2013. március 27., szerda

TBC VAGY FTC - EZ ITT A KÉRDÉS


Ha jól emlékszem, már írtam erről a témáról, hogy mégis ismét erről írok, annak oka, hogy gyűlölöm a hazudozást, meg a lakosság elmebetegként kezelését és nagyon elegem van ennek a szociopatának a randalírozásából.
A kötelező TBC –szűrésről van szó, melyet jövő év januárjától megszüntet dicső Pártunk és Kormányunk.
Ezt a vívmányt, az Orbán-éra világraszóló közegészségügyi sikerét a TBC elleni küzdelem világnapjához kötődően jelentette be a kormány.
Az előző évek adatai alapján jövő évtől megszűnik a területi alapon elrendelt kötelező tüdőszűrés a tbc-s megbetegedések kimutatására, ugyanakkor a várhatóan januártól életbe lépő új rendelet értelmében célzottabb szűréseket szerveznének - mondta Kissné Horváth Ildikó, az egészségügyért felelős államtitkárság egészségpolitikai főosztályvezetője szerdán az MTI-nek, egy konferencia után. 
Remek.
Nem is vonom kétségbe azt, hogy a döntés az előző évek adatai alapján készült, csak azok az adatok nem a lakosság egészségügyi állapotáról szólnak, hanem a költségvetésről meg a gazdaság dögledezéséről.
Viktor belenyúlt a zsebébe, előhúzta az ország pénztárcáját, belekukkantott, majd  megállapította, hogy lassan azzal a sajnálatos problémával kell szembenéznie, hogy nem lesz mit magánvagyonná konvertálnia.
Lábhoz füttyentette hát unortodox miniszterét, aki azóta már az ország pénzesládácskájának tetején  gubbaszt, és kifaggatta - honnan lehetne pénzt elvenni úgy, hogy a kedvezményezett ne dögöljön bele azonnal.
Elővették hát a statisztikát és megállapították, hogy a TBC nem egy gyors eredményt hozó betegség, mire szűrés nélkül esetleg felfedezik, elkezdik gyógyítani és a rettenetes állapotban levő beteg munkaképesnek nyilvánítva belehal, abba évek is beletelnek.
Emellett tiszta haszon, ha a beteg elpatkol, ugyanis az alultápláltság, a rossz életkörülmények, a fűtetlen lakás a Lázár –skála alsóbb fokain tanyázók körében jellemző – hadd hulljon a férgese.
Ha meg fertőz, hadd fertőzzön, mire felfedezik, addigra már biztosította a természetes utánpótlást, és Orbánnak még oda se kell állnia a rámpára, a szelekció szinte automatikus, merthogy a jó anyagi helyzetben levő ember általában gyógyíttatja magát, ha köhög kettőt, míg a rossz anyagi helyzetben levő nem tudja kiváltani a gyógyszereit sem - de ha valahogy mégis, akkor a didergésbe pusztul bele.
Azt mondja az egészségpolitikai osztályvezető asszony, aki ennek a helyzetnek valahol áldozata is, csak nincs benne annyi elszántság, hogy azt merje mondani, hogy ehhez a szemétséghez nem adja a nevét, hogy azokban a térségekben, megyékben továbbra is kötelező lesz szűrni, amelyekben 100 ezer lakosból 25-nél több a tuberkulózisos betegek száma.
A kérdés már csak az, hogy ki keresi meg ezt a huszonötöt, különös tekintettel, hogy a szűrés kötelezővé tétele itt nem elég, itt a szűrésen való részvételt kellene korra, nemre, stb. való tekintet nélkül kötelezővé tenni és szankcionálni.
Éppen olyan álságos dolog ez egyébként, mint a munkanélküliek számának megállapítása – a statisztika a regisztrált munkanélküliekről meg az álláskeresőkről lobogtat adatokat, azokról a szerencsétlenekről egy szót sem szól, akik már húsz éve kiestek a statisztikából, és valamilyen csoda folytán még mindig életben vannak.
A legfelháborítóbb dolog mégsem ez.
Az az arcpirító ebben, hogy minden egészségüggyel – ne adj isten, egészségpolitikával - foglalkozó szakember pontosan tudja, hogy egy szegény ország egészségügyi ellátása nem attól lesz hatékony, ha a meglévő CT-k, MRI-k, meg egyéb csodaszerkezetek számát szaporítjuk, mert nem is professzor az, akinek nincs ilyen az intézményében.
Szegény ország csodaszerkentyűje a megelőzés, a betegségek korai stádiumban történő felfedezése, diagnosztizálása és gyógyítása.
Ez sem olcsó mulatság, de még mindig nagyságrendekkel gazdaságosabb egy betegsége korai stádiumában levő embert gyógyítani, mint egy elhanyagolt, súlyos stádiumban levő betegséggel kilátástalan küzdelmet folytatni.
A TBC-t valaha morbus hungaricusnak hívták, és a magyar egészségügy hallatlan haditette volt, hogy sikerült visszaszorítani, gyakorlatilag szinte teljesen megszüntetni.
Ma újra támad a betegség, mi meg éppen most látjuk időszerűnek eldobni sisakot-páncélt, és megoldásként elkezdjük a lakosság intenzív hülyítését.
A rendelettervezet értelmében a rizikócsoportoknál - ilyenek a hajléktalanok vagy a rossz szociális helyzetben lévők - vezetnének be célzott szűréseket - mondta a főosztályvezető.
Hozzátette: az ilyen szűrések sikerességében fontos szerep hárul a hajléktalan-ellátásban részt vevő szervezetekre, a védőnőkre, a családsegítő hálózatra, de a rendelet lehetővé tenne hatósági intézkedést is, - rendőrt a bacilus ellen.
Az úgynevezett népegészségügyi körözésben érintetteket tehát akár a rendőr is bekísérhetné a kijelölt tüdőszűrő állomásra.
Látom lelki szemeimmel a tuberkulózis baktériumát, éppen ott ül a kabátod hajtókáján, a tesója meg már megkezdte utazását a tüdőd felé.
Ha te azt gondolod, hogy célja elérésében gátolni fogja a te konszolidált megjelenésed vagy társadalmi státuszod, hát roppant nagyot tévedsz – ez a baktérium parttalanul demokratikus – legfeljebb a betegséged elleni küzdelemben segít majd valamennyit, ha megfelelő ellátást és megfelelő étkezést – inkluzíve libasültet vöröskáposztával - tudsz biztosíttatni magadnak pénzzel, kapcsolatokkal – vagy az sem segít.
A tetejében a fiatal felnőttek a legveszélyeztetettebb korosztály, tizenöt és harmincöt év között.
Egy komoly szűrő-megelőző rendszert kiépíteni bármely betegség felderítésére rettenetes pénzekbe kerül.
Itt meg van egy működő szervezet, szakemberekkel, lassan elöregedő, de még a feladat ellátására alkalmas berendezésekkel, eszközökkel - nemutolsósorban elkötelezett szakemberekkel, ezt veri szét éppen a kormányzat.
Erre a szűrésre rá lehetne építeni még számtalan egyéb betegség szűrését, melyet egyetlen megjelenéssel vehetne igénybe a beteg, kezdve a rákszűréstől a diabetes-szűrésig, a koleszterin-szűréstől a szív és érrendszeri betegségek szűréséig, milliárdokat lehetne így megtakarítani.
Igaz, akkor ez a terület és a ráfordított pénz kiesne a Vezér és csókosai zsebéből.
Nem úgy kell ezt elképzelni, hogy odamegy Viktor az aktatáskájával a köteg húszezresért - ez állítólag hajdan Pintér stílusa volt - ma ez a kisipari módszer már nem divatozik
Ma építünk egy stadiont, az építő cégnek van egy Cipruson, vagy a Karibi szigeteken bejegyzett cége,  melynek számláján hirtelen-váratlanul megjelenik egy tisztességesebb összeg.
A számla valódi tulajdonosát igen nagy idő és energia - ráfordítással, titkosszolgálati eszközök bevetésével is felettébb nehéz lenne azonosítani.
De ehhez az kell, hogy legyen a költségvetésben pénz.
Az meg csak úgy lesz, ha valakiktől elvesznek.
Kinek leggyengébb az érdekérvényesítő képessége?
Ki az, aki nem mer ugrálni meg hangoskodni?
Hát a csóringer, nosza, nyúljuk le hát – úgysem veszi észre.
Így folyik a tuberkulózis elleni küzdelem a harmadik évezred elejének Magyarországán, a nép ütemes tapsától kísérve.
Éjjen Vik-tor, éjjen Vik-tor!
A TBC-s meg dögöljön meg…

