Ami azt illeti, a mi bárdjaink leginkább budapesti bárdok voltak, akiket a meglehetősen bárdolatlanul viselkedő hatalom úgy rúgott ki, hogy repültek, mint a vadludak – égi szerencse, hogy egyelőre lángsírba nem kellett menetelniük.
Megkezdődött a csoportos leépítésnek nevezett autodafé a közmédiumoknál, indoklási kötelezettség ebben az esetben – azon túl, hogy „tevékenység ésszerűsítése” – nincsen.
Tényleg vicces, azt hallom a televízióban, hogy racionalizálás.
Az ötvenes években hívták így a munkaerő tömeges elbocsátását, még a fülemben cseng apámék beszélgetése valamelyik ismerőről, hogy szegényt „kiracizták”.
Közben megöregedtem, már meg is feledkeztem erről a szóról, és akkor most tessék – nyakunkon a racizás…
Sajnálom ezeket az embereket, még akkor is, ha tulajdonképpen valóban kellett már valamit csinálni a királyi televízióval, a közmédiával, ez a probléma Hankissra visszamenőleg fennáll.
De hiába a látszólagos ésszerűség, ha a mégoly indokolt vagy indokolható átszervezéseket is belengi a médiatörvény kissé penetráns illata, a gyanakvás, hogy a cél a költségek megtakarítása, vagy pedig a sajtó pofájának hatékony befogása?
És bizony nagyon jóindulatúnak, mondhatnám, naivnak kell lenni ahhoz, hogy az ember az első variációra tippeljen.
Tulajdonképpen a közmédiára fájt mindig Orbán foga, hát most végre rátenyerelhetett és mindjárt gondoskodott is róla, hogy a madzag vége, mellyel a médiamunkásokkal bábozhat, az ő kezében legyen.
Az átszervezés azt jelenti, hogy a magyarországi közszolgálati tömegtájékoztatás egyetlen forrásból táplálkozhat, a hír az, amit Orbán megbízható vazallusai hírnek tartanak, amit pedig nem tartanak annak, az ettől kezdve nem hír.
Márpedig, ha valaki nincs a televízióban, akkor az nincs.
A kereskedelmi adók pedig igazodnak boldogan, hiszen ők pénzt szeretnének csinálni, nem pedig az önkényuralom elleni harc hősei lenni – a maguk szempontjából teljesen érthető módon.
Azért persze a nagyobbjánál ott van a komisszár is – biztos, ami biztos, - aki meg izgágáskodik, azt a víz alá nyomja a helyzet, merthogy az amúgy is beszűkült reklámpiacon a vállalatok nemigen szeretnének a fejükre élő parazsat gyűjteni, és azt mindenki tuja, hogy a Mi Vezérünk számtalan jótulajdonsága között ott van a bosszúszomj is, - ő aztán nem felejt.
Úgyhogy a mi bárdjaink most nyakig ülnek Orbanisztánban, ha nincs szerencséjük, akkor találkozhatunk velük a népstadion bontásánál, - némelyikük még reménykedik majd, hogy helye lesz a Kényszermunkás című faliújság szerkesztőbizottságában, esetleg a csasztuska-brigádban kamatoztathatja majd képességeit:
Told futva a talicskádat,
Közben meg tartsd a pofádat!
Aztán persze a kirúgottak abban is különböznek a velszi bárdoktól, hogy ők bizony nem önként mennek a lángsírba.
Közülük nem egy rengeteget tett Übü király hatalomra juttatásáért, nekik persze most sem lesz nehéz bebizonyítani, hogy a kirúgásuk ügyében is Gyurcsány a hibás, kell még egy kis idő, míg rájönnek, hogy akkoriban azért tudtak nyaralni, kocsit is cseréltek, étteremben is vacsoráztak, most meg jön a parízer, meg a töpörtyű.
Nem, nem libatepertő, - sápkóros, kissé avas töpörtyű, kilógó szőrökkel.
Kétezer ember.
Durván ennyit érint ez a remekül szervezett „alma játszik – körte nem”, és ami a legfájóbb, hogy itt az idősebbje kerül lapátra, merthogy a fiatalabbja olcsóbb és butább – kezelhetőbb.
Orbánnak nagy a pofája munkahelyteremtés ügyében, hát lehetne éppen nekikezdeni bizonyítani. Legalább azoknak a köztisztviselőknek, médiamunkásoknak adjon munkát, akiket egyértelműen ő rúgott ki.
Kíváncsi vagyok, mit kezd ötvennyolc éves emberekkel, hacsak közben meg nem keresi a végső megoldást, ugye…
De legalább nem kell tovább törniük a fejüket, hogy mi lesz a lakáshitelükkel, meg hogy hogyan tudják összeegyeztetni a gerincüket az Orbán féle média kiszolgálásával.
De legyen ez tanulság mindenkinek, aki a tömegtájékoztatásban dolgozik: a zsarnokokat a szervilizmus juttatja hatalomba, az örök óvatoskodás, a mellébeszélések.
És ez még csak nem is valamiféle politikai elkötelezettség problémája, hanem ennél több – demokratának kell lenni, és ha veszélyben látod, akkor kiabálni kell.
Az újságírók totemállatai a Capitolium libái kellenének, hogy legyenek.
Azok tudták a dolgukat, mikor az ellenség közeledett, fellármázták a védőket – nem is lett Róma leigázva…
:O)))
6 megjegyzés:
Pupu, az eleje meg a vége nem tökéletes.
A "Nyakunkon a racizás" kifejezőbb lett volna címnek,a szervilis médiakulikat hasonlítani a hősi bárdokhoz nem éppen a legjobb ötlet. Na meg sértő is a bárdokra nézve.
Rómát meg a klasszikus korszakában nem tudta külső ellenség leigázni, az importált barbárokért a libák mosták a lúdlábukat.
A többivel meg mélységesen egyetértek. Az illetők sokat tettek a mi Szeretett Vezérünk hatalomra jutásáért. Eddig a virtuális cementet és SÓDERT hordták a viktatúra alapjainak lerakásához, pár hónap után legfeljebb gyakorlatilag fogják. A mozgás nagyon egészséges! No meg Isten nem ver bottal - de előbb-utóbb mindenki megkapja tőle, ami jár! (kekec)
PuPu hallottam egy olyan szóösszetételt ma a rádióban, amit nem értek, magyarázd +, ha van időd rá. Mit jelent az pontosan, hogy karakterfasiszta? Ezt a kifejezést még soha sem hallottam. Akikből egyszer fasiszta lesz?
Jó ez az írásod is. Értem, és szerintem minden a helyén van, tovább lehet gondolni...Míg olvastalak, csak úgy futottak előttem a médiaszemélyiségek arcai, akik élvezettel lihegték bele a világba a fidesz ocsmányságait, no közülük is repülnek valóban páran, és ez jól is van így, nagy lecke lesz számukra a mórról...
Magánleveles névtelennek:
Én nem szoktam ott beszélgetni, itt se sokszor, leginkább idő hiányában.
De ha kérdeznek, akkor arra azért szoktam válaszolni.
Mint most is...
:O))))
Ez a karakterfasiszta nekem is új - mindíg tanul az ember.
Ha megtudod, hogy mit jelent, kérlek értesítsél!
:O))))
Névtelen! szia
Szia, Öreg!
Megjegyzés küldése