyen embernek hibátlannak kell lennie, és ki lenne hibátlanabb, mint valaki, aki még nem tett keresztbe két szalmaszálat sem.
Félreértés ne essék, nincs nekem semmi bajom Tóth Bertalannal, derék ifjú ő még egyelőre, koptatni majd akkor kezdik, ha hivatalos jelölt lesz.
Habár Laci bácsi Attilát se bántotta túlzottan és Orbán hiénafalkája is inkább Gyurcsányozott, mint Mesterházyzott, de ezen ő nem sértődött meg, jóllehet éppen ezzel árazták be, valahová a nulla környékére.

Persze vannak más jelöltek is, hiszen ahol csak egy jelölt van, azt bolsevik pártnak hívják, a vezetőjét meg Orbán Viktornak, ilyen meg egy évszázados baloldali hagyományt és értéket felszámoló párt esetében nem fordulhat elő.
Vannak más jelöltek is állítólag, például az Örök Reménység, a Szocialista Gólem Szegedről, meg a bájos Kunhalmi Ágnes, aki már debütálása alkalmából fénymásolta a jegyet a süllyesztőbe, habár, ha azt nézzük, hogy Kossuth meg ellopta az árvák pénzét, és azóta az erkölcsök sokat lazultak, akkor neki még – talán - lehet esélye.
Ebben a helyzetben azért valami keményebb figura kellene, és a keménységet ne tévesszük össze a hőbörgéssel.
Mindenesetre a miniszterelnöki casting Gyurcsány lemondása óta nem tartozik a szocialisták sikertörténetei közé, mondhatnám ez az a kifejezés, ami mosolyt csal mindenki arcára, aki meghallja.
Namármost, nevetségességgel ugyan lehet ölni, de miniszterelnöki posztot elnyerni csak roppant ritkán, mondhatnám, soha.

Olyan jelölttel belemenni egy választásba a hivatalban levő miniszterelnök ellen, akinek a minimális ismertsége sincs meg, meglehetősen merész húzás, legyen mögötte bármennyire is profi csapat – persze azért kíváncsi lennék ezeknek a profiknak a névsorára.
Ami azt illeti, hajdan a szakértelem bolsevista trükk volt, de mostanában ezzel vádolni őket – valóban a szélsőséges rosszindulat jele.
Így kívülről nézegetve, tárgyilagosan, mint háziasszony a fagyasztott libát főzés előtt, kissé dermedtnek tűnnek.
Már, ha tűnnek akármilyennek is, mert leginkább eltűnnek, mint szürke szamár a ködben.
Lassan már bánatos próbálkozásra sem igen telik tőlük, az ilyen akciók, mint ez is, legfeljebb olyanok, mint amikor Lázár elmegy a szabójához a Savile Row-ra, megrendelni az új öltönyét: kicsit hasban tovább svejfoljuk, és legyen több és nagyobb zseb rajta.

A megrendelés itt is valahonnan arrólfelől érkezik:legyen a választási ruha szűkebb és legyenek rajta rögzítőhevederek,ha nyugtalan lenne a megrendelő…
A régi, kipróbált szabó (Puch & Sons - since 1998) buzgón dolgozik a menet közben már szinte elfogyott anyagon, szab, told, fold – az új öltöny már olyan, mint a GUM-ban vásárolt viccbeli példány.
Ezt az eladó kicsit összefogja a vevő hátán, rácsap egyik vállára, meghúzza a zakó másik ujját, berogyasztatja a vevővel az egyik térdét, majd büszkén körülnéz – lám itt a GUM-ban mi még az ilyen ortopéd figurákra is tudunk öltönyt adni!

Azt mondják, a jelöltben annyira bízik Puch, hogy még a szocik Baranya megyei elnöki posztját is átadná neki.
Nem is elképzelhetetlen, mert ha ez az akció sikerül, akkor ezen a projekten nincs tovább dolog, lehet élvezni a harminc ezüstpénz hozadékát és reménykedni az örök életben.
Baranya egyébként érdekes hely, a baranyai szocialisták leginkább olyanok, mint egy temetkezési vállalat, mely az MSZP elhantolását tűzte ki célul - nopersze a tetem tevőleges segítségével, aki önként fekszik a koporsóba, még fészkelődik is benne kicsinyt, hogy milyen kényelmes.
Tollertől kezdve, aki a bánatos marabut adta nekünk köztársasági elnöknek, Szili Katalinig, aki szorgalmasan amortizálgatta a pártot, míg úgy nem járt, mint aki maga alatt vágja a fát, és mára Orbán kezéből csipeget - nem sok jót tettek a baloldal felvirágoztatása érdekében.
Rosszat annál többet.

És hát ne feledkezzünk meg Laci bácsi múlhatatlan érdemeiről se, aki a pénzt hozta-vitte a párt nevében, testvéri barátságban Simicskával.
Ha maradt még kis ideje, akkor Gyurcsányt gyalulta, majd ki is nyiffantotta, a megyei pártvezetők klikkjével nagy egyetértésben.
Jó kereskedő, ő adta el a kötelet a pártvezetőknek, melyre fellógathatták magukat.
Pénz beszél, a kutya ugat.

Persze azért a karaván is halad, habár meglehetősen lassan.
Botka elnémethmiklósosodott, ami nagy kár, de szerintem ideje beletörődni.
A szegedi polgármester nem egy kockázatvállaló fajta, de talán aznap, mikor Puchot Viktor elengedi nyugdíjba, neki is meg lehetne mondani, hogy nyugodtan felülhet a felépítendő, Hódmezővásárhelyre tartó villamosra, vagy maradjon polgármester örök életében, ha tud.
Szerintem megérjük még, hogy függetlenként indul majd Szegeden.

Bűnnek tartom, ha valakiben potenciálisan ott a lehetőség és gyáva megméretni magát.
Egy pártnak nem kamikázék kellenek, hanem győzelemre esélyes jelöltek, márpedig ha a választókban nincs meg a hit, hogy a jelöltjük győzhet, akkor állhat mögötte akármilyen csapat, építgethetik, vakolgathatják, sminkelhetik, taníttathatják szónokolni és tütüben táncolni - semmit sem ér.
Botka jó lett volna tütüben is, neki még a hattyú halála is hozhatott volna szavazatokat, de mára már valószínűleg késő.

Talán egyszer még – vagy mégegyszer? – jön a szociknál egy olyan pártelnök, aki megpróbálja majd felszámolni a kamarillapolitikát.
Nem lesz könnyű dolga, mert ameddig lesz három szocialista politikus, addig ezek ölni fogják egymást, meg féltékenykednek egymásra, klikkesednek, eszetlenkednek.
Persze nagy bajban lesznek, mert a szocialista Nemannyiraifjú Gárda kihalóban van, lassan elfogy a tagság, a fiaik meg civilek, meg függetlenek, meg a fene tudja milyenek.
De, hogy nem a szocialisták zászlaja alatt akarják gyakorolni a társadalmi szolidaritást az alsóbb néposztályokkal, hanem inkább Londonban akarnak árufeltöltők lenni a szupermarketekben, annak nagy a valószínűsége.

A mozgalom minden, a végcél semmi, ugye…
De ne csüggedjünk, a történelem majd kitermel egy új szervezetet, amelyik világosan megmondja, hogy kiket akar képviselni.
Az egyszerű emberek vannak többen…

:O)))

31 megjegyzés:

hello írta...

Szó se róla, hogy az egyszerű emberek vannak - vagyunk - többen, csak épp a mennyiség egy istennek nem akar átmenni minőségbe.

Egyébként díjazom a tájékozottságodat: érdeklődve olvasom itt a titokzatosan beharangozott jelölt nevét - másutt még nem találkoztam vele, ki is a reménybeli favoritjuk. Egy pártnak persze az a dolga, hogy így vagy úgy, de mutassa magát - csak hát túl sokak szemében túl sokszor és túl sok téren járatták le magukat az utóbbi évtizedekben ahhoz, hogy újra bizalmat tudjanak ébreszteni maguk iránt.

Botkáról még Mesterházy jelöltsége idején itt már vitatkoztunk, sőt, szavazásra is bocsátottad, mi a véleményünk róla. Én már akkor is leírtam, mi szól ellene, és azt a véleményemet az azóta eltelt idő sem írta felül.

Gy.F. sokat hangoztatott véleménye, hogy a tehetség a politikában is törvényszerűen utat tör magának.
Hát, bár már látnám.

Naphosszat Henyélő Nagyember írta...

Botka legalább magas.Tovább gondolva hirtelen más erénye nem jutott eszembe, pedig biztos van...
Tudom, hogy a mai világban a testi adottságoknak nem szabadna számítania abban, hogy ki legyen a vezető, de az azért mégiscsak nevetséges, hogy egy porba fingó kis pöcs a miniszterelnök :-))

Naphosszat Henyélő Nagyember írta...

Ez a tóthberci eleve esélytelen, ide ismert, karizmatikus vezető kellene, bárhogy töröm a fejem Bokroson kívül más nemigazán van .
Ötletek?

hello írta...

Puch mellett a fotón, ő a Tóth Bertalan?
Hááááát... Süt az értelem a tekintetéből. Vagy csak a fotós kapta el egy szerencsétlen pillanatát?

kiskato írta...

Nekem is csak Bokros jut eszembe, és
Kunze Gábor?

bubo írta...

Én is csak nézek csodálkozva és kekec hozzászólása jut eszembe amit nemrégen
"A RÉGI JÓ ELLENSÉG - MEG AZ ÚJ" című írásodhoz írt.

Akkor tettünk fel többen néhány videót.

Névtelen kekec írta...

és Pupu - a régi zsidó vicc szerint: magyarázni én is tudom, de nem éééértem?!
Ha az mszp-nek van ilyen kaliberű vezérszónoka, hogy a fenében tudtak egy vizesnyolcast pártelnöknek választani?

2015. július 29. 9:35

https://www.youtube.com/watch?v=7JmBpPtKcm8

Vajon mi lehet a magyarázat, mert én magyarázni sem tudom.

Ki ez a Tóth Bertalan?

évásanyóca írta...

Ha végre valahára el tudjuk takarítani ezt az aláfölécsuti ragadozó díszpintyet, akkor egy szakértői kormánynak istentudja mennyi idejébe telik rendbehozni a dolgokat....én nyugdíjas ped.vagyok már elég régen, tehát az én időmben erre már nemigen számíthatok, de olyan jó álmodozni róla....)))

Kovács Erzsébet írta...

Naphosszat Henyélónek:Horn Gyula is alacsony volt külsőleg, a német nép mégis Istenként tisztelte a szellemi képességei és emberi nagysága miatt.Ő bontotta a kerítést.Úgy látszik M.o. történelmében a kerítésnek nagy szerepe van.Paradox módon, ha bontod, összehozza az embereket, ha építed szétválaszt és útálatossá tesz.Sajnos, itt tartunk.

Ludvig Jenő írta...

Puch egyik eleve bukott embere! Valaki jöjjön már rá, hogy Puch egy rohadt nagy g@ci!

morzsi írta...

Én sem tudok hamarjában jelöltet a szociknál. Egyet sem! Hacsak, hacsak nem vállalja Fodor Gábor!!! Hm. az se jó.
Viszont olvasom, hogy meg van az új ellenség! Minden baj eredője! Igen, a magyar családok több mint fele kidobja a romlott ennivalót! (aszt a hétszencségit! Kidobják! Ahelyett, hogy megennék a lejárt szavatosságú kaját.)
Ez megint valami nyugati multi által terjesztett lépfene. Oda van írva a kenyérre, hogy "dupla kiőrlésű lisztből készült, szavatossága hétfőn lejár. De a büdös zsivány magyar mán szerdán nem eszi. Hallatlan! :O)

Unknown írta...

