2014. április 8., kedd

ÚJRATERVEZÉS

Ha elrontod az útvonalat, a GPS korrigál.
Újratervezés, mondja, mert bár az úttévesztés nem öröm, de a korrekcióra mindig van lehetőség.
Választásokat nem egy nap alatt nyer vagy veszít el egy párt, pártszövetség vagy bármely politikai formáció.
Egy rendes választási vereségért meg kell dolgozni, literszámra kell hullajtani a verítéket, és ha erre hajlandók a delikvensek, akkor meg is lesz az eredmény!
A demokratikus oldal veresége sem tegnap következett be, ez a vereség be lett kódolva már 2009. március 21.-én, amikor Gyurcsány lemondott a miniszterelnöki posztról.
Félreértés ne essék, nem Gyurcsányt hibáztatom a bekövetkezett helyzetért, bár kétségkívül ő is hibázott – nem mérte fel reálisan az őt körülvevő világot, nem nézett szembe azzal a helyzettel, hogy sajátjai közül sokan jobban gyűlölik, mint amennyire politikai ellenfelei.
Azt sem mondanám, hogy nem volt koncepciója a helyzetre, hiszen nem lett volna szokatlan az, hogy más személy a hatalmon levő párt elnöke és más vezeti a kormányt, de ehhez a támogatottságot nem biztosította előre.
Így aztán az a helyzet alakult ki, hogy bár a tagság támogatta, a megyei vezetők egy része alkalmasnak látta a helyzetet arra, hogy megszabaduljon a párt egyetlen karizmatikus figurájától, ezzel elkezdődött egy olyan folyamat, amely kártékonyabb volt annál, mintha az elnökség tagjai zárt ajtók mögött lilára verik egymást, mert az elkövetkező hetekben a szocialista párt egyszerre veszítette el hitelességét, támogatottságát és lett nevetségessé.
Márpedig a nevetségesség öl.
Ami ezután következett, az már borítékolható volt, elkezdődött a bűnbakképzés, a szocialisták még arra is lusták voltak, hogy új bűnöket varrjanak hajdani elnökük a nyakába.
Átvették Orbán idióták számára kidolgozott őszödi beszédes vádjait, és elkezdtek tülekedni, hogy ki tudja jobban elhatárolni magát a volt miniszterelnöktől, akinek elhallgatták és elvitatták összes eredményét, pedig– és ezt ma kevesen hinnék – komoly sikereket sikerült elérnie,
Például – és ez csak egy a sorból – elvitte az autópályákat a határokig.

Amikor a vasúttal hasonló jelentőségű fejlesztést vitt végbe Baross Gábor, akkor a nemzet megbecsülte őt, szobrot állított neki, - ma, ha betömik a kátyúkat a miniszterelnök lányának esküvője tiszteletére, nagyobb elismerést kap a munka, mint Gyurcsány műve.
A választásokat elveszítette a Szocialista Párt, majd a következő időszak Gyurcsány kiszorításával telt, aki némi harc után beletörődött ebbe, megalakítva a Demokratikus Koalíciót, azóta is ott folytat prófétai tevékenységet, pedig akár politikus is lehetett volna.
Ő sem sokat tanul a hibáiból, nem hiszi el, hogy modern tömegpártot nem lehet zsebből vezetni, káderpolitikát nem lehet személyes rokonszenv-alapon folytatni, és lehet esetenként kevesebbet is beszélni - horribile dictu hallgatni is.
A szocialisták csendesen berendezkedtek az ellenzéki létre, élték a maguk belterjes, érdektelen életét, nem indítottak politikai akciókat, nem mutatták magukat – a hónapok, évek során az a kép alakult ki róluk, hogy talán nem is akarnak nyerni a következő választáson, a kialakult helyzet megfelel nekik.
A párt vidéki szervezetei sorvadásnak indultak, pártépítésnek híre-nyoma sem volt, ha fiatal szocialistát akarnak mutogatni, a mai napig Tóbiást húzzák elő a kalapból, na jó, most Kunhalmi Ágnes is felmutatható, de továbbra is kérdés, hogy a két Harangozó mire megy sekrestyés nélkül.
A párt vadembere is beletörődött a helyzetbe, elmegy Brüsszelbe zabot hegyezni, Botka beássa magát Szegeden, nem kockáztat, természetesen ő sem kedveli Gyurcsányt, ami azért sajnálatos, mert valószínűleg ő lesz a szocialisták következő pártelnöke.
Bajnai a vesztett választások után légüres térben találta magát, ő nem igazán volt politikus, önmagát is inkább technokratának tartotta, így kénytelen volt saját politikai profilját felépíteni, amihez első lépésként meg kellett szabadulnia Gyurcsány árnyékától.
A maga elegáns módján egy-két lócitromot ő is hozzávágott a volt miniszterelnökhöz, akinek gazdasági minisztere volt, nem is olyan régen.
Ez talán érthető is, az kevésbé, hogy miért gondolta azt, hogy mögé a MILLA milliós tömegeket tud állítani, hiszen aki akárcsak öt percet is foglalkozott a magyar belpolitikával, az mind tudta, hogy egy virtuális csapatról van szó, mely egyetlen dologra volt alkalmas: évente kétszer megszervezte a moderált hőbörgést, majd hazamentek a legények.
A Millával együtt járt kedvenc Juhászom is, aki már a puszta jelenlétével is komoly választói csoportokat riasztott el, hiszen a népnek doszt elege volt már az alkoholistákból is, és bár érthető a törekvés a könnyű drogok legalizálására, de ebben az országban ezt olyan pártnak, mely választást szeretne nyerni, támogatni - maga az öngyilok.
Viszont a Szolidaritásban rejlő lehetőségekkel nem tudott élni, pedig hát…
Aztán Bajnainak valaki bebeszélte, hogy neki pártot kellene alapítania, jóllehet egészen addig a percig alkalmas lett volna a demokratikus oldalt integrálni, vezetni és képviselni, - sajnos a saját pártja megalakulásával egy lett a többi pankrátor közül – neki is mentek a szocik azonnal.
Aztán még jöttek a Párbeszéd Magyarországért volt LMP-sei, és volt egy időszak, amikor olyan volt a demokratikus oldal, mint egy tömegverekedés a búcsúban.
Talán ha maradnak az eredeti felállásnál, többre mentünk volna: Bajnai a közös jelölt és mindenki őt támogatja.
Nm szeretnék hibást keresni, de egy tény: a magyar választó utálja a torzsalkodást, szereti az illúziókat, hinni akar valamiféle elvont nemzeti összefogásban, lengő zászlókban, az ország felett lebegő Szűz Máriában, a fene tudja miben, de aki nyilvánosan torzsalkodik, arra a voksát soha nem fogja adni.
Egy másik oka volt a vereségnek a kommunikáció állapota.
Az már csak hab volt a tortán, hogy a Fidesz minden kommunikációs felületet megszerzett – érdekes, most nem panaszkodik a médiaegyensúly hiánya miatt – de az sem tett jót a választási esélyeknek, hogy Orbánéknak nem is kellett a demokratikus oldal versenyzőit ekézni, megtették ezt a saját média-guruik, szakértőik, olyan buzgalommal. hogy párját ritkította.
Ha a szembenálló politikai erő és erőtlenség kommunikációjának szakszerűségét és hatékonyságát összevetjük, hát ég és föld a különbség, de nem a mi javunkra.
Lehet dühöngeni azon, hogy miket állít a Fidesz, de – a jelek szerint – abban a kommunikációban hisznek a választók, míg a mienkben nemigen.
Pedig szakszerű, fegyelmezett kommunikáció nélkül választást nyerni nem lehet.
Orbán kommunikációja olyan, mint a francia feleség, akit rajtakapott a férj: nekem hiszel drágám, vagy a szemednek?
És neki hisz az is, aki maga munkanélküli, de a felesége és a gyerekei is azok és kéz a kézben mennek voksolni a Vezérre: Vik-tor! Vik-tor!
Volt már ilyen a történelemben, a populizmus hihetetlen hatékony tud lenni hozzáértő kezekben.
A nép nem hősökből áll, hanem esendő kisemberekből, akiket nagy röhögve meg lehet vezetni: elvesznek tőle száz forintot, majd egy év múlva visszaadnak neki ötvenet, a nyála csorog a hálától.
Mostantól kezdve még nehezebb lesz az élet, mert a nép tulajdonképpen most legitimálta Orbánt.
Mostantól nem lehet másra mutogatni – Magyarország népe választott, és bármennyire is hiszünk abban, hogy rosszul választott, ezt tiszteletben kell tartanunk.
Tulajdonképpen az a vicces ebben a választásban, hogy nem is választottunk, csak arra szavaztunk, hogy kell-e Orbán, vagy nem kell, elfogadható-e a diktatúra vagy nem.
Hát egyelőre úgy néz ki a helyzet, hogy Orbán kell, és a diktatúra is elfogadható néhány fabatka ellenében, akiknek meg az sem jut, azok beletörődtek a helyzetükbe.
A nyolcmillió választásra jogosult magyarból a Fideszre szavazott kétmillió-százharmincháromezer választó. a demokratákra egymillió-kétszáznegyvennégyezer és a Jobbikra kilencszáznyolcvanháromezer.
Többen maradtak otthon, mint ahányan az első két helyezettre voksoltak, vannak még tartalékaink, csak ki kell bányászni őket.
Van rá négy évünk.Sajnos.

:O)))

44 megjegyzés:

gmail írta...

Ha az emberek kiábrándulnak Orbánból, akkor sem erre a szedett-vedett baloldalra fognak szavazni. Akkor inkább fognak Vonára. A baloldalnak volt lehetősége a bizonyításra. Nem hozta el el emberek és az ország számára a jólétet és gazdagságot./Pl.Nem értük el Ausztria gazdagságát/ Ellenben elhozta a szegénységet. Mindent eladtak az emberek feje felől. Soha ennyi hajléktalan nem volt, mint a rendszerváltás óta /pl. eladták a gyárakat, munkásszállókat/ A mélyszegénységben élők addig vonatoztak, volt munkájuk, volt szállásuk.
S az hazugság, hogy Orbán óta nincs munka. Lányaim 2007-ben végeztek, s nem hogy képzettségüknek nem kaptak megfelelő munkát, semmilyet nem kaptak. Azóta az egyiknek kapcsolaton keresztül /a nagy szerencsének köszönhetően/ lett itthon munkája /hosszú idő után/, a másik lányom pedig azóta is Angliában dolgozik.
Az embereknek munka kell és ezt a baloldal nem tudta biztosítani. Most reménykednek az Orbánra szavazók. Legyen nekik szerencséjük, meg az országnak is ez az érdeke. Ennyi lehetőséget a baloldal is kapott. Oszt majd idővel meglátjuk.

judit írta...

Gmailnak,
jó a vakság, meg a diktatúra, ugye? Elfogult, tájékozatlan és tájékozódni nem is akaró "önjeleölt szakértőből" mint te, van elég. Szánalmas az érvelésed, és hazug.

Névtelen írta...

Hihetetlen, hogy ennyi tájékozatlan, buta ember van ebben a nyomorult országban. Elkeserítő az eredmény, nem tudom hol voltak vasárnap a rokkantak,a rendvédelmisek, tűzoltók, pedagógusok, diákok, egészségügyiek, a gyárakban éhbérért dolgozó rabszolgák, a 3 millió nyomorgó, az éhező gyerekek szülei, a trafikjuktól, földjüktől megfosztott emberek.
Sőt olvasom, hogy a cigányok 90 %a szavazott, és mindahány a fideszre. Kérdés: honnan tudják , hogy cigányék kire, mire szavaztak, másrészt a cigányok tényleg ennyire élvezik, hogy a segélyért meg kell dolgozniuk és ezért nem fizetést kapnak, csak alamizsnát nulla jogokkal?
Elképesztő, érthetetlen, ami történt.


Anikó írta...

Pupu meg is fordíthatjuk ezt az egészet, gondolj bele, mi lett volna, ha...
megnyeri az ellenzék a választást, mivel kezdte volna a takarítást, hogy pucolta volna ki ezt a sok sz@rt,hogy állította volna vissza a demokratikus jogállamot, őrületes munka, belerokkantak volna a 4 év alatt, aztán jött volna a jobbik...sajnos.
Orbán aki gondolhatta azt is az előző ciklusa alatt, sietnie kell a lerablással, mert utána már nem lesz rá lehetősége, nagy is volt a kapkodás, na és most itt maradt a nyakában ezzel az összegányolt szemétheggyel, ami újabb négy év alatt nem biztos, hogy működni fog, itt-ott repedezni és szivárogni fog, ami lassan majd agyonnyomja az alatta lévő híveit, akik egymás sarkát taposták az összehordás feletti nagy igyekezetben, hogy megfeleljenek és részesüljenek az itt-ott leeső kegyből.
De ott sem kapott mindenki, ott is sok van aki érdemtelenül kapott többet, a többi, magát még érdemesebbnek tartó lihegő csak irigykedve nézte, ott is lehetnek elégedetlenek, szép számmal, akik szép lassan ráébrednek, hogy ők csak mire is voltak jók.
Figyeljünk csak, mert ott is eljön a bomlás ideje, ott is vége lesz ennek a látszatra sziklaszilárd, egységesnek tűnő tömbnek.
Amikor felébrednek a csókosok...
Most jön majd a ki tudja honnan, kitől, véletlenszerűen nyilvánosságra szivárgott információk ideje.....
Sok érdekesség lesz még itt...

Névtelen írta...

"...a populizmus hihetetlen hatékony tud lenni hozzáértő kezekben." - Így! (S itt minden szó fontos.)

Vöröskarom írta...

Kedves Gmail, a nagy, összefoglaló "mindent eladtak az emberek feje felől"-t kifejtenéd részletesebben, hogy konkrétan MIT adtak el? Mert emlékezetem szerint a nagy eladások az MDF kormány nevéhez fűződnek.
Esetleg arra tudsz megoldást, hogy hogyan érhetnénk el Ausztria gazdagságát, ha lehet, egyik napról a másikra? (Mondjuk az biztosan jót tenne, ha szervezettebben, hasznosabban dolgoznánk a munkahelyünkön munkaidőben, meg főleg ha kicsivel kevesebbet "vinnénk haza a gyárból".)
Munkát - igazi MUNKÁT - a Fidesz se tudott biztosítani, a parkokban a mások által eldobált szemét felszedését én nem nevezném munkának, akkor se, ha busásan meg is fizetik. (Feltételezem, Te sem szeretnéd, ha az Angliában élő lányod hazajönne és ilyen "munkát" végezne.)
Üdv.: Vöröskarom

etele1 írta...

"Többen maradtak otthon, mint ahányan az első két helyezettre voksoltak, vannak még tartalékaink, csak ki kell bányászni őket."

a jobbik s az emeszpé együt olyan ötszázezer szavazatot szerzett, ennyit vesztett a fidesz.

szerintem az történt. hogy a fidesznél hiányzó szavazókat megtalálod a jobbiknál és az emeszpénél. ők a hires billegő szavazók.

de aki most a jobbikra szavazott, annak semmi oka sincs -a baloldal gyökeres megváltozását kivéve- hogy a szocialistákra szavazzon.

hasonlóan ha a fidesz továbbmorzsolódik, azt a jobboldali magból teszi. az ő identitásuk valószinűbbé teszi, hogy a jbbikra szavazzanak.

akik nem mentek szavazni, azok azért tették, mert személyes tapasztalatuk, hogy semmi értelme. ezt a tapasztalatot csak kormányon lehet oldani.

nem pupu, nincsenek tartalékaitok. se nektek. se a szocialistáknak. új szavazóbázist kell épiteni.

Névtelen írta...

Vakság, diktatúra, nincs demokrácia, stb., stb. demagóg duma.
Eszement, meszesagyú, amnéziás, idióta társaság pupu vezetésével.
Lehet hibáztatni mindenkit, akkor is az van amire vasárnap szavazott a nép.
Kapjátok be!
Nyeljétek le!
:D)

Attila írta...

Kedves gmail!

A munkanélküliség kicsit régebben kezdődött, úgy 1990 körül, de soha annyian nem mentek külföldre dolgozni mint az elmúlt 4 évben. Van egy olyan érzésen, hogy ez a tendencia még fokozódni is fog a jövőben. Lehet büszkélkedni a statisztikával, de a versenyszférában nem nőttek a munkahelyek száma, inkább csökkentek. Jelen pillanatban a közmunkások esetében az állam egyik zsebéből átteszi a másik zsebébe a pénzt. Nem értékteremtő munka, pedig olyan kéne, hogy valódi növekedés legyen, viszont a foglalkoztatási statisztika nagyon jól mutat. Őszinte kíváncsisággal várom, hogy mi haszna lesz a téli tanulós közmunkás programnak, hol tudnak majd elhelyezkedni? Van rá lehetőségük?

Üdvözlettel: Attila

talalom írta...

Etele1! Legalább légy következetes! Azt írod, hogy nincsenek baloldali tartalékok. Aztán meg azt, hogy új szavazóbázist kell építeni. Azt csak a tartalékokból lehet.
Gmail! Ez az "eladtak mindent" duma önbecsapás. Először pontosítanék: Antallék ugyan elkezdték, de bölcsészekhez méltóan bénán csinálták, így azután valóban a Horn vezette kormány konszolidálta a gazdaság nagyját.
Az önbecsapás meg kétirányú. Egyrészt hasonlít arra, mint amikor a nagymama azon lamentál, hogy a fiatalok elprédálnak mindent, lám még azt a jó kis piszkavasat is, pedig milyen jól mutatott a panellakás radiátora mellett. (Panelban nincs kémény, úgyhogy nem alternatíva a hagyományos tüzelés.) Másrészt viszont tudomásul kellene venni végre, hogy az ember nem azért tart politikust, hogy az bármit is "biztosítson" neki. Arra meg végképp alkalmatlan, hogy "elhozza a jólétet", mint valami mesében a az aranyhal. Hanem azért tartom, hogy egyrészt szervezze meg a közszolgáltatásokat, másrészt hagyjon nyugodtan dolgozni, élni, harmadrészt meg okosan ossza be azt a pénzt, amit önként "biztosítok" én arra (adók), hogy működjön az oktatás - és nem a nevelés, az az én dolgom -, az egészségügy, a rendőrség, neadjisten a jogállam.

Névtelen írta...

Ennyit ért a szavazás. Kimondhatjuk: igaza volt a bojkottot javasolóknak.De nekünk ez kell. Demokráciát hazudunk magunknak,megnyugtatjuk a lelkiismeretünket, hogy mi megpróbáltuk.Nekünk Mohács kell. Buta,alattvaló nemzet vagyunk. Megérdemeljük. Bejuttattunk egy csomó kövér, buta, lusta, csaló, mocskos képviselőt jó pénzért újabb négy évre a parlamentbe.

etele1 írta...

talalom:

Irod: "Azt írod, hogy nincsenek baloldali tartalékok. Aztán meg azt, hogy új szavazóbázist kell építeni. Azt csak a tartalékokból lehet."

miért? a fidesznek 1992-ban volt tartaléka? nem volt.

1998-ban volt új szavazóbázisa? volt.

mi történt a kettő között? új szavazóbázist gründoltak maguknak.

én értem, hogy milyen szép lenne ragaszkodni ahhoz ami van és meggyőzni a zembereket, hogy ez jó nekik is, de amit szeretnél, az sajnos __lehetetlen__.

hello írta...

Majd szóljatok, ha egy konstruktőr feltalálta a működőképes politikai GPS-t.

Mert ahogy tudom, a szerkentyű autós rokona nem csak jelez, de az eltévesztett helyett mutatja alternatív megoldásként a célhoz vezető másik utat is.

Sicc írta...

Kedves Névtelen!
A NÉP nem szavazott. Csak a szimpatizánsok egy része.

Promenad írta...

Nem kellett volna TGM-et lehurrogni,amikor ennek a "választásnak " a bojkottjára buzdított.

A történtek mindenben igazolták őt !

hello írta...

Bojkott-pártiak!

Ugye belegondoltok abba, hogy akkor, aki nem akart a Fideszre szavazni, csak a Jobbik maradt volna a számára - egyébként így is jórészt ez történt azok esetében, akik nem bíztak az Összefogás kormányzóképességében.
No meg ott volt a placcon az az LMP, akik eleve kijelentették, hogy eszükben sincs leváltani akarni a Fideszt, beérik az ellenzéki szereppel (naná, jó pénzért kényelmesen "őfelsége ellenzékeként" ellenni még 4 évig a parlamentben!)

Azaz a "csont nélkül" triumfáló Fidesz mellett a Jobbik még előbbre végzett volna.

Vagy akkor ez a kb. 1,2 millió az ötpárti összefogásra szavazó is inkább otthon marad?

EZ tetszett volna TGM-nek + az ezt támogatóknak?
Szomorú lenne, ha így lenne!

asta írta...

PuPu nagyon jó összefoglalás!
Az MSZP egyik legnagyobb erőssége az összetartás volt. Gyurcsány pedig kakukktojásnak bizonyult az MSZP-ben kezdettől fogva. Egy olyan őskövületet, amivé vált ez a párt, nemigen lehetett megváltoztatni szakadás nélkül. Csak nagyon halkan mondom, de azt hiszem, ilyen vezetéssel a régi MSZP-t akár temetni is lehet. Béke poraira. Talán a neve megmarad majd valakiknek, akik jobban tudják használni.
Mesterházy még most sem érti mekkora hibát követett el, mikor ott sütkérezett a mesterségesen köré pakolt nimbusz fényében. Ezt a hazug lelkesedést érezték a szavazók is... az ilyesmi mindig átjön. Az ilyen kikényszerített összefogás disszonanciáját mindenki érezte, és nem mindenki volt hajlandó "befogott" orral szavazni...inkább el sem ment.
Gyurcsánynak pedig szerintem várnia kellett volna még egy ciklust és csak a kampányban részt vennie mint támogató és közben leráznia magáról a rengeteg sarat, amit minden oldalról rádobáltak. Ez a ciklus Bajnaié lett volna. Én is hiába próbáltam ezt elmondani a Kapcsolaton... kitörölték, én meg kiléptem.
Nagyon örülök, hogy megemlítetted az un. értelmiségi holdudvar szerepét. Visítani tudtam volna attól, amit műveltek. Számomra ez is hatalmas csalódás volt és elvesztettem minden bizalmamat a korábban tisztelt emberekben... valami más iránymutatót kell keresnem. Kritikán aluli volt a teljesítményük.. Még a választások előtti hetekben is képesek voltak egyesek az agymenéseiket villogtatva ekézni, ahelyett, hogy legalább befogták volna a szájukat.
Nehéz négy év lesz.

asta írta...

Hellonak

A bojkott a mai történések fényében még mindig elég necces. Ugyanis az eredménye az lett volna, amit mondasz. A választást megtartották volna a sok kis kamu párttal és csókolom! A győzelem még nagyobb lett volna. Lett volna a Fidesz és a Jobbik és a baloldalnak még annyi megszólalási lehetősége sem maradt volna, mint így. Ezzel viszont most legitimálják a Fideszt és fel fognak esküdni a fideszes tákolmányra. Nem semmi. Most megfizethetik a hülyeség árát. Mi pedig nézhetünk....

etele1 írta...

a bojkott eredménye lehetett volna az is, hogy olyan harminc jobbik körzet alakul.

meg az, hogy a lakosság végképp megutálja abaloldalt, mert __cserben hagyta__,

persze mindkettőt meglehet előzni insprált politikával. de inspirált politikával választást is lehet nerni, szóval nem egyszerbb kihagyni azta bojkottot? :p

minden mindennel összefügg írta...

