2012. március 23., péntek

ÜGYNÖKÖK

Minden állam védi magát, hiszen külső és belső ellenségek hosszú sora fantáziál a rendszer vagy a rendszer vezetőjének megbuktatásáról.
Néhányan közülük konkrét lépéseket is tesznek az ügy érdekében, ezenközben persze – felháborító módon – nem vesznek tudomást a fennálló rend képviselőinek érdekeiről, két csámpás lábukkal tiporják a mindig igazságos és mindig a nép érdekeit védelmező törvényességet, mígcsak a Hatalom le nem csapja őket, mint felháborodott háziasszony a szemtelen legyet.
Még az is lehet, hogy a hatalom légycsapójának közepén nincs ott a humánus megfontolások miatt kötelező tízforintosnyi kerek lyuk, mely - ha ott lenne – esélyt adna a légynek és büszke méltóságot a Hatalomnak, létével dicsérve annak elegáns sportszerűségét.
Az államszervezet – de nevezhetjük alkotmányos rendnek is – védelme minden állam alapvető joga.
Az önvédelem jogát egyetlen büntetőtörvénykönyv sem tagadja meg polgáraitól, a Csemegi-kódexben is szerepel a jogos védelem fogalma, és ezt bátran alkalmazhatjuk kiterjesztőleg az államra is.
Az önvédelem joga még az anyagyilkost is megilleti, miért is ne illetné meg az államot?
Még akkor is, ha az államot vagy annak berendezkedését utódja nem tartja sem demokratikusnak, sem legitimnek, ami mondjuk a mi esetünkben azért vicces, mert az a társadalom meg a kapitalista társadalmi berendezkedést nem tartotta sem kívánatosnak, sem legitimnek, és esze ágában sem volt a munkásőr egyenruhát megtépve kitárt mellel odaállni az osztályellenség elé: ide lőjetek! – majd a csipkés kombinétot énekelve bátran várni a sortüzet
Az a társadalmi rend más srófra járt, mint ez, igazságosabbnak és tisztességesebbnek tartotta magát, mint a mai berendezkedés, hogy aztán az volt-e, döntse el az, aki legalább húsz évet élt mindkettőben.
Mindenesetre az állam külső és belső biztonságára rendkívül összetett szervezet vigyázott, ennek egyik eleme volt a titkosszolgálat, melynek felépítését már annyian taglalták, hogy egy mai óvodás is le tudná rajzolni a szervezeti sémát a pálcikalábú Anyu, meg a kiskakas közé.
( Le is tesztelem majd az óvodások helyi reprezentánsát, - azt tudom, hogy a padlószőnyeg fehér virágocskáit precízen be tudja színezni sárgára, de ebben a szervezeti sémában azért nem vagyok egészen biztos…)
Az a titkosszolgálat tette a dolgát, megfigyelt, lehallgatott, ügynököt épített be a megfigyeltek közé, szóval minden szavukról tudott.
A rendszer tevőleges ellenzéke minden szavát azzal egyidőben tudta meg a titkosszolgálat, ahogy kiesett a delikvens száján.
Talán ennek is köszönhető, hogy a korabeli Demokratikus Ellenzék egész névsora, beleértve a takarítónőt és a főhadnagy elvtársat, a portást is - tizennégyes betűnagysággal, hármas sorközzel - elfért egy A-4-es lapon.
Időnként egyiküket-másikukat behívatta a BM és elbeszélgetett a szerencsés nyertessel addig, míg le nem zajlott a rendezvény, melyen részvételét a Szerv nemkívánatosnak tartotta, aztán mosolyogva elengedte, mint ahogy a stencilgépüket sem volt hajlandó felfedezni – a franc fog nekik üldözöttként támogatókat toborozni!
Egy rendes titkosszolgálat persze ügynökökkel dolgozik, a munka jellegénél fogva az ő személyük titkos.
A titkosszolgálattól majdnem annyira féltek hős ellenállóink, mint a Munkásőrségtől, akik ott ültek a birkapörköltes bogrács körül és átkozták a napot, mikor acélszürkébe öltöztek – attól tartottak, hogy rájuk osztják majd a bűnbak szerepét.
Nem így történt, a titkosszolgák jártak pórul, közben meg az új urak közül a gyanútlanabbja követelte az ügynökök névsorának nyilvánossá tételét.
Hiba volt – mikor tételesen megnézték – nem csak a III/3 nyilvántartását, hanem a többi titkosszolgálatét is, reverendák és palástok, meg aktív politikusok serege sorakozott lelki szemeik előtt
– megrázó élmény lehetett.
Mindenesetre most ismét előkerült a téma, de persze megint sehol semmi nyilvánosság, mert roppant kínos lenne a jelenlegi hatalomra nézvést, ha kiderülne, hogy prominenseik szorgosan jelentgettek egymásról...
Az ilyen daliás idők, mint a mi korunk, kitermelik a megfelelő embereket a megfelelő feladatokra.
Most már nem is kétséges, vannak a hatalomban sokan, aki ügynökmúltjukkal felmásztak az erkölcsi piedesztálra és onnan ítélték meg azokat, akik azt gondolták, hogy a fennálló társadalmi rend megváltoztathatatlan és életünket jobbítani csak annak keretei között kell és lehet.
Az irattárak megnyitása őket veszélyezteti, a főpapokat, akik asszisztáltak Bulányi páter ellehetetlenítéséhez, politikusokat, akik együttműködtek a Honvédség elhárításával és jelentgettek katonatársaik egyházi kapcsolatairól, a mai hatalom talpát nyaló művészekről, akik hajdan azt figyelték, nem akar-e disszidálni nyugati turnéra induló kollegájuk.
Titkos ügynököket általában azért tudnak beszervezni, mert azok valamivel foghatók.
Vagy anyagi, vagy nő, vagy férfiügyekkel, sértettséggel, bűncselekménnyel, homoszexualitással, anyagiakkal - szóval nem Grál-lovagokról esik szó, adott esetben – mondjuk a Barna Vérmedvék szervezkedésének nyomonkövetése során egy libatolvaj is kiváló informátor lehet, vagy egy testnevelő tanár, ha például egy női célszemély testét éppen ő nevelgeti.
Hogy mivel kapja el a kiválasztottat a titkosszolgálat, az már a szakmai találékonyságukon múlik.
Hogy erkölcsileg saját magát hova sorolja, az meg tartójának ügyességén, sokan közülük a magyar James Bond szerepét alakítják és roppant elégedettek magukkal.
Az ügynöklisták nyilvánossá tételének ma már nincs jó megoldása, csak a nép ostobábbik (értsd: Fidesz-hívő) felének etetésére alkalmas, de már lassan arra sem nagyon.
És már az is unalmas, hogy amikor a nép elé kellene állni a klasszikus gyurcsányi mondattal (elkúrtuk, nem kicsit, nagyon…) akkor helyette azt hiszik, megúszhatják ezzel a gumicsonttal.
Aki azt hiszi, hogy ma nincsenek ügynökök, vagy, hogy a módszer változott, az téved.
Az ügynök örök, hiszen az államnak szüksége van rá.
Szóval, hagyni kellene ezt a témát, de azért nem baj, ha a titkosszolgálati tevékenységet felettébb kedvelő és igencsak használó kacorkirály tisztában van vele, hogy ezekkel a süketelésekkel azért nem lehet a népet félrevezetni.
Mindenesetre javasolnám, hogy ő és kedvencei ne hordjanak sárga cipőt - fő az óvatosság!

:O)))

Nincsenek megjegyzések: