2015. március 2., hétfő

DÉLI PÁLYAUDVAR

Nagymama hajdan a Délivasúthoz ment le a Böszörményi útról, ha valami elintéznivalója akadt a mai Alkotás utca környékén.
De ha hozzá mentünk látogatóba, soha ki nem maradt a programból a Déli Pályaudvar, többnyire itt szálltunk át az ötvenkilences villamosra.
Nagyon izgalmas kirándulás volt az ilyen mindig, mivelhogy az út felett ott magasodott a Déli mozdonyfordítója, ha szerencsénk volt, akkor mozdony is állt rajta, és az valódi csoda volt, amikor a sziszegő óriási vasszörny egyszer csak keresztbefordult a szemünk előtt, majd az eredeti menetiránynak háttal fordított orrával tovapöfögött...
Aztán a hatvanas évek közepén, már középiskolás voltam, mikor megtörtént az újabb csoda, a pályaudvart átépítették és egy csupafehér-csupaüveg gyönyörű épület került a mozdonyfordító helyére, mely addigra elveszítette jelentőségét, hiszen a gőzmozdonyok kora lejárt és a vonatokat mindkét végükről lehetett már irányítani.
A hetvenes évek közepére lett készen mai formájában a pályaudvar, utána már csak fákat vágtak, perontetőt gyártottak a vasúti környezetvédők...


De arra még mindenki emlékszik a korosztályunkból, hogy amikor a gőzös vontatta szerelvény elindult a Balaton felé, hamar fel kellett húzni az ablakokat, mert jött az alagút, és abban nyitott ablak mellett mindenki kéményseprő-küllemet öltött - de ezt azért leginkább csak a diákok kockáztatták meg.
Mikor a balatoni táborokba utaztunk, a szemünk bevörösödött, alig tudtuk nyitva tartani - a forró pernye és a korom elrendezte a kötőhártyák dolgát néhány napra.

De megérte, mert vonaton utazni maga volt a csoda, a mozdony meg egyenesen lenyűgöző volt.
Az évek során aztán a valaha oly korszerű pályaudvar, melyre - az Erzsébet híddal együtt -olyan büszke voltam, mintha én építettem volna, lepusztult, a rendszerváltás negyedszázada is hozzátette  a magáét, mára úgy néz ki, mint maga a magyar társadalom: egy romhalmaz az egész.


Most meg az alagút adta meg magát, állítólag a közmunkások (de jó, hogy vannak, lehet valakit okolni, aki képtelen visszaszólni) "túlirtották" a gazat, ezért aztán a partfal leomlott.
Túlélt egy-két háborút, forradalmat, gőzmozdonyokat, vasútvillamosítást, miegyebet, de most leomlott.
Nagyon időszerű volt a leomlása, hiszen hihetetlenül jól alátámasztja a Déli megszüntetésének szép tervét.
Ha a jelenlegi hatalom valamilyen gazdasági érdekéről van szó, akkor bebizonyosodik? nem csak minket ural a NER, hanem leigázta a természetet is.
Mikor egy új sportcsarnok felépítése vált esedékessé, akkor éppen a megfelelő időpontban leégett a Budapest Sportcsarnok, mikor a bányászat területén kellett rendet tenni, éppen alkalmas időpontban jött a vörösiszap, most meg ez az alagút-ügy - tulajdonképpen büszkének kellene lennünk.

Annál is inkább, mert már látszik a fény az alagút végén, a kormány elé került a Déli pályaudvar ügye.
 "A pályaudvar jövőjével kapcsolatban felkérte a kormány a nemzeti fejlesztés minisztert, hogy vizsgáljon meg minden lehetőséget és folytasson minél szélesebb körű konzultációt ebben a kérdésben a társadalmi, a civil, az önkormányzati és a gazdasági szférában egyaránt."
Kukorica legyek az éhes libák óljában, ha nem az fog a végén kiderülni, hogy szorgos népünk követeli a Déli megszüntetését, és a pályaudvar funkcióinak Kelenföldre telepítését.Nem is lenne ezzel semmi baj, ha az ember nem ismerné ezeket, mint a tenyerét.
Nos, ezzel a lépéssel rengeteg felettébb értékes terület szabadulna fel Budán, annak is az egyik legjobb részén, ahol remek irodaházakat, hoteleket, miegyebet lehetne felépíteni, akár vissza nem térítendő állami támogatással is, ne csak Csányi marhái legyenek boldogok, hadd nedvesíthessék meg a csőrüket az arra érdemesek.
Emellett fel kell építeni Kelenföld új vasúti állomását is - az se öt fillér haszon, ha ügyesbe csinálja az arra érdemes vállalkozó.
Nemutolsósorban a visszacsurgatandó tizenöt-húsz százalék sem kevés, van annak helye a Kajmán szigeteken, esetleg azeri bankokban...

