2013. március 4., hétfő

KOMMUNISTÁK


Nem irigylem Vajai Attila kutyáját, már ha van neki egyáltalán…
A vonatkozó vicc szerint Apukát lehordta a főnöke, Apuka otthon ordított Anyukával, majd falhozvágta a spenótostányért, Anyuka megpofozta Pistikét, Pistike meg seggberúgta a kutyát.

Azt írja közleményében Vajai pártja, a Munkáspárt 2006, hogy az MSZP által kezdeményezett választási együttműködési tárgyalásokhoz csatlakozott a Munkáspárt 2006 is, mely az elsők között vetette fel a széles körű ellenzéki összefogás szükségességét.
A szakpolitikai tárgyalások során számos konkrét javaslat született, melyek kidolgozásában ők is részt vettek, ennek utána  hidegzuhanyként érte őket, hogy a Demokratikus Koalíció vezetői - megváltoztatva korábbi álláspontjukat - minden indoklás és a partnerekkel való egyeztetés nélkül, a tárgyaló szervezetek véleményével ellentétesen a Munkáspárt 2006 kizárását kezdeményezték az együttműködési tárgyalásokból.
Erre reagált közleményével a DK, miszerint a Munkáspárt 2006 saját alapszabálya első fejezetének második pontja  szerint kommunista párt.
A kommunizmus szélsőséges eszme, a kommunista pártok szélsőséges pártok.
Az Orbán-rendszer megdöntése érdekében a demokratikus erők legszélesebb összefogására van szükség, ebbe nem tartoznak bele szélsőséges pártok. 

Hát ez bizony ideológiailag is nagy baromság, ennél márt csak politikailag nagyobb.
Még mielőtt valaki buzgón lekomcsizna, elárulom, nem tartom magam kommunistának, mint ahogy a Kádár-rendszert sem tartottam és ma sem tartom kommunizmusnak, de baloldalinak azt hiszem, talán tarthatom magam, ha ez azt fejezi ki, hogy nem tartanám halálos bűnnek a piacgazdaságon belül sem a szociális érzékenységet.
Azért nem tartom magam kommunistának, mert az eszmét utópisztikusnak gondolom, elsősorban az emberi tudat fejletlensége miatt – az emberi természet jelenleg alig áll magasabb szinten, mint a csimpánzé, a ma emberétől csodát várni nem lehet.
Viszont vágyakozni utána és célul tűzni magunk elé a kommunista társadalom felépítését éppúgy lehet, mint a libasült után, miközben esszük a zsíroskenyeret lilahagymával.

A kommunizmus – megálmodói szerint - olyan társadalom, mely a termelőeszközök társadalmi tulajdonán alapul, abban a majdani társadalomban minden tulajdon olyan lesz majd hívei szerint, mint a téesz traktora, de azt majd nem akarja senki kerekenként széthordani, mert megérti, hogy addig működik csak, míg egyben van.
Namármost a kommunizmus szép eszme.
Azok az emberek, akik egy emberi együttműködésen alapuló olyan társadalom után vágynak, melyben majd köbükunokáik a képességeiknek és hajlamaiknak megfelelő munkát végezhetnek és a társadalom által megtermelt javakból azok bősége következtében szükségleteik szerint részesülhetnek, nem szélsőségesek.
Legfeljebb – ha a kommunista társadalom létrejöttét a következő kétezer évre várják - illúziók rabjai.

Ilyen alapon el lehetne ítélni a keresztényeket is, hiszen ők is egy távoli, bizonytalan, de általuk mélyen hitt jövőben, a paradicsomban vagy pokolban hisznek.
Ez utóbbit a kommunisták a kapitalista társadalom által már létrehozottnak tekintik – van benne valami - így ezzel a felével a szép jövőnek nem is bíbelődnek.
Azért egy parlamentbe kerülésért dolgozó párt vezetőitől az már elvárható lenne, hogy tudjanak differenciálni a kommunizmus, a bolsevizmus, a sztálinizmus meg a hazai gulyáskommunizmusnak nevezett szociális államkapitalizmus között, de hát miért pont ők lennének kivételek…

Szóval, véleményem szerint - semmi baj nincs egy kommunista párttal egészen addig, amíg a demokrácia játékszabályait betartja, nem akarja erőszakosan megszerezni a kizárólagos hatalmat és nem akarja beadni a közösbe Szalai Annamáriát és a Kiflihercegnőt kötelező felkarolás céljára.
Ha pedig olyan jól dogozik, hogy a választók önként, meggyőződésből rájuk szavaznak és kétharmadot szereznek, akkor meg úgyis mindegy, mert úgyis megváltoztatják az Alaptörvényt, melyet utána Főtörvénynek kell hívnunk, és a sarkalatos törvények helyett csillagpontos törvények jönnek, Vajai meg jelölteti magát Marx reinkarnációjának és nagy, bozontos szakállt növesztve vad csajozásba kezd – egészségére, egyébként.

Államosítania nem kell majd, azt addigra elintézi a Viktor.
Viszont rohadtul tetszik a DK nagy, löttyös nekibuzdulása, valószínűleg a nagy társadalmi összefogás jegyében.
Van olyan, hogy ha valaki egyszer régen belelépett valamibe, akkor az egész hátralevő életét azzal tölti, hogy annak emlékét vakargatja magáról.
A mi elitünk telistele van ilyen emberekkel, csak eddig azt hittem, hogy vannak köztük azért olyanok is, akiknek egy ilyen helyzet nem vette el az eszét, hanem megmaradnak normális embereknek.

Hogy a neofiták buzgóbbak azoknál, akik eleve az egy igaz hitben születtek, az régi dolog, hogy időnként túlbuzognak, az is.
Azt is tudjuk, hogy az ülésrend meghatározza az álláspontot, és el tudom képzelni, hogy akinek van egy – két gyára, az gyanakodva pislog azokra, akik holmi társadalmi tulajdonról prédikálnak, még ha kétezer éves távlatban is.
De azt azért elég nehéz megemészteni, ha egy – egyébként rokonszenves elveket hirdető - politikus, aki mellesleg az együttműködés élharcosának egyik főszerepét kívánta/kívánja előadni, az képtelen kimozdulni ebből a félhülye, belvárosi értelmiségi, egyrészt-másrészt álláspontból.
Ha van szélsőjobb, kell, hogy legyen szélsőbal is, ha meg nincs, majd kinevezzük!
Láthattuk, hova vezetett az ilyen ideológiai szarmaszatolás, mint ahogy azt is, hogy a doktriner liberalizmus is csak arra volt jó, mint amire a bokszzsák jó az edzőteremben.
Nem kell a Munkáspárt 2006-ot semmiféle szinten összemosni a szélsőjobbal, ugyanis ez nettó hazugság.

Vajaitól még soha senki nem hallhatta, hogy radikálisan fel kell lépni a tőkések ellen, egyszer sem utalt arra, hogy ő személyesen, vagy pártja ki akarna lépni a jogállami keretek közül, ellenben tisztában van azzal, hogy milyen veszélyekkel jár ez a neonyilas-diktatórikus tandem.
Nem a Békamenet menetel a szocialisták ellen, hanem a Jobbik, nem a Fidesz randalíroz, ő csak hagyja, hogy a Jobbik randalírozzon.
Amikor nem kell a Gárda Orbánnak, akkor holnap már nincs is, amikor meg kell, akkor azonnal aktív menetelésbe kezdenek – idióta, aki nem látja, hogy miről van szó: jó rendőr meg rossz rendőr figurának hívják ezt a detektívregényekben.
Vajaiék pártja tán néhányezer embert tud mozgósítani, de ma minden egyes emberre, aki a diktatúra ellensége és a demokrácia mellett áll, szükségünk van.
Azt pedig, hogy ki áll a demokrácia mellett, hadd döntse el mindenki maga, míg csak a tetteivel ezt nem cáfolja.

Gyurcsányt kedvelem, érdeklődéssel figyelem a produkcióját, ahogy megpróbál egy lyukból egyszerre hideget és meleget is fújni, de túl nagy sikert azért nem jósolnék neki.
Talán a mindenkinek megfelelés kényszerével is fel lehetne már hagyni, habár ez az ő dolga.
De Orbán világgákergetése a mi ügyünk is, és nekünk, mindenféle demokratáknak árt az, aki úgy akar egy összefogásból másokat kihajigálni, mint ahogy őt akarták, nem is olyan régen.
Arról nem is szólva, hogy ez az akció megint csak arra jó, hogy a baloldalt egy torzsalkodó, veszekedő, megegyezés-képtelen bandának láttassa.