Az MSzp vezetősége mostanság akkor járna el helyesen, ha csatlakozna a demokratikus pártok közös jelöltjéhez.Hogyan? Úgy, hogy NEM NYILVÁNOSAN megegyeznének egy alkalmas személy jelölésében (pl. Bokros)majd ezután KÖZÖS ERŐVEL és teljes mellbedobással támogatnák őt - NYILVÁNOSAN -minden teketória és kec-mec nélkül. SAJNOS EZ AZ, AMIRE AZ MSZP VEZETŐSÉGE NEM KÉPES, mert mulya politikusokból áll.Ebben az esetben a maradék baloldali érzelmű emberek garantáltan CSATLAKOZNÁNAK, mert a gyalogosoknak még mindig több rálátásuk és politikai érzékük van, mint a vezetőségnek.
Sajnos a szoci elit nem képes felfogni, hogy nekik most nem kezdeményezni kellene, hanem csatlakozni (ezzel a taktikával szúrták el a 10-es választást is : Bajnai haza lett csábítva, aztán szépen meg lett csalva).
Talán így lenne esély feljönni a mélységből.

hello írta...

Kedves Morzsi!
Ha valaki praxiból már tudja, a nyári nagy melegben különösen, mennyi az a mennyiség, amit ő és/vagy a család normál időtartam alatt elfogyaszt a gyorsan romló ételekből, és csak annyit vásárol, semmit nem kell kidobnia.
Ha meg valami akciós, kedvező terméket talál, akkor pedig egy részét azonnal a mélyhűtőbe téve nem kell árgus szemekkel figyelnie a lejárati határidőt, mert megfelelő tárolás mellett még jóval utána is fogyaszthatók pl. a felvágottak, a nyers húsok, a mirelit termékek, a friss zöldségek nagy része.
A kenyeret én pl. a hűtő ajtajában tartom, igen jól elvan ott, 1/2 kg nekem 5-6 napra elég (attól függ, milyen kaját csinálok, kell-e hozzá is kenyeret ennem), még soha nem kellett kidobnom az utolját, bár a cimkéje szerint hamarabb lejárt, de kutyabaja sem volt azon kívül, hogy kicsit már szikkadt lett.

Tudod, aki az 50-es években volt gyerek, nagyon jól megtanulhatta egy életre minden falat élelem megbecsülését, meg a vele való takarékoskodás módját.
Pedig akkor még lovaskocsival hetente 1x érkező jegesnél vett jégtömbökkel működő hűtőszekrény se jutott sok háztartásba.

Szóval csak az ésszerű vásárláson és a szakszerű tároláson múlik, hogy TÉNYLEG luxus ételt kidobni, mikor csak Magyarországon is rengeteg az éhes ember és pláne gyerek.

Góbé írta...


Tudod Anna, sokan ezt gondoltuk sőt ezt vártuk 2014 elején, a választások előtt. Én sokáig azt hittem, hogy a szocik az egyetlen alkalmas jelöltjüket, - Botkát - csak az utolsó pillanatokban fogják előretolni, hogy ne legyen idő leamortizálni.
Ehelyett, nagy megrökönyödésemre tényleg azt a kismester-házit favorizálták akire e fidesz se egy szót, se egy plakátot nem vesztegetett, aki 2013 okt.23.-án, az utolsó a demokratikus pártok által szervezett, komoly megmozduláson olyan nagyon durcásan mesértődött a hiveikre, hogy majd'sirva fakadt.
Mertő azéris miniszterelnök akar lenni. Ha Bajnait előreengedte volna, a fidesz sosem szerez 2/3-ot, az akkori választási törvények szerint.
Sajnos most nagyságrendekkel xarabb a helyzet. Botka saját magát alacsonyitotta le. 2018-ban az mszp örülhet ha eléri az 5 %-ot.

