2010. február 20., szombat

AUTÓPÁLYÁK, GYURCSÁNY...

Folytatódik az észak-erdélyi autópálya építése.
Emil Boc román kormányfő kijelentette hogy idén folytatódik az észak-erdélyi autópálya építése, és a következő években elkészül a Marosvásárhely és a magyar határ közötti szakasz.
Ha elkészül, akkor a nálunk élő vagy idelátogató erdélyi magyarok órák alatt elérhetik szülőföldjüket, vagy onnan Magyarországot, és az anyaország turistái és üzletemberei is könnyebben érhetik el céljukat - egészen Bukarestig.
Az autópálya a magyar M4-hez kapcsolódik majd, és nyomvonala Erdély szívén megy keresztül.
Megvalósítását garantálni látszik, hogy a nyomvonal kialakítása körüli vitákban a mai román kormányfő még Kolozsvár polgármestereként élharcosa volt az út mai nyomvonalon történő megvalósításának.
Az autópályát építő Bechtel amerikai cég bejelentette, hogy az építkezés Torda és Aranyosgyéres (Campia Turzii) között folytatódik.
Az M4 építését a magyar kormány 2008-ban kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította.
Ha megvalósul az M8-as gyorsforgalmi út csatlakozása az M4 -hez, akkor a Románia felől beérkező átmenő forgalom Budapest terhelése nélkül érheti el Ausztriát Rábafüzesnél, vagy Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát.
Azt gondolom, hogy ez az igazi politikai és gazdasági siker, ez ezerszer többet hoz majd a konyhára, mint a sok felesleges árvalányhajas követelőzés, a céltalan és káros konfrontáció és hőbörgés.
Szerbia valószínűleg csatlakozik az Unióhoz, -  mire ez bekövetkezik, arrafelé már készen lesz az M6 magyar autópálya, Horvátország felé szintén megvan az autópálya-kapcsolat.
Ausztriával már régebben megvolt és Szlovákia felé is készek az utak, és autópályán lehet elérni nemsokára Ukrajnát is, idén tavasszal már a Nyíregyháza- Vásárosnamény szakasz építése kezdődik.
Meghökkentő, hogy bár nagyrészt az utóbbi nyolc évben jöttek létre azok az utak, melyek közelebb hozzák egymáshoz a határon túli magyarokat az anyaországhoz, mégis a szocialistákat vádolja a jobboldal a határon túli magyarok elárulásával, felhánytorgatva azt is, hogy nem tetszett a kettős állampolgárság bevezetése úgy, hogy szavazati jog megadását tervezgették azok számára, akiknek döntése adott esetben nem érintené saját magukat.
Az utak összekötnek minket, az anakronisztikus és a szomszéd államokat irritáló követelések csak kárt okoznak.
Ma próbálni megvívni a XIX. század politikai küzdelmeit - több, mint nevetséges.
Európában gondolkodva megőrizni nemzeti identitásunkat, ez lehet a jövő útja.
Előbb-utóbb csak ráébredünk...

Megtartotta kampánynyitó gyűlését a Szocialista Párt.
Lendvai Ildikó köszöntötte a megjelenteket, egyeseket név szerint is.
Közöttük Gyurcsányt.
A résztvevők felállva tapsolta, és ütemesen kiáltották: Húzzunk bele!, Húzzunk bele!
Azt hiszem, hogy már többször leírtam itt: kár lenne Gyurcsányt leírni, - lesz még belőle pártelnök, szerintem nem is olyan túl távoli időpontban!
:O)))

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Gyurcsány: teljesen egyértelművé vált, hogy nagyon nagy a népszerűsége párton belül. Tökéletes demonstrációja volt annak, hogy hiába is próbálják sulykolni a pártelit egyes képviselői, a gerinces sajtómunkások, a közvéleménykutatások és a nemtudomhonnanszalajtott elemzők, hogy leírható.
Nagyon nem úgy nézett ki a dolog.
Azért arra kiváncsi lennék, hogy Galló B. kire gondolt Gy.F. helyett, amikor megírta a Mi legyen Gy.F-el című dolgozatát?
Petrasovits Annuskára talán?
Én már feltettem a kérdést: Mi legyen Galló Bécivel?
Mert szavazatszerzőképessége 0.
Törzsolvasód

PuPu írta...

Véleményem szerint Galló is egy azok közül a baloldali értelmiségiek közül, akik el vannak ájulva saját nagy eszüktől és ennek közkinccsé tétele során elfeledkeznek arról, hogy talán az általuk képviselni kívánt elvekre és azok aprópénzre váltóira is tekintettel kellene lenniük.
Másik kedvencem Mészáros Tamás, aki szintén ül megkérdőjelezhetetlen tudása csúcsain és kinyilatkoztat, legyen ez jó vagy rossz az aktuális politikai helyzetben, csak lássa mindenki, hogy ő egy szellemi gigász...