2011. március 15., kedd

GYŰLÖLKÖDÉS...

Szeretem a jobboldal magas erkölcsi éárzékét.
Régi ismerősöm – jobboldali versenyző – szólt hozzá a KOKÁRDA című bejegyzésemhez a kapcsolat.hu portálon. Elégedetlen velem, de valószínűleg mazochista is, mert olvassa az irományaimat.
Hadd privatizáljak kicsit és kérem minden olvasómat, hogy nézze el nekem, ha itt próbálom megválaszolni jobber barátom állítását.
Ezt írta:
„ DE bárki gyűlölködik is, az alapvetően rosszul teszi, mert már a józan eszét is elveszi a gyűlölet.
Ez igaz a Gyurcsány gyűlölőkre, az Orbán gyűlölőkre is.
Én csak a magam nevében tudok beszélni. Én nem gyűlölök senkit. Ez biztos.
De Puput olvasva a kormányváltás óta, olyan mennyiségű és minőségű gyűlölet árad a soraiból, hogy az már megkérdőjelezi számomra teve barátunk józan ítélőképességét.
És igen. Én vindikálom magamnak ehhez a bátorságot, mert PuPuval lassan 12 éve vitatkozom ilyen-olyan neveken.
És a mai PuPunak semmi köze nincs a 10 évvel ezelőtti indexes PuPuhoz. Pedig akkor is Orbán kormány volt és már akkor sem szerette.”

Sokáig gondolkodtam, hogy igaza lehet-e, aztán arra jutottam, hogy a helyzetem olyan, mint a boszorkányé, aki felkínálta bájait a szépséges királyfinak, mondván: ha kitalálod, hogy mi ül a púpomon – és megsimogatta az ott üldögélő fekete macskát – akkor tied leszek és kedved töltheted bennem, akár többször is egymásután, szép szőke herceg!
A herceg eltöprenkedett és aztán remegve válaszolt – esetleg liba?
Határeset, mondá a boszorkány, setét kétségbeesésbe kergetve a szerencsevesztett herceget…
Ha azt mondom, imádom Orbánt, akkor nagyobbat hazudok, mint Orbán szokott, de a halálát sem kívánom, nem akarom a Dunába hajigálni, nem akarom, hogy a Jobbik meglincselje, nem akarom még talán azt sem, hogy rettegnie kelljen a családjáért, de talán itt is aztán a határ, merthogy amúgy úgy útálom őt, mint szélestenyerű Fejenagy a kukoricagölödint!
Egyébként nem gondolom, hogy blogászatilag gyűlölködöm, csak hányingerem van, ha ennek a kóklernek a tevékenységére gondolok, visszamenőleg tizenakárhány évre.
Ha megírom a véleményem egy-egy nemzetellenes/populista/ostoba/kártékony/stb. cselekedetéről, idióta és gyermeteg viselkedéséről, a beteges hazudozásairól, néphülyítéseiről, az esti mesén szerzett műveltségéről, a nemzetközi politikában kifejtett áldatlan tevékenységéről, akkor nem gyűlölöm én őt, dehogyis gyűlölöm.
Inkább csak azokat szánom, akik képtelenek ezen a szuperprimitív alakon, vérciki szövegén és ostoba politikáján átlátni - még akkor sem, amikor már a pénztárcájukra megy a dolog.
Itt van például a mai napi Orbániáda.
Hát ki lehet röhögés nélkül bírni, amikor méltóságteljes pofával, zengzetesen öblögetve emlegeti a nyolcszázezer alkotmányozási javaslatot és bíztatja a mámikat, hogy ők is mondják el a véleményüket, vegyenek részt az alkotmányozásban?
Közben meg a két csicska meg már átadta a harmadik csicskásnak az elkészült remekművet.
Kit érdekel, hogy mennyi időbe kerülne nyolcszázezer kézzel írott javaslatot feldolgozni?
Még ledarálni is sok lesz azt a százezret tán, ami visszaérkezhetett.
És ki auditálta egyáltalán az általa hazudott számokat?
Merthogy nem arról folyik itt most a vita, hogy Bús Elvira vagy Mosolygós Helga essen ki a Megasztárból, - ez a törvény egy komoly jogszabály kellene legyen, nem ifjúsági regény és nem is olyan csodaszerzet, mint amikor a hét törpe hirtelen felindulásból meghágja a Szentkoronát.
Kinek a józan ítélőképességével van itt baj?
Vagy amikor a Mi Boldogságunk a múzeumi lépcsőre épített sámlin elzengi, hogy nem engedtünk magunknak dirigálni sem negyvennyolcban, sem ötvenhatban, sem kilencvenben!
Hát lehet, hogy nem engedtünk, de azért én úgy emlékszem, hogy ennek dacára dirigáltak nekünk, kilencvenben pedig Gorbacsov egyszerűen elengedett bennünket.
Ha a nép, amely még számszakilag sem egyenlő a mai büszkén emlegetett kétharmaddal tudja, hogy mi vár rá, akkor Pesttől Vlagyivosztokig nyalja Gorbacsov seggét, hogy védjen meg bennünket - magunktól.
Egyébként meg más műfaj a blog, meg más a fórum, de itt is lehet vitatkozni.
Sajnos, az én minősítgetésem nem számít vitának, és hogy olyan fogalmat használjak, amit mindenki ismer, hogy úgy mondjam, offtopic is.
Ha valamivel nem ért valaki egyet, akkor jelölje meg azt konkrétan, - például akár azt is megjelölheti, hogy hol van ebben a kokárdás posztban a gyűlölködés?
Ugyan, nincs ezen mit gyűlölködni - ez egy nevetséges kis mitugrász, aki a ti hátatokra mászva hadonászik - olyan, mint a nyúl az erdőben, mikor a körmét reszelgetve fennhangon fenyegeti a medvét egészen addig, míg meg nem jelenik a medve, és meg nem kérdezi: Mit csinálsz itten, te nyúl?
Hát csak reszelgetem a körmöm és beszélek hülyeségeket, mondja a tapsifüles.
Hidd el nekem, beteg ember ez - szalajt, mint a rigalánc.
A gyűlölet az értelmező szótár szerint heves ellenszenv, ellenséges érzület, és nem tagadom, ez a kettő bennem létező érzelem..
De én nem Orbánt gyűlölöm, hanem azt a politikát, azt az immorális mentalitást, azt a gátlástalanságot, mellyel a választókat ostoba állatnak nézi, pedighát nem mindenki szereti eljátszani a hülyegyerek szerepét ebben az országban.
Igen könnyen felejt a jobboldal, mikor itten durcáskodik – hát már elfelejtettük a karaktergyilkosságot, a köpködést, a tojásdobálást, az utcai randalírozást, a törvényes hatalom erőszakos megdöntésére tett kísérletet?
Ez a gyűlölködés, amit én képviselek?
Ugyan…
Tőlem szeretheted - én nem tudom őt szeretni sem, tisztelni meg aztán végképp nem, de talán ma még nem kötelező.
Ezt a kis időt még kihasználom...