Unknown írta...

Utóirat: természetesen a 14-es választásra gondoltam.

Naphosszat Henyélő Nagyember írta...

Az mszp sima megélhetési politikusokból áll, akik a gecitörpe kényétől függenek. orbánnak pont egy ilyen gyenge, korrupt ál -ellenzékre van szüksége, ezzel is palástolván a diktatúrát.

PuPu írta...

Keves Lustaember, nem kellene általánosítani, vannak ott értékes emberek, nem is kevesen.
De ki kellene rángatni magukat a hülyeségből, például a szűzek keresgéléséből, főleg, ha az iparos leányzót egykuplerájban (v.ö: politika) akarod dolgoztatni, merthogy csak az első aktusig szűz, utána csak egy gyakorlatlan, hozzánemértő bamba tyúk.
Nincs fiatal meg öreg zenész, jó és ropssz zenész van, és a jó zenéászeket kár kiszorítani a zenekarból,, inkább azon kellene törni a fejüket, hogy miért sól rosszul a zenekar és ki fúj állandóan hamisan.
Na, azokat kell kihajigálni, mert ők az a néhány evőkanálnyi szennyvíz, ami ihatatlanná teszi a hordó bort....
És nem kell törődni azzal, hogy mit mond erről a Fidesz, legfeljebb propagandaszinten kell kezelni a dolgot.
Okosan, ügyesen...
És tudatosítani kellene, hogy Orbán az ellenfél, nem más...
:O)))

Kovács Erzsébet írta...

Meg azt a sok szolgát is jól seggbe kellene rugdosni, aki a király palástját hordozzák és mindent megtesznek hogy semmi ne változzon, mert úgy meg vannak fizetve, mint még soha.
Hajbókolnak, semminek nem mondanak ellent, csak a józan észnek.Ha PSZÁF adta kontroll lábait nem rugdosták volna szét,akkor nem lett volna semmi bankbotrány sem.Kiherélték az ellenőrzést.
És senki nem mert szólni, hogy ez nem lesz jó így.
A szolgák hada tartja hatalmon.Elég sokan elég jól élnek belőle.Nem lesz síma a váltás.

Kibic37 írta...

Nem szoktam figyelemmel kísérni a parlamenti közvetítéseket - idegeimet kímélendő - de pár hete itt ezen a fórumon kekec belinkelt néhány videót. Harangozó Tamás frakcióvezető helyettes felszólalásai voltak láthatók - igaz, nem mostanában.
A srác engem Gyurcsány fénykorára emlékeztetett harcosságával, összeszedettségével és slágfertig rögtönző készségével, amint papír nélkül vitatkozott.
Ennyire jól megy az MSZP-nek, hogy ilyen kiváló képességekkel rendelkező emberek még csak szóba sem kerülnek a párt frontembereként?

Unknown írta...

haaat...szakallamra mondom!-ennek a Remenysugarnak sokkal miniszterelnokibb szakalla van,mint Hazmesterynek.
Ha meg ez se lesz miniszterelnok,akkor....akkor,jobb,ha az Mszp azt teszi,amit egy jolnevelt ize a villamoson:szepen atadja a helyet.
Ennyi talan meg telik toluk;bar,gyanitom:ennyi sem.

kekec írta...

Kibic37
Én csak egy videót tettem fel, azon viszont tényleg Gyurcsányra hajazott Harangozó. A többit az olvtársak követték el. Viszont őt sem nagyon tolták eddig előre, tehát ugyanúgy fel kellene építeni a közvélemény szemében. De az ő esetében legalább megérné a fáradtságot!

Mesterházy legalább ismert volt korábban is, a Napkeltében majd többet szerepelt, mint a többi szoci együttvéve. Csak sajnos a szakálkájával együtt leborotválták az eszét is, amikor pártelnök lett! Pedig, ha nem a pártelitnek, hanem a választóknak akart volna továbbra is megfelelni, lett volna benne fantázia.

Pupu
Az ősi román szólás szerint: "A munka bajjal jár - és a bajt kerülni kell!"
Azaz egy potens ellenzéki viselkedés munkával járna. A személyválasztással előre közlik a szocik, hogy ők a bajt kerülni akarják!

pleinair írta...

Kedves Pupu, nem csak a hülyeségből kellene kirángassák magukat, hanem az irigységből,
az egzisztenciális könyöklés kisszerűségéből. Hiába vannak a pártban értékes emberek, ha alávetik magukat a tóbiások, mesterházyk rossz politikai döntéseinek, egyéni érdekeiket szolgáló megalkuvásának.
Sajnos az Mszp nagyjából leképezi az országos állapotokat. Az erő ezeknél a távolról se államférfiúi erényekkel rendelkező embereknél van. Ezek egymást is igyekeznek víz alá nyomni. Az "új esélytelen" jelölésének paravánja mögött folytatódik az iszapbirkózás.
Nem véletlen, hogy esélytelent dobtak be a köztudatba.

Kibic37 írta...

kekec
Teljesen egyetértünk! És mikor kellene elkezdeni azt a bizonyos felépítést, ha nem most? De ennek nyomait sem látni. Impotens társaság! :((((

pleinair írta...

Túl jóhiszemű feltételezés az is, hogy az Mszp vezetői nem tudják, hogy "orbán az ellenfél, nem más".
Tudták ezt akkor is, mikor egy követ fújtak a fidesszel annak érdekében, hogy a DK ne alakíthasson frakciót, megfosztva ezzel a pártot az anyagi támogatástól és a parlamenti felszólalások gyakoriságától. Pedig fidesz-kdnp mintára alakíthattak volna a DK-val egy sokkal hatékonyabban működő pártszövetséget is. De a kicsinyes egyéni érdekek mindent felülírtak. És ez most sincs másképp.

pleinair írta...

Kibic37 16. 10.35

Harangozót illetően csatlakozom a véleményedhez.
Ő igazi riválisa lehetne a jelenlegi potentátoknak.
Talán ez az oka, hogy nem jelölik.

nemóvatos írta...

Harangozóhoz is, Tóth-hoz is meg az egész jelölt állításhoz is én azt mondom: az lehet MAJD a befutó aki a munkájával, szerepléseivel, megszólálasaival megnyeri a választók bizalmát és rokonszenvét. Példát vehetnének egy Tuareg nevű bloggerről, akit ha sokan önjelöltnek is tartanak, de ő legalább kint van a terepen és magát építi.
Ez a jelöltállítás (pláne ennyivel a választások előtt)olyan siralmas, olyan kipipálós pártfeladat jellegű. Remélem csak kacsa az egész. (vagy már megkapták a feladatot a micitől?)
Ha igaz: szerveződik a jelöltet "felépítő" (muhaha) stáb, amely takarodhatna hátra a vokálba, mert ők még a közvéleménykutatást is képesek lesznek meghamisítani, hogy az Ő "építményük" milyen jól sikerült és a választó a hiás, ha ezt nem kajálja be.
Le vagyok sújtva.

hello írta...

