2013. november 2., szombat

NAGY MAGYAR SÖTÉTSÉG

Rendszerváltás idején még úgy volt, hogy Magyarország kultúrállam lesz, jogállam lesz, európai állam lesz.
Mi is lehetne más, hiszen évszázadokon keresztül – mikor éppen nem barbár félázsiai hordaként randalíroztunk - azon nyekeregtünk, sírtunk, panaszkodtunk, hogy ki vagyunk rekesztve a Nyugat közösségéből, hogy lenéznek bennünket, átnéznek rajtunk – kinéznek az úri társaságból
Ettől aztán növelgettünk és nevelgettünk is magunkban jólfejlett, de nagyon titkolt kisebbségi érzetet és elkezdtünk szorgalmasan kompenzálni, sőt, túlkompenzálni azt.
Feltámadt bennünk – parasztsuttyótól az őrgrófig – az a fajta plebejus gőg, mellyel a viceházmester fia lenézi a háziúr zsebkendőt használó fiait, és orrát két ujja közé fogva úgy csapja oda a földhöz a matériát, hogy csak úgy fröccsen.
Az Úr igazságos, és bár kevés nemzetet szokott közvetlenül jutalmazni – tán Norvégia volt ilyen, de ehhez évszázadokon keresztül kellett hőzöngés nélkül, fegyelmezetten enniük a tőkehalat, mire végre az Úr mondá nekik, hogy na, nesztek, itt egy olajmező.
Az Úr általában lehetőségekkel jutalmaz, és elszalasztott lehetőségekkel büntet.
Mi a rendszerváltással kaptuk meg a magunk főnyeremény-kötvényét, melyet bátran nevezhettünk így, hiszen birtokában zökkenőmentesen nőhettünk volna át a legvidámabb barakk népéből Nyugat, az Unió legfiatalabb, legfejlődőképesebb tagjává – hogy úgy mondjam, bennünk volt a teljesítmény ígérete.
Mikor szomszédaink és megbonthatatlan barátaink még a kerítésekre festett harcias jelszavak lemázolásával voltak elfoglalva, addigra mi már kétszintű bankrendszerrel, társasági törvénnyel, kisvállalkozásokkal és szocialista jelmezbe bujtatott társas vállalkozásokkal vártuk, hogy beevezhessünk a kapitalizmus tejjel-mézzel folyó Kánaánjába, ami akkor még az Ígéret földjének tűnt. Kellett kis idő, hogy kiderüljön, hogy a cégér az épület másik oldalán kezdődik.
Oda ugyanis az volt felírva, hogy „A soha be nem váltott” – majd a sarok után,  a főhomlokzaton folytatódott a felirat: ”Ígéret földje.”
De az biztos, hogy az agyilag kihívásokkal küzdők kivételével senki álmai között nem szerepelt sem a Horthy-rendszer restaurációja, sem egy szélsőjobboldali, ócska, avas neonáci eszméket eltűrő állam képe.
És most mégis, ellenére a józan észnek, ellenére a történelmi tapasztalatoknak, ellenére a humánumnak, sőt – ellenére a fennhangon hirdetett demokratikus elveknek is megnézhetjük, hogy hova jutottunk.
Magyarország második legnagyobb egyházának képviselői, a protestáns gályarab prédikátorok emlékének mai meggyalázói a nyilas eszmék leglelkesebb támogatói, templomukban pedig éppen szobrot avatnak annak a főportási jelmezbe bújt csibésznek, aki nem tett semmit az ellen, hogy négyszázezer honfitársunkat a halálba küldje a magyar államigazgatás, hogy puskatussal a vagonokba verje a manapság szinte már megdicsőült magyar csendőrség – csecsemőt, kisgyereket, öregasszonyt, csupáncsak azért, mert zsidónak születtek.
Szobrot avatnak annak, aki kihajtotta a frontra huszonkét éves nagybátyámat, aki aztán két év múlva, negyvennégy szeptemberében életét is adta Makónál a semmiért, mert ez a tehetségtelen, buta, korlátolt politikai csődtömeg részt akart venni a rablóháborúban, melynek végén az alamizsnaként odavetett Erdélyből úgy kellett hazamenekülnie óvónő nagynénémnek, hogy örülhetett, hogy ép bőrrel megúszta az országgyarapítást.
A parlamentben pedig ott feszeng már egy új nyilaspárt, merthogy a Jobbik többeknek nem volt elég nyilas.
Az új pártot Magyar Hajnal néven jegyzik, és miután részben a Jobbik osztódásával jött létre, akár azt is mondhatnánk, hogy a kígyó megellett, de mivel tudjuk, hogy a csúszómászó tojásból kel ki, így állapítsuk meg bátran: egy új nyilaspárt bújt ki Orbán tojásaiból.
Jelzem, a Jobbik is onnan származik, azt akkor gründolta a Vezér, amikor kezdett a nemzetközi színtéren kellemetlenné válni hívei radikálisabb részének harcos rasszizmusa, akkor még látens nácizmusa - hát elkülönítette őket, mint a csorda szivacsos agysorvadásban szenvedő, de azért még egyszer majd eladható részét - de milyen igaza is volt!
Három év sem telt el, és máris milyen szépen teljesítettek a 2006-os puccskísérlet nehéz napjaiban, nem szólva arról, hogy emellett remek szigetelőréteget alkottak a Keresztapa és katonái között.
Lehetett rájuk mutogatni, hogy nem a Fidesz, hanem a Jobbik emberei rakoncátlankodtak a pesti utcákon, például a hajdani gettó tőszomszédságában is, de ez a tény sem inspirált senkit emlékezésre, pedig lenne mire emlékezni.
Anyukám - aki akkor tizenhat éves volt és a Városházán lakott - például arra emlékszik, hogy a Deák tér sarkán huszonkét meztelenre vetkőztetett és meggyilkolt zsidó nő mellett kellett elmenniük, mikor élelemért mentek – máig él benne a látvány.
A Jobbik viszont elszemtelenedett az idők folyamán és – beláthatjuk – kellett tenni valamit ez ellen az előrelátó Vezérnek.
Mivel ő egyetlen társadalomirányítási módszert ismer – oszd meg és uralkodj – így most is – éppen a legmegfelelőbb időpontban – valahogy kiiktatódott a Jobbik, mint politikai ellenfél.
Merthogy ez is olyan eset, mikor a kettő kevesebb, mint egy.
Vannak még ilyen esetek a magyar belpolitikában, és valahogy mindegyik ilyen esetben az ellenség keze sportszárban és stoplis cipőben teszi be a lábát.
Az új párt – ha lehet ez egyáltalán – még gusztustalanabb, mint a Jobbik, melyet ekéz is szorgalmasan, de persze ez azért ne tévesszen meg senkit – egy a tábor, még ha most több zászlót is lengetnek tagjai – ein Volk, ein Reich, ein Führer!
Ami aggasztó, hogy az új pártalakulat érzékelhetően a mostanában nem túl aktív Magyar Gárdára hajt, ami azt is jelenti, hogy egy kiélezett választás utáni helyzetben akár aktivizálni is lehet a szélsőjobboldali csürhét.
Persze Kövér már megtiltotta, hogy a Parlamentben tartson sajtótájékoztatót az új párt, így a Nagy Imre tér lesz a helyszín – szegény Nagy Imre sírvafakadna, ha tudná, hogy a nyilasok ennyi évvel a halála után akarják indokolhatóvá tenni kivégzését…
Hát így jártunk.
Most éppen úgy van, hogy addig, ameddig az Európai Unió tagjai vagyunk, addig még van egy hangyányi esélyünk, de ha Vikkancs kikormányoz minket az Úri Kaszinóból, akkor annyi esélyünk marad, mint amennyi Szálasinak volt negyvenhatban a Zeneakadémián.
Az épület egyébként Orbánnak nagyon tetszett, különösen az akusztikáját dicsérte, mikor elénekelte benne a fehérvári huszárokat, de szerintem több időt kellett volna szánnia az épület tanulmányozására – például valaki megmutogathatta volna neki, hol ült anno az ügyész, hol a vádlott.
Itt hosszabb pad kell majd a vádlottaknak, mert azon kell ülnie az ügyésznek is…
Már amennyiben az Úr igazságos, - de az szokott lenni…

:O)))

29 megjegyzés:

Geza írta...

A sok okos azt szokta mondani, hogy a tortenelem alapos ismerete hozzasegit, hogy a multban elkovetett hibainkat ne ismeteljuk meg. Ez termeszetesen nem igaz, mint arra millio peldat lehetne hozni. Hogy mi hozza izgalomba a ma elo embereket horthy gyalazatos kormanyzasa kapcsan azt fel nem birom felfogni. Felfordul a gyomrom, ha arra az idokre (meg a maiakra) gondolok. Talan abban lehet remenykedni, hogy az a par szazezer ember aki ma mo-n probalja a demokracia szellemet ujraeleszteni, sikerrel fog jarni.

morzsi írta...

Jé Pupu! Te is éjjel szülöd meg a dolgozataid nagy részét, mint a kismamák a babájukat!
Félre a viccel. Mi a fészkes fenét tanítanak a gyerekeinknek a pedagógusok? Mit csinálnak az ELTE-n az egyetemi oktatók, ha a hallgatók 53%-a szimpatizál a jobbikkal? És mit csinálnak a szülők, hogy ennyi műveletlen fiatal van?

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Jó kérdések merülnek itt fel a népszerűség kapcsán.

Hogy igazságos e a jó isten ?

Nem tudom, nem hiszek benne !

Az biztos, hogy ennyi ökör embert még nem láttam.

Üdv sphagin

hello írta...

Az ATV Euronews műsorában a Deutsche Welle adásának magyar fordításában bemutatták a görög Aranyhajnal újfasiszta - már gyilkolni sem rest - formációját, az itthoniak példaképét.

Többrendbeli szép új világ kerekedik... :-((

Tényleg lehetetlen ennek megálljt parancsolni valamiképpen?
Milyen aberrált emberszabásúak, akiknek ez tetszik, akik ezt támogatják, akik ehhez csatlakoznak, részt vesznek benne?

Pedig Vörösmarty szerint:
"Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!"

Ehhez képest ahogy kinéz, a Tragédia sorskérdése egyre aktuálisabb:
"Megy-é elôre majdan fajzatom?"

pleinair írta...

Mi gátolja meg Magyarországon az Orbán tojásaiból kikelő szélsőjobb erősödését? Semmi. A baloldal energiáit hatalmi versengések, gyűlölködés, irigység őrli fel. Az egyetlen tisztességes demokrata vezető az összefogás érdekében szinte önként hajtja fejét az őt alázó pártelnökök igájába. Még a parlamenti képviselőségről is hajlandó lemondani, nem gondolva arra, hogy ezzel átadja baloldalon a terepet mindannak az aljasságnak, korrupciónak, ami a fideszt is jellemzi. Szinte elnézést kér "Attilától" a tüntetők október 23.-i vélemény nyilvánításáért, és nem áll ki mellettük. Hagyja, hogy az összefogást kisajátító két hatalomhajhász megkérdőjelezze, korlátozza az önálló ítéletalkotáshoz és szólásszabadsághoz való jogunkat. Ennek pedig jövőre vetülő nemkívánatos hatása is lesz.
Az ellenzék tisztességes kis hányada is gyönge, defenzív magatartást tanúsít. Ha saját térfelünkön sincs erőnk jogaink és az igazság mellett kiállni, akkor hogy lehetnénk a jobboldal tombolásának fékezői?
Az erőt a jobboldal birtokolja, és az egész ország felett gyakorolja, az ellenzék oldalán Bajnai és Mesterházy igyekszik nemtelen eszközökkel bitorolni, és a baloldal egészére erőszakolni. Nekik ez kevésbé megy, mint jobbos kollégáiknak, hiába tanultak tőlük nagy buzgalommal. Néha úgy tűnik, ők is Orbán tojásaiból keltek ki, csak az eltévedt fészek fölött más ült. Az E14 esetében Juhászra tippelek.

Lusti írta...

Kedves Hello!
Lehetetelen-e tenni ellenük? De hisz tesz ellenük orbán... létrehoz még egy testőrséget.. mert ahhoz gyáva, hogy kimondja ennyi volt és nem tovább. Szerintem is egy a tábor, és ez a tábor fog nekimenni és megbuktatni, ahogy hallom a környezetemben...
S őszintén... nem fogom sajnálni... Ő szrta, szagolja.

hello írta...

Kedves Pleinair, most mondhatnám, hogy a kis öröm is öröm: azaz, hogy ezek szerint Téged is kiakasztott Gy.F. Attilához írt nyílt levele.
(Én is fogtam a fejemet tőle!)
Merthogy korábban, ha kritizáltam Gy.F. ilyen-olyan megnyilvánulásait a DK-ban megboldogult fórumon, nem igazán vetted jónéven.
Plusz ebben a háromszögben Bajnait tartod Feri főellenségének, holott azóta talán már számodra is mind nyilvánvalóbb, hogy honnét fúj a szél.
Ami - ha belegondolsz, hogy 2006 óta mi mindent követett el Feri ellen a volt pártja - azért nem akkora világ csudája. Elvégre csak következetesek... :-((

Ferin az a fajta skizofrénia kezd kiütközni, hogy miközben a legendás jóhiszeműsége ellenére is elég hihetetlennek tartom, hogy nem látja, nem méri fel az ellenzéki "partnerei" viselkedésének minőségét és valódi célját, egyszerűen nem képes átállítani az agyát a teljes összefogás szorgalmazásáról és az ebben való monomániás reményéről.

Akár szánhatom érte őt is, de hajlamosabb vagyok magunkat szánni ebben a kialakult helyzetben.
A végét még nem látjuk, csak rossz sejtelmeink vannak.
Nem alaptalanul.

hello írta...

Lustikám, nem elképzelhetetlen, hogy ez visszaüt O.V.-ra , ugyanakkor sajnos esélyes a velejárója, hogy a szélsőjobb, és mindaz, amit akarnak és mind agresszívabban hirdetnek, mind jobban erőre kap - márpedig az az országnak gazdasági, politikai és minden egyéb téren a súlyos tragédiája lenne.

Úgyhogy ez veszély még sokkal hatványozottabban megnöveli a demokratikus ellenzék történelmi felelősségét.

rózsaszín írta...

Hoztam egy kis vasárnapi fényt :-)

Az nagyon kellemes, amikor gyalogosan is a lehető legbiztonságosabban lehet közlekedni a (lámpa nélküli) zebrán, mert ott mindenki vigyáz - mindenkire

Az is megnyugató, amikor csúcsforgalomban a tömegközlekedési járműveken nem épül sorfal-torlasz az ajtóknál, mert mindenki bízhat abban, ha középen utazik azért majd célállomáshoz érve engedik és segítik lelépni a buszról, villamosról vagy kilépni a metróból

Váratlan öröm lehet az is, ha utazás közben egy középkorú nő átadja ülőhelyét egy begipszelt karú gimnazista fiúnak

Az is meglepetés lehet, ha ismeretlen egyetemisták egymás között gyors szemvillanással helyet cserélnek csak azért, hogy összetartozó emberpárok vagy csoportok egy helyen, egy asztalnál, egy térben ülhessenek, lehessenek

Mosolyt tud okozni az is ha, ha az ember azt veszi észre, hogy fényképezéskor nem másznak bele idegenek a fotót készítő gondos (turista) felvételébe, hanem vagy kikerülik, vagy megvárják a zummot

Szívemnek az is kedves, ha először köszönést hallok, mielőtt magát a beszédet megkezdik, vagy csak önmagában az üdvözlés "visszhangja" hallatszik

A nők egyik legnagyobb öröme például, ha nem kérdezik meg az üzlet küszöbön: "miben segíthetek?"
(főleg ha éppen kombinét szeretnének vásárolni)

Az is egy kisebb magánováció ha nem vesszük észre, hogy a biztonsági őr éppen milyen megjelenésű vásárlót, látogatót üldöz a legnagyobb tapintattal

Az is egy váratlan örökséget jelent, ha fizetéskor kétszáz forint alatt visszakapjuk a visszajárót és azt nem kell külön szóvá tenni, esetleg megalázó tekintetek tükrében időzni, amíg nagy dérrel-durral aprót szerez a kényes vásárlőnak a pénztáros a harmadik, vagy negyedik kollégájától

Múzeumokban, hangversenyeken, koncerteken egy különleges élményélvezet maga a befogadói csend

Kész főnyeremény ha a fővárosban hétköznap találunk egy nyitott templomot, ahonnan még nem lopták el például az énekes könyveket és a templom esőlevezető csatornái is a helyükön vannak, addikciós esetek nem ezek MÉH-telepi árából gyógyulnak

Emelkedett érzés fog el akkor is, ha gondtalanul közlekedő kismamát, vagy tolókocsiban ülő embertársat látok gyógyszertárban, bankban, postán, trolibuszon

Még annak is tudnék örvendezni, ha nálunk éppúgy, mint a mediterrán országokban még vasárnap is mosott bugyogók és gatyák száradnának az ablakokban vagy az erkélyeken, amit az ott lakó családok hatalmasra növő virágfüggönyökkel rejtenénk el

Nekem az egyik legkedvesebb élményem amikor idős embereket világos színű ruhában látok, vagy néniket apró virágos blúzban, vagy szoknyában

Amikor egyszerű utcai emberként ilyen pillanatokat élhetek át, akkor egyformán árad a biztonság az élettelen fizikai környezetből és az emberek eleven kultúrájából.
Persze mindenhol vannak problémák, de az a legfontosabb, hogy ezeket az érzékeny biztonságrendszereket átláthatóan és mindenki számára érthetően kezeljük, hogy együtt is élvezzük...

Szép vasárnapi pillanatokat :-)))

krezirezi írta...

Olyan ez a labirintus, ahol a falak egyre sötétebbek, egyre inkább rám akarnak dőlni. Hallom a hangotokat, hogy azt kiabáljátok, amit én gondolok, ez reményt ad... de kéne a fonal, hajrá, Ariadné, találjunk ki innét!

Neked5 írta...

Magyar Fruzsina beszéde a Horthy-szobor avatása elleni tüntetésen – 2013. november 3-án
Kedves Barátaim, kedves Egybegyűltek. Azért jöttünk ide egy-egy szál virággal, hogy megemlékezzünk a Horthy korszak áldozatairól, halottainkról. A keleti frontra kivitt katonákról, a holokauszt áldozatairól. És azért ide jöttünk, mert itt, a szomszédos templomban avatják a szobrát annak, aki legfelsőbb szinten, államfőként felelős volt mindezekért: a fronton és a lágerekben elpusztított több százezer ember haláláért.
Annak a kormányzónak a szobrát avatják itt, aki a helyén maradt az 1944 márciusi német megszállás után, aki kinevezte a Sztójay-kormányt, benne a deportálásokban kulcsszerepet játszó hírhedt belügyi államtitkárokat, legitimálta működésüket. És ezzel maga is részt vett a zsidóság deportálásában, és kiszolgálta a hitleri akaratot Magyarországon. Rövid idő alatt mintegy félmillió embertársunkat gyűjtötte össze és szállította ki brutális körülmények között itthonról az a kormány, amelyet a kormányzó legitimizált, akinek a szobrát most avatják odabenn a templomban. Annak a szobrát, aki működtette a gyilkos gépezetet. Mert az aztán működött, nem volt abban hiba!
Ne mondja senki, hogy Horthy nem tudta, hogy miről szólnak a német táborok! Történelmi tény, hogy tudta nagyon jól. Előtte is hosszú éveken keresztül a zsidó-törvényeket államfőként ő szentesítette! És történészek azt is megállapították, tudott arról, hogy a bevagonírozott embereket haláltáborokba viszik! Közös fényképek Hitlerrel! Mit gondolnak azok, akik tagadják Horthy felelősségét, miről társalogtak autózás közben? Most már biztosan tudjuk, hogy Horthy megígérte Hitlernek, hogy folytatja a deportálásokat. Ne jöjjön senki azzal, hogy később leállította! Nem neki köszönhető, hogy a vidéki zsidóság totális kiirtása után a budapesti zsidóság „csak” kisebb mértékben pusztult el. A nemzetközi nyomásnak volt köszönhető! Édesanyám kétszer menekült meg többed magával a gettóból illetve a Duna partról: hatalmas szerencsének köszönhetően. Nem annak a személynek köszönhetően, akinek ott bent szobrot avat a jelenlegi kormányzat.
Deportálják Károlyi Mihály szobrát, az alsó rakpartra űzik József Attila szobrát, antiszemita megnyilvánulások szabadon hangozhatnak el a parlamentben, betiltott fasiszta alakulatok szabadon létezhetnek, masírozhatnak, félelmet kelthetnek szabadon, sőt újabbak alakulhatnak hatósági bejegyzéssel, etnikai, rasszista megnyilvánulások kormányszinten valamint egyes bíróságokon zöld utat kapnak – ezek mind a fasiszta ideológia hűséges megnyilvánulásai. A gépezet most is működik, a nagy machinátornak nincs más dolga most sem, mint szemlélni az általa működtetett gépezet engedelmes csattogását. Nem győzzük hangsúlyozni egyre többen, hogy a fasizmus nem a vagonokkal kezdődik – az már a vége.
Utcákat-tereket elnevezni Horthyról és korszakának képviselőiről, szobrot állítani nekik, az ország szimbolikus főterét és az emlékezetet átrendezni a gyilkos ideológia üdvözítéseként – amellett, hogy cinikus - megengedhetetlen és életveszélyes. Azt mutatja, hogy a jelenlegi kormányzat az antiszemita és tegyük hozzá a rasszista ideológiát nemcsak elfogadottá, de példává, sőt kötelezővé is teszi.

Neked5 írta...

2.
Emlékezzünk az áldozatokra. Idézzük fel arcukat, tekintetüket, mosolyukat, integetésüket, ölelésüket. Nekik is tartozunk azzal, hogy végre szembenézünk a múltunkkal! Az utolsó órában vagyunk! Ne hagyjuk, hogy megmérgezzék gyermekeinket felelőtlen percemberkék a hatalommániás fővezér kénye-kedve és ideológiája szerint. Ne hagyjuk, hogy átírják a történelmünket, ne hagyjuk, hogy átírják és eggyé olvasszák a tankönyveket!
Lépjünk túl végre a jus murmurandis keretein, a morgás jogán. Emeljük fel szavunkat, de előbb a fejünket. Egyenesedjünk ki, és mondjuk, hogy elég volt! Elég volt! És ha már ezt ki tudjuk mondani, akkor itt ne álljunk meg, menjünk tovább. Minden fórumon (a nyilvánosság előtt, a bíróságokon) bármilyen lehetetlen, mert egyre inkább az, szerezzünk érvényt az alapvető emberi jogoknak, az emberi értékeknek!
k.Ez a kormány ellopta a megélhetésünket, ellopta a jövőnket, és ellopja a múltunkat is – és egy olyan múltat hoz vissza, egy olyan ideológiát, amely csak a múlt tanulságául lehetne jelen, és nem valóságosan, nem államideológiaként.
Nem felejtünk. Ígérjük meg, hogy nem felejtünk, és nem hagyjuk, hogy az a szörnyű múlt jelenünkké váljon.
Helyezzük el az emlékezés virágait, és ne felejtsünk.

NewTiborc írta...

Névtelen morzsi írta...
"Mi a fészkes fenét tanítanak a gyerekeinknek a pedagógusok? Mit csinálnak az ELTE-n az egyetemi oktatók, ha a hallgatók 53%-a szimpatizál a jobbikkal?"
Pontosan ezt, erre nevelik a gyermekeinket. Az oktatók kb 80% - nak beállítottsága súrolja az újfasiszta felfogást.

sphagin írta...

Kedves pleinair !

A DK és Gyurcsány Ferenc nem tehet mást, mint, hogy követi azt a politikát, amiért az MSZP-t is otthagyta.
A nyitás és az összefogás gondolatát tartotta és tartja helyesnek, velünk együtt, akik kitartunk mellette !
Aki erről az útról le akar bennünket téríteni, sértegetéssel és egyéb eszközzel, az hamarabb keljen fel.
Ha ez sikerülne nekik, akkor a DK egyedül maradna és játszhatná a sértődöttet.
Nekünk nincs más utunk, mint kitartani a helyes elképzeléseink mellett. Nem mi tértünk le az összefogás útjáról és nem mi lettünk a kirekesztők.
A politika boszorkánykonyhájában nehéz tisztán látni, de hidd el, akkor követnénk el a legnagyobb hibát, ha mi is feladnánk a teljes összefogás gondolatát.
Nem térhetünk el ettől és nem sértődhetünk meg.
A választók majd eldöntik, hogy kinek van igaza !
A Bajnaiék politikáját csak ebből a szemszögből lehet felülírni, mert ez az út vezet az Orbán elzavarásához.
Mások is tudják ezt és ezért próbálnak meg bennünket ebből a pozícióból kimozdítani, minden áron.
Sokkal nehezebb ma ezt az utat követni, mint handabandázva, a saját pecsenyét sütögetni.
Nem tehetünk mást, mint, hogy kitartsunk és kövessük a helyes elképzeléseinket, még akkor is, ha ez nem tetszik másoknak.
Majd a választók eldöntik, hogy kinek van,/ volt/ igaza !
Nekünk határozottan vissza kell utasítani az olyan provokációkat, mint amit a Mesterházyék is próbálnak meg velünk szemben. A skandálást is a DK-ra fogják, a bajai videó elkészítését is a DK-ra kenik.
Nem véletlenül teszik ezt, mert érzik a választók akaratát és nem tudnak ezzel mit kezdeni.
Azt nem tehetik, hogy elismerik, hogy tévedtek, mert akkor abba belebuknak.
Ezért az útjukba levőt próbálják meg elmozdítani minden áron, hogy ők maradjanak alternatívának a választók számára egyedül.
Nem megalázkodás tehát az, amit GYF csinál, hanem egy jól átgondolt helyes cselekedet. Egyrészt sajnálja a történteteket, de nem bírálja a választókat, akik skandáltak és megérti őket. Mesterházy taktikája mond csődöt, hogy ezt úgy állítja be, mintha a DK szervezet akciója lenne. Aki ott volt, az tudja, hogy ez nem igaz, aki nem volt ott, az meg olvassa ezt.
Nem szabad tehát ezt úgy felfogni, mint ahogy ezt te is teszed. Mi megtehetjük, hogy mondunk kutyát, békát, de Feri, ott fenn, ezt nem teheti meg, neki képviselni kell a DK álláspontját !
Hidd el, jól van ez így !
Majd mi jól megírjuk amit gondolunk, ahol csak tudjuk és tesszük a dolgunkat, GYF meg a magáét !
Az összhang így lesz teljes.

hello írta...

Sphagin, nincs szándékomban itt folytatni veled azt a sehová se vezető, többszereplős szópárbajt, amely miatt - szerintem - a DK-fórumot jobbnak látták inkább jobblétre szenderíteni, de azért a mérhetetlen elfogultságodban vedd észre, hogy "kicsit" más hangnemben szólt Gy.F. a színpadról okt. 23-án, mint amit az Attilához intézett levelében olvashattunk.

Oszt' döntsd el, melyik áll közelebb hozzád, melyik felel meg jobban az ízlésednek - mert a 2 egyszerre nem fér össze, annyira más!
Jogod van persze az "azért puha, hogy ne fájjon"-szisztémát preferálni, csak akkor gondold végig, minek is tapsoltál ott a rakparton!?

A rendíthetetlen hűség és a mindenáron való védőreflex nem zárja ki a logikus gondolkodás lehetőségét!

hello írta...

Kiegészítve az előbbieket:

Miközben MIND A 2X UGYANANNAK AZ ÉRDEKÉBEN EMELT SZÓT: AZ ÖSSZEFOGÁST HANGOZTATTA!

Azaz nem a tartalom, hanem az interpretálása az ég meg a föld!

Elárulom: nekem a beszéde tetszett sokkal-sokkal jobban, és nagyon szeretném remélni, hogy a választóknak is!

daczu írta...