:O)))


A bejegyzés itt is olvasható:

2 megjegyzés:

éva írta...

Pupu, mostanában elég nehezen mennek át a szövegeim! Tehát noch einmal:
Igazad van a sajátos nézőszögedből - valóban nagyon veszélyes a veszély eszkalálódása, és biztosan nem teljesen független az olajtól sem.
De igaza van a hírszerzőnek is, hogy nem engedhető, hogy saját népét tömeggyilkolja a légierővel Kadhafi, és a légtérzár legalább esélyt ad nekik, valamint igaza van a biztonságpolitikai szakértőnek is, hogy Kadhafi jó néhány arab tyúkszemre is rálépett - hiszen az arabok is TÁMOGATJÁK a légtérzárat - különösen Egyiptom, akiknek még a menekülők tömegeit is el kell látniuk.
Ez a helyzet nem azonos az iraki beavatkozással.
Nem létrehozni a légtérzárat: szintén beavatkozás: Kadhafi mellett. Azt meg már mégse akarjuk!

PuPu írta...

kedves éva, azért nem mennek át azonnal a hozzászólásaid, mert nem vagyok gépközelben, - kénytelen vagyok előbb átnézni a hozzászólásokat, ha nem aklarom, hogy idehányjanak mindebféle rasszista meg náci dumákat a kedves jobboldali látogatók.
Egyébként ők legritkábban foglalkoznak a témával, inkább csak cigánykodnak meg zsidózgatnak boldogan, azt meg nem szeretem...
A hírszerzőnek meg nincs igaza, mert a felkelők soha nem tudtak volna felkelni, ha a nyugat ki nem segíti őket fegyverekkel, egyebekkel.
Kadhafi eltávolítására ez lett volna a legalkalmasabb pillanat, szépen be lehetett volna sorolni az arab "forradalmak" -sorába, csakhát kadhafi nagy túlélő és most is túl fogja ezt a cirkuszt élni, viszont a világ ezután még ennyire sem lesz biztonságos.
A helyzetet én is inkább a szerbiai beavatkozáshoz hasonlítanám, azzal a csipetnyi differenciával, hogy Kadhafit nem fogják tudni gazdasági eszközökkel térdrekényszeríteni.És azért nem kellene elfelejtened, hogy Líbia szuverén ország, Kadhafi meg legitim elnök, a felkelők legitimitása meg a nullával egyenlő.
Őket csak az legitimálhatta volna, ha győznek - de nem győztek.
Ha a nyugat beavatkozik, akkor az egresszió mindenképpen, - jobb lenne ebből nekünk kimaradni...
Általában egyet szoktam érteni veled, - most sajnos nem, - de ettől még szent a béke, - nem?
:O)))))