:O)))

3 megjegyzés:

Unknown írta...

Hacsak ez lenne az egyetlen!
Végiggondolta már valaki, hogy az otthoni pálinkafőzés engedélyezése mekkora kárt okozott a nemzet költségvetésének, az egészségügynek, a morálnak? Szerény becslések szerint, 1,5 millió az alkoholista minálunk. Ez nem csak az elfogyasztott szeszesitalok jövedéki adójának kiesését jelenti, hanem 0,5 - 1,0 millió ember részleges, vagy teljes kiesését a munkából (nem baj, úgysincs elég munkahely), egészségügyi kezelésük költségét(ez sem probléma, majd törvénybe iktatjuk, hogy aki önhibájából lesz alkoholbeteg, nem látjuk el, dögöljön meg az útszélen!)aktív részvételét a bűnözésben, családok megnyomorításában. De, legalább, biztosítva van a futbalhuligán-utánpótlás!
Csak körül kell nézni az élelmiszer kereskedelemben, az árúkészletek értékének kb. 20 - 25%-a ital. Persze, köztük a Szárazsadányi Turulvér is!
Mindez, csakis a "magyar emberek" érdekében történik.

éva írta...

Pupu
Ez a döntés is csak beleillik a sorba:
http://hvg.hu/itthon/20130327_Ismet_a_menthetetlen_retegekrol_beszelt_a
Egyébként mit akarsz? Megmondták, hogy a 44 előtti helyzetet akarják restaurálni, és ahhoz szervesen hozzátartozott a morbus hungaricus.
És a köpőcsészék közbeszerzése és mekkora közgép-üzlet lesz?!

Névtelen írta...

Pupu
Nézd meg a következő linket.
http://euroastra.hu/node/67471
Igaz szerintem ezt már te valószínűleg ismered. Az eddigi írásaid alapján legalábbis ezt gondolom.
Üdv.
Miklós