Az újratervezéshez nélkülözhetetlen a helyzetelemzés, ami azért rettenetesen nehéz, mert évtizedek óta nem készült populáris stílussal íródott és mindenki számára hozzáférhető "kerületi kis okos"!
Ebben az esetben miképpen lehet bárkin is horizontális tájékozottságot számon kérni?

Más. A tudás pedig nem minden, én a kultúra tanítására voksolnék, mert a kultúra azt is megtanítja, hogy mire és hogyan használjuk a megszerzett tudást.
Összefoglalva tehát:
Hiányzik a helyzetelemzés.
Hiányzik az ismeretszerzés jártassága.
Hiányzik a kultúra és annak pedagógiája.
Egyik sem kihagyható!!!

Sicc írta...

Szerintem ez a sok "így kellett volna, úgy kellett volna" már felesleges. Többszörösen átrágtuk a hibákat. A részletes elemzést maja - remélhetőleg- elvégzik a szakértők. Most nem annak van az ideje, hogy mindenki hamút hintsen a fejére, hanem az ÚJRATERVEZÉSRE kell koncentrálni.

etele1 írta...

"a szakértők" :DDDDDDDD

1) igen kevés "szakértő" akad (dumálóból sok van)

2) ha van is szakértő, arra se mesterházy, se gyurcsány nem hallgat. és gyutólag teljesitménye alapján szigetvári sem (akinek bajnai a magyar hangja).

Kaskötő István írta...

Utalva arra ami minden értékelésből, vitából kimaradt.
Egy kis "demokrácia" hír Kanadából.
Tegnap Quebec szavazott. Megbukott a kormányzó szeparatista part és a liberálisok nagy fölénnyel nyertek. Nem kell zseninek lenni, hogy kitalajuk mi történt a veszes oldalon. Lemondott a part vezetője.
Ez is demokrácia,talán meg kellene tanulni a szabályokat.

talalom írta...

Etele1 írta: "1998-ban volt új szavazóbázisa? volt." (Mármint a Fidesznek.)
Rosszul emlékszel. 1998-ban az MSZP kapta a legtöbb szavazatot az első fordulóban a pártlistára. Ezért aztán Orbán összebútorozott Torgyánnal, bár két héttel korábban kijelentette, hogy a kisgazdákkal soha. Ezért Torgyán 81 helyen léptette vissza a jelöltjeit a Fidesz javára. Tehát nem új szavazókat szerzett, hanem ellopta a másét.

morzsi írta...

Kedves PuPu!
Több dolog jutott az eszembe a mai posztod kapcsán.

Például az, hogy a magyar nem tud veszteni. Az, hogy nyerni nem tud, az a történelmünkből nagyjából ismert. Azt, hogy veszteni sem tudunk, azt a következő hetekben fogjuk majd igazolni. Régen, ha valaki vesztett a csapatával, szinte automatikusan lemondott edző és elnökség. Ma nem! Megyünk nyakasan az újabb vereség felé! (jó irányban haladunk, tovább kell folytatni a megkezdett munkát - meg ilyenek...)
Hányszor kell fenékbe rúgni egy pártvezetőt, hogy megértse, kitelt az ideje? (Hogy közben a kisember beledöglik a mi kis demokráciánkba az ugye felejthető)

Meg aztán. - Nincs sem az országnak, sem a pártoknak "ellenség képük" pedig az nekünk nagyon kell! Kell, mert anélkül nem tudunk létezni.
Ha nincs a magyar titkosszolgálatnak ellenség képe, (régen ugye voltak az imperialista országok meg azok titkos szolgálatai)mit tegyen? Hát elkezdi lehallgatni, megfigyelni az ellenzéki politikusokat és láss csodát, mindig akad egy Simon Gábor közöttük.
A baloldal jól meg van magában. Ők megbuktatják a saját miniszterelnöküket (Meggyesi)vagy a pártelnökeiket (Hiller, Lendvai, Gyurcsány) csak azért mert az egyik talán túl okos és tisztességes, vagy a másik túl gazdag nekik.
Orbán megint más tészta. Hol jobbra, hol balra nyitna, - míg egyszer frau Merkelnek rossz napja lesz és úgy rúgja hátba, hogy a fal adja másikat.

Nekem most már mindegy, hogy egy magyar politikus mit mond. Csak a két szót ne mondja ki, hogy "morál" meg, hogy "demokrácia", mert ha valamelyik közelében leszek, úgy köpöm le, hogy úszva fog menekülni.
Tisztelettel: - morzsi -

talalom írta...