Szóval, bánatos vagyok, mert a Déli felújítása és korszerűsítése olcsóbb lenne, emellett én szeretem, ha az ország és Budapest értékeit nem hajigálják ki kivakarózott parasztgyerekek, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy a nagy hazafias melldöngetéseik közepette mekkora károkat okoznak akárcsak ezen a területen is.
Londonban is van pályaudvar a város közepén nálunk sem lenne baj, ha maradna, de erre kevés az esély - a Vérmezőt azért nem merik beépíteni.

Persze lehet, hogy naiv vagyok, és már készülnek a tervek...

:O))


26 megjegyzés:

H.Marianna írta...

Ritkán utazom vonattal, de nemrég azzal kellett a fővárosba mennem, időre!
Választás: Keleti vagy Kelenfóld?
Ez utóbbinál maradtam, mert hogy elvileg 5 perccel előbb értem volna, míg a másiknál 15 percet kések.
Nos, 20 percet késtem, mert a metro átszállás nem volt oly korrekt, mint ahogy az útvonal tervező számolt.
Ha a Délibe ért volna be a vonat, egy metroval megúszom, és időben ott vagyok!
Igen, a vonat is késett 10 percet!
De a Délinek gyerekkorom óta, nekem is volt egy feeling-je! Talán van mód a megmentésére, mert ugye "mindent lehet, csak akarni kell!"

Marika Anikó Benkő írta...

Autóbusszal utazom legtöbbször, abból a csúnya anyagi megfontolásból, hogy sok a jóindulatú pilóta, akik eltekintenek a kedvezményes utazási papír lepecsételésétől. (borravaló ellenében) Mivel elég gyakran utazom a"gyerekek", unokák miatt, ezt választottam.Mint köztudott, vonaton ez nem megy. Fiatal koromban viszont sokszor vittem Bpestre vonattal gyerekeket kirándulni, leszállás természetesen a Déliben volt.Szép volt, új volt, ahogy leírtad. Decemberben viszont többször útba kellett ejtenem, mivel az egyik bpesti barátnőm ahhoz közel eső kórházban feküdt.Most így visszagondolva... Láttam már más nagyvárosban rosszabb állapotút is. Vajon a bpestiek tüntetnek, tiltakoznak majd a megmaradásáért?Tudod, azon gondolkoztam, ha lenne egy ilyen felhívás, hogy pl. ajánlj fel 2 óra fizikai munkádat, vagy félnapi béredet( az eltűnne?) a Déli felújításáért, vajon hányan mennének el? Nem akarok a régi, "olyan" szombatokra utalni, meg a felajánlott 1 napi bérekre... Érdekes, akkor ezek nem tűntek( nem is tűnhettek volna) el. Hm... No, ez az én szerencsém! Pár nap, és Gyula-bérletem lesz! :DD Gondoltam, vonattal utazom, Ajkától azzal csak 2 óra, a busszal meg 3. Erre leszállhatok Kelenföldön. Na, a nyugger, főleg, ha nem pesti, ne panaszkodjon! Meg a Keleti is választható. Csendben is leszek, ígérem. Akkor is sajnálom, ha eltüntetik. :((

Névtelen írta...

Pupu...

Nekem aztán van fílingje a Déli Pályaudvarnak, ott nőttem fel.
A sínek között a meg a rendező pályaudvaron töltöttem gyerekkorom egy részét.
Az Alkotás utca elején laktunk.

És sajnos igazat kell adnom Neked, már csak a lefölözhető lóvé számít...

Semmi más...

Fery

Frank írta...

Nekem is fűződnek emlékek a Délihez, még a régihez is. Nyári iskolai szünet kezdetén innen indultunk so-sok vidán kisdiákkal egyetemben a balatoni üdülésre, s a fehér ingünket bizony bepöttyözte az alagútban a korom. (Hol vannak ma a balatoni úttörő táborok? Téynleg, Zánka működik még?)

