2011. június 25., szombat

MEMÓRIA

Magyar Tudósok kimutatták, hogy húsz év teljesen elegendő a teljes feledéshez, a részlegeshez pedig egy év is elég.
A kutatás során a Fidesz viselkedését tanulmányozták - az eredmény megkérdőjelezhetetlen.
A totális hatalmak szeretnek viccelődni és mosolyt fakasztó trükkökkel érni el céljaikat, például a számukra kellemetlen személyek nemkívánatos megnyilvánulásainak megakadályozását szükség szerinti helyen és időben, ebben aztán igazán kreatívak tudnak lenni.
Feledhetetlenek a hajdani március tizenötödikék, mikor Demszky és társai reggel menetrendszerűen bevonultak a rendőrkapitányságra, hogy meghallgassák őket valamilyen nem igazán beazonosítható, rejtelmes ügyben,
Ahol is aztán a meghallgatásra délután öt és hat között került sor, így a vacsorát már otthon ehették meg, közben ők és a lehallgatókészülék mellett szolgálatot teljesítő őrnagy elvtárs meghallgathatták barátaik beszámolóját a nap történéseiről.
Vagy amikor megszűnt a Hazafias Népfront (alelnökök: Stumpf és Mikola) képviselőjelölt-állítási monopóliuma, és híre kelt, hogy az egyik választókörzetben Rajk László akar indulni, aki nem tudta megbocsájtani a kommunistáknak, hogy kommunista apját kivégezték, akkor is tréfás eszközökkel sikerült megakadályozni a világbotrányt.
Miután jelöltet a jelenlevők szavazatával lehetett, így a nyitáskor már ott sorakozott egy munkásőr-alegység civilben az ajtó előtt, és amikor a terem megtelt, az ülőhelyek elfogytak, akkor becsukták az ajtókat és megválasztották a Hazafias népfront jelöltjét, ahogy illik.
Nem voltak ezek valami túl demokratikus módszerek és a múlt század kilencvenes éveinek elején úgy tűnt, befellegzett nekik, ezentúl az állampolgárok és az állam területén élő idegenek mindenféle olyan tevékenységét el kell tűrje a hatalom, amely nem sért törvényt.
Hát lássuk be - tévedtünk.
Eltelt két évtized és a találékony rendőrségnek ismét vicces kedve támadt, felelevenítette a régi, jól bevált módszereket és  szombat délutánra indoklás nélkül minden tibetit berendeltek a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba.
Így aztán mire bevonult Budapestre a Nyalnivaló Új Segg, addigra már egyetlen tibeti próbálkozott csak tüntetéssel, annak a kezéből is kicsavarta derék rendőrségünk a tibeti zászlót, eltörte a rúdját és nagyon örülhetett, hogy ez nem a hátán történt, nem sok hiányzott hozzá.
A vicc az egészben az, hogy én úgy tartom, Tibet nagyon jó helyen van Kína fennhatósága alatt, a helyzet nem szokatlan, évszázadok óta ez a gyakorlat.
A világnak meg nemigen hiányzik egy új, vallási uralom alatt álló állam, a tetejébe ezek a derék jakpásztorok szegények, mint a templomi segédegér, a legjobb az lenne, ha kultúrájuk megőrzése és vallásuk szabad gyakorlása mellett részesülhetnének Kína fejlődésének eredményeiből, - de ez csak az én véleményem.
Persze a helyi szimpatizánsok nem ezen a véleményen vannak, nem oly rég még a Fidesz sem ezen a véleményen volt, és ha egy magyar állami vezető – nevezzük, mondjuk Gyurcsánynak – elutazott kapcsolatokat teremteni a gigászi világhatalommal, akkor zengett az ország a tibetezéstől, dalailámázástól és tienanmenterezéstől, a politikus meg a demokrácia ás az ország elárulója, a magyar érdekek kiárusítója lett, - de ez már a múlté.
Miután a régi seggek nyalása már nem lehetséges - Putyin nem látta meg a Vezérben az európai formátumot – meg Gyurcsányista is, az amerikaiaknál már régen elqrta, de nagyon, az Unió meg ellenség és különben is, ki az a Barroso, így új szelek felé kellett fordulni, és már csak egy lehetőség adódott: a keleti szél.
Ez magában nem baj, hiszen az a szerencsés eset áll fenn, hogy Kína aktuális érdekei egybevágnak a mi érdekeinkkel, csakhát ugye mára már azt is elfeledtük, hogy tegnap azt állítottuk, miszerint az ország adósságának növelése csúnya dolog.
Márpedig a hírek most arról szólnak, hogy a kínai beruházó majd felújítja a magyar vasúti közlekedést, vasúti fejállomást épít Budapestnek a föld alá, felújítja a Körvasutat, meg azokat a vasúti fővonalakat, amelyeket uniós források igénybevételével mi is fel tudnánk újítani.
Persze felszabadul így a Nyugati, a Keleti meg a Déli pályaudvar is, lehet bennük majd sámánfesztiválokat meg turulröptetéseket rendezni, a Keletiben meg állandó kiállítás lesz az örök és megbonthatatlan magyar-kínai barátság jegyében Pekingről és nagy példaképünkről, a Kínai Kommunista Pártról.
Már megint úgy jártam, mint parasztbácsi a repülőn, azt gondoltam volna, hogy királyság leszünk, azt is gondoltam volna, hogy Lévai Anikó királyné lesz előbb-utóbb, de azt, hogy albán királyné lesz - ezt azért nem gondoltam volna…
És már megint úgy jártam, hogy a gazdasági kapcsolatokkal szemben semmiféle kifogásom nincs, épüljön-szépüljön az ország, legyünk mi az európai kínai piac, csak éppen bosszant ennek az álságos, gusztustalan bandának az elpofátlanodása, a demokratikus játékszabályok felrúgása.
És bosszant a LMP állásfoglalása is, mert ugyan abban igaza van, hogy sérült a demokrácia, de mintha ők is ott rohangásztak volna fel-alá Tibettel szolidarítani – hát akkor most hol voltak?
Pofázni könnyű, azt fekve is lehet, mondá Moldova példabeszéde…
Na, mindegy - majd Viktor konzultál veletek, ti meg majd válaszoltok neki szép illedelmesen.
Hogy erről is miért jut eszembe mindig a már tepsibe fektetett, megkopasztott liba, akitől megérdeklődik, hogy hány fokon lenne legjobb sütni?
Mindegy, a népi kohókig még van néhány évünk, addigra az egész ország egy nagy libaúsztatóvá válik a kényszermunkások áldásos tevékenységének köszönhetően csak néhány vasúti töltés lóg majd ki a vízből, ezeken száguld majd a Peking- Lúdvár szuperexpressz, a vezérállásban a Mi Boldogságunkkal, mellette ott mosolyog Csányi, Demján, Hernádi, te meg – ha nem fulladtál meg közben – mikor elhaladt a szerelvény, felmerülhetsz levegőt venni…
:O))))

1 megjegyzés:

éva írta...

Pupu, kivételesen kaptál tőlem egy mínuszt. Mert lehet fikázni az LMP állásfoglalását - de mi a francot csinált közben az Mszp? Sokat elmond róla, hogy említésre sem méltattad.
kekec