Csodálkozom.
De hát, ez meg az én dolgom…

:O)))  

23 megjegyzés:

oxenos írta...

Egyetértünk, mint általában. Mármint én.
Azzal nyalizok magamnak, hogy egyike voltam azoknak, akik erre a hülyeségre felhívták a figyelmedet.
Vajon volt-e valaki aki nem örült ennek a deklarációnak a deklarálók között...nem ártana időnként nekik is beleolvasni a Szilárd körének facebook-vitájába. Végtére is eghy pártvezetés tagok nélkül hülyén néz ki. Ahogy Kádár mondta volt: Mielőtt rohamot kiáltok, hátra szoktam nézni: jön-e velem valaki. Vagy valami ilyent..javasoltam ezt már GYF-nek is. Csak nem hallatszott odáig.

PuPu írta...

Köszönöm, tényleg!
Nekem elkerülte volna a figyelmemet!
:O))))

Ego írta...

Gyurcsányt lekaraktermészárolták, és ez az aljas hazugság azóta is ott van sokak fejében.
Ugyanazok a "kommunista" szót is szitokszóvá tették, és ez is ott van sokak fejében (akik jó része pedig tudván tudja, hogy szocializmusban élt).
És most a lekaraktergyilkolt ember belerúg a lekaraktergyilkolt pártba.
Szép dolog a szimmetria.

Paál Géza írta...

Nos ... én jobbára egyet szoktam érteni PuPuval ... de ezúttal ellenvéleményt fogalmaznék meg.

Elismerem, elsőre nekem is fennakadt a szemem, amikor a Munkáspárt2006 közleményét olvastam, hiszen a DK az alapítása óta az összefogás jegyében tevékenykedik, ezért hihetetlennek tűnt számomra, hogy a DK ilyen kezdeményezéssel élne.

Aztán elkezdtem töprengeni kicsit a dolgon. A következőre jutottam:
Mi itt néhányan - valljuk meg maroknyian - nagyjából tudjuk, mi a különbség a kommunizmus, a bolsevizmus, a sztálinizmus ... és még sorolhatnám, hogy mi minden között. Mi itt maroknyian tudjuk, hogy a kommunizmus alapvetően hasonlóan jóindulatú dolog, mint a kereszténység, vagy éppen az iszlám.

Csakhogy nagyon sok nálunknál kevésbé érdeklődő ember számára ez bizony egykutya. Ugyanis azok a pártok, akik a bolsevizmus, a sztálinizmus, vagy ki tudja milyenizmus nevében valóban követtek el rémtetteket, mind azt állították magukról, hogy ők kommunisták (még ha nem is volt igaz) Ebből következően az emberek igen nagy hányada számára a kommunisták még akkor is elítélendők, ha nekik semmilyen közvetlen negatív tapasztalatuk nincs ... de hallották, hogy a szomszéd Józsi bácsi nagyapjának a padlását lesöpörték a gaz kommenisták.

Ma olyan országban élünk, ahol - sajnos - gyakran nem az ész alapján, hanem érzelmek alapján döntenek az emberek. Sajnos, nem sajnos, ez van. A Munkáspárt2006 lehetne a legdemokratikusabb, legemberbarátabb jótékonysági egylet, amíg az alapító nyilatkozatában ő kommunistának deklarálja magát, az egy politikai támadási felület. És egy pillanatnyi kétsége se legyen senkinek affelől, hogy a jobboldal azonnal a kommunisták legújabb praktikáinak, restaurációs kísérletének, vagy ki tudja mi a fityfenének fogják beállítani az ellenzéki tárgyalásokat.
És ez teljesen független attól, hogy egyébként a Munkáspárt2006 elnöke és teljes tagsága emberileg milyen példakép lehetne a társadalom ifjai számára.

Szerintem erről van szó.

éva írta...

Pupu
Sok mindent el lehetne mondani erről a döntésről, de hogy szimpatikus lenne, azt nemigen!
Ráadásul kontraproduktív: elveszít majd egy csomó baloldali szavazatot, hitelteleníti az összefogási szövegeiket - anélkül, hogy középről bármit is szerezhetnének. Azaz olyan nyilatkozat, ami egy doktriner értelmiségtől elvárható. HA Bauer lenne a párt arca: még érthető is lenne. De Gyurcsánytól csalódás!

Paál Géza:
A csipkedési sorrendről van szó - mint a baromfiudvarban. Gyurcsányt csipkedték eddig a legjobban, most talált valakit, akire ráTERELheti ezt a nagy buzgalmat. Legalábbis ő vagy a tanácsadói úgy hiszik - vagy a liberális vezetőségi tagok firnyákoltak egy jót. De hát azt már a DK vezetőség felállásakor is lehetett látni, hogy nem lesz ez egy baloldali néppárt egy baloldali népvezérrel. Pedig vesztes tömegek, akiket mozgósítani lehet: baloldalt vannak, és nem középen, ahova minden kis párt törekedik.

éva írta...

Pupu
Tényleg nem értem, mit akart ezzel elérni POLITIKUSKÉNT? Eddig sokan azért támogatták, mert az összefogást fenntartások nélkül támogatta. Erre jön ezzel a megosztÓSDIval.
A többiek szemrebegés nélkül tárgyaltak eddig a Munkáspárt 2006-tal. Ha valakinek kifogása volt, miért nem várta meg, hogy azért ők tartsák a hátukat? Miért kellett neki vállalni a selyemzsinór átadását?

Zsófi írta...

Pupu!

Köszönöm az írást! Minden leírt szavaddal egyetértek. Hasonló gondolataim miatt egy-két Galamusos levelezőtársammal nézeteltérésem támadt az elmúlt napokban!

Egyik hozzászólásom, amit idéznék, hisz teljesen összecseng ezzel az írásoddal:
"Egy tegnapi, hosszabb hozzászólásomat töröltem, mert úgy ítéltem meg utólag, hogy túlságosan személyes volt - ennyire nem adom ki magam mégsem nyilvánosan!
Két dolog miatt szólalok meg ebben a Munkáspárt-kérdésben:
Egyik az, hogy a "komcsizás", mint abszolút pejoratív minősítés, jelenség engem állandóan irritál. Főleg, ha mi magunk tesszük!

Jó lenne tudomásul venni - a hétköznapi szóhasználat szintjén is -, hogy Magyarországon és világban bárhol SEHOL ÉS SOSEM VOLT KOMMUNIZMUS!
Az egy elméleti társadalom-modell, egy lehetséges változata a jövőnek, amely a marxi gazdaság-tudományon alapul. Csak zárójelben: egyelőre nem született cáfolata annak, hogy a világ-gazdaság, a globalizált világ nem fejlődhet abba az irányba. A kommunista társadalom nem diktatórikus, a kisebb és nagyobb közösségek önigazgatásával működne, az individuumok teljes önmegvalósítását lehetővé téve.

Aki ebben hisz, ilyen jövőt képzel az emberiségnek, az tulajdonképpen kommunista? Még akkor is minősíthető ezzel a megvetett jelzővel, ha amúgy a jelen társadalmát teljesen a helyén, szükséges, fejlesztendő, szociális piacgazdaságként, az egyelőre egyedül működőképes társadalomnak tartja, és mint reálisan, racionálisan gondolkodó ember, a kapitalizmus "híve"!?

A ma valóságában a kommunistaságot totálisan összemossuk a létezett és létező államszocializmussal és annak híveivel! Annak legdurvábban bűnös és diktatórikus modelljével épp úgy, mint a "gulyáskommunizmus" lágy, praktikus diktatúrájával.

De összemossuk azokkal a tömegekkel is, akik - különösebb valódi ismeretek nélkül - csupán nosztalgiával gondolnak az államszocializmus idején megélt biztonságot nyújtó életükre. Ők például sosem voltak és ma sem kommunisták!

Összemossuk a létezett szocializmus haszonélvezőivel és egyre kisebb számban (kihalnak lassan) még élő bűnösnek is minősíthető felelőseivel.

Összemossuk a kommunista jelzőt a bolsevik gondolkodásmóddal, a létezett szocializmus valódi - amúgy belső logikája szerint -,szükségszerű, elkerülhetetlenül diktatórikus vonásaival.

