2011. július 20., szerda

ROZOGA GYILKOS

Hogy részt vett a gyilkosságokban, az nem is kérdéses, hiszen már állt bíróság előtt annakidején, és az a bíróság nem kommunista vérbíróság volt, hanem az elkötelezetten jobboldali és elkötelezetten antiszemita Horthy bírósága, mely el is ítélte.
Aztán jöttek a nácik és a nyilasok, akik kinyitották előtte a zárka ajtaját, reaktiválták és ez lehetővé tette, hogy a háború végén Argentínába tudott menekülni.
Aztán úgy látta – talán nem is alaptalanul – hogy a rendszerváltás után az őt fenyegető veszély megszűnt, hiszen ahol Jány Gusztávot rehabilitálják, ott neki nemigen eshet baja – hazajött hát.
Közben azért történt egy s más, volt egy délszláv háború, volt Ruanda, változott a jogfelfogás és a zsidók elleni bűntetteket elkövetőket felkutató Wiesenthal Központ is tette a dolgát.
Így aztán a most 97 éves Képíró Sándor, volt csendőrtiszt ismét képbe került, majd el is fogták Budapesti lakásán.
A terhére rótt cselekmény az, hogy részese volt az 1942-es újvidéki mészárlásnak, melyben többezer szerbet, zsidót és magyart végeztek ki.
A jeges Dunában, melyben telente békés időkben legfeljebb a vadludak szoktak úszni, most hullák úsztak.
Többezer jég alá lőtt ember, akiknek családjuk volt, vágyaik és céljaik voltak, és akik nem harci cselekményeknek, hanem etnikai tisztogatásnak estek áldozatul.
Az áldozatok közül harminchatot bizonyíthatóan Képíró parancsára végeztek ki, és így - bár az igaz, hogy ő személyesen senkibe se lőtt bele, de mint tudjuk, Mengele sem személyesen szórta a Cyklon-B - t a kivégzőkamrákba és Sztálin sem személyesen vágta a jégcsákányt Trockij tarkójába – a felelősség őt terheli.
Az áldozatok nem mind a Dunában végezték, további tízezer körüli áldozata is lett ennek a vérengzésnek, és ezek az áldozatok kivétel nélkül magyarok voltak.
Mikor a szerb partizánok visszafoglalták a Bácskát, eljött a bosszú és a megtorlás ideje, és hát ezek a déli népek igen emocionálisak ugye, a tartozásaikat úgy párszáz évre visszamenőleg is rendezni szokták, ha módjuk van rá, akkor kamatostól.
Imígyen hát Képírót és hajdani, ma már nem élő parancsnokait ezért is felelősség terheli, hiszen ezzel az akcióval sikeresen gerjesztettek akkora – megalapozott és indokolt - gyűlöletet a szerbekben, ami ezekhez a szörnyű eseményekhez vezetett.

Nem kell csodálkozni a zsidó nácivadászok elkötelezettségén sem, hiszen nincsen olyan zsidó család, amely ne lenne érintett a Holocaustban, a kamenyec-podolszkiji vagy az újvidéki vérengzésekben, ne gyászolná az áldozatokat még ma is.
Képíró perében elsőfokon ítélet született, a Magyar Köztársaság bírósága bizonyítottság hiánya miatt felmentette, az ítélet nem jogerős.
Az agg vádlott természetesen rájátszott korára, ott ült fogsor nélkül, éppencsak defibrillátorral nem élesztette újra magát időnként, de volt ott infúzió, betegszállító, úgyhogy az érzelmi manipulálás tökéletes volt.
Meg is lett az eredménye, hiszen amikor a bíró kihirdette az ítéletet, taps csattant fel – a teremben levő jobboldali közönség természetes reakciója volt ez – egyelőre - szellemi elődük sikerén örömködtek.
Természetesen a szerbek, oroszok és a Wiesenthal központ is felháborodott nyilatkozatokat tett közzé, melyekben tiltakoznak az ítélet miatt.
Rossz üzenete van ennek, ezer oknál fogva.
Valahogy már megint kilógunk Európából, mintha egy elfekélyesedett seb lennénk a kontinensen, ahol egyébként végre elindult egy folyamat, amelyik keretek közé próbálja szorítani az erőszakot, még háborús időkben is.
Egyúttal mintha tudathasadásos elmebetegek is lennének a magyarság soraiban, hiszen ugyanazok, akik tapsolnak Ratko Mladics felelősségre vonásához, most tapsolnak azon örömködve, hogy valakit, aki egyébként a korabeli törvények szerint is bűnös volt, hasonló bűnért most felmentettek.
Pedig fontos volna megérteni, hogy vannak bűnök, melyekre nincs bocsánat, melyekért, amíg él, felelősség terheli az embert, legyen katona vagy civil, jobb vagy baloldali, keresztény, muzulmán vagy zsidó.
Az ilyen ítéletek rossz vért szülnek, a „parancsra tettem” mondatocskával a legszörnyűbb tetteket is tolerálhatóvá teszik, ez pedig a Hitler vagy Sztálin típusú diktátorok és a mintájukat követő diktátorocskák kezére játszik.
Azért is lenne fontos egy korrekt ítélet, mert azt adná a világ tudomására, hogy mindenkinek jól meg kell fontolni, hogy mit tehet meg, hogy hol az a határ, melyet semmiféle körülmények között nem léphet át, mert ellenkező esetben, ha száz évig él, akkor is utol fogja érni a felelősségrevonás.
Ilyen esetekben a kor nem lehet enyhítő körülmény, legfeljebb állapot, melyet a büntetés végrehajtása során kell figyelembevenni.
Nem kívánom Képíró halálát, habár ha az én felmenőim holtteste úszott volna a Dunában, nem biztos, hogy ennyire higgadtan tárgyilagos tudnék maradni.
Legyen ilyen a bíróság.
Remélem, másodfokon meggyőződhetünk róla…

:O)))

3 megjegyzés:

Bekker Ilona írta...

Félek, hogy ha ilyen bírók fognak ítélkezni olyan ügyekben is, amit a Fidesz kreál, akkor bizony sok olyan szoci.politikus lesz elítélve, akik ártatlanok. Mindenhol lehet találni ilyen bírókat, csak meg kell találni őket. Ezt fogja tenni az ügyészség is.

Névtelen írta...

Számomra érdekesnek tűnik, hogy az ilyen gyilkos hajlamú, gonosz emberek milyen sokáig élnek.
Ehhez tényleg egy habitus kell, normál lelkületű ember már belehalt volna a lelkiismeret furdalásba. Ezeknek nincs posztraumás stresszük sem.
Remélem, a pokol valóban létezik!

anya írta...

nem illik szorosan a tárgyhoz, de nem tudom megállni, hogy közzé ne tegyem. Ma kaptam.

2011. március 12-én Olaszország megünnepelte egyesülésének 150-ik évfordulóját. Ez alkalomból bemutatták Verdi Nabucco című művét, amit Verdi az egyesülés okán komponált.
A karmester Riccardo Muti volt.
A műben, amikor Babilon zsidó lakosságát rabul ejtik, a ”rabszolgák> kórusát” éneklik. Az előadás kezdete előtt Róma polgármestere beszédet tartott, amiben bejelentette, hogy a kormány csökkenti a művészeteknek eddig nyújtott támogatást.... Ez a bejelentés olyan hangulatot ébresztett a közönségben, hogy a rabszolgák kórusát visszatapsolták. Ekkor a karmester Muti tájékoztatta a publikumot, hogy ő nem szokott operaáriát ismételni, de ez most egy különleges alkalom, mert a jelenlegi helyzet olyan, mint egykoron, és "szép országunknak vége" is lehet ilyen lépések következtében. Az Operaház egész közönsége felállt és együtt énekelte a kórussal, a rabszolgák dalát...
http://www.youtube.com/embed/G_gmtO6JnRs

Igazán szép és megható. Kíváncsi vagyok, nálunk mi kell egy hasonló "demonstrációhoz"? Milyen magasan van a mi ingerküszöbünk?