"....emellett én szeretem, ha az ország és Budapest értékeit nem hajigálják ki kivakarózott parasztgyerekek ...."
Mi pestiek, meg budaiak leugranánk Felcsútra, s megszavaznánk, hogy a falusi dögkút a település széléről legyen áthelyezve közvetlenül a foci aréna mellé, mert ott szerintünk jobb helye lenne.

Jutka írta...

Nekem is nagyon tetszett a Déli amikor még újabb állapotban volt. Neves magyar fiatal épitész tervezte , ugyanaz aki a Nyugatinál lévő Máv irodaházat és Skálát.A mostani állapot borzasztó. Tele van mindenféle ócska bódékkal, a Wc nem működik, az egész irtózatosan lepukkant.
Nagyon sajnálnám ha lebontanák. Annak idején a Busz pályaudvar is az Erzsébet téren nagyon rossz állapotban volt és most milyen szép lett. Igaz irtó sok időbe telett amig rendbehozták és adtak neki új funkciót. Nyugati Pályaudvar...... alátámasztva a homlokzat, az előtte lévő tér , a felüljáró........anyi mindent kellene rendbe tenni Budapesten.
Az a ráépités a MNB által megvett irodaházra olyan csúf és nem odavaló.Hol volt a Főépitész?
Jártam egy két nagyvárosban, csodás bevásárló központokat építettek a pályaudvarban, meghagyva az eredeti szépségét.
Csak egy példa Prága.
Szeretni kellene ezt a várost.

kekec írta...

Pupu
A "véletlenül túladagoltam a hátamba egy rendőrautóban az igazságszérumot" Weiszt kifelejtetted a felsorolásból!

Frank
Ne mellé, hanem szembe! A tudodki udvarába. A dögszag is elviselhetőbb, mint az a penetráns politikai bűz, ami onnan árad.

putztücher írta...

Fery 6:39
Van egy kérdésem: szerinted mikor kezdték tanítani a lefölözhető lóvé projekteket?

Névtelen írta...

Pupu!
Ismered a Vasúttörténeti Parkot? Akit érdekelnek a régi vonatok, mozdonyok, annak érdemes kimenni, körülnézni. Rengeteg régi járgány van ott. Működik egy kocsifordító is, azt hiszem, félóránként fordul egyet a látogatókkal. Nyáron külön bemutatókat tartanak a híresebb vonatokból. Van lóvasút, gőzmozdony, hajtány, kerti vasút a legkisebbeknek. Szóval remek hét végi program, főleg gyerekekkel vagy unokákkal.
Szerintem nem is voltam nagyon off. Ha mégis, akkor elnézést.

Kibic37 írta...

Nekem halványan rémlik az emlékezetemben egy újság kivágás, amelyen a régi "Délivasút" magas falán egy mozdony csüng lefelé. A masiniszta elfékezhette kissé magát, s a monstrum áttörte a záróbakot és a korlátot, és elindult a Krisztina irányába. Szerencsére nem jutott messzire.
Sajnos az időpontot még megsaccolni sem tudom, csak azt, hogy nagyon régen volt.
Van erről valakinek valami bővebb infója? (Nem tévesztendő össze a Nyugati egy hasonló esetével, amikor egy vasúti kocsi landolt a lépcsőkön.)

PuPu írta...

Csak ezt találtam, pedig nekem is rémlik valami az ötvenes évekből...

http://www.lococlub.hu/baleset.php?id=21

TEK-né írta...

Az ötvenes években én még nem éltem, pajzán gondolati formában sem.

Névtelen írta...

Gyakran utazom a Keleti pályaudvarról. Ha előtte van 1-2 órám, mindig a Déli pályaudvaron "várakozom". Még mindig a legkevésbé lepukkadt budapesti pályaudvarunk. (A WC normális, tiszta...)

Kibic37 írta...

Köszönöm PuPu, pontosan erről az esetről van szó. A fotó - amire emlékszem - nem innen oldalról, hanem szemből a Krisztina felől készült, és igen impozáns volt, ahogy most vissza tudok gondolni rá.

Egyébként roppant szórakoztató volt olvasni a vasutas szakzsargont, és komoly elismeréssel kell adózni annak a szervezettségnek, ami az akkortájt légfék nélkül, tehát kézi fékezéssel közlekedő tehervonatok mozgását kísérte. Valóságos hadműveleti terv kellett hozzá :)

És külön szót érdemel a "gép", a jó öreg 411-es mozdony. Akkoriban Truman néven emlegették, az amerikaiak ócskavasként hagyták őket Európában a háború után, és ez húzta ki a MÁV-ot a slamasztikából a nehéz években. Illesztései olyan lazák voltak, hogy kilométerekről fel lehetett ismerni jellegzetes "kotyogó" hangja miatt.

hello írta...

Biztos vagyok benne, hogy sokunknak fűződnek szép ifjúkori emlékei a Déliből a balatoni KISZ-táborokba utazásokhoz, pl. a 60-as évek elején még Rajnák Laci "istállómesteri" vezényletével.
Hányszor zrikáltuk őt a foglalt kocsikba való felszállás előtt kórusban azzal, hogy "Ki a mi vezérünk? A Rajnák! Ki parancsol nekünk? Senki!"

De meg kell mondanom, ebből a posztodból engem 1 mondatod csapott úgy istenigazában fejbe. Merthogy ebbe az összefüggésbe még eddig sose gondoltam bele:
"Mikor egy új sportcsarnok felépítése vált esedékessé, akkor éppen a megfelelő időpontban leégett a Budapest Sportcsarnok."
Nagyon szerettem az a régi BS-t, nagyon otthonosan éreztem magam benne, rengeteg nagy koncerten ott voltam, az Omegától a Dire Straits-ig. Az 1988-as Műkorcsolya VB-n 1 hétig szinte ott laktam - úgyhogy megsirattam a pusztulását.
De hogy így és ezért - ez ennyi év távolából is felkavart.
Remélem, megbűnhődik az élete folyamán valamiképpen, aki ilyesmire képes vetemedni.

És hát ez csak egyetlen példa - de hány hasonló történet létezhet?

Anikó írta...

Hoppá !!! Eddig erre nem gondoltam, eszembe se jutott, hogy megszüntethetik a Délit.
/bakker, ezeknek tényleg csak a megszerezhető lóvé számít, meg a csókosoknak a beruházások tömkelege/
Kár lenne, mert a gyerekeim, ha nem kocsival jönnek, szoktak a Déliből leutazni ide hozzánk, azzal az édes kis piros vonattal, amire hálistennek csak be kell lépni a peronról -
a múltkor egyszer én is felutaztam Budapestre muszájból, na ha egy régi típusú vagonba kellett volna felszállnom, nem biztos, hogy ment volna, én már akkora magasságokba, mint ahol a régieknél ottvannak a lépcsők, nem tudok felmászni -
... szóval a "kis piros", mi csak így hívjuk családilag, mert szeretjük, amin végig lehet sétálni az elejétől a végéig, be van kamerázva, tiszta !!! még a mosdó is !!! kényelmes ülései vannak, halkan suhan, télen meleg van, nyáron hűvös.
Az emberek úgy beszélgetnek egymással, mintha száz éve ismernék egymást.
Szóval európai vonat.
És a Déli olyan jó közel van... volt nekünk.
A Délinek csak egy baja van/volt, azon kívül, hogy már lepusztult, de az nagy, és abszolút nem európai, hogy sehol nincs lift, amin fel lehet jutni a peronra, ha nem az Alkotásról akarsz érkezni, mert csak ott lehet ugye oldalt bejutni sík terepen és gyalogosan. Különben lépcsők garmadán kell felhágni, és mire felérsz majdnem oxigénpalackra van szükséged, ahhoz, hogy lélegezni tudj.
Kérdezem én, és mi van a mozgássérültekkel, meg azokkal akik több bőrönddel, utazó táskával szeretnének feljutni, netán kisbabával babakocsistól együtt???
Ilyen szempontból nagyon korszerűtlen.
De viszont kedvelem a sok kis eszem-iszom-újságos-zöldséges bódékat a területén, ahol el lehet ütni az időt a beszállásig.
A Déli hozzá tartozott ahhoz a környékhez, életem első hat évét ott éltem a Városmajor utcában. /többek között beleesett 56 is, amit a lakóházunk óvóhelyén vészelt át az összes család, nekünk kisgyerekeknek isteni játékprogramnak tűnt az egész párnapos vircsaft/

Szóval most megállt az eszem egy pillanatra, meg hogy én milyen naív vagyok még mindig, ennyi idős koromra is, hihetetlen.

Anikó írta...

kekec 7.53 hogy neked milyen igazad van...
netuddki

Anikó írta...

TEK-né 10.49 ne dicsekedj, az csak egy múló állapot.

Anikó írta...

hello 14.34 a BS ilyetén említése engem is szíven ütött, én is ott voltam az említett koncerteken, a 88-as műkorcsolya EB-n csak azért nem, mert hónapokkal előbb vettem meg a jegyeket, és úgy eltettem "tuti biztos" helyre, hogy majd meglegyenek, hogy akkor az istennek sem találtuk meg, valamikor a 90-es évek vége felé, amikor bútorcserére került sor, és kipakoltuk a régi szekrénysort akkor került elő mindenféle iratok közül.
De akkor sírva néztük a tv-n a gyerekeimmel a kűröket, majd megszakadt szívvel, hogy ott lehetnénk és "élőben" nézhetnénk, ha...
Szóval nekem se, soha, még véletlenül sem jutott az eszembe, hogy a leégése nem "természetes" módon következett be, már ha a tűz tud természetes lenni....

hello írta...

Hú, Anikó, el tudom képzelni, ez a jegy-ügy utólag is milyen nagy méreg lehetett.

Egyébként VB volt, nem EB, mert emlékszem, az amerikai lány és Katarina Witt óriási csatában voltak egymással a bajnoki címért, ráadásul mindketten a Carmenre futottak.

Donáto írta...

Még mielőtt belefulladnánk az Alkotás utca, Krisztina kőrút, Déli pályaudvar nosztalgikus habjaiba, csak megjegyzem, hogy a parlament 130 igen és 62 nem szavazattal elfogadta azt a javaslatot, - így 30 évre titkosították Paks 2. iratait.
Hogy kommentálná ezt PuPu? Hát kérem alássan, sz@r van a palacsintában...

hello írta...

Donáto, kormány- azaz hatalomváltáskor eldöntés kérdése, és ez a titkosítás abban a pillanatban érvényét veszti.
Szóval ne adjuk fel, még kiderülhetnek a részletei.

TEK-né írta...

Aniko 15:05
Nem szoktam dicsekedni, mivel ez a férjem - Dr. TEK - külön kérése volt.
Például a Dr.-t sem használom, pedig elöl, hátul, középen is azok vagyunk...

Névtelen írta...

Az Alkotás 1-ből bámultam a fordítót.Itt egy kép a Fortepanról.O.
http://kepkezelo.com/images/czjw4wa8jqkoadkofcj.jpg

Donáto írta...

"hello"-nak.
ha ez igaz, akkor miért nem tudjuk a mai napig, hogy kik szervezték 91-ben a tüntetést Göncz Árpád ellen? :(

Kósa-Somogyi Gabriella írta...

Azt hiszem PuPu, hogy nem leszel kukorica, mert jól gondolkodsz. Nekem is szemet szúrt, hogy Kelenföldön minden vadonatúj és modern, csak az állomás épülete egy romhalmaz, az még felépítésre vár, valami új, kiemelt szereppel! Csak nem tudtam mire gondoljak, de te most kilogikáztad, elképzelhetőnek tartom, hogy a Déli területére fáj a foguk. Pedig nagyon szeretem a Délit és nekem is vannak gyerekkori emlékeim róla. Minden demonstrációra elmegyek, ha küzdeni kell a megmaradásáért!!!!!!!!!!!!!!!!

Anikó írta...

Hello 15.40 igen a mai napig emlegetjük az esetet műkorcsolya jegyügyben, és nem is az elveszett pénz számított, holott nem volt kevés az akkoriban 4 főre, hanem maga a program, hogy nem láthattuk élőben az egészet...
biztos igazad van és VB volt, én már erre nem emlékszem ennyire...

TEK-né 17.55 de azért most is le kellett írnod, ezt is, igaz??? bár ez itt senkit nem érdekel... ejnye, mégiscsak igazam van...

Kósa-Somogyi Gabriella 22.04 természetesen ezerrel kell tiltakozni ellene, de ahogy én látom, ha ezek valamit a hülye fejükbe vettek, azt onnan bunkósbottal sem lehet kiverni... ma reggel már ott a cikk a Hír24 belföldi rovatában, "Végleg bezárhatja a Délit a kormány" címmel... valakinek nagyon fáj a foga arra a területre.
Szerinted hányan demonstrálnánk a Déli miatt????