Ezek elméleti problémák - és csak felszínesen van közük a DK-Munkáspárt viszonyához. Engem azonban évtizedek óta foglalkoztatnak. Kibeszéletlenek, feldolgozatlanok, maszatoltak, indulattal töltöttek, szőnyeg alá söpörtek. Pedig velünk és bennünk élnek ám!

A másik a konkrét dolog. Fenntartom, hogy annak ellenére, hogy a Munkáspárt 2006 önmagát "kommunista" pártként definiálja, azt nem a rossz-emlékű proletárdiktatúra visszahozásának szándékával teszik. Nem antidemokratikusak! Nem kéne őket mindazzal a bűnössel, rosszal azonosítanunk, amit a rossz-értelmű, stigmatizáló "komcsi" jelent. Orbán-ellenesek, nem nácik, nem demokrácia-ellenesek. Nem tartoznak a demokratikus koalíciós gondolatot vallók által kirekesztendők közé.
Csak a szavazni akarók 0,3 %-át jelentik, kicsik, gyengék, nevetségesek, olyan könnyű velük példát statuálni és felruházva a múlt minden bűnével bűnbakká tenni őket és elhatárolódni tőlük!
Praktikus dolog, látványos dolog - még igazságokat is tartalmaz - , mégsem korrekt."

pepitaofelia írta...

Kedves Paál Géza, szinte mindenben egyetértek, ami írsz, egyetlen kivétellel: nem kell, és nem is lehet mindenkinek megfelelni. És sztem akik a demokratikus - nem, lehetőleg nem baloldali, hanem demokratikus - összefogásra szavaznának, azokat ma már aligha érdekli, hogy mit mond(hat) a másik oldal ezért, vagy azért, vagy bármilyen ürüggyel az összefogásról, mert a fő cél éppen ennek a másik oldalnak az elzavarása.

éva írta...

A DKp-t eddig balKÖZÉP pártnak láttam. Most kiderült, hogy olyan szavazókra tart igényt, akiket antikomcsi szöveggel lehet megnyerni.
(azokat ezzel még nem lehet,nekik megvan az antikomcsiként hitelesebb választékuk)
Ezzel a szememben DKp túlhúzódott a Középen, jobbra meg egy baloldali szavazó nem fogja őket követni.
Kár érte - és kár értünk.

Geza írta...

Mondjuk nem teljesen ertem, hogy ha a Munkaspart 2006 ertelmes vezetoseggel bir, akkor miert deklaraltak az alapitoiratukban azt, hogy ez egy, a kommunizmus eszmeit vallo part. En megertem, hogy az izenk is tele van ennek a szonak a fidesz altal leprimitivalizalt ertelmezesevel, de legyunk oszintek, a kommunizmus szo hallatan meg azert keves embernek nem az oroszorszagi okorkodes jut eszebe. Az meg teljesen vilagos, hogy egy olyan vadkapitalista orszagba, mint Amerika, teljesen normalis az adakozas es masok segitese (persze bizonyos hatarokon belul). Egyebkent szamomra semmi sem jobban kiabrandito, mint az olyan ideologia, amely a tarsadalom homogenizalasat tuzi ki celul. Az pedig, hogy a DK deklaraciojaval szignifikans mennyisegu szavazatot veszitene az ellenzeki egyuttmukodes, azt igen erosek ketlem, hiszen a "kisse erosebbeb baloldali erzelmuek" meg boven tudnak az MSZP-re szavazni (akik meg mar baromira baloldaliak, azok ugyis a jobbikra szavaznak).

Névtelen írta...

Hoffmann Rozoga meg fog sértődni mert kimaradt a Nemzeti Úrhölgyek Műfogsor Egyletének gráciái közül.

Unknown írta...

Pupu barátom, ismét egyetértünk. Látom, nemcsak azonos korosztály vagyunk, de a történelmi tapasztalatok a szocializációnk is összeköt.
Valamit azért hozzátennék a kialakított képhez:
A kommunista köpeny alatt megbúvó zsarnokok, karrieristák, valóban sok kárt, szenvedést okoztak már, de jusson eszünkbe, a háború alatt, a fasizmus felszámolásában nagyon sokat tettek egy igazságosabb, emberibb társadalom megteremtéséért. Hadd utaljak itt csak a francia, olasz ellenállókra, vagy itthon Sallaira, Fürstre, és sok elfeledett, megtagadott társukra.
Már utcanév sem őrzi emléküket...
A vörös csillag, pedig eredendően nem önkényuralmi jelkép! A nemzetközi munkásmozgalom jelképe 1849 óta. A horogkeresztet pedig a nácik sajátították ki maguknak a hindu svasztikából. Sajnos, mindkettőhöz sok-sok negatív eszme, tett, tragédia tapadt. És, ha Vajnaiék vállalják a vöröscsillag tisztább szellemiségét, lelkük rajta.
Engem is mindig irritál, ha hazai kommunizmusról büfögnek olyanok, akik a szocializmus idején még hátulgombolósok sem voltak. A Rákosi korszakot, ami 4 - 5 évig tartott, nem kéne összemosni a Kádár korszakkal. Minőségileg más volt.
Hogy GyF döntése hoz-e, vagy visz szavazókat, nem tudom. Mindenesetre, úgy gondolom, nem neki kellett volna ezt meglépni.

Unknown írta...

Kedves Pupu!

Valószínűleg számodra veszélyes és ingoványos területre tévedsz amikor a kommunizmust mint társadalomszervező eszmét (vagy utópiát) a kereszténységgel hasonlítod össze, amely egyik sem a kettő közül. Nem társadalom szervezési elv, ennél fogva nem is lehet utópia. ("Az én országom nem e világból való" - példaként)Itt fentebb még az iszlámot is bevonták ebbe a körbe, amely az előzőek egyikével sem tárgyalható, vagy vizsgálható együtt, mint "szép eszme."
Vajon lenne-e kifogásod az ellen, ha valamely keresztény felekezet jelezné együttműködési igényét egy Orbán ellenes választási koalíció létrehozásában? Valószínűleg lenne, mégpedig azon az alapon, hogy egy egy mégoly szép utópiára épülő mozgalom (vagy érték közösség) sem játszhat hasznos szerepet egy közhatalmi igény megformálásában. Utópikus elvárásokkal (méghozzá deklaráltan utópikus elvárásokkal) nem formálhatók politikai célok. (a támogatáshoz persze elegendőek). A Munkáspárt 2006 előbb legyen kedves komolyan venni magát azzal, hogy lemond egy deklaráltan utópisztikus eszmény követéséről, mielőtt szerepet igényel a maga számára egy politikai stratégia megformálásában és érvényesítésében.
Másrészt azonban a DK legyen kedves ellenvetéseit pontosabban megfogalmazni. Azon az alapon nem helyes és nem szabad elutasítani a Munkáspárt 2006 együttműködési igényét, hogy ez a párt szélsőséges, ennél fogva kizárandó. Elfogadható és támogatható azonban, ha a DK az együttműködést az utópisztikus, végtelenbe mutató emberiség megváltó hivatkozások politikai hasznosságának kétséges voltára utalva utasítja el. A lényegesség az igazság része. A pontosság pedig a lényegesség feltétele. Ne fogalmazzunk hebehurgyán! Ne udvaroljunk a zagyvaságnak!

Névtelen írta...

Mindegy is. Mert Bartus László szerint ez itt a naszályi kocsma szintje. :)

PuPu írta...

Kedves Milán Endre!
Nemigen szoktam itt reagálni a hozzászólásokra, mert úgy gondolom, hogy a véleményem benne kell legyen az írásban, azt pedig kemény önkorlátozással szeretném bizonyos terjedelmi korlátok között tartani - de most azért hadd tegyek kivételt!
A kommunizmus a kommunisták számára nem utópia, számukra maga az elérendő társadalmi cél, és ebben a minőségében igen rokonszenves.
Hogy meg lehet e valósítani?
Ki tudja?
Lehet hogy igen - gondolj csak a hetvenes évek konvergencia-elméletére - lehet, hogy nem, és ez esetben egy szép utópia marad, lehet, hogy a kapitalista társadalom arrafelé fordul idővel - szintúgy terjedelmi korlátok miatt nem szeretném most ezt hosszan taglalni.
A vallásokkal mint eszme hasonlítható össze, mert a kereszténység is a társadalmi szolidaritást, a megfelelő életvitelt és a szegények felkarolását hirdeti, arról pedig, hogy a társadalom szervezésében nem volt vagy nincs szerepe, ne is tárgyaljunk, - gondoljunk csak a legutóbbi húsz év történéseire és vallási törekvéseire.
És bizony, én nem tartanám ördögtől valónak, ha valamelyik - akártmelyik felekezuet felkínálná támogatását az önkáényuralmi törekvések ellen, az legalább azt tükrözné, hogy az egyházak tanultak az elmúlt évszázad tapasztalataiból.
A DK-nak, meg egyetlen pártnak sem feladata, hogy más pártok számára követelményeket szabjon, kirekesszen vagy elhajtson pártokat, hiszen kifogások minden párttal szemben felhozhatók - vagy tán nem utópia a liberálsokat egy pártba szuszakolni szocialistákkal meg konzervatívokkal?
Ugyan.
A kommunistáknak legalább van elérendő társadalmi céljuk - ez esetben milyen az a társadalmi modell, melyet egy ilyen turmix-párt ki tud tűzni maga elé?
Mondjuk milyen az a társadalom, melyet 2000 év múlva elképzel?
Még a jövő háétre sem tudja megmondani, sajnos, pedig egy pártnak a társadalmi célt meghatározni szükségszerű lenne - vagy nem?
Persze ettől én még kedvelem a DK-t, mert a többiek még rosszabbak, de jó lenne egyszer már nem protest-szavazónak lenni...
Egy diktatúraellenes összefogásnál pedig elsősorban a diktatúrával kellene foglalkozni, nem egymással.
nem kellenek nagyívű programok, egyetlen célt kell kitűzni: az alkotmányosság helyreállítását és az elmúlt időszak következményeinek felszámolását.
Aki ebben partner, az jöjjön velünk, ha kommunista, ha biciklista, ha szombatista, ha filatelista.
Gondolom...
:O)))

MMP2006 írta...

A kommunizmus mint társadalmi rendszer NEM UTÓPIA. Marx és Engels a Kommunista Kiáltványban elítélik az utópista szocialista törekvéseket. Ajánlhatom még Engelstől a Szocializmus fejlődése az utópiától a tudományig művét. Nos, akik a kommunizmust utópiának gondolják - és itt tegyék a szívükre a kezüket - egy bötüt nem olvastak még ezekből a művekből.

Az emberi társadalmi és közösségi (szociális és kommunális) lény (a falkaösztön és a csoportosulás evolúciósan is előny), ugyanakkor egyben önző is. A kommunizmus nem szünteti meg az ember zsigeri önzőségét, csupán érdekteleníti benne. Mert olyan termelési rendszer, amelyben ha letapossuk a társunk, az nekünk lesz rossz. Az ember önzősége folytán érdekeltté válik a közös előrehaladásra.

NE becsüljétek le a társadalmi környezet tudatmódosító hatását. Emlékezzetek, mit csináltak a nácik egy viszonylag iskolázott, fejlett kultúrával rendelkező német lakossággal! És azt se mondjátok nekem, hogy az előző rendszerben olyanok voltak az emberi kapcsolatok, a munkahelyi karrierizmus, az individualizmus, mint a mai magyarországi kapitalizmusban.

Névtelen írta...

Hát, én csak egy egyszerű gondolkodású özvegyasszony vagyok, de mostanság jobban érdekel a magyar társadalomnak még az életképesebb része. Például a demokrácia működése, mik a jobb(?) és a baloldali(?) értékek és ezeknek mi a közös metszete, valamint milyenek a valóságos kölcsönhatásai, változásai és persze az izgalmas rendszertani összefüggések!
Erről szívesebben olvastam volna 2013 márciusában, Nőnap előtt két nappal.
özv. Wattamányiné

éva írta...

MMP2006
Ja, ha Szt.Marx és Szt.Engels kinyilatkoztatta, akkor biztosan úgy van. Az emberiség jelenlegi fejlettségi szintjén akárki akármit mond: a kommunizmus utópia.
De NEM a DK feladata az elhatárolódás, kizárási kezdeményezés. Snassz.

Cereus írta...

