KÍNÁBAN, MEKKA FELÉ FÉLÚTON

Hogy mit összeröhöghetnek a kínaiak rajta, azt nem nehéz elképzelni.
Nem azért, mert a mi országunk kicsi, míg Kínában huszonegy város lakosainak száma haladja meg külön-külön Magyarország lakosainak számát, hanem azért, mert a méretünkhöz nem adekvát a viselkedésünk.
Mint amikor a kisegér a nászéjszaka előtt vigasztalja menyasszonyát, az elefántot: ne félj kicsim, nem fog fájni!

Csak ez a hatalmas távolság, ez ne lenne!
Eleinte elég volt párszáz kilométert utazni ahhoz, hogy a Vezér világpolitikát csináljon, de lassan már a fél életét utazással kell töltenie, ha meg akarja mutatni a nyavalyás idegeneknek a Világ Megmentőjét, teljes életnagyságában.
Hát mit tegyünk, a nagyság gondokkal is jár, mint tudjuk, a vezetés nem méznyalogatás.

Most, hogy túlkerült gazdasági főművén, az ország végleges eladósításán, új feladatok után kellett néznie, hadd lássa hálás népe, hogy nincs megállás, a leghatalmasabb országok vezetői is szóba állnak vele, kivéve, ha a szövetségeseiről van szó.
Most végre beindult a magyar diplomáciai gőzhenger, elkezdődött Kína ismételt leigázása, minekutána a múlt század elején a Monarchia felelőtlenül felhagyott ezzel a nemes tevékenységgel, azóta meg idáig nem volt császárunk.
Beláthatjuk, napjainkban ismét időszerűvé vált, hogy bölcs tanácsainkkal helyes irányba tereljük ezt a sok kicsi sárga emberkét, akik az orbáni iránymutatás nélkül csak tévelyegnének a világban, mint liba a tarlón.

De semmi gond, megérkeztünk!
Hadd lássa így választás előtt a buta magyar választó is, hogy vagyunk mi egy valakik, nagy irodánk van, nagy országba látogatunk, nagy az egónk, nagy a pofánk is, tudjuk, hogy kihez kell mérni magunkat!
Már maga a megérkezés is impozáns volt, ahogy kiszállt a repülőgépből abban a gyönyörű, lila, focistásan kötött sálban – szem nem maradt szárazon.
Különösen Görög Ibolya szemeit árasztották el a könnyek – rádöbbent, hogy élete nem volt hiábavaló, nem ment kárba a sok jótanács, melyet a magyar politikai élet szereplőinek adott, televény talajra hullott a mag!
Lila sál, minden protokollosok álma, de ezzel még nincs vége, hiszen még lehet fokozni a hatást a zsebrevágott kézzel, emellett lehet köpködni is, sőt, ez egy régi szép kínai szokás, csak ők nem alkalmaznak hozzá szotyolát hatásfok-növelőnek.

A kínaiak egyébként - sajnos – minden idegent egyformának látnak, mi meg őket, így aztán a Vezér legalább addig alhat, míg csak akar, legfeljebb elküldi maga helyett Matolcsyt tárgyalni.
Tulajdonképpen mindegylófax, az ő tárgyalási technikája úgyis zavarbaejtőbb, mint a Vezér egyszerű világuralmi retorikája, hiszen miközben Pekingben tárgyal, egyszerre tud nézni Moszkvára és Washingtonra, frászt hozva ezzel a mandarinok leszármazottaira.
Mindenesetre nagy reményekkel tekinthetünk a gazdasági kapcsolatok felvirágzása elé, hiszen vannak még tartalékok - mióta a kínai fokhagyma behozatala harmadára csökkentette a magyar fokhagyma részarányát a kereskedelemben, azóta nincsenek efelől kétségeim, felkészül a krumpli, a paradicsom, a paprika.

Az viszont kétségtelen, hogy az állam gazdasági tevékenysége akkor jó, ha állampolgárainak hasznot hajt.
Az erre való törekvés pedig tisztán felismerhető a tárgyalások tematikájának tanulmányozása során, mert mi is lenne nyilvánvalóbb, hogy ami jó az állam első polgárának, az jó az utolsónak is!
Ezért aztán a borexport volumenének fejlesztése a cél, különös tekintettel a tokaji tájegység különleges boraira, hiszen Tokaj az ősi vincellér-dinasztia, a Lévai család érdekeltségi körébe tartozik, ennyit pedig már csak megérdemel a gondos asszonyka, aki férjén és a gyerekseregen kívül ellátja a család vak komondorát is.
A másik cél a vasúti közlekedés fejlesztése, melyet kínai beruházó valósíthatna meg kínai pénzből, ha elmenne az esze, - de persze lehet olyan konstrukció, mely megéri esetleg neki is, főleg, ha alvállalkozói között tudhatja a vasútban utazó Szijjártó-családot.

Na, majd meglátjuk, hogy mire megy a sajátosan furfangos magyar gondolkodás a kínai kereskedők hagyományos ügyességével szemben, azt persze gondolom tudja a Mi Bölcsességünk, hogy a kínai üzleti kultúrának szerves része az üzletfél átverése, melyre elkövetőjének még büszkének is illik lenni.
Magyarország lesz állítólag Kína turisztikai központja Európában, mi fogadjuk majd az első turistákat, hátukon a málhazsákkal és a gépkarabéllyal, ha eljön majd annak az ideje – mondhatnánk, mi törünk Kína Albániája címre, a mi boldogságunk pedig Orbán Hodzsa címére, - mint tudjuk a hodzsa iszlám tanítót jelent, aki járt Mekkában.

Momentán ugyan ott még nem járt, de majd járni fog, ha így haladunk – egy vallással több vagy kevesebb, ugye…
Mindenesetre bűntársaival együtt most jól pofánverte a hochmecoló zsidókat, és nem mellesleg Amerikát, mikor Magyarország nevében falkában gratuláltak a nagy iráni forradalom 35. évfordulójára. 
A dicső iráni politikusok egyébként el akarják törölni a Föld színéről a zsidó államot, éppen atombombát barkácsolnak, államuk pedig a legsötétebb diktatúrák közé tartozik a világon.
Orbán Hodzsa meg gratulál.
Persze ezzel odanyalt egy kellemeset a Jobbiknak is, - nem bíz ő semmit sem a véletlenre.
De szép időket is élünk!

:O)))