Kultember rajza |
Az elképzelés szép, fogjon össze a társadalom, de ennek alapelveit a Nagy Összeborulás előtt vitassuk meg, mert megegyezni csak így lehet.
Vagy még így sem.
Először mindenki vívjon meg a hozzá közelállókkal, ezzel biztosítva, hogy akik eddig még beszéltek egymással, azok innentől kezdve ne beszéljenek, majd a győztesek egyenes kieséses rendszerben forduljanak egymás ellen, hiszen csupa-csupa toleráns értelmiségiről van szó, akik közül mindegyikük képes elviselni, hogy ne az ő igazsága legyen az egyetlen, a megfellebbezhetetlen igazság.
A szervezés úgy kezdődött, hogy a szorítót elneveztük társadalmi, szakpolitikai fórumnak, ez eléggé semleges ahhoz, hogy ne kelljen mindjárt a megnevezésen összevesznünk, másrészt meg tág teret enged annak a szép törekvésünknek, hogy belekezdhessünk a már régóta jólismert és hőn szeretett "alma játszik, körte nem" játékunkba, kirekesztve ezt-azt, vagy távolmaradásunkkal tüntetve.
Így leszünk mások, mint az eddigi ezer amatőr kezdeményezés, ezzel fogunk eredményt elérni - már látom is lelki szemeimmel, hogy Orbán vacogó foggal ül Felcsúton a füstölőben, s időnként le-letörve egy kis darab kolbászt, az evésbe menekül...
A résztvevők listája hosszú, mint a vonatfütty, ott van az első plenáris ülésen Arató András, Heller Ágnes, Herényi Károly, Bodnár Zoltán, Böjte József, Gréczy Zsolt, Kovács László, Majtényi László Setét Jenő, Nagy Navarró Balázs, Tarr Béla, Misetics Bálint, Erőss Gábor, szóval mindenki, aki valaha volt valaki, vagy akart valaki lenni.
Tudnám, miért van nekem olyan Szomszédok-feelingem, hogy a szappanopera ezerötszáztizedik epizódjában a panel alagsorába Kutya úr összehívja a lakógyűlést, ahol azok, akiket már megvert, megvitatják, hogy hogyan lehetne megrendszabályozni vagy költözésre késztetni Orsós lakótársat, aki a liftbe hugyozik és aki ezt szóváteszi neki, azt megveri.
A helyzet az, hogy szerintem nincs öreg zenész meg fiatal zenész, hanem csak jó vagy rossz zenész van, de ha már ez a társaság ebben a felállásban évtizede lassan nem tud kiizzadni magából semmiféle demokratikus alternatívát, hát kicsi az esély, hogy most majd megtáltosodnak és létrehozzák a Tökéletes Együttműködést, mirefel majd dolgos népünk fejlődésnek indul és eléri a morális fejlődés csúcsait, de persze addigra már degeszre zabálja magát libatepertővel, piros hagyma és lágy kenyér kíséretében.
Álom ez, szép álom, de nem az a típusú álom, melyet angolul szoktunk idézni: "I have a dream..."
Az egy megvalósuló álom volt, ez meg itt egy álomvilág.
És ez itt a probléma.
Amit itt tanulmányozhatunk, az az elmélet és a gyakorlat viszonya, melyből rövid távon mindig a gyakorlat kerül ki győztesen, merthogy az tudja korlátozni az elmélet hatását, míg az elmélet önmagában kevés a gyakorlat megváltoztatásához.
Hát még, ha elmélet sincs, vagy ha van, akkor ezer, egymást kioltó elmélet hívei ütik egymást, vallásháborús elszántsággal.
Nem is lesz itt változás addig, míg meg nem jelenik egy erő, amely nem merül el az ideológiai mocsárban, hanem a maga szűk prakticizmusát kínálja a népnek.
Megmondja például. hogyha hatalomra kerül, mit akar kezdeni a családi pótlékkal, az adókedvezményekkel, a vasárnapi nyitvatartással, a segélyekkel, a közmunkával, a középiskolai oktatással, a nyelvtanulással, az egyetemekkel - a korrupció elleni harccal és a bűnözők felelősségrevonásával - és így tovább.
Ez a sok tiszteletreméltó ember az évek során többé-kevésbé már elfelejtette a hétköznapi magyar nyelvet is, és azt a szakzsargont használja, melyre Mari néni a piacon csak bólogat, mert érteni ugyan nem érti, de okos ember mondja, hát biztosan igaza van.
Pedig az is lehet, hogy nincs, hiszen a résztvevők között összesen nincs annyi, aki tisztában lenne az ország valóságos helyzetével, az irgalmatlan szegénységgel és kiszolgáltatottsággal, mint a szervezők között, így aztán beszélnek is néha összevissza, bár jószándékukhoz kétség se férhet.
Emellett a nép rohadtul unja már a terméketlen szócséplést, tetteket akar, akciókat, és ha nem kapja meg, akkor hátat fordít, álljon bár a szónoki pulpituson maga aranyszájú Szent János is.
Nem kell forradalmat szervezni, de egy ütős választási pártot éppen lehetne, mely egy minimálprogrammal indulhatna harcba.
Ez a program pedig a maffia felszámolása és a demokratikus államrend helyreállítása lehetne.
Konkrét dolgok megjelölésével, mint például az Alkotmány helyreállítása, a maffia által fertőzött testületek feloszlatása, a közmédia reformja, a puccsisták elszámoltatása, vagyonvizsgálati eljárások folytatása, új választások kiírása, alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása és egy többéves az alkotmányozási folyamat elindítása.
Ez viszont csak a nép támogatásával fog menni és ehhez konkrét tervek kellenek, nem pedig szép elvek mantrázása.
Nem egy új vitafórum, hanem friss erőkkel dúsítva egy olyan testület, amelyik tudja is, hogy mit akar, mert a köldöknézegetésből elég volt.
És nem negyven tagú testület, hogy ne sértődjön meg egy haver se, hanem csak annyian, ahány minisztériumra szükség lesz az átmenethez - a hét főt meghaladó testületek ugyanis életképtelenek.
A népnek elege van az untig ismert közéleti arcokból, új arcokra van igény, akik a régiekkel együtt képesek megújítani Magyarországot.
És még egyet: Magyarországnak csak egyötöde Budapest, a négyötöd a falvakban nyomorog, vagy a kisvárosokban él a helytartók uralma alatt.
A vidékiek pedig gyakorlatias emberek, tudják, hogy hogyan kell a nyulat tarkóncsapni, nem sokat tökölődnek, nem folytatnak végeláthatatlan ideológiai vitákat, ha az életükről van szó.
Ezt nem kihasználni - maga az amatörizmus.
Hol van a vidéki Magyarország?
Vagy azt ajándékba oda kell lökni a Jobbiknak?
El lehetne ezen is gondolkodni talán...
:O)))
27 megjegyzés:
Most is mindíg, kiváló vélemény.
Ha én most 30 éves lennék, elzárnám a fűtést, a gázt, a vízet, villanyt és vennék egy jegyet Bécsbe. Vagy Brüsszelbe, vagy bárhová, csak el innen.
Ezt a szóf@sást, ami itt megy, egyszerűen nem bírom. És ott ülnek a Tojás Termék Tanácsban (gyönyörű nem?) a kerekasztaloknál órákat, majd felállnak és hazamennek szeretteikhez. És ki tudják fizetni a fűtést, villanyt, gázt, vízet... Miből?
Hogy Rogán egész nap önti magából a baromságokat, aztán megy az ügyvédjéhez és vesz újabb lakásokat, azt se értem, hogy Simon Gábor korábban egyszer egy évben megszólalt, de kiderült, van negyed milliárdja, - azt sem.
Te is írod a lázadó posztjaidat és sehol egy forint, sehol egy "pénzes" hírdetés, hogy aszongya: Ön is a Magyar Postával küldje leveleit!...(Ugyan még kivel küldhetné, galamb postával?)
Valamit nagyon elrontottunk. Tóbiásék most kiizzadták, hogy Orbán számoljon el! - és szép vasalt öltönyökben járnak. Belőled nem egy Dolce Gabbanat nem nézek ki, de még egy VOR öltönyt sem.
Talán változtatnod kellene, hogy "ne engedjünk be gazdasági menekülteket az országunkba" - ugyan marhaság, de ezért fizetnek! Nem? Üdv: - morzsi -
Na, azért szép vagyok ám felöltözetesen!
:O)
Látod PuPu?
Ezért nem konzultál Viktor soha senkivel. Nagyon jól tudja, hogy akkor az elképzeléseit sem csorbítatlanul, sem gyorsan, úthengerszerűen nem vihetné véghez. A széles egyeztetés ezzel jár, hogy alig lehet ötről hatra haladni, és még sokan meg is sértődnek.
Kérdem én, nem ismered a szervezőket annyira, hogy tudnál nekik javaslatokat tenni?
Pl. ez a poszt megfontolásra alkalmas is lehetne részükre. Heller Ágnes is említett belőle a vidékre vonatkozó feladatot. Ha ismersz az átmenet kifogástalan levezényléséhez alkalmas embert(embereket), már az is segítség lehetne nekik több szem többet lát alapon. Kifejezetten kérik is a segítséget, azok részéről akik tudják miről van, és lesz szó. Sokat tudnál nekik segíteni, kérlek ne tartsd magadban a jó és használható ötleteidet. Nem várhatjuk hogy ők olvassanak téged. Közvetetten meg nem biztos hogy eljutnak hozzájuk a posztjaidban olvasható hasznos tanácsok. Hidd el sokat segítenél. Ha Tuareg útja számodra járhatatlan is, az övék talán járható. Fontold meg kérlek.
PuPu:
És az OGYM? Amelyik már augusztus eleje óta a Parlament előtt állomásozik?
Pontosan ezt mondják, amiket te leírtál, mégis mindenki agyonhallgatja őket, csak tudnám, miért?!
PuPu! Igazad is van, meg nincs is!
Nálam Iványiék azt mondják, hogy itt volt az utóbbi években az a mérhetetlen mennyiségü magas labda, amit legalábbis a DK-nak az Együttnek, le kellett volna csapni, de nem tették. Voltak egymásra szervezett, egymást kioltó civil tüntetések, elszigetelt kis szerveződések, ellenállási gócok és közben a fidesz hiába veszitett jócskán támogatást, ebből a demokratikus oldal épitkezni nem tudott.
Nyakunkon orbán megkoronázása, de legalábbis teljhatatalmú kormányzóvá tétele, és vele szemben tehetetlenek, egyetértés hiányában kiszolgáltatottak vagyunk.
"...s leszünk ujra magzatunk miatt magzatunk hamvedre..." Tudod lehet őket amatőröknek, hozzá nem értőknek titulálni, de nekem részükről ez egy utolsó jajkiálltás, miután a demokratikusnak tőnő pártjaink, a civil szerveződéseint totális csődöt mondtak.
A történet lehet eleve reménytelen, de legalább tiszta, jó szándékú és szép. Ennyi kevés örömöt ne sajnáljunk magunktól.
Azok a feladatok, követelmények melyek egy érdemi változáshoz feltétlenül szükségesek, általad tökéletesen meg lettek fogalmazva, de benne vagyunk ugyanabban a xarban: aki tudna változtatni, annak nem érdeke, akinek érdeke, nincs hozzá hatalma.
PuPu, teljesen igazad van, heten pont elegen lennének. A Hófehérke-projekthez is elegendő volt Tudor és 6 társa: megmentették a leányzót, elbújtatták. Már minden jónak látszott, amikor Hófehérke mégiscsak bekapta az almát, pedig a törpék megmondták neki, hogy ne engedjen be senkit a házba. Tiszta mázli, hogy Hapci seggreesett, amikor a koporsót cipelték, különben a szép szőke királyfi sose veszi feleségül a szépséges, ám butuska leányzót. Namár, itt most mi vagyunk Hófehérke, néhány millió árva, és ha sokáig így folytatjuk, senki se vesz minket feleségül, életünk végéig Orbánnal és bandájával élhetünk szexuális életet (ők b...ogatnak minket, mi meg sikoltozunk), és közben a törpék is elunják, és elmennek értelmesebb megmentendőket keresni...
Egyszóval: lehet, hogy még heten se kellenének. Elég lenni egy stratéga típusú fazon, plusz 2-3 másik, akik röviden és közérthetően meg tudnának fogalmazni egy olyan programot, ami nem hosszabb egy gépelt oldalnál, és minden marinéni meg jóskabácsi megérti. És nem arról álmodozni (we have a dream), hogy majd jön Merkel anyu, vagy Obama papa, és megment minket...
James Bond!
Jó példát hoztál. Legyünk Hófehérkék.
Hófehérkének szerencséje volt, mert
Hapci seggre esett, a csutka előkerült.
A mi mesénk azért problémásabb, mert:
1. Hófehérke még nem harapott az almába;
2. Hófehérke harapott, de Hapci náthásan el sem ment a temetésre.
Úgy gondolom Hófehérek bízzon csak a saját "köhögésében" - hátha erre előkerül a náthás Hapci.
Esetleg arra jár Csiperke Rózsika királyfia, és más tartalmat ad a meséknek.
Ez a tegnap megalakult DEKA lehetne(?) szellemi hátországa azoknak az utcai tömegesedést fontosnak és szinte elsődlegesnek tartó mozgalmaknak, amelyek nélkül itt nem lesz változás, de még választás sem.
Orbánnal szemben észre és erőre is szükség van.
Ha e két összetevőt képviselő szereplők (hiteles személyek, akik vállalják önmagukat) ezt kölcsönösen elismerik és ŐK fognak össze; abból lehet valami.
Ha ez a fővárosban létrejön akkor a vidék hamar felébred.
Pupu
(mint mindig) igazad van. És szerintem mégsincs igazad.
Mert nehéz lett volna ennél hitelesebb névsort összeszedni egy ilyen kezdeményezéshez. Mert Ferge és Iványi tisztában van az ország elkeserítő szociális helyzetével, Nagy-Navarró elég kitartó a tüntetésével és nekik is igazuk van abban, hogy ha a jelenlegi ellenzék nem mozdul - az emberhalálokban lesz mérhető. A felcsúti éhenholt és a megfagyottak mellett a feltűnően megszaporodott "vonatbalesetek" áldozataival összevetve 1(9) libás öngyilkos felemlegetése a vicc kategóriába esik. Itt népirtás folyik, amire az egészségügy "átalakítása" már csak rátesz egy lapáttal! VALAMIT tenni kell, és ők legalább tesznek valamit. Ez is több, mint amit az ellenzék megtesz!
Kismaci:
az OGYM tekintetében olvasd vissza amit Pupu a tüntetésekről írt. Aki politikus, nem akar beállni Tuareg
MÖGÉ, hogy NEKI adjon politikai súlyt. Éppen ezért van esély, hogy leülnének egy KEREKasztalhoz, ahol nincs asztalfő. Majd kiderül, hogy ebben az akváriumban a szarom rája,
vagy a reményhal fog elszaporodni.
"Aki politikus, nem akar beállni Tuareg MÖGÉ, hogy NEKI adjon politikai súlyt."
Kérdés: vajon mekkora tömeg súlya lesz így a politikusnak?
Én fiatal reményhal tömegekről álmodom...
Sokban egyetértek PuPu-val, Nekem is soknak tűnik a duma... mégis. Kiforratlan még az egész. A bizalom hiányzik leginkább. Gondoltam a 42. mozgalom tán segít valamit.. de olvasgatva, ott is leginkább türelmetlenkedés s veszekedés van, a 10 pontjukba pedig nem tették be az európai elkötelezettséget, ami miatt azt hiszem, ott sincs keresni valóm, pedig van egy csomó használható ötletük. És mindenkinek van valami elgondolása... így aztán végiggondolva, szükség van egy asztalra, ahova mindenki oda ülhet, ahol gondolatokat cserélhetnek. Ez a demokrácia: mindenki elmondhatja a gondolatait és hátha születik belőle valami kompromisszumos megoldás. A parlamenti pártok sajnos még ennyit sem érnek. Tőlük még annyi sem várható, mint láttuk és nem úgy néz ki, hogy valaha is javul majd a helyzet. A helyzet kulcsa most már sajnos a civil mozgalmak kezében van... őket talán még lehet jó irányba terelni, de kell egy jövő kép, meg kell fogalmazni a célokat is, hogy egységet tudjanak felmutatni. Hogy ez hogy sikerül majd... őszintén szólva nem tudom, de a tespedtségnél minden jobb.
Kedves asta, konkrétan mely mozgalmakra gondolsz?
Ha lehetne, a létszámot is írd melléjük!
Emellett egy olyan asztal mellől, mely az összefogás szükségességéről szól nem illik kirekesztésre buzdítani, gondolom én, a magam naiv módján.
És ha megtennéd, hogy összeszámolod, hányszor biztattál már türelemre mindenkit a te civil mozgalmaiddal kapcsolatban, akik egyébként tüchtig kis pártcsírák voltak, mert civil szerveződés a kézimunka-szakkőr meg a Lopjuk el a macskádat egyesület, de az a szervezet, amelyik politikai célokat fogalmaz meg, az politikai szervezet, az alkalmi hőbörgéstől a politikai pártig terjedő skálán...
:O)
Kedves PuPu!
Nincs válaszod a javaslatomra?
Névtelen 2015.01.25 21:47
Kedves Névtelen!
A javaslatod megtisztelő, és igazad is van, bizonyára roppant elfoglalt emberekről van szó, akiknek kisebb dolga is nagyobb annál, minthogy noname bloggereket olvasgassanak.
Nekem meg rossz tapasztalataim vannak konkrét ügyekben, így aztán maradok annál a változatnál, hogy nektek írok, és örülök, ha egyetértetek a véleményemmel, sőt, már akkor is, ha csak megfontoljátok az érveim.
Tolakodni nem szeretnék, ha valaki kérdez valamit, szívesen elmondom a véleményem, de azt is elmondom neked, hogy ez nem nagyon szokott tetszeni, merthogy ezek az emberek - tisztelet a kivételnek - nem szorulnak mások tanácsára, a társalgást meg csak időpocsékolásnak tartják, mindegyiknek megvan a maga rögeszméje és hiába bizonyítja az élet minden nap, hogy valami hiba van a receptben, nem képesek és nem is akarnak változtatni.
Én meg már öreg vagyok ahhoz, hogy feleslegesen vitatkozzak, meg kéretlenül tanácsokat adjak.
Ami az "új" szerveződést illeti, a DEKA minden tagja ismeri a másikat, el tudnák mondani egymás beszédeit, esetenként leülnek és körbedicsérik magukat, én meg nem akarok ehhez vokálozni.
Az eredményeik levét isszuk mind a mai napig, nyomát sem látom új megközelítéseknek, új módszereknek.
A társaság zárt, így új arcoknak sem, én viszont jól elvagyok magamban.
Ha majd egyszer lesz egy olyan szervezet, mely magában hordozza a siker esélyét, hát akkor, majd, talán...
De azért köszönöm, hogy gondoltál rám, a hiúságom hájjal kenegetted, kár, hogy sikerorientált vagyok, nekem nem elég, ha egy szervezet rendes emberekből áll, én azt szeretem, ha már szervezet, akkor ütőképes is.
És ez még csak szervezetnek se mondható.
Ugye megérted?
:O)))
PuPU-kám a fene se tudja hány mozgalom létezik már:) Sok. Némelyeket közelebbről is megvizsgáltam, hogy tudjam miről van szó. Kíváncsi ember vagyok. Anélkül, hogy megnézném, nem tudok véleményt alkotni róluk. Fikázni a legkönnyebb.... megoldást találni pedig a mai helyzetben nagyon nehéz.
Nem értem milyen kirekesztésről beszélsz. Szerintem nem kirekesztés az, amit a pártokról írtam. Az sajnos tény. Több év gyakorlata mondatja velem azt, amit kénytelen voltam leszűrni. Mit tettek eddig... a legnagyobb ziccereket sem voltak képesek kihasználni. Nem voltak képesek egyetlen megmozdulásnak az élére állni... vagy szerinted igen?
Persze, hogy politika, amit a civilek csinálnak. Persze, hogy majd párok fognak kinőni belőlük és majd ők is elkurvulnak, mint mindenki aki a professzionális politika közelébe kerül. Egy hozadéka azért mégis lehet(ne), talán kialakul egy jobban ellenőrizhető politikai felépítmény. Ennél többet ugyanis nem lehet elérni. Ez a maximum. Mindenki aki vágyálmokat kerget csalódni fog. Nincs ideális államszervezet max. egy hatékony, keményen ellenőrizhető kormány és a többség számára élhető ország. Ha ezt diktatúra nélkül sikerül megvalósítani, hát az az egyetlen reálisan elérhető cél.
Basszus, mar megint tul udvarias voltam, es a stilus, meg a "lelkunk folyamatos apolgatasa" miatt eloszor megint a "tetszik" gombot nyomtam meg, de aztan kicsit "megmergelodtem" es "visszanyomtam" majd a "nemtetszik" megnyomasa kovetkezett (amelyhez a kommentek jobbara igenlo, vagy igen de megse attitudje is hozzajarult).
Szerintem nem helyes ezeket az embereket ekezni, bar a tarsasag vegyes, de megis foleg jo emberek vannak kozottuk. Biztos elkerulte kedves PuPu a figyelmedet, de oek minden demokratikus erovel hajlandok szovetkezni/targyalni/beszelni KIVEVE a FIDESZt !! Ezt szamomra jo hallani. Hol van ehhez kepest a pocsfej mszp-nek a "terrorizmus" ellen osszehivott alszent es egyben gusztustalan bizottsagi ulesen valo bargyu reszvetele?! Mi ez, ha nem kollaboracio? Kivanom, hogy minel elobb szetessenek. Vagy a Steiner Pali belvarosi sunnyogasai? Es igen, valakik beszelnek, vitatkoznak, valakik meg kajabalnak (en mindegyiket szeretem). Es mindez foleg Pesten, mert a videk nagyjabol egeszeben ugyanolyan mint 2010 elott. Szoval nem tudom mit kezdjek a marineni szintjen valo kommunikacioval (ezt a fideszre meg az mszp-re hagynam inkabb).
Az a baj, hogy az olyan emberek, mint te PuPu, végső soron csak szemlélődnek. Keseregnek, hogy mások miért nem csinálják, amit tenni kéne. Persze ennek is megvan a helye és a haszna is. Talán időnként mégis elgondolkodik valaki, aki tenni is akar és főleg tud.
Hogy mi fog kisülni ebből nem tudom én se megjósolni, de sok illúzióm nekem sincs:(
Kedves asta, írtam neked néhány kérdést, ha azokra lennél szíves...
Másrészt meg tisztelem az örökifjakat, de jómagam már kissé elnyűtt vagyok és az sem növeli az ambicióim, hogy nagyjából látom, hogy hogyan folyik ez a játék.
Ferge Zsuzsa számomra vitathatatlan szaktekintély, tisztelem is fenemód, Iványi Gábor nagybetűs Ember, a résztvevők közül is tisztelek sokakat, de nanehogymár rajtam kérd számon, hogy miért nem lövetem a Hapciról a Képviselői Irodaházat, utat nyitva a felhevült tömegeknek...
Írtam itt névtelennek, aki szintúgy aktivitásra buzdított, nemi sem tudtam mást mondani.
A blogger nem ketrecharcos, hanem tükör, ha jó tükör, akkor alig torzít - én erre törekszem...
:O)
Gézám, megismételném: Uhyanazok az emberek ugyanazt csinálják, ugyanaz lesz az eredmény is, - megjegyzem azért Scifferéket nem hívták meg és a Fideszt is kizárták, márpedig a fél országot nem lehet kizárni, mert az csak félmegoldás.
Hamár.
De egyébként is elvetélt az ötlet, úgyhogy kár is ragozni.
Lehetne persze ezt is rendezettebbé tenni, de ez a nyilvános ötletelés, leginkább a szocik miniszterelnöki castingjára hajaz...
:O)
Kedves PuPu, nem akarom az idoded rabolni, de gondolom Te lettel volna a legjobban felhaborodva, ha a DEKA kinyilvanitotta volna az ossznepi osszeborulas szandekat, fuggetlenul attol, hogy kinek milyen szerepe volt a jelenlegi helyzet letrehozasaban. Haat tudod, bsszak meg, nekem teljesen jo, ha ezekkel az emberekkel nem kell egy levegot szivnom, es ha "csak" az orszag fele fog a demokraciara szavazni legkozelebb (bar en meeg a keson ebredoket sem szeretem). Lehet, hogy valakinek van elkepzelese arrol, hogy ezekkel a genyokkal hogy lehet targyalni, de en ettol tovabbra is hanyok (tisztelettel, es halistennek a hanyast csak kepletesen kell gondolni, mert az egy eleg rossz dolog, es en magamnak soha sem akartam rosszat:).
Kekec,
"Aki politikus, nem akar beállni Tuareg mögé, hogy ne neki adjon politikai súlyt"
Nem vagyok politikus, de saját személyem "tetemes" súlyával akarván politikai súlyt adni Tuaregnek,- elmentem a szombati tüntetésre.
Röpke ottlétem alatt az az érzésem támadt, hogy Tuareg Orbán eltakarítása mellett a jobboldali szervezetek és pártok saját mozgalmába való átmentésén is fáradozik. Szinte a jobboldaliak toborzásának tűnt, ami néhány mondatából kicsengett.
Persze, van létjogosultsága egy tisztességes konzervatív jobboldali pártnak, de egy baloldali politikustól nem lehet elvárni, hogy ennek születésénél a jelenlétével bábáskodjon.
Itt most nem az egyoldalon állók szokásos iszapbirkózását és féltékenykedését láthatjuk.
Mai blogjában Tuareg kiáll a DEKA mellett, tárgyalásaiba a'jobboldali szervezetek bevonását' szorgalmazza. 'Célszerű nyitni az europer jobboldal felé'- mert minimálkonszenzusra kell törekedni, és ebbe nem fér bele a bal-jobb megosztás.
Bevallom, én most zavarban vagyok.
Akkor most ki ez a Tuareg?
Jobboldali pártépítő, vagy orbán hatalmát leváltó "forradalmár" (ahogy magát titulálja)? Vagy...?
PuPu!
Köszönöm a válaszodat, és respektálom amit írtál. Azért csak halkan megjegyzem, hogy csendestásak is működhetnek minden szervezetben, akik reális, józan gondolkodásra buzdítják a társakat. Két lábbal a földön állni sokkal könnyebb egy csapatnak akkor, ha segítséget kapnak több helyről, olyanoktól akik kívülállóként nézve és nagyon jól látva a történéseket, a háttérben csak józan intelmekkel látják el őket, ne járjanak a fellegekben. Tudom hogy milyen nehéz az a feladat amit magukra vállaltak, főleg így hogy minden mozzanat a nyilvánosság előtt zajlik. Viszont a nyilvános megbeszélések előtt vannak a csendben zajló előkészületek, és nagyon nem mindegy hogy azok hogyan alakulnak. Ennél a háttérmunkánál lenne a te nagyon józan, nagyon reális meglátásaidnak, tanácsaidnak a helye. Biztosan találnál köztük olyan csoportot, ahol elfogadnák a tanácsaidat, sőt meg is köszönnék azt. PuPu, vegyél részt a jobbító munkában, még ha csak áttételesen is, valamilyen módot keress rá. Kellenek az ilyen józan látásmódok, és reális kritikus hangok. Kell hogy ebből a megmozdulásból legyen valami, nem szabad hagyni kisiklani. Ha látod előre hogy mi lehet velük a baj, akkor valamilyen úton-módon juttasd el nekik a véleményedet az építő javaslataiddal együtt.
Szépen kérlek, ne csak messziről nézd hogy ez is hamvába holt nekibuzdulássá fajuljon.
A héten a Lear királyt láttam, a hatalomról lemondva, hogyan csinálnák ki a lányai. Az előadás "élt", és beszélt. Az este a Turandot-on ültem az Erkelben, és a zavaros történet, a kar állandó háttér éneke kaotikus volt nekem, és nem az énekesekben volt a hiba.
Panaszkodunk, hogy kusza, homályos programokkal lépnek föl egymás után különböző szervezetek. Pedig egy ütőképes és határozott program kellene! Ja, persze egyben az is jó lenne, hogy végre mindannyian beleszólhassunk, és ne megmondják nekünk a tutit.
Orbán egy határozott, direkt - saját - programot hajt végre. Aki erre vágyik (mármint határozottság, magabiztosság, végrehajtás) és nem érdekli, mit is csinál így, az a formát kedveli. /Még elszántabbak a Jobbik gárdájában is masírozhatnak./
A legnehezebb szerintem, gondolkodásra késztetni az embereket, kérdéseket föltenni magukban, amire elkezdenek figyelni, hogy ki is adna választ? Nehéz a demokráciát összerakni hatékonysággal? Baromira az!
Ha létezne működő baloldal, akkor lenne közös szakértői kormányuk, ami nem azt a mócsingot rágná, hogy ki és mikor mehet, hova, zászlóval vagy anélkül, és a civilek nem a pályára valók.
Én is öreg vagyok és fáradt már a fölösleges dumához, de enélkül nem megy. Ha nem ez, akkor egy másik, harmadik, x-dik szikra fogja belobbantani a dolgokat.
A diktátorok magányosak, és éppen ezért hatékonyak. Sokkal nehezebb, felelősen gondolkodó, egymásra odafigyelő társadalmat létrehozni, mert ennek egy kritikus tömeg alatt nem érződik a hatása.
Egyszerűnek tűnik a helyzet, pedig nem az: mit lehet egy társadalomban fölülről és mit lehet csak alulról tervezni, építeni,fenntartani, működtetni. Kiknek-miknek fontos változni, azokat milyen ütemben kell összehangolni, lebonyolítani és mi tartja egyensúlyban, stabilan a rendszert?
Azt bizonyára mindannyian tudjuk, hogy itthon a fölülről vezéreltségnek mennyivel mívesebb, mélyebb, gazdagabb hagyományai vannak és láthatjuk ennek a következmény rendszereit is...
Házat építészmérnök tervez és építőmérnök épít, fontos, hogy más-más tudással dolgoznak és az külön élmény, ha egyik sem oktatja ki a másikat max. kölcsönösen tanulnak.
(azt hiszem a fiatalabb generációknak amúgy is érzékenyebb kioktatás allergiájuk van, valamiért így alakult, talán másképp okulnak)
PuPu! Nem látom a kérdéseidet. Ha arra gondoltál, hogy soroljma ide a támogatottságot, hát nem tudom, A like szám nem sokat mond. Minden mozgalmat nem is tudnék felsorolni. Amelyeket figyelemmel kísértem az az OGYM és a 42.
A többire pedig azt hiszem adtam választ. A tükör szerepet eszem ágában sincs ignorálni, sőt.... csak az ember azt gondolná, hogy a tükör esetleg megoldást is adhat és ad is... néha. Mostanában nemigen:)
Megjegyzés küldése