2012. március 30., péntek

MORÁL

Ugyanaz vele a baj, mint a gazdájával, gyári hibás darab.
Ült az ember a televízió képernyője előtt és röhögnie kellett, mert ha nem röhög, akkor lehet, belevágja a baltát a képernyőbe.
Nem is az fáj annyira, hogy ez a gerinctelen féreg hazudozik, inkább az, hogy hülyének néz, engem, meg azt a pármillió televíziónézőt, akik azért ültek a képernyő elé, hogy meghallgassák legalább azt az egy mondatot, melyet ilyen esetben el kell mondania annak, aki még valamennyire is ember akar maradni.
Azt a mondatot, hogy kedves magyar nép, volt húsz évvel ezelőtt egy gyenge pillanatom, a könnyebb utat jártam, amit ma már rettenetesen sajnálok, mert ez inkább a brahis és kicsit bohém sportoló vagánykodása volt, mint azé az emberé, aki már akkor is felelősen tudott állást foglalni a Los Angelesi olimpián való részvételünk kérdésében.
Ostobaságot csináltam, elnézésüket kérem, és egy kis bizalmat, hogy kiköszörülhessem a csorbát.
Gyenge előadás volt, amit láttunk és bicskanyitogató a felháborodott tolvaj, aki azon sopánkodott, hogy miközben elemelte az aranyláncot, senki sem mondta neki, hogy ezt nem illik.
Amúgy sem hozta ki ebből az interjúból az összes benne rejlő lehetőséget a Fidesz kreatív csapata, a fiam szerint hiányzott a térdéről a legkisebb unoka, lába mellől a kutya, melynek szórakozottan vakargathatta volna a fülét, miközben egy könnycseppet is elmorzsolgathatott volna a szeme sarkából, mondván: hát gondolják, hogy én azt szeretném, ha a kisunokám nem lehetne büszke rám?
Csak néztem, mint ború az új kapura, vajon komolyan gondolja, amit mond?
Komolyan gondolja, hogy ez egy jogi probléma és őt figyelmeztetnie kellett volna az egyetemnek, hogy rossz úton jár, mikor lop?
Simicska óta tudjuk, hogy minden magyar állampolgárnak jogában áll hülyének lenni, de ezek a fideszes vazallusok súlyosan visszaélnek a lehetőséggel, az már biztos!
Van a pofátlanságnak olyan foka, amelyik már szinte szép, ez pedig egyenesen gyönyörű volt!
Tulajdonképpen mindenki tudja, hogy miről van szó, mégis sokan úgy csinálnak, mintha hinnének Dr. Kupacnak, akit a Vezér személyesen csinált ide nekünk - ha már a választáson őket szakajtottuk, legyen bőven mit szagolgatnunk.
Van azért még ebben a történetben néhány szereplő, akik erősen azzal voltak elfoglalva, hogy alulmúlják az álamfői teljesítményt.
Az első a riporter, akinek a nevét sem írnám le, és aki maga volt a két lábon járó szervilizmus, egy ócska sajtópatkány, egy beszari szolga.
Ha ez az ember tagja lenne bármelyik tisztességes újságíró-szervezetnek, holnap kizárnák, és ha a főnökei újságírók lennének, nem takonygerincű talpnyalók, akkor ez az ember akkor kerülne újból képernyőre, mikor a liba rókapörköltet rendel a Gundelben…
Aki az ügyben még érdekes az Tarlós, aki ma meghirdette, hogy nem az a bűnös, aki plagizált, hanem az, aki a tényt nyilvánosságra hozta.
Ez akkora veretes baromság, hogy a kosztromai címeres ökrök delegációt küldtek, a főpolgármester tanulmányozására és mindenáron magukkal kívánták vinni neves politikusunk kémcsőbe zárt magját, fajtanemesítés céljára.
Tarlóst soha nem a nagy eszéért szerettük, és mai nyilatkozata után a helyzet egy fikarcnyit sem változott.
A másik, aki a zsebében hordott zacsiból okosságot osztogatott, az maga a Vezér volt, aki kedves, nyálas mosollyal biztosította érte lelkesedő népét, hogy a megtévedt versenyzőhöz neki aztán semmi, de semmi köze nincsen.
Ami köze meg lenne, az nem a miniszterelnök felétől, hanem a pártelnök felétől származik, így aztán oldja meg az államelnök a problémát maga.
És ezek az emberek állnak ki büszke pofával hirdetve, hogy itt majd az iskolai hittan vagy erkölcstan hatására eljön a morális feltámadás,
Nem jön el, ahhoz személyes példaadás is kellene, ez viszont errefelé hiánycikk.
Ezek az emberek morális nullák, politikai nullák, hányadék banda…
Mint köztudott, ma ünnepelte a Fidesz az isten tudja hányadik születésnapját.
Ha szembetalálkoznának akkori önmagukkal, valószínűleg le lennének köpve hajdani önmaguk által.
Bizony, felettébb indokolt lenne…

:O)))))

14 megjegyzés:

Névtelen írta...

Fidesz ünnepségen elhangzott: a mi hozzáállásunk és nézeteink az elmúlt 24 évben nem változott. Nem szakadt rá a plafon!

Névtelen írta...

Fidesz ünnepségen elhangzott: a mi hozzáállásunk és nézeteink az elmúlt 24 évben nem változott. Nem szakadt rá a plafon!

Névtelen írta...

Schmitt hibásan érvelt, mert sem a konzulense, sem az opponense nem lehetett azzal tisztában, hogy a doktori értekezésben szinte egyetlen mondat sem Schmitt agyszüleménye. Hogyan hiányolhatták volna a macskakörmöket, ha Schmitt a sajátjaként adta be nekik a másoktól ollózott és lefordított anyagokat?
Akkor még nem volt internet, ahol utána olvashattak volna, ki mit írt le korábban.

Hidas írta...

Egyetértve gondolataiddal, az alábbi megjegyzéseket még azért megteszem -- a tisztánlátás érdekében.
1.) Azt mondja doktor úr, hogy"kijelölték az opponenst és a konzulenst, akik, hogy úgy mondjam vezették a tollamat".
Megint nem tudja, hogy mit beszél. Az opponens olyan tudományos fokozattal rendelkező egyén lehet, aki a dolgozattal csak akkor találkozik, amikor a Doktori Bizottság azt számára megküldi. Ez azt jelenti, hogy a tollat nem tudja vezetni (nem vezetheti)./pl. az én disszertációm mindkét opponense a tudományok doktora volt, ráadásul az egyik nem is azon az egyetemen dolgozott, ahol írtam, ill. védtem a disszertációmat. Pedig ez l972-ben történt, Debrecenben, és nem a TF-n./
2), Amennyiben PhD dolgozatot akar írni, ill címet szerezni, az alábbiakkal tisztában kellene lennie:
http://index.hu/belfold/2012/03/30/schmitt_pal_utja_a_phd-ig/
Ezt 70 évesen, egyre csökkenő szellemi- és fizikai teljesítőképességgel (még nem Schmitt Pálnak is) szerintem lehetetlen -- hacsak úgymond nem vezetik valakik a tollat tartó kezét.vezetik va

pumukli írta...

Nem változott a véleményem. Birkanép a magyar. Hívatkozhatunk itt 48-ra, 56-ra. Minek. Azok csak átmeneti zavarodottságok voltak. Most kellene elzavarni ezt az egész társaságot a búsba. De Orbánt meg a bolondokházába, mert ott a helye. Ostobaság volt azt gondolni, hogy ez a döjfös bandavezér elengedi Smittet, mikor nem talál még egy másik kesztűbábút, amivel úgy mutogat, ahogy akar. Egyszóval Orbáné a nagy diófáig, meg vissza.Köszönjük azoknak, akik megválasztották és azoknak, akik nem mentek el szavazni. Mert legaább akkora a saruk nekik is, mint Orbánnak.

Névtelen írta...

"Ne hazudj!- Ne lopj!" A tanítás tegnap időlegesen érvényét vesztette. Mától szabad doppingolni, lopni az áruházakban, plagizálni, elvenni mások tulajdonát, csak meg kell jelölni az "eredetét". Ha pedig elkapnak, az a HIBÁS aki nem hívta fel a figyelmedet 50 éves korodban a törvénytelenségre, sőt tévútra vezette azt a kezet, ami ezt a csodálatos, lejobb tudás szerint elkészített egyedi müvet megalkodta. A bejelentés hallatán köpni, nyelni nem tudtam. Tehát még van lejjeb...Kétségbe esésem, remélem nem lesz hosszú életü.

Névtelen írta...

Fidesz ünnepségen elhangzott: a mi hozzáállásunk és nézeteink az elmúlt 24 évben nem változott
A TÉNYLEG NEM VÁLTOZOTT SEMMI HIGGYÉTEK EL
MIDIG IS ILYENEK VOLTAK CSAK AZ ORSZÁG SZÉPEN BE KAJÁLTA 1989 IS 1998 2010-ben is
Marx mondta minden történelmi esemény egyszer tragédia máskor komédia ként kerül előadásra mi már régen a komédiában vagyunk

Névtelen írta...

Kedves PuPu,
az első sorokat olvasva ki akartam emelni őket a hsz-ben, aztán el kellett állnom ettől - lévén, hogy az EGÉSZ írást idézni kellett volna.

Köszönöm, hogy vagy!

Rebeka írta...

Hát, mit mondjak? Miközben néztem és hallgattam ezt a buta öregembert nekem is leesett az állam! Aztán elgondolkodtam, talán valaki (itt "szemünkfényére "gondolok), megmondta neki: Plágikám nem mondhatsz le, védd magad ahogy csak tudod! Közben majd én, meg az a körülöttem levő sok okos kitaláljuk, miként jöhetsz ki ebből a trutyiból a legjobban! Összedobunk neked röpke egy hónap alatt egy újabb doktorit, aztán megmutathatod mindenkinek, hogy hiába áskálódtak ellened, te tudsz! De javaslom, hogy a biztonság kedvéért, ha emberek közé mész vegyél egy jó esőköpenyt, mert nem lehet tudni, kik nem értékelik azt, hogy olimpiai bajnok voltál, vagy nem felejtették el, hogy januártól több ízben is mellébeszéltél! Én mindig megvédelek, eddig is hallottad, mennyiszer megemlítettem, hogy a személyed sérthetetlen, de lehet, sokakat ez nem fog meghatni. Barátom tarts ki, már csak azért is, hogy legyen időm kifundálni, ki legyen az az ember, aki utódodként ilyen hűségesen, gondolkodás nélkül aláír minden szemetünket. Ne gondolkodj sokat, mert még agyvérzést kapsz. Egyébként nem te vagy a hibás, hogy loptál, hanem azok akik ezt nem vették észre!
Szerintem, így történhetett a dolog, mert normális esetben Pali bátyánk lemondott volna az ország és saját érdekében!

kogito írta...

Szégyen és gyalázat, hogy a KDNP hivatalosan elhatárolódott saját emberük őszinte megnyilatkozásától. Ez ám a keresztényi erkölcs Tömjén vatikáni ügynök! Íme a cikk:

"A KDNP budapesti elnöke, Szalma Botond csütörtökön bocsánatkérésre, vagy lemondásuk megfontolására szólította fel azokat a politikusokat, akik az államfő kisdoktorija ügyében „az igazság kiderítése helyett abban ügyködtek, hogyan lehetne eltussolni ezt a botrányt". Szalma Botond közleményében a fővárosi elnökség nevében üdvözölte a Semmelweis Egyetem doktori tanácsának döntését. „Elfogadhatatlan, hogy valaki érdemtelenül birtokoljon egy olyan tudományos címet, amelyet neve megkülönböztetésére is használhat" – fogalmazott, hozzátéve: fokozottan igaz ez olyan személyekre, akik magas állami tisztséget töltenek be.

A KDNP budapesti elnökségének közleményében az állt, hogy ragaszkodnak a Fidesz-KDNP választási ígéretének betartásához, amely szerint a jövőben nem lehetnek egyesek és kettesek az országban. „A bűnről ki kell mondani, hogy bűn, a feketéről, hogy fekete, a fehérről, hogy fehér, ezt diktálja a keresztény erkölcs is" – szögezte le Szalma Botond."

Névtelen írta...

Kedves PuPu!
Minden alkalommal a szívemből beszélsz. Örülök, hogy rátaláltam a blogodra. Amar

Farkas Molnár Péter írta...

Több hozzászólásban olvasható a 'buta' jelző. Csakhogy: Schmitt nem buta. A buta emberrel semmi baj, mert képezhető, tanítható. De ha valaki ostoba, az menthetetlen. Azon az isten se képes segíteni.

Névtelen írta...

A KE sérthetetlenségére vonatkozó hivatkozás OV részéről nem SP-t védi igazán, hanem saját magának lesz hivatkozási alap, arra az esetre, ha Ő ül a székben. Plagi bácsi pedig majd "önként" le fog mondani, ha itt lesz az ideje.

Névtelen írta...

Pupu, tényleg köszönjük, hogy valamennyire elviselhetővé teszed ezt a NEMERD cirkuszt.
De azt azért remélem, hogy nem semmisitik meg a NÉGY órás felvételt, amelyből sikerült ezt a 15 percet összeollózni. Mert megnézném azt a részt is, amit Obersovszky kivágott!
Rossz nyelvek szerint egyébként KETTŐ verzió készült (egy a lemondásra) és a Szeretett Vezérünk az utolsó percig vacillált a választással. De aztán csak nem merte bevállalni Kövért, mint államelnököt.
kekec