Miért probléma az, ha a partnereimről is elmondom a véleményem.
Akinek "nem inge ne vegye magára", de Mesterházi, és Bajnai be is gonbolta azt a "magasnyaku garbót". Viktor a "szélső-jobboldal" mellé létrehozza a "legszélső jobbszélsőket", annak érdekében, hogy "szalonképessé" tegye Vonát, és
legyen kivel összefognia.
Az ellenzék ez idő alatt nem tudja eldönteni, hogy a "Viktor", vagy Gyurcsány riasztja el jobban a szavazóikat. Az "ÖSSZEFOGÁS" nem azt jelenti, hogy összefogok veled, de nélküled, sőt még úgy sem. Egyetértek veled, de csak nekem van igazam. Még mindig ott tartunk, hogyha bevesszük Gyurcsányt, akkor el kell ismernünk azt, amit közösen tettünk, és nem lehet csak rá fogni, és csak az ő búnévé tenni. Tipikus esete annak amit a "Viktir" is csinál. Amennyiben valami sikerült, azt én tettem, és ha nem sikerült akkor ti rontottátok el. Hányszor kérjen bocsánatot Gyurcsány olyan bűnökért amit nem ő, hanem az "MSZP" követett el.

dmolnar írta...

Hogy még egy ilyen szennyes történet (ami a horthy, csupa kisbetűvel és szándékosan - elnézést kedves Nemecsek Ernő - szoboravatása) kommentjei se tudjanak mással foglalkozni, mint Feri, Attila, stb. szeretem- nem szeretem... Eszem megáll...
Mikor egy mocskos és vérgőzös hazaárulónak avatnak szobrot, akkor ez a probléma? Szegény PuPu, a blogjai többet érdemelnek...

daczu írta...

Sajnos az ilyen "szoboravatások", csak azért történhetnek meg, mert "Viktor" van hatalmon.
Amiért pedig "Viktor" van hatalmon, azért a nép, "az istenadtanép" a felelős.
Amíg senki nem tud az önön tetteivel szembenézni, és csak a másikban kerese a hibát, nem is érdemlünk mást mint "Viktort".
Bárminemü politizálás oda vezethető vissza, hogy önzők az emberek. Csak a szépet, és a jót szeretik hallani. Ezt használja ki a Fidesz.
Ezért van 2/3-a, És tehet meg mindent. Így teheti meg, hogy megalakítja a "szélső-szélső" jobbot, hogy vona szalonképes legyen, és ő is csak egy jobboldali párt legyen, akivel össze lehet fogni, mert tőle is vannak még jobbra-jobbra.
Ahhoz, hogy ne lehessen ilyen "rémtetteke" elkövetni, mint ez a szoboravatás, vagy történelemferdítés.
Senki nem gondolt volna a délszláv háborúra a huszas évek végén EURÓPÁBAN. Megtörtént. Csak egy hülye kellett hozzá.
Hülyéből nálunk is nagyon sok van.
Hatalma védelmében "Viktor" is sokat meg fog engedni magának.
Jobb lesz erre is felkészülni.
Ezért nem véletlen, hogy minden rossz tettről a konzervatív oldalon, az ember "fiának, lányának" az összefogás és együtt nem értés hiánya jut eszébe.
Amennyiben összefogni sem tudnak, hogy szeretnék vezetni az országot.

daczu írta...

A huszadik század végére gondoltam, és nem a huszas évekre.

rózsaszín írta...

dmolnár 9:45!
A mérvadó hozzászólások már régóta a narratíva váltás szükségességét érintik és emlegetik. Ezek a reflexiók közvetve vagy közvetetten nem Feriről, Attiláról, a szeretemről és a nem szeretemről szólnak...

Én például szeretem a régészetet, de még jobban szeretem azt a régészt aki jól tudja tanítani a maga tudományát. Nekem izgalmasabb maga a tanulás, mint azt elképzelni, hogy miképpen sepreget körbe a portól egy ókori cserépdarabot egy régész 3-as ecsettel, még akkor is ha feltárási kutatómunkája során országos régészeti bajnokságot is nyert. Az egyik valahogy "magányos" tudomány - a másik meg közösségi.

sphagin írta...

Kedves hello !

Ha már megszólítottál ... !

A többszereplős vita esetében én nem gondolnám, hogy az lett volna az egyedüli oka a fórum átalakításának.
Amúgy teljes egészében bebizonyosodott, hogy amit ott képviseltem az helyes volt és beigazolódott.
Nem örülök neki, de ez már akkor is látszott és érdemes volt kiállni mellette !
A részedről a gond ott volt, hogy bekapcsolódva a vitába, helytelenül mérted fel a vita tartalmát és a személyi elkötelezettségedet előbbre valónak gondoltad.

De ez a múlt !

A szóban forgó dologban igazat adok neked és ezt én is így gondolom.
Azonban a két dolgot nem lehet összehasonlítani.
A hangnem is más volt a két szöveg között, de másnak is szólt és más volt a cél is, amiért azt megírták.

Ez, semmit nem ront azon, amit én próbáltam meg közölni erről.
A lényeget abban látom, hogy nem mindig az egyenes út vezet a sikerhez, a politikában.
Vannak dolgok, amihez következetesen ragaszkodni kell !

A példa esetében a DK politikájának az irányához kell ragaszkodnunk és nem lehet megengedni, hogy erről az irányról eltérítsenek bennünket.

Nagyon észnél kell lenni, hogy mit és hogyan cselekszünk és mondunk. No. nem itt lent, hanem ott fent GYF-éknek.

