2013. november 26., kedd

CIGÁNYKODJUNK KICSIT

Üldögél a magyar társadalom egy időzített bombán és bambán játszik a gyújtózsinórral.
Kezével öngyújtót csattogtat, miközben révült mosollyal lesi a lángot, mely körbetáncolja a gyújtózsinór végét – elég egy kósza fuvallat és a láng belekap a gyújtózsinórba, akkor pedig nagy a baj.
Elviheti még a bombán üldögélő dalia függelékeit is, lehet belőle sírás-rívás.


Igen, a cigányságról, a cigánykérdésről van szó, már amennyiben ez egyáltalán kérdés és nem állapot, mindenesetre a kor magyar társadalmának talán legégetőbb problémája, a magyarság jövőjét eldöntő sorskérdés.
Messze megelőzi a határon túli magyarok problémáit, akik ha nem is mindig kedvük szerint, de élhető európai társadalmakban élnek, még csak azt sem lehet mondani, hogy rosszabbul, mint például a Magyarországon élő svábok vagy tótok.
De a cigányság helyzete valóban problémás, és a probléma nem mai keletű.


Ez a sokszínű és sokféle hagyománnyal rendelkező népcsoport a történelem örök vesztese.
Nem egységes, soha nem is volt egységes nép, egyes csoportjai talán jobban különböznek egymástól, mint a többségi társadalomtól, egy beás vagy egy oláhcigány jobban különbözik a romungróktól vagy a zenész cigányoktól, mint például utóbbiak a kispolgárok világától.
Más szokások, más hagyományok, más életmód, más életstratégia.
Már Trianonnak is ők voltak a legnagyobb vesztesei, ugyanis vándorló életmódot folytattak és a Habsburg-birodalom, majd a Monarchia országain belül kínálták termékeiket, mert a kisebb családokban vándorló cigánykaravánok mind-mind valamilyen foglalkozást űztek, a lakatostól a teknővájón keresztül az orsókészítőn át a rézművesig árulták termékeiket a falusi lakosság részére.
Szakmájukat a gépi nagyipar, életmódjukat az első világháború után lezárt határok tették tönkre, szinte egyik percről a másikra maradtak bevételi források, életlehetőség nélkül.


Horthy társadalma nem törődött velük, a parasztok kizavarták őket a falvakból, erdők szélén, putriban éltek, etióp szintű nyomorban.
A helyzetükön a második világháború sem javított, a cigány porrajmos során őket is vitték a koncentrációs táborokba, bár kis zavart azért okozott, és még ma is okoz, hogy a cigányok árják, ami Vonáról és bánatos bandájáról, meg az egyéb neonácikról azért messze nem mondható el.
1945 után sokat változott számukra a világ – nekik még Rákosi rendszere is felemelkedés volt.
Az általános munkakötelezettség és az iparosítás, a nagyberuházások felszívták a mai értelemben szakképzetlen cigányságot, ezzel elindították beilleszkedésüket a társadalomba.
Sok cigányt felszívott a termelőszövetkezet is, jól elvoltak az állattenyésztésben, vonzódtak a gépekhez, szerették e kevésbé kötött, szabad levegőn végzett munkákat, lett jövedelmük, nyugdíjjogosultságuk, tartásuk.


Nem csak a rendszeres jövedelemnek volt életmód és gondolkodásformáló hatása, de a munkakörnyezet is sokat jelentett - a többségi társadalom tagjaival együtt dolgoztak, eltanulták szokásaikat, ellesték a számukra rokonszenves viselkedési formákat, átvették a többségi társadalom szokásait, viselkedési formáit.
A gyerekeiket iskolába járatták, közülük sokan szakképzett munkások lettek, a legjobbak középiskolát, egyetemet végeztek, de persze ettől azért a cigányság bélyegét nem tudták levakarni magukról.
A legócskább, lumpen, alkoholista, büdöstalpú paraszt is megengedte magának, hogy lenézze őket csak azért, mert ha levakarták a retket róla, akkor sok sikálás után kiderült, hogy fehér a bőre.
Viszont a hatalom nem tolerálta a faji diszkriminációt, így aztán csak sunyin lehetett üldözgetni a gyengébbeket, mert az erősebbje – és ezt nem fizikai értelemben értem -  már ki mert állni magáért, és a beszari rasszista, ameddig nem érezte maga mögött az államhatalom támogatását, nem merte vállalni a nyílt konfrontációt.
Ma – sajnos – meri.


Aztán jött a rendszerváltás, a foglalkoztatáspolitikában már nem volt szempont, hogy mindenkinek legyen megélhetést biztosító munkája, így aztán elsőként a legalacsonyabb képzettségű munkavállalók kerültek lapátra – egyik napról a másikra maradtak munkajövedelem nélkül, egyik napról a másikra lettek Kalányos elvtársakból büdös cigányok, akikkel a társadalom nemigen tudott – nem is nagyon akart – mit kezdeni.
Persze egy dologra hihetetlenül jók lettek: lehetett belőlük bűnbakot kreálni.
Erre annál is inkább alkalmasak voltak, mert nyomorba süllyedtek és a nyomor demoralizál.
Vagy a fene tudja, mert ha a morál azt követeli, hogy az éhező gyerekemet ne juttassam bármi áron élelemhez, vagy a fűtetlen szobájukat bárkinek a fáját felhasználva ne fűtsem be, akkor részemről a morál átmenetileg le van szarva, majd ha lesz munkám és nem éheznek a gyerekeim, akkor megint erkölcsös leszek.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy lopni helyes, mert nem helyes, azt sem akarom mondani, hogy a cigány bűnözői csoportok megjelenése örvendetes, mert nem örvendetes, mindössze azt szeretném mondani, hogy aki ezen csodálkozik, azon én is csodálkozom.


Persze a többségi társadalom megkeresi önmaga számára a felmentést, és aki keres, az talál.
A megosztó politika bölcs irányelvekkel látja el a társadalmat, ezenközben az átlagember minden nyomorának okát a cigányokban határozza meg.
A cigány egy ravasz állat, aki jól el van a segélyeken és az az életfilozófiája, hogy szüljön (14 évesen), mert az jó biznisz, főleg ha fogyatéka is van a gyereknek.
Hát nem tudom, de aki szerint remekül meg lehet élni három gyereknek és két felnőttnek százezer forintnyi jövedelemből, az nem járt boltban mostanában, de fűteni sem fűtött, az biztos!
Ha ez a jó biznisz, akkor nem is tudom, mi lehet a rossz.
14 évesen nagyon kevesen szülnek, 18 év alatt is csak a roma nők harminc százaléka, és ehhez még ismerni kell a tradicionális cigány házassági szokásokat, melyek szerint a cigánylány, ha nem megy férjhez tizennyolc éves koráig, akkor már pártában maradt öreglánynak számít.


Ugyanakkor a többségi társadalom gyermekvállalási szokásai megváltoztak, az első gyermek vállalásának korhatára kitolódott majd harminc éves korra – hogy ennek milyen társadalmi és egészségügyi következményei lesznek, az még a jövő titka, de az azért biztos, hogy nem ez az optimális kor a gyermekvállalásra.
A cigány családok átlagosan három és fél ( :) ) gyermeket vállalnak, de az összesen vagy tízezer, háromnál több gyermekes család között vannak cigánycsaládok is, igaz őket sem a Nagycsaládosok Szövetsége, sem az állam nem nagyon karolja fel.
A társadalmat persze hasbaakasztják, hogy a cigányoknak öt-hat gyerekük is van, de arról hallgatnak, hogy a többségi társadalomból érkező családok átlagosan csak másfél gyereket vállalnak, viszont csodálkoznak, ha az óvodában több a kis fekete bogyószemű, mint a szöszke kislány.


Már, amelyik jár óvodába, meg amelyik helyt tud állni az iskolában, mert vannak családok, ahol már a második-harmadik generáció esett ki a munka világából, csak vegetálnak.
Sok kisgyerek - főleg az elcigányosodott világvégi falvakban - olyan szókinccsel érkezik meg az iskolába, hogy azt sem érti, mit beszél a tanítónéni, ha le akarod rajzoltatni vele, hogy gépsonka, akkor lerajzol egy traktort a Julcsa combjával a kereke helyén, már, ha van ceruzája.
Az ilyen kisgyerek a második számtanórán örökre lemarad a többiektől, egy ideig még figyel meg erőlködik, aztán örökre feladja.
Persze ezért is a kis cigánygyerek felel, hiszen valószínűleg ő tehet arról, hogy az anyukájának, aki egyébként nagyon szereti őt, kisebb a szókincse, mint az öt és fél éves unokámnak.


Azzal is idegesítik a társadalmat, hogy a cigányokra enyhébb elbírálás vonatkozik a büntetőeljárásokban, mint a többségi társadalom tagjaira, holott ez sem igaz, azt viszont felmérések bizonyítják, hogy míg ugyanazon bűncselekményért a többségi társadalom tagja felfüggesztettet vagy pénzbüntetést kap, addig a cigány letöltendő börtönbüntetést - tele is vannak velük a börtönök, míg Rezesova köszöni, jól van.
A társadalom meg keni-maszatolja a problémát, hiszen ameddig Józsi a cigánnyal kínlódik, addig sem a gazdagokkal foglalkozik, a cigány meg el van foglalva a félelmeivel, a hiányzó élelmeivel. az örökös létfenntartási gondjaival, és nem kérdezi meg, hogy bakker tezsvír, mér a gazdagot tömöd libacombbal, amikor mi éhendöglünk?


A társadalom rájuk engedi a neonácikat, úgy bánik velük, ahogy már az ókori Rómában sem bántak a rabszolgákkal, a rendőr veri őket, a rasszista gyilkolja, az átlagember meg elfordítja a fejét – jobb esetben.
Még ebben az évszázadban többségbe kerülnek, és ha addig nem sikerül megoldani a gondjaikat, akkor a mai többség utódai szögesdrótok mögött, rettegésben fognak élni.
Nagy baj lenne már ma is, ha a semmiből támadna egy Martin Luther Lakatos…


Nem újabb segélyek kellenének, hanem valóságos munkahelyek, olyan munkabérekkel, melyből meg is lehetne élni, amelyikből lehetne télre tüzelőt venni a családoknak.
Meg bölcsődék, óvodák és étel a gyerekeknek, jutalom azoknak a pedagógusoknak – az óvónőktől az egyetemi tanárokig – akik eljuttatnak a diplomáig, vagy akár csak a szakmunkás-bizonyítványig egy cigánygyereket, mert a fejlődés egy társadalmi csoport szintjén sem magasugró-bajnokság, inkább lépcsőmászás.
A mai gyűlölködés nem vezet sehova, ezzel a soron következő generációk csak nagyobb problémákat örökölnek – változtatni kell.
Meg kellene hallani a kor parancsát.

:O)))

68 megjegyzés:

hello írta...

A gyűlölködés, az uszítás valóban csak nagyon negatív következményekkel járhat és jár.

A magyar társadalom jelentős része azonban elég előítéletessé vált velük.

Rögtön másként minősítik, ha pl. tizenéves - albino - suhancok próbálják elvenni egy gyerektől a mobilját, mint ha ugyanazt cigányok teszik. Pedig a cselekmény ugyanaz, és még az se biztos, hogy az elkövetés módjában különbség van.

De még kriminalizált élmény se kell hozzá, elég a hangosságuk, a stílusuk, az öltözködésük, a nekünk idegen nyelvük, no meg a hírük, és máris húzódnak el a közelükből is. Mit tagadjam, nem ritkán és is, pláne, ha piszkosak és agresszívak. Pedig nem vagyok rasszista - évizedekkel ezelőtt egy cigánykollégiumot patronált a munkahelyem, rendszeresen jártam oda a gyerekekhez, komoly kötődés alakult ki közöttünk. Értelmes, szeretetéhes kislányok és kisfiúk, csillogó szemmel vártak minket minden alkalommal.
Vagy, ha felszáll egy terhes cigány nő egy járműre, és senki nem mozdul, én - már nem épp tiniként, de mindegy - azonnal átadom az ülőhelyemet neki. Mindig udvariasan meg szokták köszönni.

Persze, a kormánynak kellene az alapoktól elkezdve változtatni nagyon sok mindenen, de rajtuk is, rajtunk is van felelősség, mert a nélkül nem megy, hogy ezt mindenki akarja is! Közülük is, közülünk is.
De mostanság Mo.-t nem ez jellemzi.
És az sem ment fel senkit, hogy ez messze nem csak hazai probléma.

woody írta...

Jól összefoglaltad PuPu a gondokat. Kellene időt is szentelni a megoldásra, mert ahogy mondod politikusaink igen jó görgetők hírében állnak

dmolnar írta...

Jót írtál megint PuPu, csak éppen a társadalom fél szembenézni a problémával

Enikö írta...

Pupu, küldd el ezt az irást (az egész blogot) annak / azoknak a párt(ok)nak, akikből még kinézed a változtatas képességét. A problémaföltáró tanulmányt, íme, már megkapták. :-)

Unknown írta...

Ez a probléma nem ma született és nem holnap fog megoldódni. /ha egyáltalán békésen lehetséges/

Nagyon jól látod: Ott ketyeg a bombában a gyujtószerkezet és egyes vadbarmok gyufával játszanak körülötte. Az is reális esély, hogy az "évszázad végére megváltozik az arány", és a jelenleg többségben levők szögesdrótok mögött fogják végezni, ha addig nem történik wlalami a megoldás területén.

Ezt a "képet" vetítette előre 2010 telén Gyurcsány Ferenc a sátoraljaojhelyi kampány-nyitón - egy feltett kérdésre válaszolva.

Érdekes egybeesés, hogy még ma is "Gyurcsány a felelős" mindenért, amit a politika haszonélvezői nem tudnak, vagy nem akarnak megoldani. Pedig ezt a KÉRDÉST nem lehet a szőnyeg alá seperni! Átlépni sem lehet. Csak megoldani. De azt KELL, addig, amíg valamelyik balfasz társaság be nem gyújtja azt a kanócot. Mert akkor nem kerülhetjük el azt a polgárháborús helyzetet, ami a Balkánon alakult ki.

2010 óta csak ROMLOTT a cigányság helyzete. Mikor látja be végre minden megnyomorított Ember, hogy ettől a maffiától soha nem fog gyógyírt kapni a sebeire?

Itt lenne az idő ÖSSZEFOGNI mindazoknak, akik kárvallottjai az Orbán rezsimnek! Ha jól számolom, vagyunk bő négymillióan: Mennyi ellen is? a FELSŐ TÍZEZER ELLEN. Már az is elég lenne, ha KIÁLLNÁNK. A jogainkért, az életünkért, EGYMÁSÉRT. Mert együtt erősek vagyunk. De ha hagyjuk magunkat az orrunknál fogva /félre/vezetni, mindannyian áldozatok leszünk. ÉBRESZTŐ! magyarok.

Unknown írta...

Ezzel a cikkel is bizonyítva látom régen szajkózott elméleteim egyikét, ti., hogy a modernizáció is az egyik bűnös a romák lesüllyedésének. Mert ugye (a cikkben is olvasható), hogy bizony már nem kell teknőt vájni, fakanalat faragni (arra ott a gépsor), nem jön a biciklijén házalni a köszörű, már a lyukas fazekat az erdőkbe sikk kidobni és nem foltoztatni, nincs építkezés, ahová eljárhattak trógelorni, s hét végén hazavinni a családnak a keresett pénzt, miközben munkásszállásokon laktak, ugye ami napjainkban nincs! De jó lesz, mert helyette lesz stadion és konferencia központ, meg kisvasút, meg egyebek, ami majd valószínűleg fenntarthatóság, kihasználhatatlanság híján olyan lesz, mint az akasztói... Szakmákra nem tanították őket azóta és most sem, hisz ma alig van szakmunkás képzés, ami meg van, ott az általános tantárgyak számát a minimálisra csökkentették, minek legyen okos az a gyerek, csak fizesse ki az OKJ-s vizsga díjat, úgyis mindegy, hisz munkahely sincs ahol elhelyezkedjen, még a képzetteknek se, nem hogy nekik. Már hosszú évek óta csak teher minden kormánynak, nem foglalkoznak a képzésükkel egyáltalán. Így aztán persze, hogy lopnak. Az vesse rájuk az első követ, aki nem tenné meg a helyükben, ha nem tud enni adni a gyerekének. Persze jöhet a duma, hogy de nem akarnak dolgozni, így könnyebb nekik, stb. Én csak azt szoktam erre mondani, hogy tessék szépen kipróbálni azt az életet, annyiból, mint ahogy azt is szeretném, hogy kormányunkból a 22.800,- Ft-ból meg a 47 ezerből legyenek szívesek megélni néhány hónapig...
Igen, itt tartunk... Sajnos:(

Cereus írta...

A holló a hollónak állitólag nem vájja ki a szemét. De ez,cigány vezetőknél úgylátszik nem érvényes!

D. Elemér írta...

Tiszteletem
de ott van a Farkas Flóri aki ki sem meri nyitni a száját a cigányság érdekében
persze a fideszes az a jó komcsi stb stb azt tudjuk
Farkas Flóri sem cigány a fideszben Ő csak Egzotikus !!
Orbán meg Ő a cigányszakszervezet is egyben.

csak egy valaki írta...

Előre leszögezem, nem vagyok sem jobbikos, sem fideszes, sem neonáci, egyik párthoz sem tartozom, sem kicsit, sem nagyon. Itt élek Magyarországon, az emberek közt.
Hozzáfűznivalóim:
"A társadalmat persze hasbaakasztják, hogy a cigányoknak öt-hat gyerekük is van, de arról hallgatnak, hogy a többségi társadalomból érkező családok átlagosan csak másfél gyereket vállalnak, viszont csodálkoznak, ha az óvodában több a kis fekete bogyószemű, mit a szöszke kislány."
Oh, talán mert annyira szar helyzetben vagyunk, hogy nem merünk többet vállalni, mivel sokan tisztában vannak vele, hogy nincs pénz többre, de van, hogy még önmagunkra sem… A cigány meg megszüli… És nem kell itt azzal jönni, hogy nincs pénz kotonra, meg fogamzásgátlóra, mert meg lehet azt oldani ingyen is, hogy ne legyen gyerek. Pisztolyt meg egyiknek se tartanak a fejéhez, hogy „gyártsd a puját”.
Egy Tolna megyei polgármester, akinek volt egy kisebb gazdasága, munkát ajánlott a falu cigányemberének, mert tudta, segélyekből élt, sok gyerekkel. Ganézni kellett volna, istállót építeni. A válasz: „polgármester úr, a faszomból jobban megélek, nem kell a pénze”. No comment. A cigány tradíciókról meg annyit, hogy nagyon kevesen vannak, akik tradícióból mennek férjhez, még a házasság előtt szülnek, testvértől, unokatestvértől fogant gyermeket. Nem azért fogyatékos sokuk, mert gumikalapáccsal verik őket, vagy mert az jobban fizet, pusztán a beltenyészet következménye.
Érdekes meglátás, hogy statisztikákkal támasztja alá, hogy hány százalékuk szül 14 illetve 18 éves kora előtt. Azért érdekes ez, mert nincs nyilvántartás arról, hogy ki a cigány, és ki nem. A népszámláláskor mindenki bemond valamit, hogy ő ilyen, vagy olyan nemzetiségű. Nem hiszem, hogy a szülészeteken húzgálják a strigulákat, hogy ennyi idős az anyuka, és mellesleg cigány/sváb/szerb, stb…
„Azzal is idegesítik a társadalmat, hogy a cigányokra enyhébb elbírálás vonatkozik a büntetőeljárásokban, mint a többségi társadalom tagjaira, holott ez sem igaz, azt viszont felmérések bizonyítják, hogy míg ugyanazon bűncselekményért a többségi társadalom tagja felfüggesztettet vagy pénzbüntetést kap, addig a cigány letöltendő börtönbüntetést - tele is vannak velük a börtönök, míg Rezesova köszöni, jól van.”
Azt, hogy a pénz beszél, kutya ugat, mindenki tudja, Rezesova esetében borítékolható volt a végkimenetele a pernek, ezt kár is ide belekeverni, el kellett volna dönteni, „tisztelt” blogger (blogger, nem újságíró, mert ahhoz tényekkel, érvekkel kellene alátámasztani az elmondottakat) hogy miről szeretne cikket írni, cigányokról, vagy a pénz hatalmáról, vagy a korrupcióról. A sorozatosan elkövetett bűncselekmények tudniillik úgy ítéltetnek, hogy először még meg lehet úszni ejnye-bejnyével, majd felfüggesztettel – ahogy ezt a legtöbben meg is kapják, mivel már így is tele vannak a börtönök. Viszont a halmazat azt jelenti, hogy más jellegű bűncselekményeknél már összeadódnak a dolgok. A visszaesők is már kicsit keményebb elbírálás alá esnek. Nem azért, mert cigányok, hanem mert újra és újra elkövetik a bűncselekményt. De ha ön azt írja, hogy felmérések bizonyítják, hivatkozza már meg, ne csak pufogtassa itt a mondatokat. És lehetne felmérést végezni azok között, akik nem szívelik a cigányokat, hogy miért nem szeretik őket. Azért, mert létezik a Jobbik, és divat „nemszeretni” őket, vagy tapasztalati úton szerezte meg az ellenszenvet. Nem kell ehhez kérem se rasszistának, se Jobbikosnak, se neonácinak lenni. Elég, ha nem bőrfotelban ücsörög, és nem a parkolón keresztül megy a WestEnd-be, hanem időt tölt az utcán, az emberek közt, bkv-zik, sétál Pécsen az Árkád körül, Miskolcon, Ózdon, stb.

csak egy valaki írta...

De ha már a tradíciókról is meg tetszett emlékezni a blogger, akkor említsük meg a cigány himnusz egy részletét: „Nem loptunk mi csak egy szöget Jézus vérző tenyeréből” – Tudta, hogy ennek a sorocskának köszönhetően nem számít bűnnek a lopás náluk? Ez is tradíció náluk, többek közt
„A társadalom rájuk engedi a neonácikat, úgy bánik velük, ahogy már az ókori Rómában sem bántak a rabszolgákkal, a rendőr veri őket, a rasszista gyilkolja, az átlagember meg elfordítja a fejét – jobb esetben.” A rasszisták gyilkolják a cigányokat??? Ezt kérem, mi alapján írja le? Mert volt már rá precedens? Nem kellene általánosítani, ha ön ezt megteszi, nyugodtan kijelenthetjük, hogy igenis van cigánybűnözés, hiszen Dunát lehetne rekeszteni az esetekkel, hogy hány „fehér” ember volt cigány áldozata bármilyen bűncselekményben. És hány cigány volt „fehér” ember áldozata? Akinek van rendőr ismerőse, nyugodtan üljön le vele négyszemközti beszélgetésre, és feszegesse a kérdést. Nem mondom meg, hogy mit fog mondani. Nekem már mondta, nem is egy.
A fizetés, munkanélküliség nem cigányprobléma. Azt több százezernyi fiatal és középkorú, idős is megtapasztalja.
De: Az ember sok mindenről nem tud dönteni. Nem tudjuk megmondani, hogy hol dolgozzunk, milyen legyen a fizetésünk. Nincs befolyásunk az árakra, hogy mennyiért veszünk tejet, kenyeret, et cetera.
Egy valamit viszont el tudunk dönteni: jót cselekszünk, vagy rosszat. Ha valaki lop, mert rákényszerül, az még valamennyire érthető, bár nem jó cselekedet. Viszont rabolni, ölni, megerőszakolni, heccből (fél)holtra verni valakit, az már nem a szegénység következménye. Az barbárság, primitívség.
És kedves PuPu, majd ha belémbassza valamelyik védenced a kést pár szál cigiért (nyilván kell neki a fennmaradáshoz), akkor majd előkeresem ezt az írásod, már ha túlélem, és vigasztalom magam azzal, hogy milyen fasza kis cikket hoztál össze. Összehordtál mindent, ami épp eszedbe jutott, meg hangzatos volt, eladható a ballibnek és társaiknak. Javaslatot persze semmit írtál (pedig az nagyot szólt volna, ilyen mosdatást már írtak előtted százan, megoldást még senki se tudott találni), de azért az dicséretes, hogy legalább a glóriát nem tetted a fejükre.

tákulafityulafitty írta...

Nincs megoldás a cigány kérdésre például azért, mert ahhoz évtizedekre össze kellene fogni különféle szaktudományoknak, a gazdaságnak és az éppen aktuális 4 éves politikai "vetésforgóknak"!!!
Egyelőre még azt sem tudjuk eldönteni, hogy holnap mákos tészta legyen, vagy diós, nemhogy közösen azon elmélkednénk, hogy mi legyen majd közösen húsz év múlva...

Erről eszembe jutott egy régi cigány vicc vagy csak egy régi mondás, ez is a mindennapokra vonatkozik?!
"Amelyik cigány mákostésztát evett, azt láthatod az alsóneműjén, vagy annak helyén..."
Olyan, mint egy több generációs emlékeztető!

özv. Borvirágos Farkasné írta...

OFF
Kedves D. Elemér!
Örömmel látom, hogy sokat javult a helyesírása. Remélem szorgalmasan forgatja azt a gyönyörű pennakészletet amit a múlt hónapban küldtem!
Gratulálok!
özv. Borvirágos Farkasné Amálka néni
ON

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Az jut az eszembe, hogy egy olyan világban, ahol az ellenzéket is ellenségnek tekintik, ott ne várjunk megértést és törődést.
Ki foglalkozik itt a holnappal és "A" problémával ?
A hatalommal igen és a többi mehet a levesbe !
Jelenleg nem divat a dolgok mélyére tekinteni, még a valóságot is letagadják.
Fontosabb Horthy, Nyírő, meg a többi, mint a jelen nagy gondjai.

Az is igaz, hogy ezt a problémát a cigányok nélkül nem lehet megoldani ! Ők is kellenek ehhez.

Ha jól tudom, Orbán úr már nevezett ki egy díszes matrónát erre a problémára, aki ellátja a rászorulókat kiscsirkével, meg egyébbel.
Csak győzzük kivárni az eredményét.
Az is igaz, hogy a FIDESZ nem tehet róla, hogy csak ennyi telik tőlük, egyszerűen nem jut eszükbe több és más !
Ennyi van bennük és kész !

Ő
k kerültek ezért a hatalomba és ők fognak nyerni is állítólag !
Még a cigányok is rájuk fognak szavazni !
Mit tehetünk ?

El se hisszük amit látunk !

Üdv sphagin.

Unknown írta...

Kötelező olvasmány: Spíró György Feleségverseny

Unknown írta...

Kötelező olvasmány - Spiró György: Feleségverseny

A 17:18 as "csak egyvalaki írta" - mert persze a nevét nem meri vállalni - bejegyzést hívnám rasszista alapvetésnek.

Ancsa mama írta...

Kedves Pupu! Nagyon fontos kérdést feszeget, a hozzászólók sajnos csak általánosságokat írnak. Mi hozzáfogtunk, hogy a csekély lehetőségeinkkel segítsünk dél-baranya szegény, többségében cigány gyerekeinek helyzetén. Tudjuk, hogy csepp a tengerben, de ők gyerekek és nem ők döntötték el hova jöttek világra. Határtalan szeretetet, köszönetet kapunk cserébe. Papírt, ceruzát, kifestőt, óvodás dolgokat kapnak, hogy az ovónők tudják fejleszteni őket. Mert csak akkor tudnak az iskolában felzárkózni, ha az alapok megvannak. Olyan kreatív ovónőkkel találkozunk, akik szívvel lélekkel tesznek értük. Ez lenne az alapja a munkának, ha egy gyerek meséket énekeket tanul a szókincse is fejlődik és higyjék el ugyanolyan édes gyerekek mint aki nem cigány. Koromnál fogva sok cigány emberrel találkoztam és amíg volt munkájuk többségük rendes körülményeket teremtett. Ma nincs munka "senkinek", ezen a vidéken 90 %-os a munkanélküliség. Igen a fehér értelmiséginek is. Úgyhogy a probléma hatalmas, nagyon-nagyon fontos foglalkozni vele. Ancsa mama

csak egy valaki írta...

András Penz: Ez annyira tipikus :P „a nevét persze nem meri vállalni”. Nem nem merem, hanem nem akarom. Az nem zavar, hogy aki veled egy követ fúj, szintén nem vállalja a nevét, ugye? De muszáj volt valamit ideszólni nekem, hogy nincs kint a nevem. Majd ha az oldal szerkesztőjét zavarja,hogy nem vállalja valaki a nevét, akkor nem hagy olyan opciót, hogy névtelenül, vagy álnévvel lehessen írni (mellesleg arra sincs bizonyíték, hogy a te neved valóban az, amit megadtál, meg te vagy a képen, de engem nem is izgat:) )A barátaim (nem haverjaim, meg ismerőseim) között van: zsidó, néger, arab, cigány, de még meleg is, szóval csak óvatosan azzal a rasszistázással. Mellesleg a cigány még a véleményem is osztja (neeeem, nem azért, mert meg van félemlítve). Akkor ő áruló? Vagy minek nevezed?

PuPu írta...

Kedves csak egy valaki, köszönöm szépen a jelszógyüjteményt.
Az én anyámék a második világháború után meglehetősen szar helyzetben voltak, nem volt lakásuk, nem volt sztárgázsijuk, mégis megszülettünk a testvéremmel, csakúgy, mint a háború előtt anyámék, mind a négyen, pedig igen takarékos, színsváb család voltak.
Magyarország népe gazdaságilag a világ népességének legfelső tíz százalékába tartozik, ha hiszed, ha nem, de persze mindenki maga dönti el, hány gyereket vállal.
A cigány persze megszüli, mert náluk a hagyomány ezt írja elő, a nő is annál értékesebb, minél termékenyebb - az átlagosan három és fél gyermek egy családban pedig nem rengeteg, a kívánatos népszaporulat három gyermek lenne a nemcigánynak is.
A posztban ott van a link, ott lehet tanulmányozni a segélyezési rendszert, ha az annyira vonzó számodra, talán neked is meg kellene próbálkozni vele, majdcsak túlélnéd valahogy a luxust.
Ez a testvértől szülnek duma is elég avas, általában nem szülnek többen testvértől, mint a társadalom tagjai általában, egyébként meg a szomszédunkban itt a nemcigány falu, ahol mindenkinek mindenki az unokatestvére, másod-unokatestvére, a ti falutokban meg azt hallottam, hogy mindenki a kecskét szexualizálja mert marhaságot írni én is tudok.
../.

PuPu írta...

Ami meg a szülő nők életkoráról itt szerepel, azt kutatás bizonyítja, nem a népszámlálás, de te biztosan jobban tudod...
A bűncselekmények meg nem úgy oszlanak meg, hogy először meg lehet úszni, a bűncselekményt, mert nem lehet, a büntetlen előéletet legfeljebb a büntetés kiszabása során, enyhítő körülményként veheti figyelembe a bíróság, de a büntetés kiszabása minden esetben a BTK alapján történik.
Rezesova meg úgy került szóba, hogy a cigányra rárohad a műanyaglakat egy ellopott horgászbotért, míg, akinek pénze van, az néhány halottal a háta mögött is szabadlábon vár6ja a másodfokú ítéletet.
A sorozat-elkövetés meg a halmazatban kezelt bűncselekmények ügye nem tartozik ide, ezek jogtechnikai kérdések, de a cigánysággal szembeni büntetéskiszabási gyakorlatról érdemes elolvasni Morvai Krisztina egyik régebbi cikkét is ( http://beszelo.c3.hu/cikkek/bun-es-bunhodes ) talán ő nem vádolható elfogultsággal.
Ebben a cikkben ott szerepel, hogy "a tettarányosságtól elszakadó büntetéskiszabás egyenesen vezetett ahhoz, hogy a szociális vagy etnikai okokból hátrányos helyzetben lévők ugyanolyan bűncselekményért sokkal nagyobb arányban kaptak börtönbüntetést (szemben a szabadságvesztéssel nem járó pénz- vagy egyéb büntetéssel), mint az e körbe nem tartozók, illetve börtönbüntetésük hossza rendre meghaladta az övékét.
Azért van-e így, mert a bírók előítéletek rabjai?
Érdekes módon nem feltétlenül.
Az általános tapasztalat ugyanis – ha úgy tetszik – „őket igazolja”.
Amennyiben ugyanis elfogadjuk, hogy a büntetés célja elsősorban a későbbi bűnelkövetés megelőzése, nem az előítélet, hanem a tudományos bizonyosság támasztja alá, hogy a hátrányos helyzetű (szegény, munkanélküli stb.) emberek között valószínűbb és gyakoribb a bűnelkövetés, illetve a visszaesés. (Annak felismeréséhez, hogy ez miért is van így, úgy gondolom, nem kell kriminológusprofesszornak lenni.)"
Ami pedig a szülő cigány nőket illeti, Janky Béla tanulmányában találhatsz rá adatot, majd kérj meg valakit, hogy olvassa fel neked: http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-gyermekvallalas-idozitese-a-cigany-nok-koreben
Egyébként ezt a lopás-dolgot is rosszul tudod, de mindegy - mellesleg a kínaiaknál sem bűn a másik fél becsapása, hanem az üzleti kultúra része, a magyar paraszt sunyi ügyeskedése meg nemzeti büszkeségünk tárgya, csakúgy, mint a székely góbé ostoba és erkölcstelen idétlenkedése, de hát ez is mindegy.
Mindenesetre az azért vicc, mikor a hófehér bőrű vállalkozó nem fizeti ki a cigány kubikost az elvégzett munkáért, majd elkezdi buzgón hirdetni, hogy a cigány lop.
Persze, hogy lop, mint ahogy lop a nemcigány is, vagy a cigány sem lop és a nemcigány sem, egyéni élethelyzetétől, körülményeitől, neveltetésétől, stb. stb. függően.

Nekem semmi bajom nincs egyébként a cigánybűnözés kifejezéssel, ha ezzel párhuzamosan a sajtó elkezdi alkalmazni a magyarbűnözés, a svábbűnözés vagy a bunyevácbűnözés kifejezéseket is, hiszen így nem stigmatizálunk, csak az illető származására utalunk, amiről persze senki sem tehet, de nem esik jól Burgenlandban olvasni, hogy „Magyar ne lopj!”

/.

PuPu írta...

Ami meg a hőbörgésed illeti: ez az írás egy blog – méghozzá nem is cigány témájú blog egyetlen posztja, melyet két célból írtam.
Az egyik, hogy hangot adjak annak a meggyőződésemnek, hogy a cigányokkal kapcsolatos sztereotípiák jelentős része hamis, merthogy él itt vagy egymillió cigány, félcigány, vagy holnap az unokája cigány lesz, túlnyomó többségük jogkövető magatartást tanúsít, de sokan elfelejtenek differenciálni.
Azt mondják, hogy aki cigány, ab ovo bűnöző, ha bemegy a boltba, két-három eladó rohan utána, a kifli csücskét mégis a Selmeczi Gabika harapja le, ugye.
A cigányt felismered, a fehérbőrű bűnelkövetőt nem, pedig lenne csodálkozás, ha holnap minden bűnelkövető feje narancssárgára változna, te sem lennél ennyire határozott, attól tartok.
A másik dolog, hogy a gyűlölködés nem visz előre a valóságos problémák megoldásában, csak ront a helyzeten.
Azt hiszem, hogy a társadalmi morál nagyban múlik az egyén elé állított választási lehetőségeken, ha te egy olyan közösség tagja vagy, amelyikben a mindennapi életed a fizikai erőd vagy a gátlástalanságod teszi elviselhetőbbé, akkor ahhoz fogsz alkalmazkodni, mert más lehetőséged nincs is.
Ez persze nem ment fel téged, de nagyon csodálkozni sem lehet – a nyomor ellensége a morálnak.
Azt mondod, te választhatsz, hogy jót vagy rosszat teszel.
Nem minden esetben igaz, és biztos vagyok benne, te sokkal kisebb dolgokért is megkötöd a magad erkölcsi kompromisszumait, mint a gyereked életbentartása.
Ha bekerülnél egy olyan közösségbe, melyben negyed százada nincs semmiféle választási lehetőség, csak mindennapos harc a falásnyi kenyérért, az életedért meg a gyerekeid életéért, te is ingerlékeny lennél, és ha elkezdene neked egy jómódú fehér faszkalap erkölcsi oktatást tartani, lehet, te is belevágnád a kést, ami egy pillanat alatt rombolná szét szép, de életidegen elveid kártyavárát.
Nem könnyű probléma, de ha nem foglalkozunk vele, egyre nehezebb és nehezebb lesz.
A megoldás kidolgozása nem az én feladatom.
Bár lennének rá ötleteim, de vannak, akiknek ez lenne a dolguk, emellett az ilyen súlyú társadalmi problémákat nem egy internetes blog egyik posztjában szoktak megoldani, meg aztán ehhez rengeteg pénz kellene és te lennél az első, aki nekilátnál hőbörögni.
Mikor meg már belátnád, hogy a te érdeked lenne megoldani a dolgot, addigra én már a Stiglickertben leszek, te meg a szögesdrót kerítéssel védett szociális otthonban várod, hogy dédunokáid a kis Szamanta meg a Rómeó meglátogassanak…
:O))).

morzsi írta...

Ismerősökkel szoktam vitatkozni, akik többnyire félnek a cigányoktól, vagy egyszerűen csak utálják őket. Ilyenkor előállok azzal, hogy ha holnap reggel 08 órakor, egyszerre, az összes büntetett előéletű cigány ember (értsd cigány bűnöző) elkezd bűnözni - betör, lop, csal, stb, - tud e akkora kárt okozni, mint mondjuk egy nemzetgazdasági miniszter? - erre, mindegyiknek elakad a szava.
Üdv: - morzsi -

Névtelen írta...

etele1:

morzsi jó fej vagy

pupu, észrevetted, hogy a fidesz annyira elpofátlanodott, hogy a deutsch-ot küldi az atv-be rendszeresen?

pleinair írta...

A szocializmus idején lelkek mélyén szunnyadó "csak egy valakik" föléledtek, és Magyarország ábrázatára kiült a fajgyűlölet torz fintora.
Ma már nálunk van a legtöbb rasszista és antiszemita. Pedagógusok részéről naponta tapasztalom a cigány gyerekekkel szembeni averzió leplezetlen megnyilvánulásait. Nem látnak a gyerekek helyzetének mélyére, nem értik és nem is akarják megérteni a mögöttes társadalmi okokat. Se humánum, se a cigányság kulturális értékének felismerése nem zökkenti ki őket abból a pozícióból, ahonnan csak az orrukig látnak. Ahonnan csak azt látják, hogy a gyerek fegyelmezetlen és a nyaka koszos. (Tisztelet a kivételnek.)
Az anyagi nyomorral párhuzamosan ez a korai gyerekkorban gyökerező és egész életen át tartó megalázottság, lelki nyomor idézi elő a szellemi nyomort, ahonnan még a szegénységnél is nehezebb a kilábalás.
Örülhet, aki nem cigánynak született.

Névtelen írta...

Nehéz az ügyben píszinek maradni, és állítom, a píszi adott esetben el is fedi a problémát. Ha pedig "csak egy valaki" megpróbál kissé jobban a dolgok mélyére nézni, akkor alaposan megkapja a magáét.
Magam részt vettem már cigányokat segítő projektben, ismerek olyan szociológusokat, akiknek beletört a bicskája a feladatba, mi több, ismerek olyan cigány polgármestert, aki vért izzad a sajátjaival, hogy a pályázati úton nyert pénzekből megteremtett munkahelyeken megtartsa a falu lakosságát - tiszta cigány falu -, az emberei sűrű sorokban szökdösnek hazafelé.
Azt meg végképp nem értem, miért is felel azért a többségi társadalom, hogy a nebulók alig törik a magyar nyelvet, iszonyú hátrányokkal indulnak,melyeket csaknem lehetetlen leküzdeniük.
A pedagógusok többségének elemi érdeke, hogy világnézetétől függetlenül sikerélményhez segítse a tanulókat, ellenkező esetben rá nézve is frusztráló az eredménytelenség. Csakhogy egyedül nem megy, illetve rettentő nehéz. Ha nincs szülői támogatás, vagy kifejezetten ellenszélben kell dolgoznia, akkor csoda kell a sikerhez.
A másik gyakori probléma a kosz.
Arra miféle politikailag korrekt magyarázat létezik, hogy miért nem lehet magát és a környezetét tisztán tartani, hogy a csudában lehet olyan igénytelen körülmények között élni? Ez is hagyomány?
Az asszimilációhoz két fél együttműködése kell, igaz, hogy a többségi társadalomnak nagyobb a felelőssége is, ám a másik félnek sem csupán számon kérni kellene, és rasszizmust emlegetni, mikor egyszerűen arról van szó, hogy meg kéne mosdatni a gyereket, akkor talán szívesebben barátkoznak vele a többiek is. (Tudom: nem szagolni, tanítani!)

Jutka írta...

Amerikában is ugyanez a probléma volt (van) a szinesbörüekkel.
Azzal a különbséggel hogy ott tettek is érte valamit. Ha egy szinesbörű ember magasabb pozicióba került azt, propagálják, hogy lám van kiut.
A magyar cigányságnál azoknak az emberekenek kellene példát mutatniuk akik kijutottak a nyomorból, ne csak a Gyözike féle
példát lássák.
Nagyon fontos lenne az óvoda és iskola ahol fel tudnák öket zárkoztatni. Hol van a cigányértelmiség akiknek sikerült
feljutniuk, és példát mutaniuk?
A pártokban található "disz" cigányokat nem tekintem annak.
Több publicitást kellene a pozitiv pédákról,hogy ne csak azt lássuk , a Tv -ben hogy ma ki lopott, vagy ki rabolt.

Kismaci írta...

PuPu, jó írás, köszi!
Néhány éve még megrögzött cigányellenes voltam rasszista felhang nélkül, azt gondoltam, hogy aki ki akar emelkedni, az ki fog és az összes ilyen hülye sztereotípiát, amit itt az egyik kommentelő behányt.

És az egész megváltoztatásához elég volt a húgom egy csendes megjegyzése (mert nem gondoltam, hogy csak a többségi társadalom a hibás), miszerint úgy mégis, hogy legyen "ember" abból a cigánygyerekből, akivel már 6 hónaposan is máshogy bánnak?!

Hogy értsd: EÜ szakközépbe jártunk mindketten, nekik az egyik gyerekosztályos gyakorlatán az oktató (!!!) mutatta a fürdetést, épp egy 6 hónapos roma gyereken. Felmutatta a kicsi fenekét és közölte: na így ismered meg a cigányt, a fenekén anyajegy van.

Tényleg, döbbentem rá, mert egy 6 hónapos pici is érzi, hogy viszonyulnak hozzá, hogy nyúlnak hozzá, és az egész folytatódik bölcsiben, oviban, és - ha eljut - iskolában. Nekem ennek belátásához elég volt a saját kirekesztettség érzésem felidézése, hogy mit jelent ez. Ezt megélni.

Szerintem a mi tragédiánk, hogy hiányoznak közülünk. Nagyon szívesen látnék egy színes társadalmat, benne cigányokkal is, mert tudom: semmivel se rosszabbak, butábbak mint mi.

(Egy apró megjegyzés az ápoltságról vagy büdösségről. Évekig a Magdolna negyed szélén laktam, NEM cigányokat kerülgettem nagy ívben a bűz miatt!!)

