2016. március 11., péntek

POFÁTLANOK

Azt szokták mondani, hogy sokan pisilnek bele az úszómedencébe, de a trambulinról belepisilni, azért a pofátlanság minősített esete.
Van a műugrásnak olyan változata is, melyben két versenyző szinkronban mozogva hajtja végre a gyakorlatot, ezért sem volt különösebben meglepő, hogy a minap Polt Péter és Matolcsy közösen adták elő a gyakorlatot: "trambulinról pisilünk a pofátokba" címmel.
Matolcsyt feljelentették az MNB alapítányaival kapcsolatban, vádat ellene az ügyészségnek illene emelni, erre ezek (kis "e"-vel...) odaállnak együtt ebédelgetni, borozgatni, munkaebéd címen.
Ha hivatalos ügyeket tárgyalnak, hát tegyék azt a legfőbb ügyész hivatali helyiségében, az eljárás formális szabályait betartva.

Olyat se nagyon hallott még a világ, hogy az ügyész borozgatás közben hallgassa meg a feljelentőt - olyan feljelentőt meg végképp nem, aki ellen feljelentést tettek, éppen az ő hivatalánál.


Ebből egy dolog biztosan következik: annyira senki vagy, hogy egyszerűen nem érdemes előtted még a régebben kötelező színjátékot sem előadni, ha úgy tetszik, beszélő szerszám vagy, aki előtt nyugodtan megdughatják meztelen feleségüket vagy a barátnőjüket, esetleg egyszerre a kettőt, mert előtted még szégyellni se kell magukat.
Hogy az eset még szaftosabb legyen, a legfőbb ügyész felesége a jegybank-elnök beosztottja, és ne legyenek kétségeid afelől, hogy ez az útvonal igencsak alkalmas a hála kifejezésére, ha a legfőbb ügyész apróbb jogszabálysértések (a Parlament épületének eladása, stb..) esetén félrenézne.
Lehet, Matolcsy csak meg akarta mutatni, hogy lehet feltünésmentesen félrenézni.
Hogy a közpénz meddig közpénz, azt végsősoron a Legmagasztosabb dönti el, Matolcsy meg azt csinál, amit megengednek neki, ilyan magas beosztásban levő strómanja még úgyse volt Orbánnak.
Mindenesetre a közpénz magánosítása szintúgy trambulin-esélyes attrakció, idáig legalább kerestek valami mondvacsinált jogcímet, de ma már arra sincs szükség.

Úgy dobnak oda például Csányinak vissza nem térítendő milliárdokat, hogy eszükbe se jut indokolni - te meg azt a gyóyszert váltsd ki, amire fussa, ugye...
Az élet más területein ugyanez megy.


Ékes példa erre Százlábú Rasi szerepeltetése az idegenforgalom felvirágoztatása területén.
Képzett idegenforgalmi szakértő, emlékszem, hogy annak idején Orbán egy villás fűzfaággal kódorgott a felcsúti libalegelőn, azzal keresett forrást ennek a beképzelt libának a  taníttatásához, merthogy a miniszterelnöki jövedelemből nemigen futhatta a tandíjra.
Hogy ez nem éppen az esélyegyenlőségről szól?
Kit érdekel, minek is dugdosná a vagyont, hiszen a főhercegi majorságot se titkolta. legfeljebb nem reklámozta.
Mint ahogy a vejkó által megszerzett kastélyt sem, de hát mi köze is lenne hozzá?
Ma már nem kell dugdosnia a vagyongyarapodást, nyíltan lehet lopni, közben az állami agyont úgy osztiogatni a csókosoknak, hogy senkinek szeme se rebben.



Ha valaki megkérdezné, hogy hogy jutottunk idáig, hát nem lenne erre egyszerű a válasz.
Anno az átkosban ilyenre példa sem, de még kísérlet se nagyon akadt, a társadalom erkölcsi érzéke is ép volt.
Ma legfeljebb arra futja, hogyha valaki nem lop, azt hülyének nézzék.
Matolcsy, Rogán, Lázár , Gíró-Szász - midahányan ott táncolnaka a nyagy társadalmi húsoskondér körül, és amikor csak lehet, két marokkal szednek ki maguknak belőle.
Régebben, ha valaki lopta a közvagyont, legalább úgy csinált, mintha szégyellné magát, ma meg a lopás bizonyos állami hivatalok viselőinél olyan, mint a munka Rákosi idején: becsület és dicsőség dolga.
Ha valaki azt gondolja, hogy ezektől a lopott holmit a jogállam klasszikus módszereivel vissza lehet majd venni, hát nagyon téved.
Ez a kor Magyarország életében rendkívüli, az alkalmazott módszerek sem szokványosak, ezért majd a vagyon visszaszerzésénél sem lehet szokványos módszereket alkalmazni.
Nem kell ettől visszariadni, nem kell finnyáskodni, a lopott holmit akár erőszakkal is vissza kell majd venni, hiszen az téged, gyermekeid, unokáid illeti.
Csak az a baj, hogy ez majd megint hoz úgy tíz-húszezer sértett embert, akik meg lesznek győződve arról, hogy amihez hozzájutottak, azt tisztességes úton szerezték, hiszen a "szerzésnek" nálunk nagy hagyományai vannak. 



Az ország ma kussol.
Nem túl hangosak az ellenzéki pártok sem, nem ágál az egyház a "ne lopj" parancsolatának napi megszegése miatt, nem háborog még az sem, akinek az életén túl már semmi egyéb veszítenivalója sincs.
Szomorú ország ez.

Kár volt Kertész Ákost engedni elmenni, legalább egy okosat már mondott, hátha mondott volna még többet is?
A legfelháborító, hogy ez a mértéktelen pofátlanság sem háborít fel már senkit, a társadalom szinte már természetesnek veszi.



Pedig nem az, elhihetitek...

:O)))

17 megjegyzés:

Promenad írta...

Biztosan csak halaszthatatlan nyomozási cselekményröl lehetett szó :)

Úzbence írta...

Good night jogálam!Ez valóban a pofátlanságcsimborasszója!Matolcsy ügyesen tálalta "remek" ötletét először Orbánnak, "tiszteletét" tette Ádernél is. De hogy ilyen nyíltan-fotókkal dokumentálva-kvaterkázik PP-rel is,attól már felmegy a pumpa mindenkiben.És ország-világ láthatja Matolcsy önelégült arckifejezését,tökéletesen biztos benne,hogy sikerül a titkosítást elérnie.Ezek után csak költői kérdés marad:Közpénz maradhat-e a közpénz?Kíváncsian várom az Alkotmánybíróság döntését!

csakafidesz? írta...

Mindehhez álljon itt egy friss hír:
A REPUBLIKON Intézet legújabb "spekulációja" szerint az ország szavazóképes lakosságának 49%-a a Fideszt támogatja.
Van aki ezt még elhiszi? Nagyon meg lennék lepve, ha valaki egyszer ennek valóságtartalmát meggyőző módon bizonyítani is tudná.
Addig ez sem több manipulatív néphülyítésnél.
Tényleg nem ártana már felébredni!

MoonRiver írta...

Hihi," száz lábon álló Rasi"...ez nagyon jó! Egyet mégis köszönhetünk ennek az agyalágyult bandának és a birka népnek, a szarkasztikus humorodat: Köszi

Úzbence írta...

Ennyit még nem ütöttem mellé,mint a fenti írásomban.Mentségemre szolgáljon,hogy nagyon felidegesítettem magam. Természetesen ÁLLAM,persze lehet,hogy tudat alatt arra gondoltam,már csak egy lábon áll.

Donáto írta...

Minden hír összeállításban látható volt a napokban egy kép, ahol is Kosztor Sándorné (alias Repülős Gizi) bilincsben, rabszíjon látható.
Az öreg, 90! éves néni lopni akart - ugyanis ehhez ért csak, - de rajta vesztett.

Egy másik kép, csak a képzeletemben van, mert ilyen nem készült, nevezetesen, hogy M. Dezső (aljas Matyi Dezső vállalkozó) aki támogatta a pécsi futballt, de cégbirodalma az Alexandra csődbe ment. Ahogy miatta csődbe jutott több tucat magyar könyvkiadó is, akik bizományba szállították az elkészült új könyveket, de most már sem pénzt nem fognak látni, sem az általuk készített könyveket sem. A kár milliárdokban mérhető!...
A tönkre ment cégek az alkalmazottaikat kénytelen voltak elbocsátani.
M. Dezsőről nem készült fénykép, - ő szabadon grasszálhat az utcán, mintha semmi nem történt volna.

Az eszem megáll és ácsorog.

Névtelen írta...

mi van teveember?
.
kezdesz nem kicsit radikális lenni, olyan,amit oly annyira leszóltál te, meg az okos haverjaid, mikor a
.
Radikális Demokraták programját
.
először közzétettem itt, e helyt.
idézlek hogy tudd miről beszélsz s beszélek én évek óta neked, meg másoknak!
.
„Ez a kor Magyarország életében rendkívüli, az alkalmazott módszerek sem szokványosak, ezért majd a vagyon visszaszerzésénél sem lehet szokványos módszereket alkalmazni.
Nem kell ettől visszariadni, nem kell finnyáskodni, a lopott holmit akár erőszakkal is vissza kell majd venni, hiszen az téged, gyermekeid, unokáid illeti.”
.
ideteszem a
.
Radikális demokraták programjának ide vonatkozó részét is:
.
„a demokrácia, jogállam helyreállítása, újbóli létrehozása, illetve az orbáni diktatúra felszámolása, s annak létrehozói, támogatói, pénzelői, működtetői teljes körű, és végleges elszámoltatása, felelősségre vonása meg nem történik. „
illetve,
„a jelenlegi orbáni diktatúra egyetlen képviselője, támogatója, tagja, szervezeteinek tagja, segítője, támogatója nem vehet részt. a közéletből, az állami, állami vállalati szerepvállalásból örökre, végérvényesen ki kell őket zárni.
akiket kell, lehet, s lehetőség van rá elzárásos büntetésre kell ítélni, akik elmenekültek az országból – sok lesz ilyen – azokat fel kell kutatni, hazahozni, s bíróság elé kell állítani.
amennyiben célszerű, akkor az általuk hozott, akár visszamenőlegesen alkalmazott törvényeket kell alkalmazni rájuk nézve. a teljes körű vagyonelkobzás - az elmentett vagyonok is, melyek strómanok, leszármazottak, rokonok kezén vannak – meg kell történjen.”
.
nem lehetne, hogy azt a fene nagy büszkeségeteket félretegyétek, s elkezdjünk végre érdemben is cselekedni?
radikalisdemokratakkukacszabadpostaponthu
ide kell írni
abramovics voltam, s vagyok

nemóvatos írta...

Tegnap fenn voltam a várban. Megnéztem azt a bizonyos Úri utcai házat, végigmentem az Attila útra vezető alagút nyomvonala felett, majd a régi városházához vezetett az utam, ahol a (M. Lőrinc érdekeltségébe tartozó, XIX. századi alapítású) Magyar Építők Zrt. kivitelezésében folyik Matolcsy egyik lázálmának beruházása.
Eszembe jutott egy még az "átkosban" szokásos mondás, jóllehet aktualizált formában:
MIÉNK AZ ORSZÁG, NEKÜNK ÉPÍTITEK (a mi pénzünkből).
De rögtön utána az is:
VAN-E, LESZ-E VALAKI, AKI A LISTÁT ÍRJA ARRÓL, AMIT VISSZA IS KELL VENNÜNK?
Talán abramovics?
A szép idő ellenére nem voltam vidám és Tevénk mai írásától sem lettem az.
Persze nem az írója miatt.

Kibic37 írta...

És még mi mondtuk sajnálattal vegyes lenézéeesel a 80-as években, hogy "a puliszka nem robban".
Ez jutott eszembe a Horn "Feri ezek téged küldtek el a 3,14 csába" Gábor nevével fémjelzett RUBIKON állítólagos felmérése kapcsán. Tényleg, lassan már hozzászólni sincs kedvem, annyira hányingerkeltő ez az egész katyvasz, amibe ez az ország sűllyed.

@Moon River
Pupu már néhány héttel ezelőtt már komoly terheléspróbának vetette alá rekeszizmomat, amikor egy képzeletbeli fideszes projekt kapcsán Rasi százlábúvá történő átalakítását vizionálta. Úgy látszik, a projekt halad a megvalósítás felé...

OFF

Egyébként kedves Hold Folyó, engedj meg nekem egy személyes kérdést: Ha nicked nem a közismert lírai zeneszámhoz/dalhoz kapcsolódik, kérdésem felejtős, és máris exit comment.
Ha viszont azzal kapcsolatos, érdekelne melyik feldolgozás ill. melyik előadó adta az ihletet? Frank Sinatra? Audrey Hepburn? Esetleg Louis Armstrong? Nekem bármely hallgatása kedves ifjúkori emlékeket idéz, amelyek Ray Conniff egy korai mono felvételéhez kapcsolódnak. A YouTube-on már csak egy későbbi felvételt találtam, ami hangulatában ugyanaz, de a zongorájuk időközben lehangolódott. Kár érte! Szinte hihetelen, hogy így kiment a felvétel...

ON

Unknown írta...



régóta skandálom : AZ A valami ami a zászlajára a SZÁMONKÉRÉST tűzi / úgy, hogy hitelesen !!!/ BIZTOS NYERŐ 2018-ban..

sajnos - talán nem véletlenül - az ellenzék HALLGAT :(((

mavtelep írta...

béla sperla
"HALLGAT"...mert életbevágóan fontos az időzítés, azaz nem engedhetik meg maguknak, hogy még a választások előtt felkoncolják őket. Szerintem.
Szervusztok, jó estét !

nemóvatos írta...

Szerintem a koncolás nem időzítésfüggő.
Hiteles-e vagy? Ha az akkor mire vársz, ha nem akkor 18-ig leszel-e és elhiszik-e?
Mert előbb-utóbb nem csak Pató Pál fog hitelért folyamodni.
Bocs a képzavarért!
Szevasztok, jó reggelt!

Wolk írta...

névtelen abramovics,
Mielőbb vedd fel a kapcsolatot a radikális szociális munkásokkal. Ajánlom figyelmedbe Ferencz Norbert diplomamunkáját amely tartalmazza a bajok gyökerét és részben megoldást is kínál azokra.

„Ami magyarázatra szorul, az nem az a tény, hogy az éhes ember lop vagy a kizsákmányolt ember sztrájkol, hanem az, hogy az éhezők többsége miért nem lop és a kizsákmányoltak többsége miért nem sztrájkol.” (Wilhelm Reich)

"....miért is lenne szükség segélyezésre és az egyéb megszámlálhatatlan szociálpolitikai intézkedésre? Hacsak, nem azt szolgálják, hogy a társadalom kizsákmányolt és hatalomnélküli tagjai nehogy maguk szerezzenek érvényt valódi szükségleteiknek, azok kárára, akiknek köszönhetik elnyomott létüket?"

Wolk írta...

Itt találtam rá az abramovics programra.

NewTiborc írta...

Megtehetik Kedveseim!
Amig az un. ellenzéknek - MSZP,Shiffer,stb - a fő ellensége a DK és a Gyurcsány, addig nagy ívben tojnak az ellenzék véleményére és a jogállamiságra. Ennek a mafla rövidlátó társaságnak nagy finesszel mindig bedobnak valami hülyeséget, aminek a vége mindig a marakodás. Nem nevetséges, hogy itt röpködnek a magaslabdák és nem ütik le? Ha véletlenül valamelyikre rárepülnek, akkor meg ott lyukadnak ki, hogy ennek is a Gyurcsány az oka. Ha meg a DK vet fel valamit - lehet tök igaza - akkor meg prüszkölnek és véletlenül sem támogatják. Tökéletesen alkalmatlanok a politikára, valahol máshol lenne a helyük. Itt van pl. az új vadászati törvény, jól hülyére vették a földtulajdonosokat. Gőgös úr evvel nem foglalkozik, vagy talán Ő is vadászik potom pénzért, a károkat meg a tulajok viselik. Úgy látom nekik csak a saját gondjuk fáj és nem tudnak az egyszerű emberek nyelvén beszélni. Így aztán 18.-ban is marad uralkodónak a mi viktorunk.

Névtelen írta...

Wolk 2016. március 13. 11:08!
.
köszi, hogy megmutatod másoknak is így összeszedve néhány bejegyzésemet!
nem tudom, mi a célod vele, nem ismerlek,
.
DE
.
ha és amennyiben lejáratni akarsz, szerintem mellé lőttél.
amúgy a programra rengeteg helyen rátalálhatsz, mivel 2010 óta terjesztem.
ami szánalmas, az inkább az, hogy még mindig nem ezt a programot akarja ennek a kis kurvaországnak magát magyarnak nevező - valójában TÉNYLEG félázsiai, genetikusan alattvaló csürhe néven említhető - népe megvalósítani.
.
ha és amennyiben megvalósítanánk, akkor VALÓBAN büszke, szabadságszerető népnek neveznének bennünket, nem pedig alávaló, saját anyját két forintért megrontó, kifordulós tolvaj magyarnak!
.
amennyiben ezt megérted, s ennek megfelelően politizálsz - hiszen politizálunk mi itt mindannyian - akkor jól teszed, ha nem , akkor egy vagy a büszkének, s szabadságszeretőnek nem nevezhető csőcselék tagjai közül.
.
üdvözlettel,

abramovics

Wolk írta...

Milyen lejáratásra utaló jeleket véltél felfedezni?