Meg kell tehát bíznunk azokban, akiket választottunk és követnünk kell őket a döntéseik útján.
Elismerem, hogy ez bizony nem egy demokratikus dolog, de sok esetben nem tehetünk mást, mert meg kell bíznunk a vezetőinkben.
Elvégre mi választottuk magunknak őket.
Lehet, hogy az én álláspontom egy önként vállalt korlátozást jelent a demokráciában, de egy párt nem tud működni, ha állandóan megkérdőjeleznek dolgokat a politikájában.
Az SZDSZ-t tudnám felhozni példának ismét. Nekik nem sikerült ezen túllépni és valódi, elkötelezett tábort kialakítani.
Nem gondolnám, hogy ehhez fanatizmus kellene, belátás az mindenképpen. de főleg bizalom !
Az nem vezet sehová, hogy a vezetőket állandóan pellengére állítjuk és megkérdőjelezzük, hogy mit, miért és hogyan tesznek. Ehhez hozzá kell tennünk, hogy a vezetőknek is be kell látniuk, hogy a cselekedeteikkel el kell tudni számolni az őket követők előtt.
Olyan nincs, hogy egy vezető minden lépése mindenkinek tetszik és ez vitákat is kiválthat.
Ezért írtam a pleinairnak azt. amit kifogásolsz, hogy más szemszögből is láthassuk a dolgok mozgatórugóit.
Természetesen nem gondolnám, hogy a teljes igazságot írtam le, még azt sem, hogy igazam van, legfeljebb azt, hogy ez is lehetséges.
Ezzel nem vitatkozni szerettem volna, hanem egy kicsit a magam számára is elfogadhatóvá tenni az általad is kifogásolt levelet.
Mert én is kételkedek dolgokban néha, és egész biztos a vezető is csak egy ember és ő is tévedhet.

Ez a levél azonban nem tartozik a puha, ne fájjon kategóriába, pláne annak fényében, hogy, ha tudod, hogy nem a DK a hunyó. Nem volt szervezett a skandálás. A Mesterházy se láthatott mást és csak szándékosan tette azt amit tett és háborodott fel a Bajnaival együtt !
Így már megint más a leányzó fekvése és jogos a "megmagyarázó", békülékeny és nem a kioktató és kiélező hangnem !
Ez nem mond ellent a rakparton elmondott beszédnek, sőt !
Az erőszakos követeléssel és a dolgok kiélezésével csak tovább lehetetlenítené el a helyzetet és ezáltal tenné lehetetlenné az összefogást.
Most láttam a Lendvai, Kovács duót nyilatkozni a "Szabad szemmel" című ATV műsorban.
Lényegében elfogadhatónak tartom, ahogy nyilatkoztak és ők igazolták vissza azt, hogy helyesen tette Gyurcsány azt amit tett.
Nyitva van az a bizonyos ajtó !
Bár nem volt kielégítő még az sem, hogy ezeket a szövegeket nem a Mesterházyék szájából hallottuk, de ne gondoljuk, hogy ehhez ők nem járultak hozzá valamilyen módon.
Az MSZP menti a menthetőt minden fronton és bizony, ha az a fő célunk, hogy Orbánt elzavarjuk, akkor megértőnek és segítőkésznek kell ehhez lennünk.
Nem az MSZP miatt és nem a DK miatt, hanem Orbán miatt !

A levél ezt a célt szolgálta és ennek meg is felelt !

pleinair írta...

Hellókám, Ferit mindig is a század legőszintébb, legjobb szándékú és legtehetségesebb magyar politikusának tartottam. Ma is ez róla a véleményem. Mikor hibát vét, akkor se az önzés, hatalomvágy vezérli. Ezért nem szerettem, ha mint a vérszagra gyűlő vadállatok, beállunk az Őt mardosók sorába, vagy csak egyetlen szóval is segítünk karaktergyilkos ellenfeleit ellene uszítani.
"Ne légy puha Feri!", írja Bartus és igazat kell adnom neki.
Gyurcsánynak ez a tulajdonsága nyilvánult meg az Attilának és Bajnainak írt levelével kapcsolatban is.
A gesztus álságosnak tűnt, és tartás nélküliségre, puha gerincre vallott, pedig őszinte jószándékból fakadt. Feri mindent, mindenáron igyekszik bevetni Orbán eltakarítása érdekében. De szerintem erre nem érdemes csúszva-mászva, alázatos megalkuvások árán törekedni. Az igazság ilyen módon nem érvényesíthető, csak gúnyt és újabb arculköpést provokálhat. Az igazságot határozottan, keményen képviselni kell. És melyik párt hivatott erre leginkább? Melyik párt eddig a legfeddhetetlenebb? Joga és kötelessége a DK-nak az igazság melletti határozott kiállás. Ezt Ferinek nem szabad elfelejteni!

pleinair írta...

Kedves Sphagin!

Nem a hamis gesztusoktól mentes egyenes beszéd akadálya az összefogásnak.
A két összefogást kisajátító, baloldalara telepedő, hatalmaskodó, önkényben tobzódó, hazug alak kegyét keresni megalázkodás és az igazság elhallgatása árán nem nem szabad.

Attól, hogy nem csúszunk-mászunk ezek előtt, a pártok összefogása létrejöhet. Sőt! Úgy tűnik, csak ezek nélkül valósítható meg.

Október 23-án pártállástól függetlenül minden kormányváltást akaró résztvevő torkaszakadtából követelte az összefogást. Ezeknek az embereknek tízezreit alázta Bajnai és Mesterházy azzal a hazug rágalommal, hogy önálló vélemény alkotására képtelen, betanított, papagájkommandó színvonalú csordának minősítette az összefogást követelőket. Ezzel roppant "demokratikus" módon megalázta a polgárokat, hülyének nézte és megkérdőjelezte vélemény nyilvánításhoz és szólásszabadsághoz való jogukat.
(Mindezt Bajnai megfejelte azzal, hogy Gyurcsányt bocsánatkérésre szólította fel.)

Úgy érzem, ennek alapján nem Mesterházy buksi fejének simogatásáról kellett volna szóljon Gyurcsány megértő levele, hanem az együttműködést követelő tömeg jogai melletti kiállásról.
Mint a tömeg egyik résztvevője védtelennek érzem magam. Ostoba, lenézett bábúnak, amivel Bajnai és Mesterházy úgy szórakozhat, ahogy akar.
Mindaddig nem veszek részt ellenzéki tüntetésen, míg az október 23.-i tüntetők becsületét a DK vezetői nem állítják vissza azzal, hogy a nevünkben visszautasítják bajnai és Mesterházy tömegeket lenéző rágalmait.

hello írta...

Kedves Daczu, szerintem nagyon fontos igazságot ismertél fel és világítottál rá, amire nem is biztos, hogy mindenki első hallásra gondol:

"megalakítja a "szélső-szélső" jobbot, hogy vona szalonképes legyen, és ő is csak egy jobboldali párt legyen, akivel össze lehet fogni, mert tőle is vannak még jobbra-jobbra."

Bizony, ez elég logikusnak hangzik.
És ez is bizonyítja, hogy milyen veszedelmes ellenfél Orbán és rezsimje.
Hogy mennyire tudatosan, előre gondolkodva, előre kisakkozva a lépéseit cselekszik sok mindenben.

Ezt spec. nem volna szégyen és hátrány eltanulni tőle...

hello írta...

Kedves Sphagin, hogy mi és miként, mire lesz jó és elég, mi mivé forogja ki magát, azt még nehéz lenne megjósolni.

A DK teljes odaadásoddal övezett elnöke már 2006-ban is erős hajlandóságot mutatott arra a bibliai formulára, hogy "odatartsa a másik orcáját is".
Ha megrágalmazzák, megalázzák, ha leköpik, elárulják, ha a képébe hazudnak stb., stb.
Már akkor többen figyelmeztettük, hogy ettől a reakciójától az ellenfelei csak inkább vérszemet kapnak.
Az azóta történtek sokszorosan igazolták, hogy igazunk volt.

A történet lényege most is erről szól.



sphagin írta...

Kedves hello !

Pontosan erről írtam !

Ami a te magítélésed szerint engedékenység, szinte mazochista politizálás, az nem biztos, hogy úgy is van.

Részese voltam annak a küzdelemnek amit Gyurcsány tett az MSZP megújulása érdekében és magam is kiálltam azért, amit Gyurcsány képviselt a saját eszközeimmel a Kapcsolaton.
Kemény viták voltak és mindvégig úgy vélekedtem, hogy ha nem megy a megújítás belülről, akkor kívülről még úgyse fog menni. Ezért tehát nem szabad elhagyni a pártot amíg ezt meg lehet tenni. Gyurcsány is ezt tette és az idő őt igazolta.

A megújulás elmaradt az MSZP-nél és csak a fazonigazítást hajtották végre. A baloldal mai helyzete ebből fakad.

Ami a Gyurcsány viselkedését illeti, azt szerintem ti tévesen ítélitek meg.
Nincs szó arról, hogy "odatartsa a másik orcáját is" és nem élvezi a lejáratást, még akkor sem, ha a látszat ezt mutatja.
Türelmes ember és bízik az igazában.
Azt is mondhatnám, hogy jó sakkozó, aki nem hagyja magát eltéríteni semmiféle handabandázással a stratégiájától és töretlenül halad a kitűzött céljai felé.
Természetesen a helyzetnek megfelelően, de azért tud küzdeni is és ezt ti is elismerhetitek.

Mára ugyanis már kiderült, hogy neki volt igaza és az akkori lejáratók, ma már nem nagyon látszanak, míg ő túlélte őket.

Nem volt tehát igazatok, bárhogy is állítod !
Most pedig pláne !

Az az igazság, hogy nem látjuk egyformán a dolgokat és más a politikáról alkotott véleményünk is.
Ehhez nem kell odaadás, csak egy kis megértés és fölfogás a dolgok megértésére.
Nem mindig az nyer, aki látszólag püföli az ellenfelet. Lehet másképpen is győzni és az eszünket használni.

A történet erről szól most is és máskor is.

sphagin írta...

Kedves pleinair !

Azt tudom írni neked is, hogy nem jól értékeled a helyzetet.

Most nem a konfrontáció ideje jött el és ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Te, én és mások, megtehetjük, hogy felháborodunk a történtek miatt és ordítunk, kiabálunk, veszekszünk !
Egy politikus, akinek az a célja, hogy összefogjon azokkal akik ezt nem nagyon szeretnék, annak ezt nem szabad megtennie !

Nyitva KELL az ajtót hagyni !

Még akkor is, ha mások ezerrel becsuknák azt és kívül szeretnék látni az ellenfeleiket.

Hidd el, nekem se esik jó és én is felháborodtam, hogy azután lehiggadjak és átgondoljam !
Mert mi a cél és mivel tudjuk azt elérni ?
A harag rossz tanácsadó, az indulat sokszor félre visz bennünket.

Legyünk türelmesek és megértőek.
Főleg, bízzunk a saját igazunkban !

Ekkor már szinte fölülről láthatjuk a kicsinyes torzsalkodásokat és talán nevetni is tudunk rajta.
Ez van, sajnos, ilyenek azok, akikkel együtt le kellene győzni Orbánt !

Szegény ember vízzel főz !
Meg kell próbálnunk, hátha sikerül !
Nem használna egy kardcsörtető kiállás, kényszeríteni senkit nem lehet egy szövetségre !
A szelíd magatartás a célra vezetőbb !
Próbáljátok ezt megérteni, én is ezt teszem !

hello írta...

Sphagin!

Javaslom, innentől NE OFFOLJUK TOVÁBB PuPu blogját ezzel a hitvitával!!!!!

Miután már a megboldogult DK-fórumon is nyilvánvalóvá vált, hogy nem győzzük meg egymást,
legyünk tekintettel a "Nagy Magyar Sötétség" című, aktuális blogra!