2010. április 21., szerda

ORBÁN ÍGÉRETEI...

Kövér László már megint elszólta magát.
Egy lakossági fórumon elmagyarázta hallgatóinak, hogy idén azért nem kellene adócsökkentésre számítaniuk, bármit is gondoltak erről a kérdésről korábban.
A vállalkozók adó és járulékterveit négy év alatt, a ciklus végére tervezik levinni a környező országok adóterhelésének szintjére - jelentsen ez bármit is.
A magánszemélyek meg legyenek még ennél is türelmesebbek, merthogy velük hat év alatt kívánják elérni ezt a csodát.
Hogy ez a terv kilóg abból az idő- intervallumból, melyre egy választás felhatalmazást ad, az egy percre sem zavarta a bajszos vitézt, hiszen ők nem egy ciklusra, hanem az örökkévalóság időtartamára terveznek, nekünk pedig kötelességünk ezt a már szinte isteni léptéket elfogadni.
Természetesen a Szocialista Párt rácsapott a témára és Lendvai Ildikó elmagyarázta a választóknak, hogy a Fidesz, - bár  még be sem fejeződött a választás, -  máris megszegte egyetlen konkrét választási ígéretét.
Ami azt illeti, nagy megkönnyebbülés ez az ország számára, - csak remélni lehet, hogy lesz még ilyen jónéhány olyan ígéretek, sejtetések, lebegtetések ügyében, melyek az ősi fideszes vívmányok maradéktalan visszaállításával toboroztak híveket a Csodák Országa számára.
No, de nemaddig a'!
"Bízzanak bennem, lesz adócsökkentés" - mondta ezzel kapcsolatban Orbán Viktor, aki egyetlen újságírói kérdésre válaszolt, amikor szerdán Rakamazon felkereste a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros rendőrőrsét, személyesen is erősítve a közbiztonságot.
Szakmai választ adott a buta kérdésre, ez nyilvánvaló.
Hisz mire menne a választó, ha nem bízna az ő lángoló csillagában?
Ha viszont bíznak benne, akkor az többlet hajtóerőt ad szorgos népünknek a kapitalizmus építésének rögös útján, - hát várhat ember ennél többet?
Hogy mikor jön el az adócsökkentés boldog perce, arról nem esett szó, sem az emígyen kieső adó pótlásának rejtélyes forrásáról, de ne legyünk kicsinyesek, - lényeg a bizalom.
Persze jobb lett volna, ha Kövér egy kicsit előbb osztja meg velünk jövőképét, merthogy ma már nemigen hiszem, hogy elég lenne az idő arra, hogy a fideszes választópolgár elmorfondírozzon rajta, - az a gyanúm, hogy nem is akar, - fárasztó agytevékenység ez a morfondír...
Természetesen tudom, hogy a magyar nép mai állapotában az se sokat számítana, ha fotókkal és egyéb bizonyítékokkal alátámasztott hír jelenne meg a lapokban arról, hogy Orbán Viktor edzésről hazafelé tartó kisfiúkat molesztál mielőtt éjjel betörni indul a templomba, - ma ő a Szeretett Vezér és punktum!
Csak szegény Kövért sajnálom, merthogy Viktor be fogja csukni a következő választás előtt a Nemzeti Bank trezorjába, arra mérget lehet venni...
:O))))

Ps: a TISzTÚJÍTÁS című bejegyzéshez 13 hozzászólás érkezett, de az én felületemen csak négy jelenik meg.
Fogalmam nincs, miért, és egy részükre még nem is reagálhattam, - elnézést kérek érte.
Utána fogok járni, mi a hiba oka, addig is szóljatok hozzá bátran...

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

PuPu,
csodálkoztam volna, ha ezt nem írod meg:)))))))
Eddig csendben szemléltem, a fijuggokat, hogy nem létezik, hogy nincs valami csodacsatár a tarsolyban. És úgy néz ki, hogy nincs.
Tudod mire faragnak rá?
Az internetre. Most mondd meg: 98-ban Laca számos elszólása elég lassan terjed, - hónapokig - ez meg seperc-perc alatt bejárta a hálót.
És mindenütt lesz valaki a nyomukban, aki felnyomja a netre az aktuális mondást.
Azért erre a megjegyzésre a jobbosok gyomra is összerándult, mert előrevetíti, hogy milyen 4 év jön. Nekik is.
Komolyan röhögök a marhákon. Magunkon nem.
(Szórakoztató lesz ez az idiőszak az már szent, azután jön az IMF csősz és elzavarja a bagázst...)
Törzsolvasód

Névtelen írta...

Kedves PuPu,
Itt is volt téma a blogod:
http://kapcsolat.hu/blog/ez_fidesz-ugy_a_javabol

Ha van kedved fórumozni, véleményt cserélni, vitatkozni és állni a jobbos-ostromot, szeretettel várunk :) :) :)

Névtelen írta...

Pl. az enyém is eltünt !
vagy csak béna vagyok , vagy kimoderálták !
Mindegy ! még három nap aztán más világ lesz !!
Egyébként mit kell bénázni ezen a kétharmadon ?
Mindig lesz megvásárolható képviselő, lesz áruló, vagy csak józanul gondolkodó.
A mostani veszetesek ezen rágódnak, arra nem gondolnak, hogy ha jó a kezdeményezés , akkor arra esetleg lehet áldást is adni.
Ja az Orbán meg nem királynak való.

Legyen császár, ha már lúd legyen kövér !!

PuPu írta...

Jobb is, ha császár lesz, - a Szentkorona nagy a fejére,(mondta, mikor felpróbálta...) ki kellene tömni újságpapírral.
A Demokratára gondolok...
:O)))