2012. március 8., csütörtök

NEMZETKÖZI NŐNAP

Na, ennek az ünnepnek is annyi, ma a rádiókban szinte meg sem említették, a televíziók sem törték össze magukat, pedig akár meg is tarthattuk volna.
Az átkosban komoly ünnep volt ez, a férfiak már reggel kis virágcsokrokkal köszöntötték a nőket, akkoriban a hóvirág árusítása még nem számított nagyobb bűnnek, de az ibolya is megtette.
Vagy valami kis cserepes színes virág, ami emlékeztette a nőket arra, hogy kitört a tavasz és ideje kivetkőzni magukból, de legalábbis a téli borzasztó lebernyegekből, melyek oly áldatlan böjtre kényszerítették a férfiszemeket.
A főnökség is alászállt ilyenkor a parancsnoki hídról a gépházba és szorgalmasan bekasszírozta az obligát puszikat, cserébe a szakszervezeti titkár egy papírdobozból osztotta a nárciszt, a tulipánt, megérte a csere mindenkinek.
Aki valamelyik kolleganőjénél extra juttatásokra is számíthatott, az megerőltette magát és a szakszervezeti járandóságon túl valami komolyabb gazzal tudatta, hogy szándékai komolyak, de nagyon, - hogy ezek a szándékok mire irányultak, azt talán most ne taglaljuk.
Legyen elég annyi, hogy a hölgy fülig pirult, lovagja a kereskedelmi osztályról meg bizakodva tekinthetett a jövőbe.
Aztán ez a nap csak laza munkával telt, mert mindig kerültek elő késedelmesen ünneplők, akiktől át kellett venni a virágárusok nagy nemzetközi ünnepén a megemlékezés virágait.
Délután aztán a szakszervezet rendezett kötetlen kis ünnepséget, ahol évente változott a hamutartótól a kisvázáig az ajándék – nem a piaci értéke volt fontos, hanem a gesztus.
A nők kirittyentették magukat a nagy alkalomra, volt előző nap manikűr, pedikűr, walkür és fodrászat – mindenesetre ez jó alkalom volt arra, hogy megmutassák a férfiaknak, hogy Évike a bérelszámolásból nem egy szürke tucatáru, hanem igenis, dicsőséges keblek tulajdonosa - mecsoda dudák, hörögték a férfiak, mikor végigvitte kirakodóvásárát a máskor oly unalmas folyosókon!
Aztán jött a rendszerváltás és valamelyik túlbuzgó idióta Gyümölcsoltó Boldogasszony egyházi ünnepét szemelte ki arra, hogy leváltsa vele ezt az egyébként teljesen politikamentes, de a nőket megtisztelő és munkájukat, szerepüket elismerő ünnepet.
Nem jött be, - a férfiak csak bámultak, mint liba a piros kukoricára, aztán legyintettek egyet, és ha nem volt gondoskodó szakszervezet, hát megvették saját rezsire a virágokat és egyenként ünnepelték a lányokat, asszonyokat.
Aztán egy-két év után megjelent ez a sziruptól csöpögő Valentin-nap, ami a fiatalokat elvitte a judeoplutokrata hedonizmus felé, oszt mióta internet is van, azóta gépesítették is az ünnephez kapcsolódó udvarlást ahol a leány már csak lájkolja a pasit, mikor az posztol neki a facebookon.
Nekünk azért még jó volt, mert megszorongathattuk a lányokat, de ma?
Nade az ünnep.
Ez a semmi ne legyen olyan és ne akkor, mint amikor megszoktuk, kissé túl van hajtva, hol vagyunk már azoktól az időktől, mikor bosszantott, hogy szeptember 29 már nem a fegyveres erők napja, és aki a civilek közül meg tudja mondani nekem kapásból, hogy manapság mikor ünnepeljük a haza fegyveres szolgálatában résztvevőket, azok között kisorsolok egy munkásőr-jelvényt!
Mindenesetre kár, hogy az állam kivonult a nők tevékenységének hivatalos méltatásából, pedig rájuk ma tízszer több teher hárul, mint anno a hetvenes-nyolcvanas években, volna éppen miért ünnepelni őket.
De nem, mert ez egy macsó diktatúra, ahol a hivatalban levő nők legfeljebb Selmeczi Gabika szintjét képviselik, vagy strómanjai valakinek, akiktől ha megkérdezik a véleményüket, akkor papírból olvassák azt fel.
Pedig mennyi értelmes, okos nő van körülöttünk, akik közül akármelyikük ezerszer különbül intézné az ország dolgait, mint a mai okosok.
Persze arra ne is számítsunk, hogy itt női miniszterelnök lesz valaha is, mert az ország nem arrafelé megy, hanem mein Vezér „Kinder Kirche Küche ideálja felé, csak tudnám, honnan tanulta?
Mindenesetre én megköszönöm minden nőnek azt, hogy még ezek között a nehéz körülmények között is,- mikor a Vezér éppen azt taglalja, hogy 2010-ben Szomália szintjén álltunk – még ebben a purgatóriumban is otthont tudnak teremteni nekünk.
Nem lakást – otthont.
Ha női miniszterelnökünk lenne, akkor pedig rendszer helyett meglehet, hazánk lenne.
Ki lehetne egyszer tán próbálni!

:O)))

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Üdv, Effendi!
Magyar Honvédelem Napja: május 21. Éppen sörbe fojtom a libapecsenyét, és mint jóllakott Zoltán nem tartok igényt a munkásőr jelvényre! /De csak mert nem Élenjáró- vagy Kíváló Szolgálatért jelvény :-)/

szomjas teve

Babi néni írta...

Nem azért, mert virágesőre várnék (kaptam azért itthoni használatra), de engem is meglep a fanyalgók hatalmas tömege, akik hol a nőnapot, hol a Valentinnapot fikázzák. Meg még páran a karácsonyt is. Szerintem minden ünnep jó, ami egy kicsit felvidíthat.

Néha úgy irigylem a külföldi blogok íróit. Zöldet gyártanak Szent Patrik napra, tököt faragnak Halloweenre, teleszívecskéznek mindent Bálint-napon, és tele volt virággal, szívecskével, kedves idézettel a tegnapi nap is. Csak nem itthon...

kogito írta...

Én azért nem felejtem el a NŐKET, minden évben rengeteg e-mailben köszöntöm soktucat nőismerősömet, volt kolléganőimet, rokonokat és így tovább. Saját magam szoktam szerkeszteni gyönyörű képeslapokat megspékelve illő jókívánságokkal és tisztelettel megszólítva ŐKET. Tényleg nagy kár, hogy a Nemzeti Elmebeteg helyett nem NŐ irányítja az országot, ellenben kaptunk e helyett egy libához sem hasonlító kuszafogú, hazudozós, az én esztétikai fogalmaim szerint egy bányarémet! Nő az ilyen? Férfi létemre, több konyak után talán a kecskét választanám.
Node: ez úton is tisztelettel köszöntök minden hölgyet, kivéve azokat, akik PuPu leírásában szerepelnek!

Névtelen írta...

A Nő,az élet forrása.Az emberiség jobbik fele.A Nőkről szólni, az egyenlő,az Édesanyákról szólni. Ezért köszöntöm ma Öket, az életet adókat, az útra indítókat, a virrasztókat, az álomba ringatókat, a sebeinket gyógyító,titkaink megfejtő lányait, asszonyait. Minden Hölgynek aki e blogot olvassa: Boldog Nönapot kívánok szeretettel!