2014. február 7., péntek

BOHÓCKODÁS

Persze jópofa az a bohóc a plakáton, tulajdonképpen kedves figura, nagy kár, hogy a baloldali szavazók szinte kivétel nélkül a mi álruhás királyunkkal, I. Enyveskezű Viktorral azonosítják.
De azért valahol szánalmas is, hogy Magyarország legfontosabb közjogi aktusát, az országgyűlési képviselők választását ez a figura szimbolizálja, szerte az országban.
A bohóc, aki ott áll az elmúlt évek kormányfői között, a legnagyobb ellenzéki párt elnökének és némelyik plakáton egy bűnügy vádlottjának társaságában.
A bohóc, aki ma megszemélyesítve is megjelent és megtámadta az ellenzéki összefogás egyik vezetőjét, Magyarország korábbi miniszterelnökét.


Nagy barátja vagyok a szellemességnek, a humornak, én is vallom, hogy akinek nincs humorérzéke, az mindenre képes, de be kell, hogy valljam, ebben a bohócban nem látok tréfát, ebben a bohócban én a választópolgár mélységes lenézését és valami végtelen kisszerűséget látok.
Ez a figura azt üzeni a választónak, hogy komám, veled nem érdemes érdemi kérdésekről beszélgetni, neked elég annyit odalökni, mint a hároméves óvodás gyerekednek, heherésszél rajta és szavazz ránk, majd mi gondolkodunk helyetted!
A színvonal hozzávetőleg az, mintha a baloldal egy olyan, háttal terpeszben álló focistával szerkesztené egy plakátra a Fidesz vezetőit, akinek lába között – sejtetve a rögzítési pontot – egy madzagon focilabda függ, a mezén pedig a Felcsút felirat látható, kezében pedig egy azeri balta.


Más kérdés, hogy az ellenzék plakátjainak kiragasztására felület sem lenne, mint ahogy más médiafelület sem áll a rendelkezésükre.
Ennek oka pedig a baloldal hülyeségig menő idealizmusa, vélt tisztessége, merthogy nyolc év kormányzati pozíció után, amikor már a kormányzásuk alatt is jelentős médiafölényre tett szert ellenzékük, még mindig nem tettek semmit a kiegyensúlyozott tájékoztatás megteremtése érdekében.
Ez több mint bűn, ez a bambaság és a jóhiszeműségnek álcázott butaság minősített esete, ez egyenes út a pusztulásba.


Annak idején, mikor a jobboldal naponta sírt egy lavórnyi könnyet a baloldali médiafölény miatt, Horn Gyula kisegítette anyagilag az éppen dögrováson levő jobboldali írott sajtót, Orbán meg első ciklusa idején évtizedekre előre kistafírozta a Heti Választ.
A  jobboldalhoz köthető üzletemberek pedig azzal is kifejezték hálájukat, hogy befektettek a jobboldali médiába, lett Hírtévé, lett Lánchíd Rádió, lett mindenféle egyházi adó, de baloldali, vagy liberális értékeket propagáló médiumok nem születtek.
Az ATV egyházi tulajdonosi háttérrel rendelkező televízió, a Klubrádió egy igencsak korlátozott hozzáférésű rádió, mely most jó üzletet kötött: közösségi frekvenciát kapott és elvesztett félmillió hallgatót – az összes hallgatója egynegyedét.
Természetesen a kampány kellős közepén, és ehhez tegyük még hozzá azokat, akik egy darabig tanácstalanul tekergetik majd rádiójuk hangológombját, mert keresgélik megszokott adójukat, de nem találják, és mire megtalálják, már csak egy ismerős hangot hallanak: Magyarország jobban teljesít!


Az internetről meg csak annyit, hogy hasonlítsuk össze az index vagy a kurucinfo hatékonyságát a Kapcsolat portál hatékonyságával, látogatottságával.
Viszont nézegethetjük a bohócot úton-útfélen, ő fog mosolyogni rád rádióból-televízióból, plakátról, szórólapról, a nyomtatott sajtóból, te meg hallgathatod a szomszédasszonytól, hogy ha az ellenzék hatalomra kerül, akkor azonnal elveszi a rezsicsökkentést és mindennek felemeli az árát.


Azért fájdalmas ez, mert a pártoknak vannak médiaszakembereik - az ellenzéknek is - akiknek ismerniük kellene a tömegkommunikáció helyét, szerepét, feladatát, módszereit, de úgy tűnik, nem állnak feladatuk magaslatán.
Pedig aki a politika környékén ténfereg, mindenki tudja, hogy a média kinőtte magát negyedik hatalmi ággá, és ehhez mérten kellene foglalkozni vele.
Ha valaki nem hiszi, akkor tanulmányozza kicsit Orbán hatalmi gépezetét, mely parádésan működik, mígcsak egyszer a nép ki nem ereszti egy kicsinyke kis lyukon működtetői vérét, de az még odébb van, és ne kívánjuk, hogy bekövetkezzen.
A törvényhozó hatalom a kétharmaddal az övé, a végrehajtó hatalom – a kormány és az államigazgatás – az övé, a bírói hatalom – igaz informálisan – nagyrészt az övé, és övé a média is.
Az első három elintézi a piszkos munkát, a negyedik meg elhallgatja és bekeni az ellenfeleket sárral, igen hatékonyan.


Merthogy magyarember nem a szemének hisz, mégcsak nem is a pénztárcájának, hanem a médiának, az alapállás az, hogy amit a tévében mutatnak, az igaz.
Meg mondták a rádióban is, esetleg megírta az újság is, mert a sajtónak még ma is hatalmas a tekintélye és minél iskolázatlanabb magyarember, annál jobban hisz a tekintélyeknek, legyen az bármi vagy bárki is, mindenkinek, aki elég távol áll tőle ahhoz, hogy misztifikálni tudja.
Ez ellen lehet harcolni, de a harc rohadt fárasztó, meg kellene hozzá kis szervezési tevékenység is, meg átgondolt terv, módszerek és aktivisták, pénz és energia.
Ez utóbbi kettő szoros összefüggésben van egymással, a befektetett pénznek és energiának az összege állandó kellene, hogy legyen, ha kevesebb a pénz, több energiát kell befektetni és viszont.


De hogy eddig még senkinek nem jutott eszébe nyomtatni egy-kétezer fekete, öntapadós matricát A/4 méretben, Orbán Viktor nevével, azon azért csodálkozom, hiszen a gerillamarketing sem lenne, szabad, hogy ismeretlen legyen azoknak, akik egy kampányt irányítanak.
Persze lehet finomkodni, meg két ujjunk közé csippenteni a témát, mint rosszlány a liliomszálat, de az ellenfél csapatokat mozgósított és harcot hirdetett, márpedig a harcmezőn virágot szedni meglehetősen kockázatos…


Szóval tenni kéne még egy-két dolgot, különben a bohóc győzni fog, és akkor nem sok okunk lesz a nevetgélésre, legfeljebb rajtunk fog röhögni mindenki, mert a kárörvendés szintén szép magyar szokás.
Senki sem szeretne azok közé tartozni, akiknek a fejére borítják az ürülékes vödröt, mindenki inkább a másik tábort gyarapítaná szívesebben, mi meg majd sajnáljuk magunkat és keressük a felelősöket - másokban.
Magunkban kellene keresnünk, véleményem szerint…

:O)))

17 megjegyzés:

rézevőfiamór írta...

Legszebb öröm a káröröm, mert abban nincs irígység. PuPu, már többször rtam: ezek jobban félnek egy esetleges győzelemtől mint a vikitől meg y gyurcsánytól együttvéve! Ezekenk csak az számt, hogy beülhessenek a patkóba mint Őfelsége ellenzéke a kényelmes fizuért, néhány "menjék-e az varnyú az vetésre" bizottsági helyért és a számlasekell hasraütéses költségtérítésért. És azt hiszik (főleg Kontárházy, az észkombájn, hogy majd 18-ban magától. Hát egy lófaszt! D nekünk már mindegy.