Kedves Éva és többiek!
Igazatok van! Gyucsány Ferenc az ilyen baromságokra rámehet! A DK belső bomlasztója az átkosban "megnyomorított" Niedermüller Péter. Tudósként egészen furcsa történelmi szemlélettel. Már megírtam. Amig mások akkor szakadásig dolgoztak, és kritikusan bíráltak a jobbítás érdekében, Ő rendíthetetlenül ellenállt! Tehát egy igazi túlélő, és hős...? Nem kell a szűzlányt jászani, hanem össze kell fogni a cél érdekében még az ördöggel is!

bubu64 írta...

Hozzám a DK áll legközelebb pillanatnyilag.De annyira utálom, hogy ők is mondanak olyan dolgokat, ami szerintem nem etikus. Az első, azt hiszem Niedermüller Péter írása volt Kádárról. Szinte bele rúgtak az emlékébe. Nem istenítem,de nem kellene a múlttól elhatárolódni, főleg, hogy ez mindenki múltja,csak azért, hogy megfeleljenek Kövérnek. Ez az eset se volt szép.No majd meglátjuk mi lesz. A harmadik Bauer úr beszéde volt a földtörvényről.Szinte azt mondta, hogy nyugodjanak meg a Fidesz oligarchák, övék lesz a bérelt föld. Ha így folytatják nem tudom akarok-e rájuk szavazni.

éva írta...

bubu64
Mindig is ellentmondásos volt, hogy Gyurcsány egy baloldali pártot jobboldali gazdaságpolitikára tudott rávenni. Nem csoda tehát ha hátba szúrták: ezt sokan nem akarhatták ott!
Ahogy az is bökhette a csőrüket, hogy az Szdsz szabadon futhatta az ámokot az egészségügyben és az oktatásban, de tartani nekik kellett ezért is a hátukat.
Lehet, hogy ez a jobbra húzódás Gyurcsány valós véleményének felel meg, csak akkor a hazugságbeszéd nem az őszödi, hanem a "Merjünk baloldaliak lenni" volt.
És az is lehet, hogy ő is görcsöl első generációs értelmiségiként, mint Orbán, csak míg az "törleszt" addig Gyurcsány "túligazodik".
Niedermüller és Bauer is okos emberek - de baloldaliként még nagy jóindulattal sem nevezném őket.
Az a veszély, ami a DK vezetőség felállásakor előre látható volt, most kezd valóra válni.
Egy középjobb rétegpártocskát csinálnak a DK-ból, ami baloldali ember szemében kizárja majd a választékból. És akkor mi marad?
Azaz Bauer és Niedermüller (de Debreczeniért sem tenném tűzbe a kezemet) ügyesebben szigeteli el és közömbösíti Gyurcsányt Orbán szemszögéből, mint azt bárki más is tehetné. És itt nem a szándékok számítanak, hanem az eredmény. A politikát is gólra játsszák!

éva írta...

Persze értem én, hogy a DK alapításakor balra és jobbra is nyitott vegyértékkel akartak rendelkezni. Gondolom azzal a szöveggel vették ezekre a nyilatkozatokra rá Gyurcsányt, hogy ez kell a jobboldali szavazók megnyerése érdekében. Pedig nem.
Mert a jobboldali szavazó ki volt, és folyamatosan ki van téve a gyurcsányozó agymosásnak, annak semmiféle szöveggel nem lesz elfogadható, viszont a baloldali szavazó tudja, hogy mit tartson róla és az elriasztja.
Nem véletlenül stagnál a DK!

éva írta...

Pupu
A politikai ösztöneid tehát hibátlanul működtek, amikor már a DK vezetőség felállításakor megírtad, hogy az embernek sikoltozhatnéka támad, hogy látja egy baloldali néppárt reményét elveszni.
Persze egy jobbközép értelmiségi rétegpártocska is elfér a palettán, de ha Bauer és Niedermüller ilyet akar, miért nem csinált magának? Ja, hogy akkor nem 200 ezer, hanem 20 ezer sem lenne a támogató?
Persze, ha Gyurcsány nem akarja a 2014-es rendbetételért megint tartani a hátát (vagy nem is bízik annak lehetőségében, tehát a győzelemben) és 2018-ra készül: akkor még lesz ideje ezektől megszabadulni. Csak addigra elveszítheti a renoméját a baloldalon, amit nehéz lesz visszaszerezni.