KÖTCSE...

Ez Orbán őszödi beszéde, írta Bolgár György a Népszavában.
Minden tiszteletem ellenére azt kell mondjam, Bolgár György téved.
Orbán 2009 szeptemberében Kötcsén mondott beszédét, melyben konkrétan taglalta legenyhébben is antidemokratikusnak minősíthető céljait, két okból sem lehet egy szintre hozni Gyurcsány őszödi beszédével.
Az egyik ok a beszédek politikai tartalma.

Gyurcsány egész beszéde arról szólt, hogy a társadalommal szemben nem lehet tovább folytatni azt a hazug, ígéretekre épülő politikát, amely jellemző a magyar politikusokra, változtatni kell ezen és változtatni kell a társadalmon.

Reformok kellenek, ezek érdeksérelmekkel járnak de megvalósításukban érdemes részt venni a politikusoknak még akkor is, ha sokszor úgy tünik, saját egzisztenciális érdekeik mást követelnének.

Orbán nem a politika és a politikusok gondolkodásmódjának megváltoztatásáról beszélt a parlamentáris demokrácia keretei között, hanem az ország politikai berendezkedésének megváltoztatásáról.

Egy olyan országról, amelyben egy erős politikai erő feleslegessé teszi az időtrabló és kicsinyes poltikai vitákat, ezekbe a tömegeknek nem kell, hogy beleszólásuk legyen, ez az elit dolga lesz erre rendelt fórumokon a kövtkező húsz évben.

Egyetlen erős politikai centrum kell, amelyik majd intézi az ország ügyeit, - majd központilag megmondja, hogy mi az, ami a népnek kell.

Tipikus bolsevik mentalitás, és Orbánt láthatólag nem zavarja, hogy nem oly rég ez a modell már megbukott.

A két szemlélet gyökeresen más, és aki közös nevezőre hozza őket, az téved.
A másik különbség a társadalomra gyakorolt hatás.
Az őszödi beszéd és szerzője ellen összehangolttámadást indított a teljes magyar jobboldal, e tekintetben maguk mellé állították a szokás szerint zavaros gondolkodású liberálisokat is.
A beszéd formai elemeit és egyes - egyébként a hétköznapi életben igen enyhének számító - kitételeit ostorozva egészen a zavargásokig hergelték a jobboldalt.
Becsületben megőszült tanítónénik ordítoztak nyakukba vekkert akasztva a Kossuth téren a szélsőjobb neonyilasaival és a fizetett tüntetőkkel karöltve, ott  randalíroztak a kispolgárság budai úrigyerekei az erzsébeti lumpenproli kölykökkel és a naftalinból kimászott vén horthysta csatalovakkal az utcákon, a Fidesz-nyggyűlés után katolikus pap próbált verekedést kezdeményezni a rendőrökkel.
Megtébolyult a nép és csak a páncélozott autóból forradalmárkodó Viktornak az államellenes összeesküvés vezetésétől való visszariadásán múlt, hogy a Parlament nem jutott a televíziószékház sorsára.
Beszállt a hisztériába a Köztársasági Elnök is a maga szelektív látásával és a poszt tekintélyével.
A zavargások mellé állt a magyar sajtó szinte teljes egésze, a bűnösök Gyurcsány és a rendfenntartók lettek és ők a mai napig, még a baloldal sajtója is azon jammerol rendszeresen, hogy micsoda brutalitással verték szét a békés tömegdemonstrációt a rendőrök, akik közül volt, akit már reggel kilenckor késsel megszúrtak a békések...
Ha a kötcsei beszéd az őszödivel lenne összevethető, akkor már régen a parlament előtt kellene táborozni százezer demokrata gondolkodású embernek, az utcákon fel kellene szednünk az utcaköveket, a nyugíjasoknak mankóikkal és ágytálaikkal vadul hadonászva kellene ordítani: Orbán takaroggy!
Bőrkabátba és lenin-sapkába öltözött fiataloknak kellene felsorakozni a Köztársasági Elnök ablaka alatt -felesküdni a vörös zászlóra, az egész médiának zengeni kellene a felháborodástól, - most ugyanis valóban lenne oka a felháborodásnak.
Ehelyett csönd van és sunnyogás.
A média elmegy a dolog mellett, mint annyi minden más mellett, Orbán tolvajlásaitól kezdve a Dunaferr megrendelésein keresztül a " Ne mi nyerjük a legtöbbet " végtelen cinizmusáig, a 25 állami gazdaságtól a harminchat ingatlanig.
Orbánon - úgy tünik - még nem fog a golyó, - értsük ezt természetesen politikai értelemben.
Persze egyszer ennek vége lesz, de ma úgy tünik, még sokat kell bosszankodnunk addig, míg a választó felismeri, hogy korunk Cipollája* bűvöli.
Nehéz lesz leszámolni vele és zavaros de semmiképpen nem demokratikus ideológiájával.
:O)))

* Ifjabbaknak:
"Mario és a varázsló:

Thomas Mann 1926-os itáliai útjának élményeit dolgozta fel. Szerkezete két részre tagolódik – egy rendkívül elnyújtott expozíció, tele retardáló (=késleltető) elemekkel, illetve a Cipolla-jelenség leírásával. A hosszú bevezetővel Thomas Mann azt a világot mutatja be, melyben megszülethet, működhet a Cipolla által képviselt eszmeiség és gyakorlat. Ennek a világnak jellemzője az előítélet, a felfokozott nacionalista hisztéria, a prüdéria, a természetesség háttérbe szorulása, a ráció helyét átvevő babona. Mindezeknek logikus következménye a második rész. De már az elsőben is fölvillan a torzult világot ellensúlyozó segítőkészség, humánum, tolerancia. A második rész drámai szerkesztésű. A várakozás–várakoztatás részint a feszültség fokozását szolgálja, részint a hallgatók ellenállásának megtörését. Cipolla egyre bonyolultabb mutatványokkal rukkol elő az egyszerű kártyatrükktől az akaratot teljesen megtörő hipnózisig. Cipolla azt az elméleti tételt akarja igazolni, mely szerint van szabadság és van akarat, de nincs szabad akarat. Az egyes szereplők különböző módon próbálnak ellenállni a teóriának és gyakorlatnak. A nyitójelenetben a nyelvét kiöltő fiú a verbális ellenállás képviselője, a következő szereplő kíváncsiságból veti alá magát a mutatványnak, a negatív ellenállást, a nem-akarom magatartásformáját képviseli a római úr. A Thomas Mann-i eszmeiség hordozója Mario, pontosabban a végső megaláztatottságában bekövetkezett cselekedet, mely képi kifejezője a militáns demokrácia ideáljának. Az ember szabadsága, akarata törékeny, s nem szabad olyan szituációt előidézni, melyben külső erők megtörhetik azt. A novella problematikus voltát jelzi Cipolla fizikai torzsága, mely szoros összefüggésben áll belső világának eltorzulásával. Ily módon alakjában a művész “irodalmár típusát” rajzolja meg. A műben sajátos helyet foglal el az elbeszélő. Ő a kívülálló értelmiségi, aki szemtanúként követi az eseményeket, mindvégig ambivalens a látottakkal, de képtelen bármit tenni ellene."
(László Zoltán)