Tudjátok, sokszor eszembe jut az 1990-es MDF-eredmény láttán a "Jézusmária, győzünk!" címmel született kötet.
Hogy ezt követően milyen és mennyi feladat szakadt a nyakukba, egy csomó mindenről lövésük se volt, mit is, hogy is kéne kezdeniük vele, ezért aztán mennyi máig ható dolgot szúrtak végzetesen el, milyen siralmas volt az össz teljesítményük ennyi év távlatából nézve pláne, no meg 4 év múltán hová árazták be őket a szavazók - hát, ez a mostani szitu se különb a nyertesre váró tennivalók tekintetében, sőt, szóval ANNYIRA nem vagyok meglepve, hogy nem igazán törik-verik magukat, hogy valaki igazi adu-ászt találva győzzenek.
Jól elvannak a biztonságos parlamenti fizetésükkel, hozzá a különböző apropókból felhabzó szájkaratéval, amint szavakban igen tökös gyerekeknek tudják mutatni magukat. A riportokat a tévékben visszanézve biztosan meg vannak magukkal elégedve.

Már amikor D'Artagnan fazonjának XXI. századi utódát favorizálták mindenáron, mit sem törődve a negatív fogadtatásával és a folyamatos elutasító visszajelzésekkel, is volt egy olyan érzésem, hogy tudták, hogy nem lesz belőle paszuly se, nemhogy minelnök, de pontosan ez illett bele a valódi törekvésükbe.
Ami számomra ebből az igazán tragikus volt, ahogy Gyurcsány és Bajnai sikeresen benyelte ezt a kudarcra ítélt maszlagot.

Kovács Erzsébet írta...

Hello véleményével egyetértek /13:35/.
Itt a következő választás győzelme fel fog érni egy totális bukással.

Mert mit ér a győzelem egy romhalmaz tetején állva?
Minden szét lett rimbálva, a töménytelen jogszabály, törvénykezés,megszüntek a fékek és ellensúlyok.a szabályok szabályozását egy újabb szabály követi.Minden megváltozott, talán csak a napfelkelte meg az észak dél irány és az óra járásának iránya nem.

Itt aztán a következő vezető garnitúra sem biztos, hogy beállna a rendhozásba, mert képtelenség áttekinteni az összefüggéseket.

Az Igazgatásban is olyan változásokat hoz a dokumentációk változása, a mindenféle
igazolvány egy kártyára tárolása, hogy nem jó belegondolni sem, mi lesz itt.
Még a receptek is online lesznek, meg az összes orvosi adatunk.Szerintem ebben az összevisszaságba ennyi változó tételt bevinni rosszabb, mintha 2 ló hátán állva ostorral hajtaná valaki végig a londoni nagy derbit.

Szóval, lesz itt feladat mindenkinek, mert minden új lesz, és a technika ördöge betesz a lábát akkor megnézhetjük magunkat.Elég lesz egy kis vihar,mint ma is, se áram, se internet, víz meg annyi,hogy sok.

Nem csodálom, ha talán nem is akar itt nyerni senki.Itt csak veszíteni lehet.
Bármit is cselekszel, úgyis megbánod.

PuPu írta...

Hát igen, így is lehet közelíteni, meg úgy is, hogy kiírod a falra: Amelyik halász fél a víztől, nem zabál kecsegét...
:)

Névtelen írta...

Itt egy szösszenet, a kommentelők Megváltó Lajosától. Tudjátok, aki úgy promózta magát a főpolgi választáskor, hogy akinek elege van a fideszből és nem balos(!), az szavazon rá.

http://index.hu/index2/#bloghu/modernmagyarorszag/2015/08/18/fidesz_populizmusra_mszp_populizmus

:O))))

pleinair írta...

Bokrosban se teng túl a szociális érzékenység. Szemellenzős, kőszívű bürokrata, akinek isten óvjon minket a csomagjától.
A férfiak várható átlagéletkorát alig haladná a 40 év munkaviszony,
akiknek mégis módjuk lenne 64 éves koruk előtt nyugdíjba menni, annyira kevesen lesznek, hogy ez ésszerű költségvetéssel kigazdálkodható lenne.
Ezt szerintem Bokros is tudja.



Névtelen írta...

"...a kicsinyes egyéni érdekek mindent felülírtak. És ez most sincs másképp." - Így : (