2014. március 5., szerda

LASSAN VÉGE

Tulajdonképpen folytatása nincs a dolognak, már csak levezető mozgások vannak hátra Ukrajnában.
Az orosz „hadgyakorlat” befejeződött, búcsúzóul Moszkva még kilőtt egy interkontinentális ballisztikus rakétát, majd közölte, hogy az előre számított célterületen csapódott be – a rakéta hatótávolsága 11000 kilométer.
A Krímben csend van, az orosz flotta és az ott tevékenykedő egyéb csapatok - akiknek legfőbb feladata az volt, hogy az ukránok előtt parádézzanak és a mellüket döngessék, mint Tarzan majma - megmutatták, hogy ki az úr a háznál, és ez elég is volt, ma már visszaengedték a nemzetközi repülőtérre az ukrán katonákat is, most közösen őrzik az objektumot.

Putyin éppen nem is érti, hogy miről beszélnek mindenféle orosz erőkkel kapcsolatban, de egyébként is hozzávetőleg hatezer katonáról szólnak a becslések, ebben benne vannak a flotta erői is, ennyi élőerővel, nehézfegyverzet és légierő nélkül pedig egy komoly konfliktust nem kezd Moszkva.

A nyugati politikusok körbekiabálják Putyint, ezen felbátorodva a mieink is harciasabbakká válnak, miközben tele vannak aggdalommal, hogy mi lesz a már levajazott kis paksi üzletükkel.
Közben – ahogy ez már lenni szokott – az ukrán politika visszamenőlegesen igazolja azt, hogy az oroszok nem véletlen verték magukat a földhöz.
Julia Timosenko már meghirdette, hogy az orosz flottának minél előbb el kell hagynia Ukrajna területét, mert biztonsági kockázatot jelent Ukrajna számára – én meg azt hiszem, hogy lehet, hogy az a terület fogja elhagyni Ukrajna területét, melyen az orosz flotta állomásozik, és utána mindenki tapsol, mert az oroszok végre nyugalomban lesznek, az ukránok meg egyelőre megússzák az ország egyharmadának elcsatolása helyett a Krímmel.


A Nyugat beleesett abba a csapdába, hogy azt hitte, Oroszország majd szájtátva bámulja, hogy levadásszák róla érdekszférájának legnagyobb országát, a regionális középhatalomnak számító Ukrajnát.
A szirénhangok, melyekkel az ukránokat az Unióba csalogatták felbőszítették az oroszokat, különös tekintettel arra, hogy úgy működnek Ukrajna számára, mint a lélegeztetőgép, lévén Ukrajnának energiahordozója nincs egy csepp sem, az ukrán ipar a T-34-esek korából örökölt technológiával előállított termékeit csak a hatalmas és relatíve igénytelen orosz piacon képes elhelyezni, nyugaton teljességgel versenyképtelen.
Az ukrán mezőgazdaságot a Szovjetunió felbomlása során ugyanúgy szétverték, mint a mienket, és ha a honi állapotokat nézzük, akkor sincs sok okunk a vidámságra.


Oroszország igen baráti áron szállította a gázt és olajat a testvérnépnek tekintett ukránoknak, és ha az ukránok nem akarják zsarolni, akkor a jövőben is arrafelé vezetett volna az orosz szénhidrogének útja az Unió felé.
Sajnos vagy tizenöt év ádáz munkájával sikerült elérniük, hogy az ukrán gáztranzitot megbízhatatlanná tették és erre most csak rátett egy lapáttal a mai probléma.
Persze ez Amerikát és Angliát nem érdekli, ők nem az oroszoktól szerzik be a gázt, a franciáknál atomerőmű-atomerőmű hátán őket sem zaklatja fel, ha leáll az orosz gáz, a németek pedig kapnak a Balti tenger felől, úgyhogy ha itt szívni kell, hát nekünk horpad be a homlokunk.


Bölcs elemzők azt fejtegetik, hogy Putyin megrettent attól, hogy kizárják a G8 együttműködésből, de azt hiszem, tévednek, mint ahogy abban is, hogy azért aggódnak, mi lesz Oroszországgal, ha elveszíti energiahordozóinak európai piacait.
Hát az lesz, hogy felgyorsul a Kína felé vezető orosz csővezetékek építése, aztán Kína gazdasága szépen felszippantja az egész orosz gáz és kőolajtermelést, Európa meg átáll a fatüzelésre - Orbán személyesen fogja kisbaltával járni a Svábhegyet, és aranykerékpáron tolja majd haza a hegyoldalból kivágott fát.


Azon meg nagyon kellett röhögni, mikor Orbán tanácsokkal látta el az Uniót, miszerint az orosz katonai lépésekre azonnal válaszolni kell, de még véletlenül sem katonai lépésekkel.
Ballagsz hazafelé, egy koma bunkósbottal fejbe akar vágni, te pedig megfenyegeted, hogy legközelebb nem veszel tőle hízott libát.
Igen hatékony módja a támadás elhárításának, ezen majd sokat töprenghetsz a kórházban, fejeden a kötéssel.


Putyinnak egyébként esze ágában sincs katonailag nagy hacacárét rendezni, éppencsak

tudatni akarja Amerikával, hogy hol kezdődik az oroszok orra, ha hadonászhatnékjuk támad.
Azt mindenki pontosan tudja, hogy amelyik ország nyílt szárazföldi konfliktusba akar keveredni Oroszországgal, az igen rosszul járna, nem is kockáztatja ezt senki.
A Krím meg orosz marad, mondjon a fonottkalács-küllemű szépasszony bármit is.
Ha kell, majd lesz belőle önálló állam, és akár népszavazással is meg lehet majd erősíteni a döntést, hisz oroszok lakják, aztán majd köt védelmi egyezményt Putyinnal, ő meg nekik fizeti Szevasztopol bérleti díját.


Úgyhogy fel van adva a lecke a hoholoknak: vagy észhez térnek és megkeresik a modus vivendit Putyinnal, vagy igennagyon szegényen fogják végignyomorogni a következő ötven évet, meg még fáznak is kicsit telente.
Európa pedig nem fog segíteni, mert nincs miből.
Amerika el van foglalva Kínával, attól tartok, hogy el is lesz foglalva velük ebben az évszázadban, miközben mellesleg el van adósodva fülig neki.
Orbán meg majd lassacskán csak rádöbben, hogy ki is ő világpolitikai méretekben – halványzöld  libapotty a harmatos réten.
Az csak a baj, hogy mi mindig erre cseszünk rá, a „sajátosan magyar” gondolkodásunkra, melyet egyébként más nyelvek csak primitív ravaszkodásnak hívnak.
Lassan tanulunk, de legalább gyorsan felejtünk.

:O)))


16 megjegyzés:

talalom írta...

Egy ismerősöm vagy 30 éve beszámolt Szovjetunió-beli útjáról (hivatalos), ahol a távol-keleti köztársaságokban, meg a Kaukázusban is járt. Egyetlen mondata ragsdt meg bennem erősen: Gyerekek, ott, ha azt mondják a népnek, hogy be kell vonulni, az a kérdésük: Fegyvert adnak, vagy vigyek?
Nekünk persze Európa fáj, de méltatlanul keveset tudunk a Távol-Keletről, közelebbről Szibériáról, ott is főként az orosz-kínai határról, ahol érdekes dolgok történhetnek mostanság, pedig már a hatvanas években sem volt egy életbiztosítás határőrnek lenni azon a vidéken...
Pupu,nem akarsz utánanézni? Kösz.

Névtelen írta...

"... Európa meg átáll a fatüzelésre - Orbán személyesen fogja kisbaltával járni a Svábhegyet, és aranykerékpáron tolja majd haza a hegyoldalból kivágott fát."

"Az csak a baj, hogy mi mindig erre cseszünk rá, a „sajátosan magyar” gondolkodásunkra, melyet egyébként más nyelvek csak primitív ravaszkodásnak hívnak.
Lassan tanulunk, de legalább gyorsan felejtünk."

: )

nemóvatos írta...

Kiváló elemzés ami hiánytalan lenne, ha az ukrán helyzet Orbán paksi bulijára gyakorolt hatásáról is olvashattam volna benne.
Az ATV-s Újságíró klub szerint a dolognak befellegzett.
Szerintem meg nem.
Sajnos.
Szerintetek?

moose írta...

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de én tudni akarom, hogy mi van a Paks2 megállapodásban,… nem szerződés! Megállapodás!
Ezt folyton keverik, maszatolják!

Mi van benne, amit 10 évig nem tudhatunk meg?

Hogy lehet az, hogy felhatalmazás nélkül eladósítják az egész országot!?!

Miért nem ordít az ellenzék, hogy tudni akarjuk mi van a megállapodásban??!!!… és hogy ez Alkotmány ellenes!

- lexarnám, ha nem itt építenék fel, hanem valahol a Holdon!

- lexarnám, ha már valahol működne ilyen 1200MW-os és így volna jó referencia!

- lexarnám, ha nem nekünk kellene kifizetni!

Eddíg úgy van, hogy ez a mi bőrünkre megy, így nem xarom le!

És még arról nem is beszéltem, hogy 20 év alatt a lakosság szám csökken, az energiafelhasználás csökken (ha szigetelünk, nyílászárót cserélünk stb.) új energia termelési és felhasználási módok válhatnak elterjedtté.
Pl. helyi szél/nap/fényenergia, vagy a fúziós is beindulhat,… mit tudom én!?!

Ti mit gondoltok, így az Ukrán események fényében?

Lexarjuk,… vagy üvöltsünk?!?

talalom írta...

Energia ügyben jobbnak látnám: minden szempontból, ha ezt a pénzt az energiafelhasználás csökkentésére fordítanánk, persze ez sem egyszerű, mert az atomerőművet kölcsön kapjuk, a szigetelést meg azonnal ki kellene fizetni valahonnan: büdzsé, saját zseb atb.
Orbán megállapodására van egy konteóm: a Putyin OVi elé rakott egy testes dossziét, amit anno gyűjtött róla össze a KGB: Nu, Viktor Viktorovics, nodpiszájtye düsztra, büsztra...
Különben nincs az a pénz, amiért veszélyeztetné a következő négy évét.
Bár az is lehet, hogy már annyira elszállt, hogy azt képzeli: zsebében van az egész világ. (Vagy a szotyiról képzeli, hogy az a világ...)

talalom írta...

Az ellenzék próbálkozik: épp tegnap hajtotta el a miniszterasszony az egyik ogy képviselőt, aki szeretett volna belenézni a megállapodásba. Dehát ilyesmiről csak néhány helyen hallani..

Geo írta...

Kedves PuPu.....szenzációs amit írtál....ilyen jót már régen nevettem...hiába a jó magyar humornak párja nincs a világon,hogy ebből mi magyarok mi a fenéért nem bírunk meggazdagodni el sem tudom képzelni,pedig már másunk sincs csak ez a mindent túlélő fene nagy huncutságunk.Ami pedig ezt a rivaldafényben játszodó bohózatot illeti,hogy őszinte legyek,nem igazán lehet komolyan venni...valóban nekem is úgy tűnik,hogy Putyin mint ravasz és jól képzett diplomata politikai erejének teljes tudatában-háttal támaszkodva a kínai nagyfalnak- probálgatja a nagy orosz bana medve karmait,kóstolgatja a Ny-i és Eu-s nagyhatalmakat,próbára téve azok tűrőképességét...Ukrajna túl sokat nem ugrálhat,azzal a hatalmas adósághalmazzalamit az oroszok időnként leírnak nekik, aminek fejében egy szerződés keretében kötött megállapodásban bizonyos feltételek mellett Ukrajna területén és felségvizein állomásozhatnak az orosz csapatok. Moszkva joggal félti a koncot, a kellemes klímájú üdülőbázisát és nem szívesen venné,ha a krimi területeket Merkel asszonyék fillérekért felvásárolnák és a késöbbiekben világörökséggé nyílvánítot Krim félszigeten német állampolgárok sétálgatnának kockás bermudában.Nagyobb ennek a füstje mint a lángja, Paks meg,kitudja,ki kinek mennyit lobbizik a zsebébe,de tán már víz sem lesz a Dunába mire az elkészül...Putyinnak meg van humora...na gyerekek beszartatok mi, mosolyog a bajusza alatt és pajkosan hunyorog azzal a szép vízkék szemeivel...én azt mondom nem beszarni, nem üvölteni...hanem dobjunk be egy felest a sarki kocsmában....sírva vígad a magyar...hát nem igaz???

magyarmagyar írta...

Egyébként érdekes csapat ez az ukrán jónép. Jópár éve dolgoztunk arrafelé aztán külön ukrán tolmácsot kellett fogadni (orosz volt), mert ők nem tudnak oroszul! Hát a nagy szajuzban hogy a máriába beszéltek? Milyen nyelven tanultak az oskolában? A csupasz seggükön kívül csak a marhanagy nemzeti büszkeség világított a lyukas gatyából kifelé! Máig csodálkozom hogy a túlnyomórészben oroszajkú területeket odaadták nekik amikor a szojuz felbomlott.

Névtelen írta...

A lakásszigetelések, nyílászáró cserék, fűtéskorszerűsítések munkahelyeket teremtenek. Ez hosszú távon jelent rezsi csökkentést akár 30-50%-ot.
Az energiahatékonyság növelését célzó program nem csak Pakson csinál munkahelyeket, hanem az egész országban.
Az unió ezt támogatná szívesen vagy az atomerőművet?
Mennyivel csökkenne Magyarország kiszolgáltatottsága?

Csökkenne a gáz, a fa vagy a szén ára mert kevesebb kell, de csökken a villany ára is mert nem kell légkondi.
Lehet hogy nem kellene atomerőmű, mert kevesebb energia kell.
Az emberek félnek az atomreaktoroktól.
Németország jó példája ennek.

Fukusima után jelentősen megdrágult egyébként is az erőmű építés.

Érdekes szám lehetne, ha valaki kiszámolná mennyi energia megtakarítás lenne az, ha az ország összes épületének energia felhasználását (vagy csak a felét) legalább 30% -al csökkentenénk.
Lehet hogy felérne egy paksi erőművel?

Cereus írta...

Kedves Pupu!
Az írásod szerintem józanul tárgyilagos.
Orbán atomenergia ügyben az Ö szokásos módján "demokratikusan" elkötelezte M. országot 40-60 évre, anélkül hogy megkérdezte volna az ő népét ,akarjátok e?
A tétó baloldal most támadja Putyint, (nem Orbánt) aki geópolitikai kérdéseit próbálja lehetőleg háború nélkül megoldani.
A baloldal síkraszáll az emberi jogokért, az ukrán demokráciáért.
, ahelyett hogy M.O.-gon üvöltve követelné ezek megsértését.
A Fidesz pedig "érdekből" védi Putyint.?
Nálam valószínű megfordult a szél, vagy tejesen elvesztettem agit.-prop vonalat elvtársaim!

egy kis virág a völgy ölén oly boldog csöndben él írta...

magyarmagyar 17:30
Itt vagyok ragyogok, mint a fekete szurok!
:-)))

Névtelen írta...

Kedves Pupu!
Csendben jegyzem meg, hogy már csak 31 nap van hátra az országgyűlési szavazásokig...

egy kis virág a völgy ölén oly boldog csöndben él írta...

Névtelen 8:54
Igen, de már most tudjuk, hogy bármi is lesz a végeredmény a szavazópolgár lesz a hibás.

Névtelen írta...

Az egész lényege Putyinnak egy kopejkát sem kell fizetni Ukrajna megmentésére. Sőt a gázár emelésével még nyer is.

sittysutty írta...

Az orosz tőzsde és a rubel múltheti bebillentésével Putyinék buktak annyit pénzben, hogy Sztálingrád újjáépítésére fordított lóvé aprópénz volt ehhez képest. Csak kp-ben 12,5 Mrd-ot. Számolhatjuk úgy is, hogy az kb (felszereltségtől függően) 2500-3000 Abrams harckocsi ára. Kurszknál kisebb volt a veszteségük. Csoda, hogy már a tőzsdebukta utáni napon visszavonultak a bázisaikra? A nyugatnak mekkora vesztesége lett? Az értékcsökkent orosz részvényeket úgy kapkodták, mint gyöngytyúk a t....t.

http://www.tozsdeforum.hu/tozsde/deviza/padlora-kuldte-putyin-az-orosz-devizat/

http://www.tozsdeforum.hu/uzlet-2/gazdasag/ki-nyerheti-az-ukrajna-miatt-indulo-penzugyi-haborut/

És mint tudjuk, a háborúhoz (akármilyenhez) még mindig az a bizonyos három dolog kell.

PuPu írta...

A tőzsde majd helyreáll, a gáz árán kicsit igazítanak és mindjárt rend lesz.
Putyint gyakorlatilag nem lehet zsarolni, nem érdemes fenyegetni, amúgy meg esze ágában sem volt háborúzni az ukránookkal.
Azoknak sem vele, hiszen az árujuknak nincs más felvevőpiaca.
Ha beengedik a nyugatot, akkor éppen ott fogják magukat találni, mint ahol mi vagyunk, nem biztos, hogy tetszene nekik.
Hát, majd meglátjuk, - ilyenkor várni kell a határozott véleményekkel, majd kiderül, mire fut ki a dolog, - merthogy ha ez a Krím ára, hát lehet, hogy Putyinnak megéri - nem?