És igen: kellene már oda egy Martin Luther Lakatos! Valakiknek meg kellene mutatni nekik, mit kellene tenniük, hogy egy generáció alatt ki tudnának törni abból, amiben vannak - de ehhez a többségi társadalomnak olyan oktatási rendszert kellene, olyan oktatási ÉS SZOCIÁLIS, egészségügyi rendszert kellene működtetnie, ami SZÍNVAK és előítélet-mentes!!

Álom-álom, édes álom...

PuPu írta...

Mosakodós névtelennek:
Nézd, tőlem csak egy valaki választ kapott, nem a magáét, amit kaptunk egymástól, az meg szerintem belefér egy internetes vitába.
Ami a gyerekek nyelvtudását illeti:
A gyerek nem úgy tanulja a nyelvet, mint te, az egész nyelvtanulási folyamatnak más a módja.
Hallás és utánzás útján tanul, és ha a szüleinek hatszáz szó a szókincse, akkor neki sem lesz több, ha nem mozdul ki a család zárt világából.
Ha a szülei anyanyelve mondjuk a ccigány nyelvek valamelyike, akkor - ha otthon azt beszélik - ő is azt fogja érteni és beszélni.
Ezért lenne fontos a bölcsőde-óvoda.
Ami a munkát illeti, azt mindenkinek tudnia kell, hogy egy felnőtt embert, aki kiesik a munkából és munkanélküli lesz, néhány év után szinte lehetetlen ismét munkára késztetni, különösen nem huszonezerért, különösen nem, ha már az apja sem végzett rendszeres munkát, különösen nem havi fizetésért, - szóval vannak itt buktatók, és aki itt a delikvens erkölcseire vagy józan eszére apellál, az nem ismeri az emberi természetet.
Ami meg a fürdést illeti, ha az nem épült be a szokás-rendszeredbe, ha a vizet egy kilométerről, a közkútróé kell hordani cegflési kannával, ha nincs mivel megmelegítened, ha a lakás fűtetlen, akkor igencsak csökken az ambíció.
És igen, a rendetlenség is hagyomány, akinek az anyja nem rakott mindent a helyére, az saját maga is irgalmatlanul rendetlen lesz, hacsak nincsenek kényszerítő körülmények - katonaság, börtön, egy férj, aki kihajigálja a szertehagyott cuccokat, utánuk meg a rányit... stb
Nem egyszerű dolog ez, idő kell hozzá, meg feltételek.
Meg lehetne persze gyorsítani a folyamatokat, de ameddig egy cigány bölcsődéjébe nem jut elegendő pénz, addig bizony a dolog majdnem kilátástalan.


Névtelen írta...

Talán példát kéne mutatni,az itt hozzászólók között is biztos van olyan akinek a nagy a lakása,vagy van olyan jó állapotban lévő melléképület,amelybe beköltözhetne olyan cigány család aki egy összetákolt putriban él.Jó példát látván biztos javulna a cigány lakosság hozzáállása,látnák,hogy a többségi társadalom szeretettel veszi körül.Nekem,ha módomban állna én megtenném,mert sajnálom a nyomorgó,kiszolgáltatott embereket.

PuPu írta...

Lakásgazdálkodó névtelennek:
És mit szólnál ahhoz, ha olyan társadalomban élnél, ahol a szegényember önmaga is képes lenne megoldani lakása fenntartását?
Mert emberileg bizonyára van sokezer cigánycsalád, akivel jobban járnánk, mintha veled költöznénk össze - a cigánynak ugyanis csak a bőre sötét, te meg, ugye, úgy vagy sötét, ahogy vagy...
:O)))))

Névtelen írta...

Drága Pupuka!
Igazán befogadhatnál a kacsalábon forgó palotádba egy-két cigány családot vagy 150 gyermekkel. S ha adtál már koldúsnak pénzt, akkor pofázzál. Épp most baszta át a gyermekemet egy cigány 150 ezer forinttal. Tudod, mert a gyermekemet becsületesen neveltem, ezért tudták átverni. De mondhatnám, hogy engem meg szeptemberben vert át a rohadék zsidó, igaz nem ilyen nagy összeggel. De tudd meg, azért utálják nálunk, Magyarországon a zsidókat meg a cigányokat, mert rohadék állat mind a kettő,mind belőlünk él. Ilyen undorító férgeket még a föld nem hordott a hátán. S tudom te is zsidó vagy és nem is vagy különb, mint általánosságban e fajok.

kekec/éva írta...

http://egyenlito.blog.hu/2012/06/10/erdos_virag_en_vetkem

Névtelen írta...

Ha a zsidók nem privatizálták volna el az ország vagyonát, akkor a cigányok most jobban élnének, lenne munkájuk és nem kellene lopniuk annyit. Köszönd meg a zsidó demokratáidnak. Tudod a gyurcsányféléknek, stb..... A véleményem a cigányokról és zsidókról, hogy élősködők, semmirekellők, vérszívók. Tolvajfajta mindkettő.Bár ezt blogger is tudja, hiába állítja, hogy sváb.A rokonsága nyüzsög a zsidóktól, tán még cigány is van benne.

D. Elemér írta...

Kedves Pu PU
ki volt Plakátolva Bécsben is a Cosmos kirakatban NE LOPJ MAGYAR
ezek tények csak azért Írom mert a Kollegium Hungaricum a holland str Wien ott nyomtam az ipart

kedves Farkasné az HOGY WIEN magának írtam láássa e drága milyen helyesen írok aprópó nem viszket amugy valahol szoljon üdv Eli


NÉVTELENEK
Hol volt TE neked 150 ezer ft od na tudod kit etesél
még 150ezr nem 150ft
Csöves miska azt is a blahán tarháltad össze

Névtelen írta...

Most kiderült,hogy szépen hangzik és nagy empátiát sejtet a szegény cigányok sorsát ecsetelő írás,de a segítség az már nem olyan fontos.Számomra ezzel világossá vált,hogy a nagy sajnálkozók nincsenek is olyan jó véleménnyel a cigányokról. Én nem sértegettem senkit és aljas embernek tartom azt aki ismeretlenül sérteget olyan embert aki javaslatot esz egy problémára.Válasz nem érdekel,mert vitatkozni csak emberrel,emberi hangnemben szoktam.

D. Elemér írta...

Névtelen
Téged mindenki Átver
Balek !! Még 150 ezer persze Ja rögtön el is hittem..
De Ha véletlenül azért dolgozni támadna kedved csendben leülné te is egy sarokba és várnál amíg elmúlik.

Ha te BECSÜLETES ember volnál MEG TANULT ilyet nem is írnál
Ennyi
le lehet vonni a konzekvenciát

Névtelen írta...

Bécsben sem a magyar lop, hanem a zsidó és a cigány, mint ti.

Névtelen írta...

Orbán Viktor lefújt benneteket élősködőket egy kis rovarirtóval,s most itt tocsogtok kínlódva pupu szennylapján.

D. Elemér írta...

DE azért tégedet ki engedtek az Tarhálásért Előzetesből jó van pubikám
szóljál töki Viszek egy 500 ast
kannás bora elég lesz
Este menj be valamelyik hajléktalan szálóra meg ne FÁZ Töki hideg lesz este
Látod milyen vagyok hozzád
nem jó itt semmi kérem szépen Segítne az ember itt van tessék
Még hogy lopni jártam Bécsbe
Ezek Mindig a KÁROMAT kivánják feszt a KÁROM kéne nekik
Nem értem tanácstalan vagyok

D. Elemér írta...

Becsületes Ember
az FEL VÁLLALJA A NEVÉT
szerintem
de lehet hogy tévedek lehet hogy van olyan vezeték név hogy Névtelen Arzén
ki tudja
te becsületes vagy nincs is te veled semmi gond Töki csak az baj hogy már rég ganéjoztak ki alólad rendesen
én szeretek társalogni közben nagyokat nevettek amikor már csak becsmérelni tudnak mert nincs más érv akkor nem szabad a szintjükre le menni
Pedig én csak egy Hidegburkolo vagyok..ez van a tények azok makacs dolgok

morzsi írta...

Kedves Pupu!
Helyben vagyunk... A kommentek végén csak bejött az, amit gondoltál, - hogy ezt az országot "szétlopják" a zsidók, meg a cigányok... Az, hogy a miniszterek között, a három legmagasabb "közjogi méltóság" között véletlenül sincs cigány/zsidó az nem zavarja őket.
Csak bűnbak legyen valaki, az a fontos. Mindegy ki, - ukrán, román, cigány, - csak lehessen gyűlölködni, kudarcot áthárítani.

Ha nem vettek fel az egyetemre, mert kevés pontot szereztem, akkor a zsidó orvos fia vette el a helyet előlem.
Ha a piacon véletlenül kiejtettem a pénztárcámat, akkor azt biztosan cigány lopta el.
Mond, - ennek sosem lesz itt vége?

Névtelen írta...

Vén elmebeteg, agyérelmeszesedésben szenvedő cigányok, zsidók, akiknél már csak fél 6 van, ezek vagytok.

Névtelen írta...

biza, ezt az országot valóban a zsidók és a cigányok lopták szét. De különösen s zsidók között sok a "más", így hát le is szophatjátok egymást,

hello írta...

Kedves Morzsi, úgy tűnik, soha - gyűlölködni ugyanis kevésbé strapás, és sokkal jobban megy zsigerből, mint gondolkodni.
Pont erre a sajnos sokakban meglévő alantas ösztönre játszanak rá sikerrel ezekkel a rasszista, antiszemita szövegekkel mételyező újnácik.
Akikből lám, még ide is jut.

Ennek az országnak a múlt századi tragédia nem volt elég, vannak, akik repetára vágynak. És nincs, aki megállítsa őket, mert az erre hivatott kormánynak az ő szavazatukra is szüksége van, ezért békén hagyja őket.


D. Elemér írta...

én cigány vagyok
a feleségem meg zsidó ez van Én Szeretem Magyarországot és én is magyarnak érzem magam ez az én HAZÁM szeretem az embereket
MI NÉVTELEN az már nálad ki üti a biztositékot a klaviaturát össze ne törd pedig én így érzem Töki
nem lehet mindenki Faj tiszta magyar!! mint te azért pár nagy magyarnak levetítenék a család fáját Riva sirva fakadna egyből
az a lényeg ki Milyen ember mindig is azt kell nézni származás nem számít é
van egy Ismerősőm az is cigány és a felesége az Szudáni afrikai nagyon szép korom fekete hölgy.
és mikor jön haza a kisfia a suliból este a többiekkel, a sötét utcában .egyből meg ismeri a fiát beceneve ördögöcske
mondja is jaj ott jön már kisördögöcske mert csak az a fehér szép foga világit neki messziről megismeri egyből ...
viszlát szép estét PU PU

Névtelen írta...

Ó kedves PUPU! Játszod itt az eszedet, s hogy te milyen erkölcsös vagy. S közben kórházigazgatónő feleségeden keresztül - akit persze Viktorék jól seggberúgtak, hogy csak úgy kullogott ki hőn szeretett kórházából - s persze az akkori önkormányzaton keresztül "vittetek" baráti alapon mindenféle támogatást a betegszállító cégednek, stb,stb.Ha lett volna erkölcsi érzéketek, akkor nem tettétek volna. De csak harácsoltatok és harácsoltatok.Anyagi jólétedet, s hogy itt irkafirkálsz mindenféle okádékot össze, ezért teheted meg. Majdnem, mintha ti is privatizáltatok volna. Csak egyszer érne utol téged is egy cigány!Vagy szeretett lányka unokáidat. Majd másként ugatnál.

Névtelen írta...

D elemér, ha cigány vagy akkor cigány vagy, a feleséged pedig ha zsidó, akkor zsidó, a magyar pedig magyar és te nem lehetsz az, legfeljebb MaGYARORSZÁGON ÉLSZ.hOGY TE MIT ÉRZEL AZ EGY DOLOG, S HOGY MIT GONDOLNAK RÓLAD, AZ MEG EGY MÁSIK DOLOG.
aBBA MEG MÁR ROSSZ BELEGONDOLNI IS, HOGY CIGÁNYZSIDÓ. hÚ OTT AZTÁN MINDEN MÁSOKAT LEHÚZŐ TULAJDONSÁG ÖSSZEJÖN A LESZÁRMAKZOTTAKNÁL.,

moose írta...

Vajon tudja-e az az ember, akiből ennyi szenny és gyűlölet föcsög ki gátlástalanul, hogy önmagáról készített beszédes, "önutálat-fényképet"!

Aki ennyire gyűlöl valakit,… ismeretlenül,... csak azért mert ilyen-vagy olyan nemzetiségű, vallású,etnikumú, az önmagával nincs rendben!

Önmagával elégedetlen, a saját tehetetlenségét, tehetségtelenségét, testi-lelki nyomorúságát üvölti szét, ahol csak teheti, megkönnyebülést remélve,… valószínűleg segítségre szorulna,… de annyi benne a gyűlölet önmaga iránt, hogy már a "túladagolás" sem segít!

Sajnálom, de ez így látszik kívülről!



Cereus írta...

Kedves PuPu!
Jobboldali Orbán fanok rászabadultak a blogora! Az is lehet, hogy jó pénzért rászabadították! Nem tudatos meggyőződésből ír vagy vitatkozik mert arra úgylátszik teljességgel képtelen. Az nem megy neki. Az ő szintjén csak az értelmetlen gyalázkodás, ad neki erőt, és rasszizmus ami kifejeződik iddentitásában. Pedig ő is magyar! Azt viszont tudom, hogy nem a jobbik fajtából való! Kései honfoglaló aki még nem tette magáévá az európai kultúrát...

NÉVTELEN írta...

Tudod, kedves névtelen, a cigányokat, a rendszer olyan elemi lökték oda, ahol vannak, min te.
Ők is csak azt hozták magukkal , amit otthon tanultak. Nem tehetnek róla.
Sajnos, te is csak azt hoztad amit otthon tanultál. a külömbség, hogy nekik szüleik is voltak, neked valószinű, hogy nem, mivel "MEGÖLTED ŐKET, HOGY RÉSZT VEHESS AZ ÁRVÁK VACSORÁJÁN".
Tudod a cigányok,, ha esélyt kapnának, tudnának bizonyítani. Te sajnos nem, mert képtelen vagy a fejlődésre, mivel a fejed a seggedből nőtt ki, mivel ott jó meleg van. Így sajnos mindíg a saját fejedre ejted amit nem kéne, de errő sajnos te tehetsz.
Veled szemben én is maradok NÉVTELEN. Én viszont csupa nagy betúvel.
NÉVTELEN

PuPu írta...

Átvert lúzernek, akinek a gyerekét is átverték (15:17) :
Gondoltál már rá, hogy gyermeked szomorú állapota esetleg átörökítés útján állt elő?
Tanácsoild neki, hogy okos lányt keressen párnak, nehogy az unokáid is rád hasonlítsanak!
:)

PuPu írta...

Zsidózó névtelennek:
Tévedsz, én tiszta vérvonalú piréz vagyok tezsvír, te engemet ne hozzál hírbe, meg ne hohmecolj itten, hijába akarsz sukár csávó lenni, hiába vakerolsz itten, csak buta goj maracc!
:)

rézevőfiamór írta...

Pupu!
esetleg IP alapon letilthatnál néhány prokariótát.

Kaláris írta...

Atyavilág, mi történt itt! Nem jártam erre pár hete. Ez olyan csendes, rendes, majdhogynem unalmas hely volt...(Nem úgy értettem...)) Most meg micsoda fékevesztett indulatok...Várható volt egyébként. Rohamosan szegényedik a középréteg is. Kínlódik, bűnbakot keres, vért kíván. De miért a cigány és a zsidó a bűnös megint és újra? Feljebb, feljebb barátaim, ott vannak a bűnösök...Ott, abban a kupolás házban. Talán meg kellene indulni...

Neked5 írta...

Kalárisnak:
Ilyen pontosan, precízen megfogalmazni a lényeget.. Ebben a néhány mondatban minden benne van. Egyetértek és gratulálok!

Névtelen írta...

"tiszta vérvonalú piréz?" TALÁN PÉNISZ?

özv. Borvirágos Farkasné írta...

Kedves D. Elemér!
Szolgalmáért nyert egy Cumi Manyi ticket jegyet. 2013. december 31-ig váltsa be, mert jövőre már nem lesz érvényes, lejár a szavatossága!
Egyébként különleges nyereménye választható angol-spanyol-eszperente bonusz specialitással lett tökéletesítve :-)
özv. Borvirágos Farkasné Amál néni

tákulafityulafitty írta...

http://konyv-ujsag.zsibvasar.hu/tortenelem/okor/roma-a-muveltseg-abeceje-3-4759008.html

:-)))

Névtelen írta...



GYERMEKEM LÁNY, AKIT ÁTVERTEK, DE KERESZTEZNI FOGOM EGY ZSIDÓ-CIGÁNY FÉRFIVAL, HOGY AZ UNOKÁIM OKOS, RAVASZ, MINDEN HÁJJAL MEGKENT LEGYENM MINT IGEN TISZTELT PUPU!

hello írta...

Lám, aki szerint a magyar állampolgár cigány és zsidó nem lehet magyar, a magát színmagyarnak tartó gőgjében még a magyar nyelv egyes- és többesszám elemi egyeztetési szabályával SINCS tisztában!

ToTTI írta...

névtelenek
az Agy daganatot te is kihordat lábon TE SENKI SZARKUPAC
Anyád Gyereket Várt oszt TE jöttél
VADPARASZT

Kismaci írta...

Vajon honnan a csudából tudják meg ezek az agyilag nem teljesen topon lévő szerencsétlenek (akiknél biztos jobban preferálnék lakótársnak egy cigány családot), hogy pont itt készült egy cigánysággal foglalkozó írás?

Olyan nagyon okosak. Volt családjuk, vélhetően szerető szüleik, vélhetően nem közösítették ki őket, hírből sem ismerik azt a fajta szegénységet, amit a végeken élő cigányok élnek meg, az egészről dunsztjuk sincs.

Viszont lúzerek. Ha semmi másban nem lúzerek és nyomorultak, hát gondolati síkon mindenképpen. Senki nem olyan szegény, mint ezek az egyedek.

Nincs olyan embercsoport, akit jobban megvetnék és mélységesen lenéznék, mint a nácik, a rasszisták, az antiszemiták, a szittyáskodó, magyarkodó jobbos pojácák, akik bár tiltakoznak a multik ellen, de multik termékét van pofájuk használni (pl.: mobiltelefon, autó, KFC, Tesco - ugye, Vona, stb.), magyarkodnak, de magyarabbnak tartják magukat másnál (mire fel - bőrszín?!), hiteltelenek, álszentek.

Egy féregre is jobban fel lehet nézni. Szerintem. Nullák, semmik.

Fogalmam sincs, honnan csúsztak-másztak ide, honnan tudták. PuPu, te tudod?

Névtelen írta...

Cigány vagy zsidó, mindegy. mindegyik útálni való.Hogy én hogy utálom őket, nincs rá szó.

PuPu írta...

Cigány/zsidóutálónak:
Tudod, ez azért van, mert te egy gyenge , éretéktelen senki vagy, aki ilyen módon akar valaki lenni.
Nem akarlak elkeseríteni, de még így sem fog sikerülni, maradsz, amilyen vagy, ha cigány jön veled szemben, átmész a másik járdára, mert egy beszari fax vagy, ha zsidóval beszélsz és véletlenül felismered benne a zsidót, akkor meg elönt az intellektuális kisebbrendűségi érzés, megjegyzem általában joggal.
Lássuk be: ostoba vagy.
talán próbálj meg tanulni...
:O)))))

kekec/éva írta...

Annak, aki nem nyit meg idegen linket
(meg egyébként is hadd okuljanak a névtelen niemand-ok)
Én vétkem

Hagytam, hogy kapásból hülyére vegyétek,
hagytam, hogy tettleg is helyére tegyétek,
hagytam, hogy ne legyen mázlija juszt se,
hagytam, hogy ne érje el még a buszt se,

hagytam, hogy pokollá tegyék az életét,
hagytam, hogy röhögve kérjék a bérletét,
hagytam, hogy bagóért szopja a rezet,
hagytam, hogy ne fogjatok vele kezet,

hagytam, hogy piti kis vétkekért szívassák,
hagytam, hogy ne derüljön ki az igazság,
hagytam, hogy beszálljon apuka cége,
hagytam, hogy ok nélkül rakják a „c"-be,

hagytam, hogy vergődés legyen a suli,
hagytam, hogy kibukni legyen a buli,
fejvesztve fusson a Kultúra Házából,
hagytam, hogy kitessékeljék a plázából,

hagytam, hogy ráálljon, ne nagyon szarozzon,
hagytam, hogy félpénzért, feketén falazzon,
hagytam, hogy fogdossák buzgón a fenekét,
hagytam, hogy sokallják sokan a gyerekét,

hagytam, hogy tojjon a fészküket rakókra,
hagytam, hogy fújjon a többségi tahókra,
hagytam, hogy Budáig fusson egy kérvénnyel,
hagytam, hogy gazdagabb legyen egy élménnyel,

hagytam, hogy ne legyen gyógyír a bajára,
hagytam, hogy ne jusson gázra, se kajára,
hagytam, hogy ne teremjen a föld eleget,
hagytam, hogy lopnia kelljen a meleget,

hagytam, hogy ne legyen kéznél a zsepije,
mikor a kisboltban tör rá a depije,
hagytam, hogy kihulljon végleg a rostán,
amikor palávert csinál a postán,

hagytam, hogy kibukjon, hagytam, hogy elázzon,
hagytam, hogy retardált náciktól parázzon,
hagytam, hogy hiába legyen a pánik,
hagytam, hogy ne felejtődjön el máig,

hagytam, hogy köpködve szidják az urát is,
hagytam, hogy lemossa csendben a csulát is,
hagytam, hogy szorongjon nappal és éjjel,

hagytam, hogy emiatt menjenek széjjel,

hagytam, hogy hibát a hibára halmozzon,
hagytam, hogy üljön a seggén és malmozzon,
hagytam, hogy börleszkké legyen a bánat,
hagytam, hogy bringával hajtson a fának,

hagytam, hogy ne játsszon érdemi szerepet,
hagytam, hogy ne legyen bennetek szeretet,
hagytam, hogy krumpliban mérjék a segélyét,
hagytam, hogy félvállról vegyék a fekélyét,

hagytam, hogy ne legyen alku a kaszásnál,
hagytam, hogy ne legyen jobb hecc a baszásnál,
hagytam, hogy jöjjön az utolsó ítélet,
hagytam, hogy röhejbe fúljon a hitélet,

hagytam, hogy ne vágyjon más hókuszpókuszra,
reggel egy felesre, este a Fókuszra,
hagytam, hogy ne legyen dolga, se tébéje,
hagytam, hogy romokban álljon a tévéje,

hagytam, hogy horrorrá legyen a valóság,
hagytam, hogy ne legyen számára tanulság,
hagytam, hogy diadalt üljön az enyészet,
hagytam, hogy hagyja a francba az egészet,

hagytam, hogy ne tudja, ne lássa, ne értse,
hagytam, hogy ne fogja fel még a felét se,
hagytam, hogy ő legyen most is a lúzer,
aki a legeslegelsők közt húz el,

hagytam, hogy nyűg legyen kint is és idegen,
s épp olyan hazátlan jöttment, mint idebenn,
hagytam, hogy hadd higgye, ami volt, köddé lett,
bárhogy is kezdődött annó a történet,

én viszont ott voltam, van róla papírom,
fura, de van ez a heppem, hogy megírom,
ott álltam, pénztárca, mobil a zsebbe',
bedugtam tövig az ujjam a sebbe,

láthattam, láttam is mindent és mégis:
hagytam, hogy hagyjátok, hadd hagyjam én is,
én vétkem, én vétkem, én igen nagy —,
hagytam, hogy így legyen, de te ne hagyd.

Névtelen írta...

ekszvájzed üzeni:

Nyomorék lelkű vén szörnyeteg vagy te is, aki minden épkézláb ok nélül gyűlölöd ezt a fajtád által szerencsétlenné tett országot és nemzetét. Nagyon jól tudod, ÉRZED te is, meg a hozzád hasonlóak is, vén bolsik, vagy új romkocsmások, hogy A VALÓSÁGBAN mit tesznek a cigányok, és azt is, hogy éppen ezért szereted / szeretitek őket. S ugyanazt a hatalmat szolgálod közben, mint az ország első cigány miniszterelnöke is. Jól hallottam, hogy anno te egy munkásőr voltál, azaz a 3/3-asok mellett az elmúlt rendszer legaljasabb szolgálóinak egyike? Olvastam a hozzászólásaidat már anno a polidilin is, akkor se voltál emberségesebb a magyar nép iránt, hát most se csalódtam akkorát, de hogy tényleg hogy lehet ennyire gyűlölni azt a népet, amelyet az imádott cigányaid a magadfélék felbíztatására taposnak és rúgnak, piszkolnak és aláznak össze, nap mint nap, azt már talán csak a megmondóembereid által beléd csepegtetett fanatizmus tudja megmagyarázni.

PuPu írta...

A rasszista, ostoba hozzászólásokat azért nem takarítottam ki, mert szeretném, ha mindenki látná, hogy milyen országban élünk.
Hát, nem dobja fel éppen az embert, és csak az vigasztal, hogy a rasszisták unokáit cigánylegények veszik el és cigánylányokat fognak feleségül venni - de az is lehet, hogy addigra a déli nyitás is meghozza gyümölcsét...
Tanulságos a reakció egy teljességgel nyugodt hangnemben megírt, szerintem tárgyilagos cikkre...
Tanulnunk kellene belőle...
:O)))

Tüske Zsófia írta...

igaziból csak egyetlen dologra lennék kíváncsi, hogy a magyarkodók családfájában hány másik nemzet képviselteti magát.... gyanítom, hogy ahány régi mszmp tag vagy leszármazottja igazolt át az úrinak hitt jobboldalra.

Unknown írta...

István!!
Ez annyira ül, hogy innéttől én írtam !! :D
Névtelennek..
Herczegem.. A százas szög hozzád képest nyomtatott áramkör. Bekéne iratkoznod a hét-nyócra.. Estin..
persze, csak akkor, hamár elmúltál tizenhat...