Még egy a bojkottrajongóknak. Igenis, a szerintetek bojkott működött: sokan beszopták, hogy az a bojkott, hogy nem mennek el szavazni. Holott az a bojkott, ha az állampárton kívül egyetlen más szervezet sem állít jelöltet, erre pedig semmi esély nem volt, még a parlamenti pártok között is sokan indultak volna, pl. a jobbikák vagy az LMP. Arról nem is beszélve, hogy már megvolt a törvény a kamupártok állami pénzen való felhízlalásáról. A 40% pedig egyáltalán nem rossz részvételi arány a nemzetközi porondon, azt simán hozta volna a Párt, még csak hamisítania sem kellett volna a külföldi szavazatokat. És akkor lett volna egy négypárti parlament: Fidesz 72%, KDNP (mert szétkapták volna,az biztos) 14%, LMP 5,5%, Jobbikák 8,5%. Két kormánypárt, két ellenzéki - mi a baj? Hát gondolkodjatok el máskor, ha hirtelen dühből beszéltek.

PuPu írta...

Kedves talalom, nem gondolkodnak - magyarok!
Morzsi, gratulálok, igen jót röhögtem a színvonalas mérgelődés Merkelre vonatkozó próféciáján!!
:O))))))

Névtelen írta...

Az első bojkottos hsz. vagyok: természetesen nem azt értettem Jó bojkott alatt hogy nem szavaz a nép. Sokkal inkább azt hogy nem állit jelöltet senki.

hello írta...

Nem tudom, hogy ez Bajnai + Juhász füvész kapcsolatát hogyan érinti, de olvasom, hogy a MILLA megszűnik.

http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=172014

A létezés mellett nem szólnak érvek – írják a honlapjukon. Az egyesület közel egy éve nem folytat tevékenységet.

hello írta...

Még valami Bajnaival kapcsolatban: gondolom, láttátok vasárnap késő este már az MSZP székházban.

A tekintete sokkal többet kifejezett, mint a mondatai. Azt láttam az arcán, hogy őt döbbentette le közülük talán a legjobban a kudarc. Úgy tűnt, már keservesen megbánta, hogy átengedte Mesterházynak a minelnöki jelöltséget. Hogy a következtetésem nem jár messze az igazságtól, mutatja a ma reggeli hír, hogy maradnak függetlenek, nem közösködnek a parlamentben senkivel, mert azt csak az elveik sérülésével tehetnék!

hello írta...

Ez az ábra teljesen világos, és önmagáért beszél:

http://kepkezelo.com/images/d3ohfhp2138b3sgluxte.jpg

MoonRiver írta...

"Mostantól nem lehet másra mutogatni – Magyarország népe választott, és bármennyire is hiszünk abban, hogy rosszul választott, ezt tiszteletben kell tartanunk."

Szíves engedelmetekkel, legfeljebb, csak észben tartom, ennél többre aligha telik tőlem. (Valószínű, később sem.)

Bözse mama írta...

Kedves mindenki!
Én egy nagyon eccerű asszon vagyok, 34 éve férjes.
A férjem hajnalba kiment mindig megetetni a disznókat és aztán nekiállt kapálni. Most már nincs disznónk, nem érdemes tartani, mert a táp oljan drága, hogy mire a malac fölnő, nem lehet csak veszteséggel elanni.
Tennap néztük a tévét és akkor jött el a jó ötlet, hogy nem reteket, meg paprikát köll űtetni, hanem pártot kéne alapítania a férjemnek.
Az volt odaírva, hogy a haza nem eladó párt, meg hogy 364 millió forint állami támogatást kaptak.
A francba a kapálással, pártot alapítunk a férjemmel.
Nem viszek reteket a vásárosnaményi piacra, hanem csinálunk egy franszparenst és ráírjuk, hogy NINCS PÁRJA AZ AMERIKAI HARISNYÁNAK! Ha csak a legkevesebbet kapjuk, akkor is lesz 182.000.000.- millijó állami támogatásunk.
És akkor nem kell többet a férjemnek a sokizületi reumájával hajoldoznia, üdvözlettel: Bözse mama

hello írta...

http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/372710_kellemes_pusztulast_magyarorszag


Kellemes pusztulást, Magyarország!

Krémer Ferenc 2014.04.08.05:02

talalom írta...

Ne haragudj hello, vagy két évvel ezelőtt írtam egy másik fórumon, hogy a Bajnaiban bízók keservesen csalódni fognak. Nem azért, mert nem becsületes, vagy kevéssé politikus alkat. Becsületes is, ért is a gazdasághoz - csakhogy ez politikai vezetőnek kevés. Lásd, Matolcsyéknál még a házikasszát is az asszony kezeli (ő maga mondta), mégis jó miniszternek meg bankelnöknek.
Bajnai jellegzetesen liberális közgazdász: az a típus, aki azonnal a számológépét kapja elő, ha pl. szociális kiadásokról van szó. Annyira azért politikus alkat is, hogy belássa: az MSZP populistái (mert szép számmal vannak), azonnal lenyelik szőrőstül-bőröstül, amint nemet mond az első képtelen ötletükre(pl. minimálbér-emelés). Ezért szerintem abban bízott,hogy meg tudja szólítani a liberális, de legalább a szabadelvű szótól nem azonnal visítófrászt kapó embereket, és majd ő Mesterházy mögött-mellett vigyáz, hogy a "jólét" emelése mellett maradjon a beruházásra is valami. Akkor viszont a mostani Bajnai-rajongók feszítették volna keresztre, és mondták volna, - hiába nem ígért semmit, - hogy hazudott, stb. Lehet, hogy azt is kiderítették volna,hogy 2 négyzetméterrel nagyobb a fürdőszobája, mint amit bevallott...

talalom írta...

Ja, Bözse mama! Akkor legalább van miből kifizetniük a devizaalapú forinthiteleiket, merthogy ez a hazanemeladós párt a Kasneréké.

hello írta...

Kedves Talalom, már miért haragudnék. Beszélgetünk, együtt gondolkozunk, akik itt vagyunk.

Nem vagyok Bajnai-rajongó, ahogy egyik politikusé sem - igyekszem mindegyikőjük erényeit és hibáit tárgyilagosan szemlélni és értékelni.
Tökéletes, mindenre és mindenkinek megfelelő ember, fájdalom, de nincs. Illúzió ilyen szuperlény felbukkanásában reménykedni.
Ezért - is - kéne egy olyan GPS, amiről reggel írtam némi malíciával. Hátha az egy nem univerzális képességű vezetőnek is a segítségére lenne.
De mert ezt még nem találták fel, hát szívesen látnék a kormányrúdhoz odaálló ember mellett egy valóban alkalmas összetételű, egyeztetetten 1 irányba húzó, egymás fúrása, kicsinálása helyett a kitűzött célokért a belüket kidolgozó, a vezetőt meggyőződéssel támogató team-et - aminek az eredményessége világosan lejön a társadalom számára is.

Álmodozni - az egyelőre még nem adóköteles.

hello írta...

Hogy legyen még hová fejlődnünk?

http://www.origo.hu/nagyvilag/20140408-magyar-kuldottseg-utazott-eszak-koreaba.html?utm_source=origo-nyito&utm_medium=sec-1&utm_campaign=sec

Unknown írta...

Jogos a felháborodás! Egyetértek minden sorával, oszt jónapot!

http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/372707_en_jot_akartam

Tüske Zsófia írta...

TGM és Bartus - ha már - bojkottot hirdetett a választásra, szorgalmazta volna az érvénytelen szavazást, ha már kényes úri ízlésüknek senki és semmi nem felelt meg. Mert, ha csak plusz 150 e ember szavazott volna érvénytelenül, nem lenne Orbánnak a szavazásra jogosultak 25 %-nyi voksával újra kétharmada. Lehet, hogy mindketten nagyon okos észosztók, de hogy a matematika nem erős oldaluk, az látható. Most aztán lehet idiótázni az országot Amerikából Bartusnak (kommentelés letiltva a szabad vélemény-nyilvánítás és a demokrácia jegyében) mi meg itt szívhatunk az alcsúti stadionjai és gábriel-angyalos emlékműve árnyékában.

pretty írta...

Én is le lettem tiltva az AN.-ről mert helytelenítettem a bojkottot.Nagyon demokratikusnak tartom azt aki nem engedi kifejteni a ellenkező véleményt.Bojkotthoz ugyanúgy összefogás kellett volna,de összefogás esetén ha elmegy 85% szavazni akkor nem győz ez a banda.Szégyen még Afganisztánban is nagyobb volt a részvétel,mint nálunk.Várják az emberek a gazdagodást,de úgy képzelik,ez bekövetkezik úgy,hogy ők nem tesznek semmit.

Lusti írta...

Nem kell elkeskenyedni! Az újratervezést magunkon kell kezdeni! Ezt mondtam a férjemnek is -én már le is iratkoztam minden hírportálról a fb-on... tv-t már hónapok óta nem nézek... rádió sincs már egy ideje, ami megérdemli az időmet... de vannak remek könyveink és zenéink... és ezentúl nem veszünk föl este pizsamát... és különben se féljen, míg engem lát! :)

kekec írta...

Azért ne felejtsük már el, hogy jóval 50 % alatt kapott a fidesz, azaz a többség nem őket választotta.
És azt a 700 ezer embert se tudják többé behülyíteni, akiket 2010-hez képest most már nem lehetett.
Cronos eddig még minden gyermekét felfalta. Előbb-utóbb Orbánékat is túléli az ország. Legfeljebb mi nem!

pleinair írta...

Tüske Zsófiának:

Bartus, a közvélemény formáló értelmiség, bojkott melletti agresszív kampányolása után sürgősen elhagyta a nyilvánosság terepét.
Előtte még egy percen belül törölte a megjegyzésemet, amiben az esetleg bojkott miatt hiányzó szavazatok következményéről, a fidesz 2/3-ról írtam.
A nagy, véleményformáló demokrata és gondolkodó nem tűrt ellenvéleményt. Legazemberezte az ellenzéki összefogás vezetőit, beleértve azokat. akik részt vesznek- vettek a szavazáson.