2010. március 14., vasárnap

MÁRCIUS ÍDUSA

Holnap ünnepelni fog az ország.
Nemzeti ünnep lesz, - ez állítólag azt jelentené, hogy a magyar nemzet minden tagja örömmel és emelkedett lélekkel emlékezik vissza arra az 1848-as márciusra, mikor a nemzet Pesten egységbe forrva fellázadt a Habsburg-elnyomás ellen és harcot indított a függetlenségéért.
Állítólag.
Merthogy a tények azért azt mondják, hogy mire  hős forradalmáraink belelendültek a forradalomcsinálásba, addigra a munka javát már elvégezte a pozsonyi diéta és a mindkét ház által jóváhagyott követelések útban voltak Bécs felé, ahol a császár előző nap már jóváhagyta a bécsiek forradalmi követeléseit.
A magyar követelések  átadása után  az 1847-48. évi  országgyűlés valamennyi törvényjavaslata a jobbágyfelszabadítástól a sajtószabadságig szinte azonnal királyi jóváhagyást nyert.
Ferdinánd császár bejelentte, hogy nem engedi a polgárvér ontását, inkább megadja mindazt, mit a nép kíván.
Végtére is mindegy, a forradalom győzőtt, kaptunk a birodalmon belül relatív függetlenséget, felelős magyar kormányt - habár a miniszterelnök kinevezése nem éppen a törvényes rendnek megfelelően történt - és nemzeti büszkeségünk magasba csaphatott; a történet folytatása meg már csak a szokásos magyar politikai ügyetlenségek és ostobaságok sora.
A buta de szorgalmas ember mentalitásával ástuk a gödröt, melybe aztán Világosnál feküdhettünk bele.
A politikai kérdések  ugyan természetesen nem Pesten dőltek el, de mégis, oly szép a történet, oly szívet melengető a Nemzeti dalt szavaló költő, oly romantikus a 12 pont kinyomtatásának története!
Ha magunk elé képzeljük az eseményeket, gyönyörűszép történelmi tablót láthatunk, melyen minden piros-fehér-zöld, dicsőséges és felemelő, van benne erő és hősiesség és benne van az örök magyar bukás keserve, melyen ragyogóan lehet búslakodni sötét téli estéken a kandalló mellett, vagy nyáron a diófa alatt egy kancsó jó bor társaságában.
Hogy hol rontottuk el, az ugyan, kit érdekelne?
A világ és a sors fordult ellenünk, ez okozta bukásunkat, nem pedig a reálpolitikai érzék hiánya,nem az erőviszonyok figyelmen kívül hagyása, nem a  történelmi helyzet félreismerése, nem az, hogy Kossuth rossz válaszokat adott kora kérdéseire, nem az elrontott nemzetiségi politika, nem a kompromisszumképtelenség, nem a hősi handabandázás, - a sors.
Meg a külvilág.
No igen.
De ettől még ünnepelhetnénk jó szívvel, hiszen a cél nemes, a történet romantikus volt, és a mártírok valódi mártírok voltak, de  szerintem semmit nem rontana az ünnep fényén, ha a szónokok legalább érintőlegesen említenének egy-két olyan dolgot, amit azért csinálhattunk volna bölcsebben is talán.
Persze sem erről, sem a nemzet együttes ünnepléséről nincs szó, az utóbbi nyolc év belpolitikai őrülete gyermekkorom szép tavaszi ünnepét is szétverte, az állami ünnepséget a jobboldal idiótái fütyürészik szét idióta vezéreik elvárásainak és utasításainak megfelelően, tojásokat dobálva és artikulálatlanul ordibálva, magukat hős forradalmároknak képzelve, holott csak primitív eszközök szegény bunkók a hatalommániások kezében. 
Holnap a politikai irányzatok természetesen külön-külön fognak aktuálpolitizálni ünneplés címén, emígyen mutatva fel a nemzet megosztottságát a nemzeti egység ünnepén.
Nem újdonság ez sem, ismerős ez nekünk Szent István óta, csak olyan kisszerű és olyan kiábrándító.
Azért remélem, ki tudunk menni holnap az unokámmal az ünnepségre, a kezébe lehet adni egy kis nemzetiszínű zászlót, hadd lengesse boldogan, - legyen legalább néhány boldog éve mielőtt előírják neki valakik, hogy milyen módon szabad szeretnie a hazáját...
:O)))

Nincsenek megjegyzések: