2012. március 5., hétfő

PUTYIN

Putyin megnyerte az elnökválasztást, mandátuma hat évre szól.
Egy újságírónak azt találta mondani az utca embere, hogy ők tulajdonképpen nem elnököt, hanem cárt választottak.
Lehet benne valami, hiszen az orosz társadalmat mióta a világ világ, azóta mindig egyszemélyi vezetők irányították, akiket hol cárnak, hol párt-főtitkárnak, néha elnöknek hívtak, de akiknek volt egy közös tulajdonságuk: mindahányuk hatalma élethosszig tartott.
Voltak közöttük jobbak, voltak rosszabbak, történelmi szerepük megítélésénél itt is az lenne a mérce, hogy uralmuk mennyi jót hozott az országnak, de természetesen azt is figyelembe illene venni, hogy milyen áron.
Ha így szemléljük őket, akkor igen nagy bajban vagyunk, hiszen az elmaradott cári birodalmat igencsak erőszakosan tette szuperhatalommá Sztálin, igaz, hogy hihetetlen emberáldozatok és a Gulag árán, de ha – mondjuk - az utolsó cárral vetjük össze, hát a szibériai száműzetés az ő országában sem volt ritkaság, emellett elveszített egy világháborút, míg a következőt Sztálin megnyerte.
Amikor a győzelmi díszszemlén a Lenin-mauzóleum talapzatához dobálták a legyőzött náci Németország csapatainak zászlait, minden orosz szíve megdobbant, büszke volt arra, hogy Sztálin és a Párt vezetésével porig alázták a gyűlölt ellenséget, aki meggyalázta anyjukat, húgaikat-nővéreiket, aki megölte apjukat, gyermeküket – húsz milliónyi halottjuk volt – két teljes Magyarországnyi ember veszett oda.
Nem kétséges, Sztálin diktátor volt, de mégis, milliók mentek nevével a halálba.
Aztán jöttek sorra a vezetők, akik szavakban a sztálinizmus ellen, gyakorlatban viszont a demokrácia elhárítása érdekében serénykedtek, mivel sokkal egyszerűbb egy országot úgy irányítani, ha szépen sorban áll és tudja a helyét mindenki, mit a libáknál óceánrepülés fennforgása esetén.
Az az idő pedig, mely során a demokrácia meghonosításával foglalkoztak, történelmi léptékben egy másodperc sincs, és ez alatt is csak arról győződhettek meg, hogy a szabadság és demokrácia csak néhányezer agresszív törtetőnek hozott pozitív változást, az egyszerű munkásnak, parasztnak nem.
Így aztán valóságos megváltás volt számukra, mikor a részeges Jelcin helyett Putyin vehette kezébe a kormányzást, aki aztán bebizonyította, hogy méltó a hatalomra, hiszen meg is tudta azt tartani.
Putyin ügyesen alkalmazza a modern kor marketing-eszközeit, mikor saját magát és hatalmát akarja eladni, ha kell tréfás, ha kell komoly, férfias, erőt sugárzó jelenség, aki helyreállította Oroszország megtépázott tekintélyét, és bár ma már és még nem szuperhatalom, de már megalázni sem lehet.
Persze könnyű egy nagy országban cárnak lenni, ott a méretek és a vagyon adja a tekintélyt, míg egy olyan országban, melyet egy liba fél nap alatt átrepül, sokkal nehezebb helyzete van a cárjelöltnek, mert más a látószög, itt a delikvens szem előtt van, kiderül azonnal, ha valamiféle disznóságban fondorkodik.
De azért kísérletezik szorgalmasan, próbálja a nagyok bajuszát húzogatni, rajoskodik meg hepciáskodik, minden gyakorlati értelem nélkül.
A Piaci Legyek Szövetsége már küldöttséget indított hozzá, hogy segítsen népük genetikai kincsének felfrissítésében, talán ő az egyetlen politikus a művelt nyugati világban, aki még tudna adni nekik különösen az értelmetlen, ám kitartó szemtelenkedés terén.
Egyre inkább azt gondolom, hogy Orbán úgy kell ennek a nemzetnek, mint falat kenyér az éhezőnek.
A mi népünk arról nevezetes, hogy vezetőit általában világtörténelmi folyamatok takarítják el a színpadról, túl sok alkalom a demokrácia begyakorlására nálunk sem volt.
Így aztán a mi társadalmunk is szívesen veszi, ha akkordban fenyegetik és óbégatnak vele, vagy naponta, cinikus mosollyal a szájába köpnek.
Nem tudom, hogy genetikailag mennyiben determinált a szolgalelkűség, de a nép egyetlen hangos szó nélkül tűri a töméntelen demokráciát sértő intézkedést, egyetlen szó nélkül tűri a fizikai nyomorgatást, viseli a szellemi kútmérgezést, pedighát éppenséggel lenne mit tenni.
Már, ha demokratikus gondolkodású lenne, aki nem azért tüntetget, hogy mert sok a szabadideje, hanem azért, mert ez olyan helyen utál élni, ahol az ésszerű határokon túl korlátozzák a szabadságát.
A mi népünknek is kell egy Vezér, mert majd meghal, ha nem adhatja elő a kis, szorgalmas nyelvzseni szerepét.
Régóta gyanítom, hogy a fejlődés lépcsőfokait nem lehet átugrani, a Vezérnek is kellett volna még kis ideig traktorosnak lenni, aztán a Gazsi lehetne, mondjuk testnevelő tanár, az ő fia meg műfordító…
A sors mg a választó sajnos másként hozta, így aztán szívunk, mint a torkosborz – a választóval együtt..
Talán majd a jövő év elhozza a gigászok csatáját, mikor a cár és a császár rendezi a tartozásokat, megvívnak egymással a nagy energiahordozó - csatában.
Már most rágom a körmöm izgalmamban, mi lesz a kimenetele!
Szóval sok sikert Putyinnak országa demokratizálásához, csak össze ne roppanjon, mikor Viktor hadat üzen neki!

:O)))

Nincsenek megjegyzések: