2011. július 19., kedd

KERESZTELŐ

Az élet borzalmai elviselhetetlenek lennének azok nélkül a kis ünnepek nélkül, melyek megédesítik a hétköznapokat, egy percre megálljt parancsolnak az emberi gyarlóságoknak, közelebb hozzák egymáshoz azokat, akik az élet harcaiban megkeseredtek, elvesztették optimizmusukat.
Ezekben a forradalmi időkben különösen nagy szükség van ilyen ünnepekre, és a mi Vezérünk tudja is ezt jól, hiszen úgy játszik ő az egyszerű emberek lelkének húrjain, mint XXXIII. Rácz Laci prímás, a Négycsöcsűben.
Ha kell, akkor odavet egy-két gladiátort cirkusza oroszlánjai elé, ha kell, akkor búzaszőke hajú, kékszemű, tüzes, de erényes magyar menyecskékkel – Selmeczi Gabikával példul - húzatja a hintaját, ha kell, olyan nyalka magyar vitézekkel, mint Kósa Lajkó vereti a forint árfolyamát, de van érzéke az olyan nagyszabású, mégis családias ünnepségek rendezéséhez is, mint például a keresztelők.
Eleinte újratemettünk, akit lehetett áttelepítettünk, szigorú elvek alapján újrarendeztük a sírokat, nemzeti hőssé nyilvánítottuk a böllérbicskával embereket nyúzó Franczia Kiss Mihályt, de elfogyott az alapanyag, így új lélekmelegítő után kellett nézni, hát húzzuk le a rókáról a második bőrt is!
Amit nem kereszteltünk át a rendszerváltás idején, az se menjen veszendőbe.
Túl vagyunk már Moszkva legyőzésén, adtunk Amerika pofájára is, mert a második világháborúban rossz oldalra állt, lecseréltük Roosevelt elnököt Reaganre, ez utóbbi szobrát is odatelepítettük a szovjet hősi halottak emlékművével szembe, hadd lesse Iván a föld alól, hogy mit ért el a halálával – semmit.
Az ilyenre szokták mondani, hogy elveszítettük a háborút, de megnyertük a békét, habár azért az örömünk egyelőre nem teljes, hiszen még nem csatolták hozzánk a környező országokat, márpedig itt nem lesz béke addig, míg a vadlibák tengertől tengerig nem tudnak repülni a Magyar Birodalom felett…
De vissza a keresztelőre.
A legfrissebb ötlet a Lágymányosi hídra vonatkozik, ezúttal nem Tarlós a keresztapa, ő már kissé elhasználódott az előző keresztelők, különösen Elvisz Prézli alkalmából, ezért most új versenyző szállt ringbe: Fellegi Tamás fejlesztési miniszter a héten aláírja azt az előterjesztést, amiben a Lágymányosi híd átnevezését javasolja a földrajzinév-bizottságnál.
Mit mondjak, tipikusan profilba vágó feladat, ki más foglalkozzon ilyen idiótaságokkal, ha nem a fejlesztési miniszter?
Merthogy a híd ugye Lágymányosra vezet, ez logikus volt, a nép is megszokta már, ez viszont tűrhetetlen!
Valami oknál fogva elő kell kotornunk Rákóczit a fiókból, hátha növeli a népszerűséget, vagy lehet belőle csinálni tervet.
Végtére is az idősebb korosztályoknak, körülbelül a Fidesz nagyjainak korosztályával bezárólag rengeteg szép emléke fűződik a névhez, még abból az átkos időszakból, mikor a kurucok nem a kamionparkolókban, meg az utak mentén, hanem a téren táboroztak.
Úgyhogy nemsokára a híd elveszíti megalázó nevét és hősi néven fog továbbra is randa lenni, merthogy azt azért lássuk be, hogy szebb hidak is vannak a világban.
Viszont a feladatának ez is remekül megfelel, ez kétségtelen.
Persze vannak még beláthatatlan perspektívák, ott vannak például a szocik által felépített hidak, azokat is meg lehet keresztelni, aztán az M0 autópálya hídjai – kettő is, az északi lehetne például Szálasi, a most épülő déli meg Horthy híd, - gondoljunk a Jobbik szavazóira is!
Persze vissza lehetne állítani az 1944 előtti állapotokat is, mint a Parlament előtti téren, és akkor hetente lehetne egy visszakeresztelési ünnepséget rendezni, hídavatással egybekötve - Orbán átgurítja a hídon a hordót, majd feláll rá és azon gurít tovább hű vazallusainak.
Ha nincs érdemi eredmény, úgy kell csinálni, mintha lenne, keresztelünk és a nép majd a nevünkhöz köti a létesítményt, rosszabb esetben el lehet adni akár hídépítésnek is, nem igaz?
Nem tudom, de engem valahogy az is zavar, hogy mindig a legtehetségtelenebb politikusokat sztároljuk, aki meg tehetséges volt, azt agyonhallgatjuk, holott ez utóbbiak igen kevesen voltak.
Rákóczi sem a tehetséges és az ország javát szolgáló politikusok közül került ki, ha kicsit megkapirgáljuk a felszínt, akkor kiderül, hogy az ő harca a Habsburg – mellesleg a törvényes – uralkodó ellen szép dinasztikus vágyálmok kiélését szolgálta.
Az érdek, amiért annyian adták életüket a saját érdeke volt, amit aztán szépen leöntött hazafias mázzal – mintha csak ma lenne.
A harc is nagyrészt testvérharc volt, kurucok és labancok is magyarok voltak, olyanok, akik nem egyformán képzelték el az ország jövőjét.
Volt, aki a birodalmon belül képzelte el az országot, voltak meg, akik azt képzelték, hogy ha bezárkózunk, akkor aranyélet vár a magyarra.
Tévedtek, aztán ez ki is derült, merthogy vesztettek és  Rákóczi elballagott a törökhöz, az ősi ellenséghez, majd darabidő múltán megdicsőült a semmiért, amit harcával elért.
A történelemmel és a haladással nem lehet szembefordulni, a szél akkor is nyugatról fújt és ma sincs ez másként, mondjon bárki is bármit.
Márpedig széllel szembe nem lehet sem kuruckodni, sem forradalmárkodni.
A mi történelmi figuráink általában arról nevezetesek, hogypályafutásuk végére  rojtosra lett rugdalva a nadrágjuk hátsója, Rákóczi, Kossuth, Kun Béla, Horthy, Károlyi, Rákosi száműzetésben halt meg, tán Károlyi kivételével valamennyien lila álmok rabjai voltak, de Károlyi napjai meg is vannak számlálva, ahogy elnézem.
Ami közös bennük, az, hogy valamennyien csapnivaló politikusok voltak, egyikük sem tudott megfelelő válaszokat adni kora kihívásaira, kit az önérdek, kit utópiák, kit a revánsvágy motivált, de ügyetlen bóklászásaik árát a világpolitikában mindig a nép fizette meg.
Most is a nép fogja megfizetni a mai ügyetlenek politizálásának árát, de addig azért van kis idő még ezt-azt átkeresztelni.
Szerintem lassan időszerűvé válik a Hapci motorost is átnevezni, Auróra lenne tán a megfelelő új név…

:O))))

7 megjegyzés:

Mrs. mamó írta...

Ezt már hallottam én is, fogalmam sincs, miért kell mindig VALAKIRŐL elnevezni VALAMIT. A Lágymányosi híd neve teljesen jó volt, annyit ért a neve is legalább, mint a híd maga, azzal a frenetikusan kiötölt világításával. De szeretném én megérni, hogy egy csomó Orbán nevű utcát visszaneveznek Kossuthra! Bánja fene a nagy kesergést. Az írásod indítása frenetikus!

anya írta...

Annak idején a rendszerváltáskor is Antall és az akkor regnáló parlament első dolga volt címert, zászlót, utca neveket megváltoztatni. Akkor még valamennyire meg is értettem, demonstrálni kellett a különbözőséget. De nagyon sokba került. Pénzben is, és egyebekben is. Valahogy úgy van ez, hogy minden hatalom szimbolikájában is igyekszik kifejezni önmagát. A jelenlegi szimbolika engem teljesen elborzaszt. A nevekben, szobrokban, zászlókban testet öltő is, de még inkább a szavakban megnyilvánuló szimbolika. Magyarország egy törpe állam, aki sem természeti adottságai, sem gazdasági ereje okán nem képes az önellátásra, nem képes az elzárkózásra. Sokkal eredményesebb lenne, ha azon fáradoznának nagyjaink, hogyan tudnák a magyar gazdaságot a nemzetközi vérkeringésbe bekapcsolni? Hogyan találhatnának egy olyan szeletkét a nemzetközi munkamegosztásban, ahol van egy kis rés, és a résbe be lehetne nyomakodni, állandó, kiszámítható és lehetőleg növekvő bevételeket generálva az országnak. Ez pedig figyelembe véve az ország adottságait két terület lehetne szerintem. A mezőgazdaság és a szolgáltatások. A mezőgazdaság az Unióban nehéz pálya, de a szolgáltatások előtt tág tér nyílik. Jól látta ezt Gyurcsány, nem véletlenül szorgalmazta az autópályák és logisztikai központok építését. Aztán a gyógyturizmus, a vendéglátás, az idegenforgalom is szinte korlátlan lehetőségeket rejt. De ehhez szeretni kellene a vendéget, akkor is ha külföldi, és ki kellene szolgálni. Ezek mind élőmunka igényes területek, akár meg is lehetne teremteni azt az 1 millió új munkahelyet. De mindennek van egy előfeltétele. Bármelyik országot megvizsgáljuk, amelyik rövid idő alatt kiemelkedő gazdasági eredményeket produkált, azt találjuk, hogy a gazdasági csodát megelőzően hosszú évekig erőn felül költöttek az oktatásra, a kutatás-fejlesztésre. Olyan generációt neveltek fel, amelyik a legkorszerűbb tudással, magas szintű nyelvismerettel, és a tudás iránti mérhetetlen alázattal rendelkezett. Plusz olyan munka etikával, ami ma nálunk sajnos ugyancsak hiánycikk. És a vezetők pedig olyan etikával, ami mindenek fölé helyezte az ország problémáinak megoldást. Jól mondod Pupu, ha nincsenek valódi eredmények, kellenek a látszatok. De előbb vagy utóbb nem lesz elég a látszat cselekvés. Előbb vagy utóbb nem lesz elég elmondani, hogy kiosztottunk néhány kokit, meg leesett 1-2 saller. Arról is be kéne számolni, mit értünk el vele.

Névtelen írta...

"Fellegi Tamás fejlesztési miniszter a héten aláírja azt az előterjesztést, amiben a Lágymányosi híd átnevezését javasolja a földrajzinév-bizottságnál."

http://index.hu/belfold/budapest/2011/07/19/fellegi_a_heten_javasolja_a_lagymanyosi_hid_nevvaltasat/

Slowhand Eric jut eszembe :), pedig mekkora különbség van a két kéz és munkássága között...

>;-))

Cserny J írta...

A szavazáshoz.
Úgy látom azt hiszik azt a baloldalon, hogy ha valami nemzet szocialista, fasiszta, vagy nyilas dolgot tesz a fidesz, akkor azt azért teszi, hogy a jobbiktól szavazatokat szerezzen el. Ez egy baromság és butaság. Azért teszi a fidesz, mert valójában a fidesz az igazi nemzet szocialista nyilas párt utód!
Cserny J.

Cserny J. írta...

Ehhez pedig.
Azért Rákóczi, mert a kurucok a nyilasok példaképei. Vagyis ezzel a névvel is arra törekednek, hogy mindennek csak és kizárólag jobboldali (nyilas, Horthysta stb.)nevei legyenek.
Cs.J.

Névtelen írta...

Én rájöttem, itt nem pótcselekvésről van szó. Tényleg elhiszik magukról, a történelem nagyjai közé tartoznak. Nyomot akarnak hagyni. Pokorni leszavazása döbbentett rá a legutóbbi kongresszuson, aki önmérsékletre intette a Fidesz tagjait.
HJP

Névtelen írta...

mekkora baromsagok.