Enikö írta...

Röpcédulákat a postaládákba, vagy még jobb a buszon, sorbanállás közben, boltban, orvosnál, kocsmában, a presszóban, kinek-kinek a kezébe nyomva vagy az ülésre letéve.

Íme néhány szövegvariáns.
Válogass, rövidits, írj hozzá – visszafogottan és csak igazat. Legyen rövid a lista, hogy mindenki végigolvassa. Nyomtass ki egy szöveget legalább 10 példányban, s vidd magaddal, terítsd szét. Aztán a jövö héten megint, kicsit új szöveggel, ha közben eszedbe jut egy jobb variáns.

Adócsökkentés helyett egykulcsos adó, az emberek kétharmada járt ezzel rosszul. Már a telefonálás, a készpénzfelvétel, a sárga csekk befizetése, a pénzátutalás és a pénzváltás is adózik. A bankbetétek kamatai után vajon miért kell eü. hozzájárulást fizetni? A legnagyobb érvágás persze az ÁFA 27%-ra történő emelése volt.

Országos méretű ÁFA-csalás – a kormány rá sem mozdult. A cukoripar prominense szerint az ország fogyasztásának 90%-a után nem folyik be adó az államkasszába, pedig a vevő kifizeti. Ez csak a cukoriparban évente tizmilliárdos nagyságrendű!

Egymillió munkahely – külföldön... Megszüntek a foglalkoztatást támogató adókedvezmények is. A munkanélküli ellátás 270 napról 90 napra csökkent.

A kórházi várólisták inkább nőttek, mint csökkentek, a betegek táppénzét 70-ről 60%, a kórháziakét 60-ról 50%-ra csökkentettétek, 30 napon túl pedig a szabadsága is csökken annak, aki ennyi „lógásra” kényszerül. Csökkentették a rokkantak ellátását, a kétmankós sclerosis multiplexest is munkaképesnek nyilvánítják.

A trafikügy

A rászorulók nem maradnak az út szélén –az árokba kölil öket: az asztmás és autista gyerekek emelt családi pótléka csökkent, ahogy a mozgássérültek közlekedési támogatása is.

2700 milliárd Ft magánnyugdíj vagyon szétporladt a semmibe. Nem került a nyugdíjalapba, és nem került a munkavállalók egyéni számláira, mint hogy azokat létre sem hozták.

Az Alkotmány kiheréltetett (a nyugdíj pld. már nem jog, viszont az eltartás a gyerekek kötelezettsége), ahogy az Alkotmánybíróság és a Munka Törvénykönyve is. Pedagógus nem nyilatkozhat, mert állását vesztheti, a Médiahatóság vezetője rendszeres bírósági elmarasztalás után, bírósági határozatok végre nem hajtását követően kiemelt prémiumot kapott. A köztévén a kritikák nem, csak a válaszok jelennek meg, a kiretusálás és a riportok megvágása szokásos eszköz (Lomniczi, Werner Hoyer-Szíjjártó affér, Cohn-Bendit riport, stb.)

Az EUR árfolyama 300 Ft felett, a CHF-é 250 körül jár, kormányváltáskor az EUR 265-270 között, a CHF 185 Ft körül volt. Ez nem csak a devizahiteleseket sújtja, hanem az egész országot, hiszen az adósságainkat ennyiért kell megfizetnünk. Az adósságainkat, amit az IMF-nek nagy mellénnyel visszafizettünk (3,4% kamat) és felvettünk helyette 6-7 % kamatozású szabadpiaci hiteleket (vagy bocsájtottunk ki államkötvényt, ha éppen volt rá vevő).

A kritikáknál összeesküvésről beszélnek, függetlenül attól, hogy azok belföldről vagy külföldről érkeznek, kormányok, EU-parlamenti pártok, polgári, liberális, konzervatív vagy szocialista sajtóorgánumok vagy nemzetközi szervezetek fogalmazzák meg. „Aki nincs velünk, az ellenünk van”! Kádárék már 1962-ben túlléptek ezen…

VIKTOR, MONDD MEG, AKI NEM SIMICSKA LAJOS VAGY MÉSZÁROS LŐRINC, AZ MIÉRT SZAVAZZON RÁTOK?

Névtelen írta...

Röpcédulákat terjeszt a CÖF is. Szép színes, több oldalas, "Nem érdemelnek több esélyt" a szöveg, a fotókon pedig az ellenzék prominensei és persze a bohóc. Pont mint az óriásplakátokon.
A hátulján meg ott a felelős szerkesztő Csizmadia úr mellett, hogy aszongya:
FOTÓ: MTI

Hát nem gyönyörű, amikor a Magyar Távirati Iroda, melynek elvileg célja a gyors, hiteles és megbízható hírszolgáltatás, bőszen kampányol?

Névtelen írta...

"... magyarember nem a szemének hisz, mégcsak nem is a pénztárcájának, hanem a médiának, az alapállás az, hogy amit a tévében mutatnak, az igaz."

"... több mint bűn, ez a bambaság és a jóhiszeműségnek álcázott butaság minősített esete, ez egyenes út a pusztulásba."

ÍGY : (

Névtelen írta...

Győznek. Uram, irgalmazz... :((((((((((((

útkaparó írta...

Hogy a bamba MSzP ide juttatott minket, annak a folyamata akkor kezdődött, amikor beindult a fidesz mocskolódása. Sok évvel ezelőtt. Akkor a "független" megmondók-essen beléjük a rosseb-azt hangoztatták, hogy mindegyik egyformán mocskolódik, pedig ez nem volt igaz. Ehhez a párt okosai azt tették hozzá, hogy mi különbek legyünk, ne beszéljünk ilyen csúnyán, ettől már akkor felállt a szőr a hátamon, marhák, hát hogy lehettek ilyen ostobák?
Aztán elfogytak a megszerezhető tömegtájékoztatók, elvitte őket az erősebb/dörzsöltebb kutya. A Népszabadság egy része megmaradt, de azzal kitörölhetik a szemüket, pláne most, a tulajdonosváltás után.
Most meg csodálkozunk, hogy se plakát, se rádió, se tv, se semmi.
Persze, mondanivaló sem igen van, ahogyan látom...Töketlen banda, ébresztő!

nemóvatos írta...

".....egy-kétezer fekete, öntapadós matricát A/4 méretben, Orbán Viktor nevével,...... a gerillamarketing....."

Néha arra gondolok, hogy a Ron nevű fiatalember, az MSZP kampányguruja (muhaha) nem-é éppen a Finkelnstein (vagy hogy a rossebbe híják)beépített embere ???

nemóvatos írta...

"Szóval tenni kéne még egy-két dolgot, különben a bohóc győzni fog..."
Fodorékat megvették néhány mandátumért, Bokrosék beállnak segíteni lényegében ingyen.
Schmukkot, Szilit, (de Vajnait is) meg az LMP-t --CSAK A KORMÁNYVÁLTÁS ÉRDEKÉBEN-- miért nem próbálják megvenni?
Az "érték és program alapú" választási harcnak az ideje elmúlt. Ha a jelenlegi hatalom mellet valaha volt is egyáltalán aktualitása.
Félek, hogy látják a kormányzati felkészületlenségüket, a várható ellenzéki erőt; ezért nem akarnak győzni.
Pedig egy totális összefogáson alapuló győzelemmel minden problémát meg lehetne oldani.

162 cm, 126 év, 621 kg írta...

Ma szombat van és nekem ez a kedvenc napom :-) ráadásul közeledik Valentin is és a Nőnap is!!!
Erre a szép érzelemmel dúsított ünnepre mihamarabb rá kellene hangolódnunk - mindnyájunknak. Annál is inkább, mert a magyar ember mindent az utolsó pillanatra hagy :-(
Javaslom, gondoljunk vissza azokra a felejthetetlenül szép időkre, amikor életünk első csókja - még a múlt században - megesett.

Hmmm...milyen jó volt a szebbik nemnek ekkor még abban is elgyönyörködnie, hogy a Teremtés Koronái ilyenkor milyen félénkek voltak, de mégis hódítani akartak. Hiszen ezek a tiszta szívű pillanatok nem történhettek másként a középkorban, nem esnek meg másképp napjainkban és a jövő generációja is minden bizonnyal majd ugyanezt fogja átélni.

Púpos Teve, Te is gondolj arra a legszemélyesebb életeseményedre, amikor Púpos Tevénét a félénkségeddel véglegesen sikerült meghódítanod. Ugye milyen jó volt?

Szerintem mindenki szereti felidézni élete legszebb pillanatait jobb oldalon pont úgy, mint bal oldalon, vagy akár középen is és ez soha nem függ kortól, nemtől, gazdagságtól, vagy iskolázottságtól sem. Arra gondolok meglehetősen unalmasak az év háromszázhatvanöt napján fenntartott vadaskerti körülmények, mert nincs bennük semmiféle hasznos izgalom, ezért meg kéne próbálni színre lépni egy újszerű és meghökkentő stílustannak: "FÉLÉNK VAGYOK DE HÓDÍTANI AKAROK" - iskolával.
Számszerűen pontosan nem tudhatom, de életkoromból fakadóan úgy sejtem, hogy rengeteg nőnek igen szimpatikus lehet ez a típusú romantikus férfialkat - akár még politikusi ideálként is.
Félénk, de mégis hódít!!!
Lehet, hogy sokan újra hinni tudnának egy olyan igazságban, ahogy azóta is hisznek életük első csókjában.

Bloggazda, javaslom kreatívan használd ki a Valentin nap lélegzetelláító rejtelmeit.
Zenés bemelegtő mellékletem Hello kedvenc száma:
http://www.youtube.com/watch?v=2NUQJvfDXrM

hello írta...

Kedves PuPu, csak ritkán vagyok kénytelen vitatkozni Veled, de hogy az indexet a még a hajdani fénykorában is (és azóta meg aztán pláne!) szorgos kitartással szánalmassá silányított kapcsolat.hu-hoz hasonlítottad, majd hanyattestem székestül.
Pedig, ha nem csőlátásos kontárokra lett volna bízva, abból tényleg lehetett volna egy épkézláb és népszerű, a politika iránt még csak épp érdeklődni kezdőket odavonzó webplatformot csinálni! Amilyennek kezdetben az Amőbát tervezték és indították.
De ahogy ehelyett fokozatosan tönkrevágták a sorozatos baromságaikkal, az is a dicső MSZP-s észlények egyik jelentős bűne!
De hát Csurkától tudjuk, hogy "a szakértelem bolsevista trükk"!!!
>>>>>

Abban tökéletesen egyetértünk, hogy Arató András rövid időn belül a második méretes baklövést követte el!
Kuncze eltávolítása után, ha már eddig kibírták, hogy a 95,3-on frekvenciadíjért szólnak, a választásig hátralevő pár hetet már kihúzhatták volna a szélesebb hallgatói kör megtartása érdekében! És külön szomorú ebből, hogy a hallgatóik közül - a 330 Ft-os -sms-szavazás eredményeként - mindössze 7 %-nak esett le ez a fatantusz. Igaz, nem lehetett meg is indokolni, miért ellenzik az átállást a 92,9-re!

Szóval tök igazad van, ezer sebből vérzik a kommunikációjuk, azok lehetőségei meg főképpen.
Még valami: megengedem, hogy egy képviselő-jelölt szakmailag felkészült, de ha nincs érzéke, tehetsége a választókkal való kapcsolattartás lehetőségeinek felismerésére és megragadásához, borítékolható, mennyire válhat ismertté, bizalmat ébresztővé és megnyerővé.
Szóval lenne dolog bőven, de már 2 hónapjuk sincs rá.

Az ember a saját lelkiismeretét megnyugtatva persze elmegy szavazni.

Cereus írta...

PuPu!
Csak azt ne állítsd, hogy az a bohóc aki Bajnait megtámadta, Orbán Viktor volt.
Nem lehetett, mert az egy szép szál kivezényelt deli magyar marhának nézett ki ,Orbán pedig nem ilyen.
Olvasom egyik hozzászólásban, "meg kéne venni" kit is...?
A szoc.demeket, az LMP-t, a Munkáspártot, mert vezetőjük született hülye, politikailag tapasztalatlan barom.
Ma, ha Kádár János élne ,előretekert fülekkel vinné az urnák elé mai "HÍVEIT" az Orbáni rendszer ellen szavazni.
A szirénázós Schiffer, a szép arcú Schmukk ,vagy Szili Katalin akinél nem használok jelzőt (talán csak annyit, hogy addig nem mozdult a pulpitusról, amíg az utolsó ingyen kávét fel nem vitték számára) még azt sem vette észre, hogy lekéste Pécsre való érkezését, programzenéstől, mindenestől!
Érvelésük pedig, mi lesz ha az Összefogás nyer.?
Szerintem DEMOKRÁCIA lesz ,ahol nem egyszemélyi döntések születnek egész országunkat érintő sorskérdésekben.

pleinair írta...

Azt tapasztalom, hogy az ellenzék az esélytelenek közönyével, kényszeredetten áll a kampányhoz.
Minden gyenge akciójuk alkalmával ki is mondják a csekély létszámban résztvevők, hogy úgyis a fidesz nyer, enyveskezű orbán hatalma megdönthetetlen.
Ha ennek a valószínűsége valóban létező rettenet, akkor se lenne szabad föladni, mert az, hogy mi ezek ellen a társadalmat megalázó, kifosztó aljadékok ellen nem küzdünk inunk szakadtáig, az mindennél rettenetesebb. Az a végső szennybesüllyedés, az maga a morális halál.
Sokat gondolkozom, milyen szórólapokat kellene gyártanunk.
(Talán a fidesz plakátjait kellene fonákjára fordítani? Végül is minden szavuknak az ellenkezője igaz.)

Névtelen írta...

Pleairnek!
Vannak ötleteim. Például Papcsák fényképével díszített plakátra, ahol a polgármester úr büszkén hírdeti, hogy Magyarország jobban teljesít, - oda lehetne ragasztani, hogy Papcsák havi jövedelme (saját bevallása szerint) 15 millió forint. És így tovább...

Névtelen írta...

Az a baj, hogy az ellenzék mindíg a fidesznek akar megfelelni.
Én átlépnék ezen a felfogáson, és nem vitatkoznék a fidesszel, vagy mentegetőznék, hanem mondanám a magamét.
Nem érdekelne, hogy mit mondanak, nem foglalkoznék vele, elengedném a fülem mellet. Így nem ők tematizálnák a közbeszédet.
Kiválasztanék pár "ÜTŐS" témát, és csak azt szajkóznám, mint a "papagálykommandó". Az ismétlés a tudás édesmamája, a sokat ismételt beszéd pedig ténnyé változik. Nem a fidesznek kell megfelelniük, hanem a maguk állította követelményeknek.

Névtelen írta...

Igen, pontosan így és ezt kell csinálni.

Unknown írta...


Hiába írogatom hogy tenni kéne valamit, lájk, aztán annyi. Legfeljebb a hátam mögött
kiröhögnek: vén bolond.Pedig néha(?) a vén bolondra is oda kellene figyelni.

PuPu írta...

Kedves Ilona, most az az általános stratégia, hogy mindenki magáért kapar.
Ídő kell, míg rájönnek az emberek, hogy egyedül nem megy...
:O)))