NŐT AKAROK!

Több nőt a magyar politikai életbe, természetesen...

Ünnepeltük a nőket.
Aki meg nem ma ünnepelte őket, az majd ünnepli Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, merthogy a szemforgatáshoz piszkosul értünk.

Aztán van egy réteg, aki még csak nem is ünnepli őket, hanem úgy van vele, hogy a Nőnapot komcsi ünnepnek nyilvánítja, a Gyümölcsoltó Boldogasszonyról meg az a véleménye, hogy ha már úgyis boldog, akkor ne zavarjuk meg ebben, majd vasárnap a plébános úr szól róla néhány kedves szót.

A hétköznapokban meg természetesnek vesszük, hogy a nők húzzák az igát, nevelik gyerekeinket, ápolnak bennünket, ha megtámad minket a nátha nevű halálos kór, etetnek bennünket, és ha valami baleset folytán tudatmódosult állapotba kerülünk, akkor gyenge hátukon hazavisznek minket.

A munkahelyeken meg még ma is kevesebb bérért végeznek sokszor jobb munkát, mint azonos beosztásban dolgozó férfi munkatársaik.

Ezen persze aztán mindahányan szörnyülködünk, meg úgy ingatjuk a fejünket, mintha komolyan is vennénk a problémát, holott dehogy.

Eleve elrendeltetett tényként kezeljük a nők társadalmi munkamegosztásban betöltött – hogy úgy mondjam – szerényebb helyzetét, már ami a erkölcsi-anyagi megbecsülésüket illeti, és azt is, hogy ezt a rájuk rakott terhek mennyiségével kompenzáljuk.

Egyébként meg a magyar társadalom végtelenül konzervatív, hogy hadd használjam ezt a szót a begyepesedett és maradi szinonimájaként,.

Bár már egyes tagjainak eljutott az agyáig, hogy a nő szerepére vonatkozó Hitler által favorizált Kinder, Kirche, Küche szentháromság nem eurokonform, ezért hirdetni nem hirdetjük, legfeljebb csak élünk szellemének megfelelően.

Ami a leginkább zavaró számomra, az a magyar nők politikában betöltött szerepe.

Ami éppenhogy csak van, holott az emberi társadalom alapvetően matriarchális társadalom volt, és csak a kőbalta felfedezése vezetett a nők irányító szerepének átvételéhez.
Ha megnézzük a természetet, a hímeknek ott is kényelmes és meglehetősen egyszerű feladata van, a hétköznapi dolgokat meg a nőstények tartják mancsban az oroszlánoknál is.

Az elefántokat is egy – egy nagyon bölcs matriarcha vezeti itatóról itatóra, merthogy ő emlékszik a helyükre, míg az elefántbika csak arra emlékszik, hogy melyik nőstény ismeri az utat, merthogy az után kell ballagnia.

A libáknál ugyan a gúnár megy elől nagy gágogások és félelemgerjesztő szárnylengetések közepette, de az csak műbalhé, mert ha tényleg baj van, akkor a sok lúd győzi le a disznót, mint ezt a népi bölcsesség is megállapította.
A nő és a politikus Magyarországon szinte egymást kizáró fogalmak.
A baloldal még csak-csak, itt azért találhatunk szép politikai karriert befutott nőket, és mintha rendben lenne a derékhad és talán még az utánpótlás is, de azt azért lehet érzékelni, hogy az utóbbi években szép csendesen mi is megfeledkeztünk a nők szerepének növeléséről – nagy kár.
Mert ebben kétségtelenül előnyben voltunk politikai ellenlábasainkkal szemben, és az sem baj, ha kicsit mesterséges ízű lett a női kvóták erőltetése, - annak idején Amerikában is pozitív diszkriminációt alkalmaztak a feketék tekintetében, oszt hova jutottak, - színes elnöke van Amerikának - ezt még a Ku.-Klux –Klán se tudja letagadni
Ez majdnem olyan, mintha azt mondanánk, hogy cigány miniszterelnöke van Magyarországnak, de ne menjünk ilyen messzire – mintha női miniszterelnökünk lenne.
Szóval fel kellene elevenítenie a Szocialista Pártnak a nők politikai szerepvállalásáról szóló roppant helyes határozatait – nem lenne szabad tovább üldögélni a mára kissé megtépett babérokon.
Ami a jobboldalt illeti, az maga a közröhej,
Ott aztán nő a valódi politikaformálók közé még véletlenül se kerülhet, ha meg valamelyiket mégis szerephez juttatják, akkor arra féltékenyen vigyáznak, hogy nehogy okosabbnak tűnjön a férfi politikusoknál.
Ilyen peremfeltétellel válogatni a szóba jöhető jelöltek között persze roppant nehéz, hiszen az átlag jobboldali politikusnál minden második szembejövő okosabb – igaz, ezek baloldaliak.
Így aztán a kiválogatott nők gyöngyszemei nemüknek, hogy csak kapásból említsem meg a Szőke Ciklont, vagy a Médiacsászárnőt, esetleg a Jobbik kissé retardált domináját, a komcsik korbácsát - de ők csak a tortán a hab.

A jobboldalon kívánatos női politizálás tömegben nyilvánul meg, vekkerrel a nyakban, fütyülővel a szájban, vagy női Rambónak öltözve, a cigánysoron marconázva, hogy egy kedves régi ismerősöm, kifejezésével éljek…

És itten van az eb elhantolva – a jobboldalon a néhányezer magát is megalázó vagy nevetséges helyzetbe hozó nő elveszi normális, okos társai kedvét a politizálástól, pedig hát…

Ha valakire, hát a magyar jobboldalra igencsak ráférne a sok adrenalin-túltengéses macsó ellensúlyaként kompromisszumkész, empatikus nőket hozni a vezetésbe, hiszen a mai problémák zöme is abból adódik, hogy a vezérük egy avitt modell, a büdöstalpú, izompólós, agresszív macsó figuráját hozza.

Persze vannak nők, akiknek ez tetszik, akik élvezik, ha megerőszakolják őket és akiknek tetszik ha rendszeresen elveri őket a Férfi – ők rázzák a tüntetéseken a kolompot - de azért én azt hiszem, hogy a világ ma már másfele halad.

Ami viszont teljesen kiakasztott, az a Jobbik ötlete, akik a Gellérthegyre égigérő Magyarok Nagyasszonyát akarnak odaszoborni a Nemzeti Sörnyitó helyére.

Valaki elmondhatná nekik, hogy mielőtt a Magyarok Nagyasszonyának emelnénk monumentális szocreál giccset, előtte a magyarok kis asszonyainak kellene szobrot emelnünk, - még csak nagy se kellene, hogy legyen, csak éppen akkora, hogy érezhessék belőle a hálánkat azért, amit értünk, férfiakért, gyermekeinkért és az országért tesznek.

Női politikusokat akarok.
Nem pártmucuskákat, hanem önállóan gondolkodó, okos, bátor és szerethető, becsülhető empatikus nőket.
Illúzió lenne?


:O)))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog