2009. november 21., szombat

EGYFORMÁK, OLTÁS, LISTAVEZETŐ...

Azt mondja a fiam, hogy a két nagy párt tökegyforma.
És hogy politikusaik mind hatalomvágyó idióták, (kicsit túloz ugyan, de alapvetően igaza van, - a hatalomvágy tekintetében mindenképpen...) akik csak lopni és csalni akarnak, ezért hát biztos, hogy egyikre sem fog voksolni, - már ha egyátalán elmegy...
Kissé szégyellem a dolgot, hiszen alapvetően tőlem kellett volna, hogy világszemléletet tanuljon, de úgy látom, inkább a bulvármédia okosságaira lett fogékony, és őt is lehet - milliónyi társával együtt manipulálni, az orránál fogva vezetni.
Ez az egyformásdi Orbán és Gyurcsány közös nevezőre hozatalával kezdődött.
Amikor a Fidesz 2002-ben elveszítette a válsztásokat, Orbán a TF-en mondott beszédével hadat üzent a polgári demokráciának, kétségbe vonta politikai ellenfelei hazaszeretetét, jóhiszeműségét, kizárta az ország felét a nemzetből, megkérdőjelezte a saját emberei által szervezett és felügyelt választások tisztaságát.
Mellesleg a két választási forduló között tönkretette az aktuális költségvetést, kiszórva az államkasszából az utolsó filléreket is, ekkor kapott kétezer lakosú falu ötezres sportcsarnokot...
Aztán 2006-ban szintén meglebegtette a választási csalás számára oly kedves gondolatát, majd az öszödi beszéddel felvezetve az akciót, megindította a harcot a kormány idő előtti megbuktatásáért, ennek keretében talpasai felgyujtották a köztelevíziót és tökéletesen tönkretették 1956  ötvenedik évfordulóját, lejáratva az országot az ünnep tiszteletére nálunk összesereglett félszáz  államelnök, miniszterelnök előtt.
Megpróbálták erőszakkal eltávolítani a kormányt, aztán amikor ez nem sikerült ki-be vonulgattak a Parlamentben, cirkuszt csinálva a törvényhozásból.
Nagyeszű véleményformáló értelmiségünk az ő határtalan politikai érzékével és tisztánlátásával, valamint kívül és felülállóságával  persze elkezdett fintorogni és az "el kellene mindkettőt zavarni" szép jelszavát vitte a köztudatba, - mintha a betörő áldozata is bűnöző lenne.
Mintha egyforma felelősség terhelné azt, aki baseballütővel nekimegy az utcán egy járókelőnek az áldozattal.
Nem egyforma a felelősség.
Nem a szocialisták feszegették éveken keresztül a törvényesség és parlamentarizmus kereteit, nem a szocialisták asszisztáltak a neonáci Jobbik és a Magyar Gárda és a hasonszőrű szervezetek  létrehozásához, - a felelősség a Fideszé.
Nem a szocialisták felelnek azért sem, hogy az országtól nyolc év szorgalmas és következetes propagandamunkájával ellopták a sikereit, leszólták az eredményeit.
Nem a szocialisták vették el az emberek optimizmusát és nem a szocialisták tették az országot olyanná, mint amilyen egy depressziós, szexuálisan elhanyagolt idősödő nő, - a Fidesz dumálta bele a reménytelenség nevű magzatot az ország hasába.
Bizony, nem egyforma a két párt, még a szervezeteik sem egyformák, - a Fidesz vezérelvű alakulat, a szocialisták viszont a demokráciát már olyan szintre fejlesztették, hogy gyakran a cselekvés gátja, - néha már azt a benyomást keltik, hogy összevissza beszélnek.
Aztán itt van a lopás, mint pártjellemző tulajdonság.
Hát bizony, eléggé hamar elfeledkeztünk a haveroknak és strómanoknak privatizált 25 állami gazdaságról, az amerikai tánti által megvett elfekvő MacDonaldsos tüzijáték-rakétákról, a nemtaggyűlés-taggyűlésről, amelyiken megszületett a klasszikus döntés, miszerint "ne mi nyerjük a legtöbbet".
Elfeledkeztünk  Orbán papa  Zarándok János nevű konkurenciájának kiiktatásáról, elfeledkeztünk Pepóról, Szabadiról, Torgyánról, elfeledkeztünk az Orbán nevén szereplő huszonvalahány ingatlanról , a budai villáról, amelyikről ma sem tudhatni, hogy mekkora és milyen forrásból épült tulajdonképpen...
Természetesen mindenhol a világon ahol állami pénzek vannak, ott korrupció is van, de az én tapasztalatom és ismereteim szerint ez pártsemleges, - általában a hatalmon levők és az ellenzék ha közös az érdek, hamar megtalálják az összhangot, - lásd a képviselői költségtérítések ügyét is.
Az anomáliák ellen nem azzal lehet harcolni, hogy nem megyünk el választani, hanem azzal, hogy arra késztetjük a média és a civil szervezetek segítségével a képviselőket, hogy olyan törvényeket hozzanak, amelyek megnehezítik vagy lehetetlenné teszik a korrupciót.
Nem ma kell felháborodni, hanem akkor kellett volna, amikor Gyurcsány javasolta a pártfinanszírozás tisztábatételét és a Fidesz nem volt benne partner, amikor Gyurcsány javasolta a képviselői költségtérítések rendbetételét és a Fidesz nem volt benne partner, - akkor kellett volna háborogni, de akkor mindenki elnézően mosolygott, hogy na lám, ez a Viktor milyen ügyesen keresztbetett a komcsinak...
Ma olyan a helyzet, hogy minden szavazatra szüksége van a baloldalnak ahhoz, hogy a pöttöm autokrata ne szerezhessen kétharmadot a Parlamentben, - még a Jobbikkal együtt sem.
Egy percig ne legyen kétséges, hogy a Jobbik mindenben partner lesz, ami a baloldal ellehetetlenítését szolgálja, és ha ehhez a választók most felhatalmazást adnak nekik, Orbán nem fog hezitálni meg finnyáskodni, összefog velük nyíltan vagy háttéralkuk segítségével.
Ha egy esetleges alkotmánymódosításnak az lesz az ára, hogy pl. integrálódjon a Magyar Gárda az állami erőszakszervezetekbe, akkor Viktornak nem lesznek gátlásai, -  meg fogja fizetni ezt az árat.
Utólag siránkozni már késő lesz a szép új világ, egy fundamentalista magyar állam miatt.
Még nem késő gondolkodni, még nem késő tenni ellene.
A baloldaliak számára a kérdés nem úgy merül fel, hogy Fidesz vagy MSZP, -a kérdés úgy merül fel, hogy lesz e ellensúlya a máris nagyon agresszív jobboldalnak, vagy járhatnak a Rákosi 2.0 program keretében Magyar Nemzet félórákra, - Éjjen Or-bán, éjjen Or-bán!...


Orbán beoltatta magát és gyermekeit.
Mindíg elcsodálkozom azon, hogy saját hívei milyen sztoikus nyugalommal viselik, hogy folyamtosan hülyének nézi őket ez a kókler.
Miután a fél országot a H1N1 vakcina ellen hergelték, most azért - biztos, ami biztos - beoltatta magát a Lánglelkű Vezér, bár szerintem a vírus is most keres megfelelő vakcinát Orbán-fertőzés ellen...
Persze, azért  offshore-ozott egy kicsit, meg majdani vizsgálatot ígért, ahogy illik, - ennek keretében elfelejtett megemlékezni az adriai kikötőkben a közvélekedés szerint nevéhez köthető offshore cégben dolgozó strómanjáról, - ki tudja miért?
Mindenesetre tanulságos a dolog, - természetesen a szocialisták ezt a magas labdát sem fogják leütni...

Listavezetőt /miniszterelnökjelöltet fog a jövő héten megnevezni a Szocialista Párt.
Igen kíváncsi vagyok, és igen ijedt.
Csak erősen remélni tudom, hogy - ha már szokás szerint gyávák és nem Gyurcsányt jelölik, - a jelölt keresztneve nem Attila lesz.
Ha esetleg mégis, megrendelem a koszorút...

:O))))


4 megjegyzés:

Bumburnyák írta...

..megrendelted..?

PuPu írta...

:O)))
hehehe...

Bumburnyák írta...

..no akkor megint csak a szád járt..

:-)))

PuPu írta...

Jól van na, - már döntöttem, - szegfűből lesz...
:O)))