2014. május 14., szerda

AZ UTOLSÓELŐTTI FELADAT

Hát ez aztán komoly megkönnyebbülés, elítélték Biszku Bélát.
Természetesen nem a személye fontos, hanem a praktikum, rendszeresen kell dobni egy-egy csontot a szélsőjobbnak is, ne érezzék úgy magukat, mintha cigányok lennének, nem mintha nem lenne elégedett cigány ebben az országban.

Amikor a Vezér megszületett, az 56-os elítéltek már szabadlábon voltak, éppen kezdték lerakni a szocializmus alapjait, a kőbányákban is önkéntes munkavállalók forgatták már a csákányt.
A kőbányák párttitkárainak élete is könnyebb lett, ráértek már gyereket csinálni, habár talán jobb lett volna, ha először az ádáz osztályharcot kipihenni moziba mentek volna – fáradt embereknek gyakran születnek sérült leszármazottaik.
Ha ehhez még rendszeresen ütlegelik is a szerencsétlen gyerekeket attól kezdve, hogy kivették őket a kőbölcsőből, hát kevés az esély, hogy a megpróbáltatásokat megússzák ép elmével.
Aztán évtizedek múltán – ha gazdagok – járhatnak majd Grazba gyógyászhoz, ha szegények, akkor meg állandóan a seggükbe harap a Bodri, mert azt hiszi, hogy őt csúfolja a delikvens azzal a kilógó nyelvével.

Mindenesetre Biszku remek alanya mindenféle áljogállami bosszúnak, hiszen senki nem tud rá semmiféle terhelőt sem mondani, egész életében terepszínű volt, amit meg kitalálnak, az karcsú, mint a nyúzott macska.
Horn Gyulára legalább azt tudták mondani, hogy kirugdalta áldozata fogait, de Biszkura nem mondott soha, senki, semmit.
Biszku miniszter volt, egy ellopott korszak vezető tisztviselője, a Magyar Népköztársaság belügyminisztere egy nehéz és bonyolult korszakban.

A jelenleg regnáló rezsim elképzelte, hogy egy egész korszakot hatályon kívül helyez, - ez a törekvés + Deutsch Tompika - rámutat a kommunista jogászképzés elképesztően alacsony színvonalára.
A Vezér kihirdette, hogy 1949 és 1989 között az államiság szünetelt, így az állami kényszerintézkedések egytől-egyig jogtiprók voltak, ezért a kor törvényei alapján elítéltek egytől egyik áldozatok, még akkor is, ha a kezük könyékig véres.
Sajnos, ha következetesek vagyunk, akkor ennek alapján érvénytelen a diplomája, papa-mama sem értelmiségi, ő meg traktoros jobb esetben, vagy kábítószer-dealer, mert ahhoz vannak talán a legjobb adottságai.
Ami azt illeti, nem egy libatolvaj-tipus, nem szeret személyesen lopni, vannak erre katonái a családban…

Sajnálatos, de annak a rendszernek a legitimációt nem a Vezértől kellett kérni, azt már régen megkapta Jaltától, mikor ő még egy kellemesen meleg zacskó utasa volt - de nagy kár, hogy kiszabadult.
Biszkut azzal vádolják, hogy emberölésre bujtotta fel a salgótarjáni tömegoszlatás résztvevőit, ami egy marhaság, merthogy a tömegoszlatás szabályait ugyanúgy szabályzatok írták elő a korabeli parancsnokoknak, mint ma a kardlengetését, úgyhogy nem kellett ott senkit felbujtani, ha rálőttek a karhatalomra, akkor az visszalőtt, ahogy ez amúgy logikus is.
Bonyolítja a konkrét ügyet, hogy a helyszínen szovjet alakulat is tartózkodott és részt vett a ma sortűznek nevezett lövöldözésben.
Na, az azért érdekes lett volna, ha azokat bujtogatta volna Biszku Béla.

De hát, ez a történet nem erről szól, hanem a Lánglelkű Vezér legitimálásáról, meg arról, hogy vele kezdődött a történelem.
Biszku elsőfokú ítélete öt és fél év fegyház, azt hiszem, hogy ha ez jogerős lesz, akkor ezt az időt azzal fogja tölteni, hogy először is ír egy egymondatos levelet Viktornak: "úgyis túléllek” lesz a szövege, a maradék időben meg azon elmélkedik majd, hogy hogyan lehet elkövetni háborús bűntettet háború nélkül, merthogy a háború az reguláris erők egymással vívott harcát jelenti.
A reguláris erők az utcákon voltak, a reguláris erőtlenség (Magyar Honvédség) meg a laktanyáiban, hálistennek.

Biszku meg ült az irodájában és próbálta fenntartani a rendet, a rendelkezésére álló erőkkel és eszközökkel.
Merthogy ő volt a törvényes kormány belügyminisztere, míg akik meg lesből az embereire lövöldöztek, azok az ő terminológiájukkal szólva ellenforradalmárok, mai fogalmak szerint terroristák, de legjobb esetben is csak felkelők voltak.
Felkelőnek lenni pedig veszélyes dolog, esetenként bele is lehet halni.

Mindenesetre ezzel a második választás előtt is megvolt a cirkusz, már csak az van hátra, hogy kiderüljön, mi lesz a produkció az önkormányzati választások előtti cirkuszi előadásban.
Jómagam arra tippelek, hogy merénylet készül az Uralkodó ellen: Gyurcsány fog személyesen odalopakodni egy felhős éjen a Cinege utcába, kezében kéjgázdemizson.
Az Úr legyen kegyelmes hozzád, mein Führer!

:O)))

17 megjegyzés:

hello írta...

Egy biztos: lesz műsor az önkormányzati választás előtt is, a Panem et circenses alapján, csakhogy, ha már kenyeret nem biztosít az istenadta népnek ez a hatalom, hát cirkusszal legalább mindig szolgáljon.

Geza írta...

Ki az az eleg jokinezetu noe mellette? Szerintem nem kell nagyon aggodnia amig ilyen noek veszik korul.

Egyebkent csak hulyesegbol raklikkeltem a Wikipediara, es hat persze a megfelelo oldalt valaki buzgo anti-kommunyista mar updatelte is. Fantasztikus ez az informacios vilagsztrada, foleg, ha jo celokra hasznaljak! Szebb jovot, de azert gurgulazva hanyok az egesztol.

Avi írta...

Minden mondatoddal egyetértek, kivéve ezt: " ne érezzék úgy magukat, mintha cigányok lennének, nem mintha nem lenne elégedett cigány ebben az országban."
A cigányok mind nagyon elégedett emberek lehetnek, hiszen a tömegesen az elmeháborodottra adott szavazatuk is ezt igazolja.

Névtelen írta...

Lám,lám,vérbíró mindíg akad !
promenad

Unknown írta...

Ezt olvastátok?

http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/380712_kisertet_jarja_be

morzsi írta...

Kedves PuPu!
Van egy egyszerű kérdésem.
Hogyan ítélhette el az első fokon eljáró bíró Biszkut háborús bűntett elkövetéséért, ha sem taúuvallomással, sem tárgyi bizonyítékkal az ügyészség nem tudta alátámasztani az általa képviselt vádat?

kekec írta...

morzsi
Ahhoz képest, hogy ugyanilyen (semmilyen) alapon a szügyész életfogytiglant kért rá, összeteheti a két kezét az ejnye-bejnyéért. Bár a kora alapján lehet, hogy jól saccoltak.

morzsi írta...

Kedves Kekec!
Ha egy vád nem bizonyított, akkor az "ejnye-bejnye" ítélet is sok, sőt, jogtalan.
Én nem kívánom itt senkinek, hogy egy magyar börtönben csak EGY! évet töltsön le. Borzalmas...
Üdvözlettel: - morzsi -

joszi írta...

A minden munkszolgálatosra, sőt, minden zsidóra "ideológiai halált" kimondó Horhy hadsereg vezetését ezzel szemben egyenként rehabilitálta a magyar biróság, beleértve Jány Gusztávot és társait.
Az ok, a Népbiróságok, nem kellő bizonyitékok alapján itélkezetek.
Nincs mit csodálkozni azon, hogy az ujnyilasok teret nyernek.A magyar biróság adta meg ehhez az ideológiai táptalajt.

Főnix írta...

Védelmet Conchita Wurst-nak!
Pupu, te mint liberális és demokrata is egyben, védelmet kérünk tőled Conchita Wurts-nak. Ő egy igazán európai ember, az euoviziós dalfelsztivál győztese. Egy pár igaz mondatot igazán szólhatnál mellette. Ő igaz, hogy meleg, de művészi teljesítménye igazán kiemelkedő. S közben szerény is, nem vonaglik a színpadon, mint a melegfelvonulás résztvevői. Dala gyönyörű, megérdemelten győzött. Kérlek szólalj fel mellette. Ami körülötte történik az már politika.
Hallgassátok meg:
http://www.youtube.com/results?search_query=conchita+wurst

/Ja és pupu nem vagyok meleg, de rettenetesen imádlak/

Névtelen írta...

Biszku remélhetőleg a börtönbe fog kinyiffanni, kár, hogy nem sikerült még 20-30 prominens pácienst mellé pakolni a garnitúrából.

Unknown írta...

Névtelennek!
Eőször tisztázzuk - neked miért is nincs neved?
Praktikusan válaszolhatnád azt, hogy azért, mert neked ehhez jogod van!
Ez önmagában igaz, csak az a baj, hogy ilyen felfogással lehet még rajtad kívül X-ezer olyan hozzászóló, aki egyébként beazonosíthatatlan.
Vagy talán azt hiszed, hogy így beazonosítatlan tudsz maradni?
Ebben nagyon tévedsz!

A témához egyetlen mondat. Benned, bennetek nem ébreszt szánalmat egy 92 éves, megtört öregember akkor, amikor annak a "dicsőséges" korszaknak jó néhány prominense - kiszolgálója - ma éppen a régi diktatórikus államforma restaurációján dolgozik

Névtelen írta...

"Benned, bennetek nem ébreszt szánalmat egy 92 éves, megtört öregember"

Nem.

Unknown írta...

Névtelen - MIÉRT IS?

Az általad közölt idézet csak egy kiragadott mondatrészlet.
A folytatását miért nem közölted?

Talán azért, mert arra tárgyszerűen kellett volna hozzászólnod?

De tőled csak ennyi tellett!

Szerinted ez a legfontosabb teendő a mai Mo-on?
Egyébként te miért itéled el a fröcsögve gyűlölködöket, amikor te sem vagy különb náluk!
Gratula!

Annyit azért remélek, hogy nem nevezed magad demokratának.

A tévedések elkerülése végett én BB-t soha sem kedveltem, mert mindvégig KJ ellenfelének tartottam.
Az akkori szovjet vezetés a szakadár KJ-al szemben őt mindig is alkalmasabbnak tartotta a főtitkári pozícióra.

Névtelen írta...

"Az általad közölt idézet csak egy kiragadott mondatrészlet."

A lényegre válaszoltam, a fejtegetésed többi részére Bugsy Calhoune üzleti ajánlatára adott reakció a találó: zagyváltál mindenféle faszságot össze-vissza.

PuPu írta...

Kedves Névtelen!
Vajon mér olyan képességeket meghaladó dolog a
O Név/URL-cím kicsi karikácskájába tenni a pöttyöt, majd választani magadnak egy nevet?
Lehet akár Bugsy Calhoun is...
:O)))

Unknown írta...

T.Név nélküli!
Két dolog van:
- vagy nem érted
- vagy nem vagy képes értelmezni azt, amit leírtam.

Iratkozz be valamelyik alapképzést nyújtó intézetbe!

Faszságokat meg egyébként te szoktál írni. Már megbocsáss!